Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám

1927-10-23 / 240. szám

4 KBröavidélc Békéscsaba, 1927 október 23 Aradszky György városi képviselőtestületi tag, aki a Békéscsabai Kisgazda Egyesület legutóbb felterjesztett memorandumát szerkesztette. A gőgös rokonok — Irta: Madarassyné Miskey Erzsike. — A vármegyei főjeg'yzőné idegesen toppantott lábával és bosszúsan csapta le öltözőasztalkájára az előbb érkezett táviratot, amely ezt jelentette: „Délután az ötórással érkezünk, Laurád és Margitod." — Ah! azok a rokonok! sziszegte indulatosan a kövér szőke asszony és csengetett. A besiető szobalány láttára megenyhitette feldúlt vonásait és igy szólt hozzá: — Ma estére vendégek érkeznek. Vidékről. Rokonaim. Az alsó vendéghálót hozza rendbe. Az az ágyhuzat jó lesz, amit tavaly a dalosoknak adtam ki -. A kisasszonyokat meg hivja le hozzám. — Igenis, kezeit csókolom. Pár perc múlva beléptek a „kisasszonyok." Magas, szőke, csinos, uralkodni vágyó arckifejezésü lányok. — Miért hivattál bennünket mamus? — Ah! drágáim ! Laura nénéd bejelentette látogatását, Margittal együtt. Azok a szerencsétlen ósdi falusiak, És épen a jour-napunkat választották ki... — Oh! ma chére mamana, ne echauffirozd magad annyira, meglásd egészen hervadt leszel estére és annyit igazán nem érdemelnek meg... Tudom, nem lesz kedvük sokáig nálunk maradni. Bizd ezt csak ránk-— Már egészen megfájult a fejem... nyögdécselt panaszosan a főjegyzőné. A korzón ne szóljatok egyelőre érkezésükről semmit, Máriássyval pedig ügyesen bánj Dalmám. Az anyja nagyon sziveskedik, ugy látszik, inyére lenne ez a házasság... Érthető ! Elvégre egy lovag heisseni Hessen Willíbald jómódú lányát elvenni nem megvetendő párti... — Igaz! de valljuk be mamus, hogy én sem álmodhattam volna nagyobb szerencséről, mint Máriássy... Apja halála után besegitik a főigazgatói állásba és kiváló fiu, valődi gentleman... — No, pá lelkeim!... Szóljatok be a kocsisnak, hogy öt órakor legyen kint az állomásnál. A giggbe fogjon be csak -- Én nem érek rá kimenni... * Hat órára behajtott János a vendégekkel. A három nő kiváncsi érdeklődéssel nézte őket. Egyszerű, elegáns, finom izlésü utiruha és kalap volt rajtuk. Halvány teintü, bájos nő volt mindkettő. — Csakhogy bajnélkül megjöttetek ! • • • szólt lassan emelkedve fel adiványról a háziasszony. — Ah! Édeseim! ha tudnátok, hogy mennyire vágyódtunk már utánatok... Margitkám meg valósággal számlálgatta a napokat, hogy mikor jövünk. Méltányoljuk azt, hogy tinéktek bizony unalmas a mi kis falunk, hát eljöttünk mi, itt vagyunk és E mondatnál elakadt a szava és ijedten nézett az ablaknál álló unokahugaíra.akik egykedvűen nézegették őket, de helyükből meg sem mozdultak. '— Talán már meg sem ismeritek egymást? No! csókolódzatokössze! Ugy ni! Hagyjuk magukra a gve rekeket! A két nővér átvonult a másik szobába. — Ugy örül a lelkem, hogy ilyen nagy módba jutottál. •• szólt Várnayné, szemeit végigjáratta a raffinált kényelemmel berendezett lakásban. Szegény Dezső sohasem tudott volna ilyen módba juttatni-•• — Hagyjuk ezt a témát Laurám! Régen volt, elmúlt, minek róla beszélni ?... Várnayné nyelt egyet, elhallgatott és észre sem vette, hogy nénje egy: „Pardon, mindjárt jövök"-kel kilibegett a szobából, erős parfőmillatot hagyva maga után. A vendég egyedül marad... Révedezve bámult maga elé és önkénytelenül a mult képei jelentek meg lelki szemei előtt... mikor nénje még Farkas Dezső felesége volt, a szegény, gondokkal küzdő segédtiszté, akinek minden igyezete arra irányult, hogy családja észre ne vegye az ő tengersok baját, küzdelmét a létfenntartásért. Biz ez nem sikerült neki... És egy zimankós téli napon hiába várták haza a jó családfőt... Eltűnt a városból. És egy hét múlva levelet hozott a posta Marseillesből, amelyben bocsánatot kért a szerencsétlen férfi tettéért, amelyet azzal indokolt meg, hogy adósságait már nem volt képes törleszteni, előbbutóbb úgyis el kellett volna hagynia állását... Beáll az idegen légióba. És ha kedvez neki a szerencse, visszajön, megtakaritott zsoldjaival és elviszi őket nélkülözésük helyéről-. • Mikor Farkas né végig