Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám
1927-06-24 / 141. szám
2 K&r&avídék Békéscsaba. 1927 junius 24 Bíznak a tengeri leszerelés sikerében London, junius 23. (Reuter.) Bár a tengeri leszerelésnek csaknem minden kérdésében különböző nézeten vannak látszólag a genfi értekezlet résztvevői, Coolidge elnök, aki naponként folytat telefonbeszélgetést Kelloggal, annak a reményének adott kifejezést, hogy a leszerelési értekezlet eredményes lesz. Hasonló optimizmus uralkodik egész Washingtonban. Borah, a külügyi bizottság elnöke amellett van, hogy az EgyesültÁllamok vegyenek részt a leszerelési kérdésre vonatkozó minden munká latban, tekintet nélkül arra, hogy mikép végződik a genfi értekezlet. A szakszervezeti kongresszus is elitéli a vérengző szovjetkormányt (Bp. Ért.) Londoni jelentés szerint a szakszervezeti kongresszus főbizottsága tegnapi ülésén az oroszországi kivégzésekkel foglalkozott és a leghatározottabban elitélte a szovjetkormánynak ezt az intéikedásét. A főbizottság véleménye szerint ez a politika csupán arra alkalmas, hogy jelentékenyen csökkentse a szovjetkormány tekintélyét és súlyos erkölcsi károkat okozzon a szovjetnek. A képviselőház csütörtöki ülése A képviselőház mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Bejutatta a közigazgatási bíróság átiratát, amelyben közli, hogy Illés József és Marsall Perenc mandátuma ellen beadott panaszokat visszautasította és minthogy a képviselők megválasztása óin 30 nap telt el, a nevezett képviselőket véglegesen igazolt képviselőknek jelentette ki. Ezután harmadszori olvasásban is elfogadták a Csehszlovák köztársasággal kötött kereskedelmi szerződés becikkelyezéséről, az Olaszországgal kötött egyenes adóügyi egyezmények becikkelyezéséről és a trianoni békeszerződés következtében beállott egyes gazda sági kérdések módosításáról szóló törvényjavaslatokat. Áttértek ezután a szeszadóról és az ásványolajadóról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Húszmillió mázsára becsülik az idei termést (Bp. Ért.) A fővárosba érkezett jelentések szerint a rozs és őszi árpa aratását ez ország egyes részein megkezdték, sőt már próbacsépléseket is tartottak, amelyek a rozs minőségének javulását igazolják. Az őszi árpa próbacséplései is jobb eredményt mutatnak, mint tavaly. Az idei termés becslés szerint 20 millió mázsa. Légiforgalom Amerika és Európa között Bécs, junius 23. (MTI) Leviné kijelentette, hogy tervbevette Newyork, London, Páris, Berlin, Prága, Bécs, Budapest és Róma között a repülőút megszervezését. A jövő tavasszal megkezdik a menetrendszerű repülőjáratokat. A juniusi közgyűlés tárgysorozatáról Napközi otthont ís építenek az óvoda mellé az erzsébethelyi szegény munkásgyermekeknek — Nincs már annyi telke a városnak, amennyit kérnek tőle 1927-28. és az 1928—29. költségvetési években 8—8 ezer, összesen tehát 16 ezer pengő államsegélyt engedélyezni, azonkívül az építkezéshez felveendő városi kölcsön törlesztésének tartamára, attól az időtől, amint az iskolai lakásokat elfoglalják, a tanerők lakbérét a város részére engedi át. Ezzel az állami kedvezménnyel már megoldható a gazdasági iskola halaszthatatlan bővitése is. — Nem volna teljee tájékoztatásom — mondta dr. Korniss tanácsnok —, ha nem emlékeznék meg a VI ik kerület emeletes iskolájának ügyéről is, amelynek megoldásához szintén jelentős lépéssel közeledtünk. Amint köztudomásu, ehez a másfélmilliárdos építkezéshez is 50 százalékos állami segélyt kértünk és a napokban kaptuk meg a kultuszminisztérium értesítését. Mielőtt érdemben válaszolnának kérésünkre, a miniszter kiküldöttje utján akar