Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám

1927-03-04 / 51. szám

KUrtímvIdélc — Akció a hentesárukkal való vásározás ellen. Országos mozgal­mat indított a Dunáatuli husiparo sok szövetsége a hentesárukkal való vásározás ellen. Ebben az országos érdekű mozgalomban csatlakozásra hivta fel a társszövetségeket és a budapesti szakmabeliek ipartestille teit. A memorandumot a jövó héten nagyobb küldöttség fogja átnyújtani a kereskedelmi miniszternek és azt meg fogják küldeni az országgyűlés valamennyi tagjának, valamint a tör­vényhatóságoknak is. Egy spricceréri hathónapi börtön Szegedről jelentik : Még a mult év februárjában történt, hogy Mezó­kovácsházán Kovács Mihály községi rendőr összetalálkozott egyik igen jóismerősével. Kovács Mihálynak is­merőse elpanaszolta, hogy az egyik falubeli gazda, Herjeczki András már régóta tartozik neki ötvenezer koronával, azonban a pénzt sehogy­sem tudja megkapni. Kovács Mihály rendőrben erős szánalmat ébresztett társának panaszkodása. Rövid gon­dolkozás után rendőri hatalmának minden önérzetével kijelentette, hogy ő majd segíteni fog a dolgon és rá­kényszeríti Herjeczki Andrást, hogy kifizesse a tartozását. Ismerőse meg hatottan köszönte meg barátja jó­akaratát és kijelentette: — Na Miska bátyám, ha kend tényleg keresztülviszi, hogy végre megkaphassam a pénzemet, akkor fizetek kendnek egy spriccert. Ezzel elváltak. Egy hétre rá, az emlékezetes kocsmai beszélgetés után Kovács Mihály éjszakai szolgálatra volt ki­rendelve, hogy őrködjön a község lakóinak éjszakai biztonsága fölött. Az éjszaka azonban hűvös lévén, Kovács rendőr jónak látta bevenni egy két pohár bort, hogy megvédje magát a megfázástól. Ahogy boros állapotban az utcákat járta, véletle nül Herjeczki András háza elé került és rögtön eszébe jutott barátjának tett Ígérete. Elhatározta, hogy min den körülmények között kipréseli Herjeczkitől az ötvenezer koronát. Éjfél felé járt már az idő és nem is gondolt arra, hogy épp neki a köte lessége őrködni mások éjjeli nyu galma felett, felzörgette az alvó Herjeczkit és követelte, hogy azonnal fizesse meg tartozását. Az álmából felzavart gazdálkodó először nem is értette, hogy miről van szó, mikor aztán a rendőr job­ban megmagyarázta a dolgok állá­sát, Herjeczki azzal utasította el az őrt, hogy annak semmi köze sincs az ő ügyeihez. Kovács Mihály azon ban nem hagyta ennyiben a dolgot, kanem megfenyegette Herjeczkit, hogy ha nem fizet, akkor azonnal beviszi a községházára és lecsukatja. A fenyegetéstől megrémített gaz­dálkodó látta, hogy ennek fele sem tréfa, kénytelen volt felzörgetni egyik szomszédját, akitől ötvenezer koro­nát kért és a pénzt átadta a harcias rendőrnek, aki azzal eltávozott. Her­jeczki András azonban másnap fel­jelentette a rendőrt, aki ellen az ügyészség zsarolás cimén indította meg az eljárást. A szegedi törvényszék Gömöry­tanácsa most tárgyalta ezt az ügyet. Kovács Mihály töredelmesen beis­merte a terhére rótt bűncselekményt és nagyfokú ittasságával védekezett. A bíróság az enyhítő körülmények figyelembevételével hathónapi bör­tönre ítélte a vádlottat. Az ítélet Jogerős. Apróhirdetések Ram-, llkörcsszcnclák 1 Fi­nom szesz 1 Valódi orosz tea, cognac, rum stb. a legjobb minőségben Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István­tér 16 . — Bútor! Festett hálók állandóan raktáron. Székek 5 pengő darabonkint. Zsiros Pál asztalos­mesternél IV. ker. Hajnal-u. 5 sz. Bé-és­csaba . 1036 Autó féléves, kitűnő állapotban levő Ford Jutányos áron eladó. Békés, V., Szarvasi-ut 10. Kutyik Mátyás. 1198 Zsir nagyobb mennyiségű eladó, 5 kg.-on felüli vételnél 1.80 P. Békéscsaba, Berényi­u. 4 < sz . 1288 Különbejáratu szoba-kony fia, speiz kiadó. VI., Thurzó-utca 34. 