Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám

1927-03-16 / 61. szám

Békéscsaba. 1926 március 16 jKörösviöéU 5 — Vitorláscsónakon Ameri­kába! Berlinből jelentik: A jövő héten Mülier Pál, 41 éves berlini férfi kis vitorlás csónakjával, amely 6 2 méter hosszú és másfél méter széles, az Óceánra száll és át akar hajózni Amerikába. Magával visz 100 liter ivóvizet, 42 liter petróleu mot, valamint a legsziikösebb mennyi­ségű élelmiszert. — Bortörvénykivonat kapható a Körösvidék könyvkereskedésé­ben. — Csalás. Lipták Q. Andrásné Zrinyi-utca 1. szám alatti lekos fel­jelentést tett a rendőrségen Kolom­pár István ellen csalás vétsége miatt, mert egy bizonyos ürüggyel 16 pen gót csalt ki tőle. Kolompárt a ren­dőrség elfogta és további eljárás végett átkísérte a kir. járásbírósághoz. — Elfogott kerékpártolvaj. Megírtuk, hogy ismeretlen tettes el­lopta Cziment Lajos Luther utca 13 szám alatti lakostól az Aoker Biz­tosító Intézet kerékpárját. A nyomo­zás során a tettest Kondoroson Csató Sándor öcsödi lakos szemé­lyében elfogták, Békéscsabára ki­sérték, hol előzetes letartóztatásba helyezték és átkísérik a gyulai ügyész­ség fogházába. A kerékpár meg került. — Felakasztotta magát egy diákleány. Karcagról jelentik : Teg nap este Karcagon Aradi Emil laká sán a kamarában felakasztotta ma­gát Jankó Gizella 19 éves diákleány a karcagi gimnázium 8. osztályá nak tanulója. Két levelet hagyott hátra. Anyjához irt lehelében meg­hagyta, hogy sírjára virágot sohase tegyenek. — Amerikában olcsó a pofon. Newyorkból jelentik : Katerina Bary orosz anarcbistanőt, aki szombaton délután Kerenszky volt orosz miniss terelnököt egy felolvasó ülésen ar culütötte 4 doliár és 50 cent pénz­birságra itéiték, mely Összeg meg felel ama virágcsokor árának, me­lyet állítólag át akart adni Keren szkynek. Katerina Bary kijelentette, hogy a pofon megérte neki ezt a pénzt. — Beomlott a bolognai székes­egyház oszlopcsarnoka. Rómából jelentik : Bolognában tegnap délután beomlott a székesegyház 600 éves oszlopcsarnoka. A székesegyházban néhány hét óta restaurációs munká latok folynak s az oszlopcsarnok tá­masztó szerkezete ugylátszik gyen­gének bizonyult a nagy teherhez ké­pest. A katasztrófa idején csupán egy postatisztviselő tartózkodott a temp­lomban, akit az egyik beomlott osz­lop halálosan megsebesített. — Talált tárgyak. Március hó 4 én 1 darab csavarkulcsot találtak, találtak ezenkívül 3 darab acélkari­kára fűzött szekrénykulcsot és egy fekete bőrből késztilt női ridikült, amelyben zsebkendő és Balkó Júlia névre szóló irás volt. Igazolt tulaj­donosok a rendőrkapitányság 10 e3 számú szobájában jelentkezzenek. — Toborzási hirdetmény. A m. kir. honvédelmi miniszternek 1604—1927. Eln. rendelete alapján közhírré teszem, hogy a m. kir. 5-ik honvéd vegyesdandárparancsnokság toborzó tisztjei Békéscsabán i927. március hó 20-ig honvédtoborzást tartanak, mely idő alatt a honvédség kötelékébe önként belépni óhajtók a város polgármesteri hivatalánál je­lentkezhetnek, hol a felvétel rész­letes feltételei is megtudhatók. Jelentkezés hétköznapokon délelőtt 8 — 12 óráig. Békéscsaba, 1927 már­cius hó 7. Dr. Berthóiy István pol­gármester. — A cserkészek uj központi székháza. Ismeretes, hogy a Cser­kész Szövetség társadalmi adako­zások segítségével megvásárolta Budapesten a Hajnal-utca 6 számú házat