meggyőződni a város által felajánlott telek megfelelőségéről, valamint az iskolaépítés szükséges voltáról. Kíváncsi a telek fekvésére, területére és a törzskönyvre, amelyből a VI. kerületi tankötelesek száma megállapítható. Én ezeket a szükséges adatokat már mind előkészítettem és várom a miniszter ur kiküldöttjét. Hiszem, hogy az 1928—29. tanévben már megkezdődhetik a tanitás a VI. kerület uj iskolájában is. A felsőház ülése Budbpest, junius 23. A felsőház ma délelőtt 10 órakor báró Wlassich Qyula elnökletével folytatta a költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A kormány részéről Pesthy Pál igazságügyminiszter jelent meg. Prágába érkeztek az óceánrepülők Bécs, junius 23. MTI. A két óceánrepülőnek, Chamberlinnak és Levinének eredetileg délelőtt 10 órakor kellett volna Prágába repülni. Az indulást azonban déli 12 órára halasztották, mert az idő erősen rosszra fordult. (Bp. Ért,) Chamberlin és Levine ma elindultak Prágába, ahonnan Pilsenbe, Marienbadba, Rigába és Varsóba repüinek még el. Angliában is vagyont szereznek a Qivaíásos szocialista vezérek (Bp. Ért.) Londoni jelentés szerint ismeretlen tettesek kirabolták Day munkáspárti képviselő villáját és onnan 700.000 fontsterlingnyi értéket vittek el. A londoni polgári sajtó kissé különösnek találja, hogy egy munkáspárti képviselő 700.0fc0 fontsterling értékkel rendelkezhetik. Spanyolország megvédte tangeri pozícióját Párizs, junius 23. (Wolff.) Madridból jelentik a »JournaU-nak, hogy a minisztertanács tegnap jóváhagyta a tangeri kérdésben megszövegezett spanyol válaszjegyzéket. Ez a jegyzék a katonai sikerekre hivatkozva, a spanyol követelés teljesítését követeli, mert beigazolódott, hogy Spanyolország fenn tudja tartani a rendőri hatalmat a maga zónájában. A jegyzéket Madridban igen fontosnak tartják. Békéscsaba, jun. 23. Amint jeleztük, Békéscsaba város képviselőtestülete f. hó 27 ón, hétfőn tartja meg rendes juniusi köz gyűlését, amelynek tárgysorozatához egyelőre az alábbiakat fűzzük alapos információink alapján. A város vezetősége, amely minden rendelkezésére álló eszközzel meg akarja mutatni, hogy Erzsébethely ügyeit is annyira szivén viseli, mint a város bármelyik más kerü létéét, igen életrevaló és szociális szempontból eléggé nem méltányolható terv megvalósításával foglalkozik az erzsébethelyi ovoda megépítésével kapcsolatosan. Olyan napközi otthont akarnak berendezni az ovoda mellett, megfelelő társadalmi akció segítségével, amely otthonban szegény munkáscsaládok reggeltől estig, amig dologban vannak, biztonságba helyezhessék gyermekeiket. A napközi otthonban a szegénygyermekek nemcsak gondozásban, hanem ellátásban is részesülnének. Bizonyosan sikerül olyan forrásra találni, amelynek segítségével naponta biztosítani lehet egy egy meleg ebédkét a rászoruló apróságok számára. Dr. Berthóty polgármester bizik a nemes gondolat megvalósitásá nak sikerében, amiért méltán kiséri majd sok szegény szülő és apró gyermekek hálája az ügy minden nemesszivü barátját. Nagy gondot okoznak már a városházán a telek iránti bérelmek. Már nincs annyi központban fekvő telke a városnak, amennyire külömböző érdekeltségek, testületek stb. igényt tartanak. Most is egy szerre négy telekkérés kerül a képviselőtestület elé. Ezek közül legméltányosabb az iparosoké, akik székházuk számára már régebb óta nemes buzgalommal igyekeztek megfelelő elhelyezést biztosítani. Kevésbbé honorálható — sajnos — a Kereskedelmi Csarnok telekigénye. Ez a testület nem hasonlítható össze az Ipartestülettel. Az Ipartestület hivatalos szerv, mig a Kereskedelmi Csarnok inkább magános jellegű