Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám
1927-10-08 / 227. szám
Békéscsaba, 1927 október 8 fflBBDnBIBiBBIBBBHSn ira lO fillér Szombat VIIL évfolyam 227. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sikéscsaba Szent Tstván-tér 18. Telefon 60. független keresztény politikai napilap A „Falu" Szövetség hivatalos lapja Felelösszerkeszíő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 6 pengő. Egy hóra 2 pengő. Egyes szám ára 10 fillér A szociális törvényalkotás tanácsadó szerve A kormányzat uj munkaprogramjában jelentékeny hely jut a szociálpolitikai törvényalkotásnak. A népjóléti minisztérium, amelynek hatáskörében az erre irányuló előkészítő munka folyik, több nagyjelentőségű, korszerű reform mellett, mint ami lyenek az aggkor és rokkantság ese tére szóló biztosítás, a munkapiac megszervezése, báregyeztető és békéltető bizottságok létesítésére vonatkozó rendelkezések, a munkaszabadság biztosítása és a sztrájkjog szabályozása stb. egy törvény által szervezendő Országos Társadalom politikai Bizottság felállításának programja is kidolgozva várja megvalósítását. Az uj szervet az országgyűlés hívja életre. Szervezete meghatározza e bizottságban hivatásuknál fogva, vagy külön meghívással résztvevők számát, feladatait s ez érdekelt minisztériumok, valamint a tudományos és gyakorlati élet képviselőinek össze tételéből keletkező tanácsadó szervnek külön jogkörét. A hivatalos kormányzati kezdeményezést tehát tanácsaival fogja támogatni a tudománynak és a gyakorlatnak tapasztalatai által ez az államilag létrehozott országos bízott ság, nemcsak azért, hogy a társadalompolitika ne maradjon csupán célkitűzése a nemzet haladó törekvésének, hanem azért is, hogy az életnek minden viszonylatban korrigáló sze répát bevigye a hivatalos elgondolás munkájába. Régóta él minden társadalmi osztály jobbjaiban a komoly törekvés aziránt, hogy politikai és gazdasági, kulturális és magánéletünkbea mindazok a követelmények törvényileg megvalósíttassanak, amelyek az ország népét egészségügyi, népművelési, megélhetési viszonyaiban, kereskedelmi, ipari és munkásszervezeti közállapotaiban, vagyis szellemi és fizikai állományában fejleszteni alkalmasak, hogy vele hazánkat az európai színvonalon megtarthassuk ás a nyugati nemzetek fejlődési szintjóte emelhessük. Köszöntjük a kormány providenciális törekvését a társadalmi és népjóléti intézmények megszervezésében. Ha együtt a hivatalos Magyavország és a társadalmi akarat összefogva járják meg a szociális alkotások és közvélemőnynevelés útját, kétség nem férhet hozzá, hogy közviszonyainkban a megvalósuló nagy program a legegészségesebb változásokat fogja meghozni. Minisztertanács Bethlen elnöklésével (Bp. Ért.) Ma délután 5 órakor ül össze az el3Ő minisztertanács, atne lyen hosszú idő után ismét gróf Bethlen htván miniszterelnök elnö köl. Az egyes minisztériumok részéről rendkívül sok folyóügy kerül megbeszélésre. A miniszterelnök vacsorán is vendégül látja minisztertársait és lehetséges, hogy a nagy tárgysorozatra való tekintettel a vacsora után is folytatják a tanácskozásokat. Csonkamagyarország határainak igazságtalansá gáról is tannlnak az angol iskolákban (Bp. Ért.) Londonból jelentik, hogy e minap jelent meg legújabb kiadásában a híres Nickeljohns atlasz, amelyet valamennyi angol középiskola használ. Ez as atlasz több ethnographiai térképet közöl a régi Magyarországról. A térkép nyilvánvalóan Teleki Pál grófnak a béketárgyalásra készített monumentális munkájának nyomán kés«üit, meggyőzően illusztrálva Csonkamagyarország jelenlegi határainak igazságtalanságát és nyilvánvalóvá teszi az uj angol nemzedék előtt, hogy a magyar határokat másként kell megvonni. Ugyanilyen fontosságú az a tény is, hogy a középiskolai történettanítás kiegészítésére szolgáló kötelező olvasmányok kSzé beiktattak egy Magyarországról szóló történelmet is, amely tárgyilagossággal ismerteti a magyar nemzet szerepét. n tr^r mna A mai közgyűlés tárgyai A göz- és kádfürdők megnyitása már novemberre várható — Az épitkezési végső pénzszQkséglet a mai városi közgyűlés elé kerül — A Rudolf reálgimnázium segélye Városunk egyik legművészibb és modern berendezésű közintézményének építkezése a befejezéshez közeleg. Néhány