Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-11-23 / 265. szám
Békéscsaba 1927 november 23 Körösvldélc Három angol ünnep (Folytatás és vége.) London, 1927 november. A hermadik ünnepnap : november 11, ez Armistice Day, emit a békekötés emlékére ünnepel nemesek London, de az egész baialmas biro dalom. Hetekkel előre hirdették e művészi pl&káiok, hogy a megsmlé kezéa ezen a napon nagyobb külsőségek közö.t kell hogy történjék, mint a háború uíán bármely esz tendőben, felszólítva mindenkit: >Weser a Flacder^ Poppy on Armistice Dúy!< (Hordjátok a flandriai pipacs virágot a fegyverszünet emléknap ján !) S valóban, ezen a tavaszi nep sugárban ragyogó reggelen cetn volt ember Londonban, akinek ru báján ott ne virított volna a selyemből készült kis piros virág, fürge gyerekek, hölgyek, öreg asszonyok árulták szerte a megemlékezésnek ezt a bájos jelvényét —> a hadiözvegyek és árvák alapja javára. A lármás, örökkámozgó tömeg mintha eltűnt volna e nap délelőttjén a világ legnagyobb vásárteréről, a Cityból, százezrek és százezrek lepték el a Westminster kerület minden tal palstnyi helyét, hogy látva, vagy nem látva az egyszerűségében is fenséges hivatalos ceremóniát a hó gök emlékéníl, vagy az ismeretlen katona sírjánál, íélekbsn ott legye nek, midőn a nemzet legilseje áldoz a háborúban elpusztultak esrei iránt érzett kegyelet szent kötelességének. Az előkelő bivatalcegyíd, a Wbüehal! már korra rsgpel tömve emberrel, csak a legnagyobb cehéz' ségek árán jutunk el a lígügjí minisztérium épületéhez, ahol az egyik emeleti ablafcbzn sikerült helyet biztosíttatni magunknak és ahonnan ké syelmeseo végignézhetjük ez űenep séget. A széles úttest közepén, chcl az elesett hősök fehér márvány emlékmüve áll: a Cenoíaph körül négy szöget formáinak e ssárezfödi, tengeri ée levegőbeli ha alom képviselői, továbbá közel 2(00 Ex-service Man, szerény tábori oltárt emeltek a Home Ojfice hatalmas épülete előtt és négyszeres kordont von as úttest közepén a királyi testőrség vörös díszruhás, medvebőr kucítnás festői csoportja. Röviddel 11 óra előtt é!es kürtjei, a kalapok ezrei emelkednek a levegőbe, megjeiecft a király a walesi herceg és a miniszterelnök kíséretében. Ugyanekkor a Home Office erkélyére kilép a királyné, kíséretével együtt, amelyben az itt időző spanyol királynén, a yotki herceg feleségén kivül ott vannak ez ország legelőkelőbb hölgyei. A király ez emlékműhöz lép, el veszi a háta mögött lépkedő óriési testőrtiszt kezéből a hatalmas, vörös virágokkal díszített babérkoszorút és födetlen fővel elhelyezi azt es emlékmű talapzatán ... a zászlók meghajolnak, a zenekar a himnu-st intonálja és o pilianaib*n szerte «z óriási városban megáll minden forgalom hét percre, a hivatalok, benkok személyzete épugy leteszi a tollat, mint ahogy az utcakövező eb bersbegyja a muakáját, a »bus«-ok rohcKÓ tömege éppúgy megáil, mint a mindig sieió embtrek . . . Rövid tábori misa után a király Ó3 királyné kocsijukba száilasak és a százezernyi embertömeg hengtelsn üdvözlése köJ6petie elhajtatnek. És ekkor magindul a v^geláthatlan em beráradat a Parliament irányából, ez emlékmű előtt mindenki megáll, letsszi koszorúját, odfdobja azt a pár g»ál virágot, amit elesett kedveiének sírjára sránt . . . csendben, hengtalecul. Jöcnsk a'kiszolgált feetonák ezrei, jönnek az özvegyek és árvák törms gei (elesett hozzátartozóik kitüntetéseit hordják a jobbmellükön: erről lehet felismerni őket), jöonek az előkelő negyedek lakói épp ugy, mint a proletárság rongyos, agyondolgozott seregei ... jöonak, özönlenek a késő délutáni órákig. A virágőzön Á\ pedig egyre nő, talpalatnyi hely nincs már, emi ne pompázna