intézmény, amely inkább fedezhetné magánúton is telekszükségletét székházának felépítéséhez. Ez nem a mi megállapításunk, hiszen maga a Kereskedelmi Csarnok is így gondolkozott, amikor hangoztatta, hogy a saját zsebéből gondoskodik telkéről, sót egyenesen azt is híresztelték, hogy a >Futura« főtéri házát veszik meg a Kereskedelmi Csarnok székháza céljára. Ugy halljuk, ezért éri most meglepetésszerűen az a hir a képviselőtestület tegjainak nagy részét, hogy a Kereskedelmi Csarnok mégis a várostól kér telket. Apróságok a vésztői kislakásépitésről Igen tisztelt szerkesztő Uram 1 Kérem, hogy amennyiben becses lapjában esetleg egy kis hely van, az alábbi közleményt közölni szíveskedjék, már azon okból is, mert mi csabaiak építettük 80 százalékban azokat a bizonyos vésztői kislakásokat és tekintve, hogy a legmagasabb látogatáskor a lapok mindenkiről megemlékeztek, csak az alant nevezett urakról feletkeztek meg teljesen, pedig hát azok is járultak valamivel a lakások felépítéséhez. Az árvíz elment, összedűlt házak százai hevertek szerte szét. Főispánunk, aki látta ezt az egész romhalmazt a keletkezésétől fogva, hallotta a gyermekek, felnőttek sírását, hallotta még akkor is, amikor ott fent a vármegyeházán az íróasztala mellett dolgoznia kellett, megfogadta magában, hogy ha össze dül a világ, akkor is felépítteti a falut. Ákarta ... megcsinálta ... sikerült neki. Kalapot le 1 Pfeijer miniszteri tanácsos, mér nök. Hihetetlen magas inteligenciá járói és jólelküségéről ismeretes. Az egész épitő monstrumnak a lelke. Ö tervezte az összes kislakásokat, ezeket a gyönyörű kis villákat. Nézninézni ezeket a kis házakat és ha ért a nyelvükön az ember, oly sok szépet mesélnek és mindig jó keddvel mosolygósai mesélnek, hogy az ember megkönnyezi őket. Pfeifer odaadta lelkét e házainak. Chabada miniszteri tanácsos, mérnök. Ha rád néz szúrós szemével, előre tudja, hogy mit akarsz neki mondani. Igazságos, parancsnok. Ellentmondás nincs. Ő volt az építés vezetőség feje. 14 milliárd előirányzott összegből 2-5 milliárdot megspórolt. Egy építkezés, ahol nem tulkiadás van, hanem megtakarítás I Pönt a földmivelésügyben jobban tudja, hogy áll egyik, vagy másik ház, mint a gazdája. Reggeltől éjfélig cseng a telefon Vésztőn, Chabada méltóságos ezt vagy azt... mindent. Sürgés-forgás, az emberek százai jobban és jobban dolgoznak és naponta emelkednek az uj házak tömegei. Nagy adminisztratív erő. Az Isten áldja meg. Szepessy Arthur tanácsos, mérnök. Ki nem ismeri Csabán, Vésztőn ? A Paksz kirendeltségének vezetője. Hajnaltól késő estig verekszik a vállalkozókkal, akik nagyoo szeretik. Itt megjegyezve ez a leg háládatlanabb foglalkozás, mert c tárgyalás mindig arra lyukad ki, hogj a vállalkozónak pénz kell. Ő intéa mindent, verekszik felfele, utasításokat ad lefele, vállain az egész felelősség ugy erkölcsileg, mint anyagi lag. Oly bámulatos akarattal és tájékozottsággal vezette az építést amellett oly humánus, hogy el s< tudjuk képzelni, hogy az egész nag; építkezést más is el tudta volna vé gezni. Tanácsos Ur 1 ön a legjobl ember a világon 1 Mattyasovszky, főmérnök. May Doienszki, Rusway, Obert, Hidvég mérnökök. Egyszobában laknak, arnel semmiben sem különbözik a harc téri kisebb parancsnokságtól. Regge 4 tői este 8-ig kint az épületeke; versenyeznek, ki tud jobban és szeb ben munkát vezetni. Este 9—12 ij az irodában dolgoznak. Alszana 2—3 órát. Háború, ók a szakasz parancsnokok, megnyerték a csatá Hadik János gróf. Utoljára hagy tam. Az akkori Paksz elnöke. Hog is mondta ő nem is oly régen ? , . „Nem pénzt a kisember kezébe é nem anyagot, mert a pénz egy ri