állandóan bővülő központi hivatalai részére. A Szövetség ez­úton is közli, hogy hivatalai már az uj székházban működnek, bár a tervbe vett cserkész szálló, az uj cserkészfelszerelési üzlet, a cser­késztiszti kaszinó stb. csak a nyár folyamán fog üzembe lépni. — A Szent László-utcai állami elemi iskola méltóan ünnepelte meg március idusát szép számú közönség jelenlétében. A nap jelentőségét Madarassyné Miskey Erzsébet állami tanítónő izzóan hazafias, lendületes beszéd keretében méltatta. Az iskola növendékei jól sikerült szavalatokkal, az énekkar pedig precízen előadott, lelkes dalaival áldozott a nagy nap emlékének. * Ha jó narancsot akar venni, akkor a Füszerkereskedelmibs keli cenai Andrássy-ut 17. szám alá. — Ahol kötelező a csukamáj­olaj. Anglia egyik városában köte lezové tették a csukamájolajat min­den oly gyermek számára, aki nem eléggé fejlődik testileg. A város huszonöt iskolájában az orvosok ösz­szesen 364 olyan gyermeket tsláltak, aki rászorul a csukamájolej kúrára. A város nagymennyiségű csukamfij­olajat osztott szét az iskolásgyerme­kek között s a tanítónők a kijelölt pácienseknek minden reggel kötele­sek beadni a szükséges mennyiségű gyógyszert. A szülők nem protestál­tak a kényszerkezelés ellen, a gyer mekek azonban igen. Tiltakozásukat persze nem veszik figyelembe. * Haider Vilmos fényképészeti műterme átalakítva és előkelően berendezve Síent István-tér 3. szám alatt újra megnyílt. Modern technikai felszerelése lehetővé teszi, hogy művészi fényképeket a legfinomabb kivitelben, mesés olcsó árakon ké szitsen. — Március 15-ike Kondoroson. Az ev. ifjúság részére az evang. templomban ünnepi istentisztelet volt délelőtt 10 órakor. A hazafias kö­zönség részére a bősök szobra előtt 11 órakor tartottak ünnepélyt, amely­nek műsora ünnepi beszéd, szavalat és ének volt. Este ünnepi vacsorák zárták be március nagy napjának ünneplését. * A SINGER-varrófény bármely varrógépre utólag felszerelhető. Prak­tikus és kiméli a szemet. Kérje annak gyakorlati bemutatását. SINGER varrógép fióküzlet Békéscsaba, And­rássy-ut 11. — Tótkomlós uj vágóhídja. Tótkomlós község uj vágóhidat akar építeni ós az erre vonatkozó terve­ket már fel is küldte a földmivelés­ügyi minisztériumhoz, amely azon­ban azokat azzal küldte vissza, hogy a vágóhídon a sertésvágásnak meg­felelő elrendezés bocsájtandó ren­delkezésre és mig ezt végre nem hajtják, a terveket nem hagyhatja jóvá. — A kondorost Önkéntes Tűz­oltó Egyesület március 20 án, va sárnap tartja évi rendes közgyűlését. — Az asztalosmesterek szak­osztálya ma, szerdán este fél 8 órakor értekezletet tart. melyre az összes asztalosmesterek meghívat­nak. A rúzs korszakában. — Mondja csak Lottika, ki az az elragadó leány, akivel ón most tán­coltam ? — Az édesanyám. Kedvezményes ntazás a tenyészállatvásárra A kereskedelemügyi miniszter — amint már jelentettük — ez OMGE kérésére március 25—27 én tar­tandó tenyészállatkiállitás és vásár megtekintésére felutazó közönség ré száré 50 százalékos kedvezményt biz tositott a m. kir, államvasutakon és az annak kezelésében levő helyiér­dekű vasutakon, valamint felhívta az Adjál neki ruschen"~t, mor és máj) természetes útón tisztul és felüdül, úgy, hogy az anyagcsere normális és erősen műkö­désbe jön, miáltal a feles­leges lerakódások és nedv­többletek természetes úton távozhatnak. Minden gyógytárban és drogériában kapható, ára üvegenként 6.