a késő ősz sirvirágaicafe tompa szinében . .. az engol birodalom emlékezik Szivetszoritó látvány, egyszerűségében is olyan hatalmas élmény, hogy ae engol lélektől teljesen idegent is önkéntelen hódolatra készteti, Ki ne érezne együtt ma velük ? Kinek jutna eszébe a mult sok vélt, vagy igazi sérelme ? midőn ilyen megaláíkodásnak, ilyen hódolatnak részese az örök vég, ez örök emberi sors: a halál előtt? Három ciepp viz csak — és benne van es egész tenger végtelensége; három jelese; csak — és benne tükröződik ez egész angol lélek, egy valóban nagy nép nagysága I P, M. Szerdán Fél 5, fél 7 és fél 9 órakor First National film! A veszélyes pillanat Filmjáték 8 felvonásban. Rendezte : George Fitzmaurice. Főszereplők: Billie Dove, Ben Lyon, Montague Lowe. A Fanamet érdekkörébe tartozó három legnagyobb amerikai filmvállalat egyikének kiállításában gazdag és cselekményében mindvégig lebilincselő filmje, mely egy hamis távirat alapján fűz össze két embert, kik érzelmi gondolatvilágukban teljesen idegenek és távol állnak egymástól. A párisi arisztokrácia körében játszódik le a cselekmény olyan rendezésben, mely e filmet kiemeli a megszokott témák köréből. A First National szinészgárdájának legjobbjai mesteri alakítást és tökéletes művészetet nyújtanak. Csütörtökön és pénteken Tavaszi álmok dráma 8 felv. Főszereplők: Patsy Ruth Miller Allan Forest Vígjáték Híradó Szombaton és uasárnap Hoot Gibson főszereplésével 7 felv. Kalandos vígjáték áz ördöngös lovas Legszebb meny asszonyi frizurák TÖRÖK Baba klinika Url és női fodrász Békéscsaba. Ferenc J.-íér 1. Tel . 334 AzÁrpáől-fürdőben teljesen modernül berendezett url és Qölgy fodrászat árai a RövetRezőln Női fodrászat r Férfi fodrászat: Fésülés —'50 P Borotválás .... . -"30 P Fésülés, ondolálás . . —•80 P Borotválás fésüléssel . —-40 P Villamos száritás . . . —•50 P Csak fésülés . . . . — 20 P Fejmosás —'80 P Hajvágás ollóval . . . —-70 P „ vili. szár. és ond. 2 - P Hajvágás géppel. . . —-40 P Arcápolás 1*20 P Gyermekhaj v. ollóval . —-70 P Fülcakk ondolálás . . -•40 P géppel . —-40 P Baby hajvágás . , . -•70 P Fej borotválás . . . . —'80 P Női hajvágás .... —•80 P Haj sütés . . . , . —'80 P Manikűr —•50 P Manikűr .... , — 50 P Manikűr lakkal . . . —•60 P Manikűr lakkal . . . —'60 P A t. bérlők u Árpádfürdőben ráfizetés nélkül lesznek kiszolgálva. Legolcsóbb beuí sárlásl forrás mindennemű optikai cikkekben u. m. szemüvegek, szinházi látcsövek, barométerek, nagyítók, iránytűk és lorgnettek Kellner Márton látszerészeti és fényképészeti szaküzletében Békéscsaba, Andrássy-ut 6. Nagy raktár: fényképezőgépekben, gramafonokban és lemezekben, továbbá kötszer és betegápolási cikkekben, láz, szoba és ablakhőmérőkben, valamint bor, tej, must, pálinka, benzin és az összes folyadék mérőkben. Dus uálaszték mechanikai játékszerekben, valamint iskolai körzőkészletekben. Győződjön meg szakszerű kiszolgálásunkról. Fehér Orpington 1 kakas, 8 tyúk, 2 évesek, jó tojók, a 9 darab egy tételben 65 pengőért, Fehér Wyandott 1 kakas, 4 tyúk, ugyancsak két évesek, jó tojók, az 5 darab egy tételben 35 pengőért sürgősen eladók. Ezen baromfiak csak azért kerülnek ilyen jutányos áron eladásra, mivel a fehérszínű baromfiak tenyésztését egyelőre beszüntetjük. Pósteleki Baromfigazdaság Póstelek, u. p. Békéscsaba. © 0 © 0 MISKÁnOC © 0 ©EIS£ER ÁCCATORVOS% © Katona-utca 1. Telefon 303. © o e Tanulókat felvesz a Békésmegyei Kereskedelmi Rt. Andrássy-ut 29. CsjernyikFál géperőre berendezett asztalos ipartelepe Békéscsaba, KJsdzsá-is. 12. Vállal épület- és fcutoranttnkát, iamcgmirakálást olcsóra és pontosan Vörös Misi cigánykirály J$f| teljes zenekarával