hit múlva már a gőz , kád- és gyógyfürdőknek egyszerre üzempróbák alá helyezhetését te méíi az építés vezetősége. Mint értesülünk, a mult hét végén tartott iga?gatősági gyűlésen megállapítást nyert, miszerint cca 600 ezer pengőbe kerül az összes uj épitkezés, melyhez az újonnan készült gyűjtő- és fúrás alatti ártézi kutak költségét, valamint a telek, a régi kutak és a strandfürdő értékét is hozzászámítva, az egész fürdőkomplexum összesen közei 920 ezer pengő értéket fog képviselni. A város mai napon tartandó közgyűlésében kerül tárgyalásra a fürdő teljes pénzszükségletének kérdése, mely részben kölcsönnyújtással, részint uj kibocsátású részvények jegyzésével célozza ezt helyesen megoldani, miután már 80%-ban városi tulajdon a fürdő és a többszáz főnyi részvényes együttesen szerény 54 ezer peegőve! ven már csak érdekelve részvényekben. Foglalkozott az igazgatóság a fürdési idő beosztásával és a fürdőjegy áraknak lehető mérsékelt megállapításával is. Ezakra rövidesen visszatérünk még a közönség tájékoztatása céljából. Közérdekből igen kívánatosnak tartanók, ba a legutóbbi városi közgyűlésen elhangzott ily értelmű indítványokra elhatározná a mostani közgyűlés, hogy a város néhány hónapon belül mindazoktól a részvényesektől vegye át részvényeiket, kik azokat a folyó évbea fizetett kibocsátási árban a városnak felkínálják. Ezzel elérhető lenne az, hogy a város már igazán csekély töredékek hiján ós igen kevés több let befektetéssel csaknem kizárólagos tulajdonosa lenne ezen elsőrendű közegészségügyi intézménynek. Igy a fürdőjegy árakat a részvényes polgárság megkárosítása nélkül oiy alacsonyan szabhatná meg a már csak a város vezetőségéből és a képviselőtestületből kiküldendő s a vármegyei közgyűlés határozatának is megfelelő kisebb taglétszámú igazgatóság, hogy még a legszegényebb embernek is hozzáférhetővé tegye egészsége ápolására « fürdők használatát, sőt bizonyos időközökben a teljesen vagyon- és keresetnálküliek részére díjtalanul álljon a fürdő rendelkezésre. A város joggal megkövetelheti, mikor ilyen nagy áldozatot hozott a fürdőépitésre, hogy egészen ő dirigáljon s olyanforma városi üzemmé tegye a fürdőt is, aminő a villanytelep s olyanformán is kezelje. Az nem baj, ha a részvénytársasági forma megmarad, sőt bizonyos szempontokból kívánatos is. De a szociális szempontok 'azt kívánják, hogy döntő befolyást gyakoroljon a város a nagyon mérsékelten megállapitandó fürdőárakra. Igen fontos tárgya lesz a közgyűlésnek a Rudolf-reálgimnázium segélyügye is. Ez a nagylétszámu. kitűnő nevű iskola nagyon szerény kérésében, mikor a tavalyi 8000 pengőt 10,000 re kéri felemelni. Ha a békebeli segélyt valorizálva adná a város, akkor sem vétene maga ellen s csak ujabb tanújelét adná annak, hogy értékelni tudja a kulturális haladást. Olyan hatalmas összeg az, amit városunk a tanügyre áldoz, mikor a tanyai elemi, a községi polgári leány és a felsőkereskedelmi iskolát fenntartja, hogy kevés város dicsekedhetik annyi áldozattal. A reálgimnáziumot nem a város tartja fenn, de mégis magáénak mondhatja és legrégibb középiskolájával szemben nem lehet szűkmarkú a segítésben. Az a 2000 pengő segély többlet alig emeli a tanügyi kiadásokat, egyáltalán nem billenti fel a költségvetés egyensúlyát. Nem is kétséges, hogy a képviselőtestület többsége meg fogja szavazni, mert lehetetlen, hogy ez az iskola a városnak is mostoha gyermeke legyen, mikor annak falai közül került ki a város intelligenciája felekezeti különbség nélkül. A költségvetés vitáját szerintünk annak a gondolatnak kell áthatni, hogy egy rohamosan fejlődő városról van sző, ahol minden áldozat megtermi gyümölcsét, ahol minden kiadási tétel keretét olyan mértékben kell tágítani, ahogy a fejlődés kívánja. Ezt a fejlődést a képviselőtestületnek kell irányitasi, a tempót neki kell diktálni s ennek egyéb féke nem lehet, mint a józan mérlegelés, a böics megfontoltság, de sohasem a szűkmarkúság. Árverezik az orosz bolsevisták által összelopott műkincseket (Bp. Ért.) Bécsi jelentés szerint Bécsben 50.000 dollár értékű műkincset árvereznek el, amelyet az oroszbircdalom minden részéből loptak össze a bolsevisták. A bolsevista fcormány ezt az árverést még az ősszel meg akarja tartani.