— pengő. — Egy üveg 100 napig azaz 3 hónapig elegendő, s igy napi 6 fillér az egészség fenntartása. Vezérképviselőség és szétküldési központ Magyarország részére Mihály Ottó Gyógyárunagykereskedés Budapest VI. Podmanitzkv- u. í3 • Telephon 122—44 mert álmatag, fáradt és törődött, úgy vonszolja ki magát az ágyból, mint egy vén ember. Ha minden reggel egy kis adag „Kruschen"-t bevesznek, akkor az egész rendszer (vér, vese, gyo­önáliő igazgatással biró vasúti tár­saságokat is e kedvezmény megadá­sára. A kedvezményes utazásra jo­gosító igazolvány kiállítását az OMGE teoyószállatvásár rendsző bi­zottságától (Budapest, IX. Közte­lek u. 8.) kell kérni és a postakölt­ség és igazolvány ára fejében Máv. igazolványokért darabonkint 80 fil­lért (10 ezer K) pénzben vagy pos­tabélyegben beküldeni. A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány igénybevétele nincsen kor latozáshoz kötve vagyis az OMGE tagjain kivül minden, a tenyészállat­kiállitás és vásár megtekintésére fel­utazó gazda (földbirtokosok, bérlők, gazdatisztek, földművesek), a szövet kezeti élet vezetői (jegyzők, papok, tanítók stb,), a községi és közigaz. gatási tisztviselők stb., valamint azok családtagjai részére is kiszolgáltat­ható. Az igazolvány kiállítását kérő levélben pontosan meg kell jelölni az állomást, ahonnan az utazás kez­detét veszi és véget ér, valamint, hogy milyen vasúti vonal (Máv, Déli Vasút stb) fog igénybe vétetni. A gazdasági akadémiák, földmivesisko­lák, téli tanfolyamok és más iskolák hallgatói a kedvezményes utazás en­gedélyezését a részükre amúgy is fennálló kedvezmény igénybevételé­vel az igazgatóság utján kérjék a kereskedelemügyi minisztertől. (Fel­tétel : csoportosan utazó, legalább 10 tanuló, tanári vezetés mellett). A kedvezményes utazásra jogo­sító igazolvány március hó 13 tói április hó 6-ig érvényes és használ­ható ; bármelyik kocsiosztályban fel­jogosít az 50 százalékos kedvez­ményre. A kedvezményes utazás visszafelé azonban csak akkor érvé­nyes, ha az igazolványt a kiállítá­son láttamozták és lebélyegezték. A kereskedelemügyi miniszter olyan tekintélyes számú kedvezményes uta­zásra jogosító igazolványt bocsátott rendelkezésünkre, hogy előrelátható­lag minden jogos kérelmet kielégít­hetünk ; ha azonban mégis ez a kontingens kevésnek bizonyulna, az igazolványok kiszolgáltatása tekinte tében a jelentkezés sorrendje lesz a mértékadó. Nagyon kéri a rendezőség, hogy az utazási kedvezményt igénybevenni szándékozók ezirányu óhajukat mi­előbb bejelentsék, mert a késői igény­lés munkatorlódást és késedelmes elintézést okoz. Tenyészállatvásdrrendező bizottság. Tössstfe & MTI békéscsabai tióUtámm /elen/ése alap fán Zürichben a magyar pengőt 90'85-el jegyezték Valuta* 1 Angol font 27-92'A S00 *zokol 17 S00 >inár 10-09 100 Dollár 572 30 100 Fr.irank 22-80 100 Lei 3-44 100 Líra 26-15 100 Márka 136-20 100 Schilling 80 82-5 100 Sv. frank 110 50 am Gabonaárak 75 kg. tiszaivdéki 34 30—34 70 76 kg. tiszavidéki 34 80—35 20 11 kg. tiszavidéki 35 20—35 60 8 kg. tiszavidéki 35 60—36 00 *ozs 27-55-27 70 £rpa 23-30—24 10 íörárpa 25*60—27 60 ab 22 40—22 60 (öles 22 50—23 00 sngerí 20 40—2 60 orpa 17 40—17-70 Ferencvárosi sertésváaás Árak: könnyű 1 45—1-62, közép , nehéz 1-62—1-84.

Next

/
Oldalképek
Tartalom