futotta a sorokat, elájult és napokig sirt . - Addig, mig alkalmazást kapott egy nagy áruházban, a gyermekeit meg elhelyezte — nála... a férj egyre küldte az áradozó leveleket, amelyekben mindig volt néhány bankjegy mellékelve, de a feleség nevetve mutogatta ismerőseinek a leveleket: — Milyen szetimentális lett az uram! már én annál is inkább nem vagyok az. Ez ugy is volt. Bella okos nő létére sok széptevője közül kiválasztotta, az öregedő, kopasz Hesseni Willibáldot és addig kacérkodott vele, mig az öreg ur megkérte a kezét, látván, hogy másképpen kiüti a „nyeregből valamelyik fiatal vetélytársa, akik valósággal bomlottak a fess asszonyért. Pár hétre azután bejött hozzájuk a boldog és elbizakodott menyasszony, hogy kislányait elvigye tőlük... Mindenről tárgyalt velők, jövendő nagymódú életéről, estélyekről, kocsiról, lovakról, csak a „köszönöm,, szó maradt ki a társalgásából... Hogy megköszönje azt a jóságos bánásmódot, amelyben öt hosszú esztendeig lánykáit részesítette ő, meg az ura... Azután sokáig nem látták egymást, mig végre elfogta a vágy viszontlátni egyetlen nővérét, meg a két kislányt. S most itt vannak végre • • • Egészen eltűnődött a mult képein, amelyek sebesen vetitődtek lelke „vásznára", amikor belépett a nénje. — Ne haragudj Laurám, hogy ilyen sokáig várakoztattalak de oly sok a dolgom... Egy kis házi bál lesz nálunk estére. Még az estélyi toilettem sincs egészen készen •.. — De hiszen mi nem is hoztunk magunkkal csak egy-két „délutáni" ruhát, nem is számítottunk ilyesmire... — Tudod mit Laurám ! Van egy jó eszmém! Úgyis fáradtak vagytok, leghelyesebb lesz, ha jókor lefeküsztök, holnap aztán jól kiki beszélgetjük magunkat... — Amint gondolod!-.. szólt halkan a testvér, és könny csillogott a szemeiben, — No! Pá! Most már csakugyan búcsúzkodnom kell, — megyek, hogy estére minden rendben legyen... Adieu! Mari! a nagyságosasszonyt vezesse le a szobájukba! S azzal csókot intve, eltűnt az ajtó mögött... (Folytatása és vége jövő vasárnapi mellékletünkön következik.) Amatőr fényképészek (vidékiek és helybeliek) közöljék címüket a ,,Körösyidék" szerkesztőségével, Békéscsaba, Szent István tér 18. A Körösvidék szépségei. Szarvas. Gróf Bolza-kastély. (Réthy István amatőr felvétele.) Szeretettel üdvözlöm a békésieket. A „Körösvidék" békési képsorozatát megnyitom. (Kovács rajza.) Egy Falusi Nótáriusnak Tsabai Utazása az — melyben Zajthay Estván Uram, az tsabai dámával esett viszontagságait szedte önnön betűibe az elaludt vérű magyar szíveknek felserkentésére. Sok idő elteilett immáron azolta Hogy Budaváráról elzöngőtt a nóta, Egyik újesztendő a másikat tolta . . . Hej, sok idő eltelt immárom ázoltal Híres Budavárát his rebus ha láttam Elapsis diebus — elértem a vágyam Jól tudhattyák ketek, mennyire megjártam, Ügy, hogy attól fogvást tsak Tsabára vágytam, Azt súgta a fáma: a tsaabai dámák Nem mázolják rúzzsal a vínség hibáját; Hanem kinek sehun sem lelhetni párját, Magyar öltözetnek viselik pompáját. No, de csal a fáma s én deliberálok, Mint állnak a dolgok: mindent lepingálok Széna-é, vagy szalma ím rögvest kiáltok, S elsorolom rendbe: mi a módi nálok. . . . Hát, hogy odaértem Tsaba városába Elsőbben felém jött egy tsúf tsuda dáma, Ahogy tekintetem esett vala rája, .Menten összerezzent vékony lába-szára. Tsudálatos vala minden öltözete, Nem tudtam kivenni asszony-é, ember-e Nyirett hajat viselt, — tsak férfi lehet el De szava asszonyi — ha szólt, vagy nevete. Hát mikor lábára esett tekintetemi Rövid szoknyájától igen megijedtem, Szivemben iszonyú átállást éreztem, S menten elfutottam szörnyű félelmemben. Tsúfos öltözétét vesse le oramus A magyar ruhákat mi majd laudamus A széles világnak erkölcsöket damus, S a magyar hazára vidáman bibamus. Csiper diák. Nehéz sziv. — Lajos, hát maga még él, hiszen mikor én magának kosarat adtam, azt mondotta, hogy a legelső fára felakasztja magát bubánatában. — Igen, meg is kíséreltem, de a szivem olyan nehéz volt, hogy az ág leszakadt. Egy törvényszéki riportból. „A bíróság nem adott helyet a vádlott védekezésének, ellenben helyet adott a vádlottnak a Markóutcai fogházban."