1334 Kétszobás lakás linszky-utca 46 alatt . kiadó 1. Zsi­1363 Egy nagy, téglából épült lakó&áz claáó. A házban van egy 4 szoba, konyhás, két egy szoba konyhás lakás, 5 kamra, 1 mosókonyha, 1 pince. A ház megegyezés szerint esetleg rövid időn be­lül beköltözhető. Érdeklődni lehet Horthy Miklós.ut 37 sz. alatt a tulajdonosnál. 1047 Eladó IV., Sarkantyu-utca &áz. 9. számú 1105 Eladó 360 drb I. o. Such-gyári tető­cserép, egy „Puch" kerékpár és faj­tiszta sárga orplngton keltetőtojá­sok olcsón és állandóan. — Békéscsaba, „Fonciére". 948 Eladó IV. Rövid-u. 12 számú f>áx. 1294 Egy ^álósxoba berendezés, egy dupla rézágy kárpitozott sodronnyal és egy Sanitás hő- és gőzfürdő eladó Békésen, 11. Zöldfa-u. 20 alatt. 1365 Elcserélném pesti lakásomat, mely áll 2 szoba, konyha, speiz és kert használattal, Békéscsabán egy szoba konyhás lakásért. Haán-utca 4, Motor rt. műhely. Különbejáratu bútorozott szoba V. Reviczky-u. 51 alatt kiadó . 1374 Lepény-utca 3. szám alatt egy udvari bútorozott szoba azonnal kiadó. Bognársegédet Ede 111. Péki-utca 13. felvesz Vimláti 1378 Másféléves JorksQlre tenyész­Icoca eladó Kistabán-u. 23. 1375 Masamódleányok lelvétett­nek, szalma varrók előnyben. Oskovits Pál kalapüzlet. Békéscsaba. 1927 március 4 AUTÓ, TRAKTOR, MOTORKERÉKPÁR TANFOLYAM PFEIFER volt autógyári művezető, Magyar­ország egyik legöregebb autó­szakemberének soffőrtanfolyama Békéscsabán, az áll, polgári fiú­iskolában. — Előkészítek garan­cia mellett soffőrvizsgára urakat és hölgyeket. Úrvezetőknek, höl­gyeknek külön előadás. Az el­méleti modernül berendezettmü­helyben műhelygyakorlattal egy­bekötve. Az általam vizsgáztatott soffőrök elhelyezkedését előse­gitem. Az uj kurzusra már is le­het jelentkezni naponta délután 2—4-ig a polgári fiúiskolában. 0000000000000000000000000000000 o o o o o o o o o o o o o o o o o Szombaton este disznótoros vacsora Szives pártfogást kér Evanics György vendéglős. o o o o o o o o o o 0000000000000000000000000000000 U) divatlapok érhezteh a Körösuidék könyvkereskedésébe IIHHMMHHltmmMMmMMH^MMmtmtMttMMtMMttlMttltltttlHtHmMtmMHI^'^' Pénteken és szombaton Fél 7 és fél 9 órakor A PRÁGAI DIÁK Hanz Heinz Eruers regénye után 10 feluonásban, Főszereplők : Baldnin, a prágai diák Conrad Yeidt S Capinelli dr. Werner Krauss Schvartzenberg grófleány Eszterházy Ágnes Vasárnap Tom Mlx főszereplé­sével flz ördös­zulutns Kolarodói történet 6 fe­jezetben Fotballkirály 2 felvonásos bohózat. Híradók Kedden és ssepdán Azncél­ember 10 felv. Milton Sills Doris Kanyon Rnsdiel munkásokat és lwsplizónöket felvételre Keres budapesti írásbeli jelentkezés Raschel jeligére Bloekner hirdetőirodájába Budapest, VI. Andrássyut 2. küldendők. Eladó ház! Horthy Miklós-utca 24 sz. nagy sarokház szabadkézből eladó. Érdeklődni ugyanott lehet. Vesszőhámozás részesmunkára A békési m. kir. állami kosárfonó iskola borosgyáni füztelepén 1926. évben termett nemes füzvessző vá­gása és hámoztatása a hámozott vessző megfelelő részének átenge­dése mellett vállalatba kiadatik a legkedvezőbb ajánlattevőnek. írásbeli ajánlatok a nevezett is­kola vezetőjénél március hó 20-ig nyújtandók be, ahol a részletes fel­téfelek megtudhatók. Gyógyáruk Kötszerek Vegyszerek Illatszerek Szappanok Száj és fog­ápoló szerek Fényképészeti cikkek WÉNICH LAJOS drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Biharvármegye Geszt község határában 565 kat. hold legelő istállóhasználattal a folyó évi legeltetési idényre kiadó. Közelebbi felvilágosítást ad Nagy­váradi lat. szert. Káptalani Urada­lom Jószágigazgatósága, Cirkó­puszta, u. p. Kótpuszta. Távírda és telefon Csökmő. Megjelent Nngyororszfig 1927. évi Ulsűskatalősusa Kiadja a Rudolf Mosse rt. hirdetési iroda Budapest, IV. Váci-utca 18. Rudolf Mosse-Ház Hirdetőknek kívánatra ingyen és bérmentve Kiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt A kiadásért felelős: Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom