Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám

1927-03-25 / 69. szám

Körösvidék Békéscsaba, 1927 március 31 — Oszkár bácsi mesedélutánja. A közkedvelt Oszkár bácsi, a gyer­mekek mesélő bácsija ssombaton délután 4 órakor ismét maga köré gyűjti a kisgyermekeket, hogy leg­újabb meséivel néhány órán át vidám ságot és örömet szerezzen nekik Az Apolló Mozgóban lesz ezen egyetlen mesedélután, melynek külön érdekes­sége lesz, hogy nemcsak Oszkár bácsi fog mesélni, hanem Forray Zoltán zajzolómüvész érdekes és vidfim tárgyú rajzaival is fogja a gyermekeket szőiakoztatni. Belépd dij 40 fillér, azonban az Én újságom előfizetői féláron kapják a jegyeket. A vonatkozó szelvények a pénztár­nál felmutatandók. Ezen mesedél­utánra felhívjuk különösen a szülők figyelmét azzal, hogy a gyermekek részére a legnagyobb öröm és szóra kozás less ezen előadás meghall­gatása. — Közvetlen vasúti kocsi Bu­dapest-Kötegyán között. A MÁV. igaagatóssga a regebben Budtpest­Kötegyán között már közlekedett köz zvetlen kocsit folyó hó 23 tói ismét beállította. As első menet 23 án in dul a Keleti pályaudvarról. * Díjmentes oktatást ad vevői­nek hímzésben, tömesben és varrás ban újonnan berendeze»t permanens tanfolyamain a SINGER Varrógép Részvénytársaság. Figyeljen minta­készitményeinkre kirakatainkban Bé­késcsaba, Andrássy-ut 11. Meghiuó. fla Endrődi Kereskedelmi Rt. X. évi rendes közgyűlését 1927. évi április hó 4-én délelőtt 9 órakor az ipartestület nagyter­mében tartja meg, melyre a tisz­telt részvényesek meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvvezető és hitele­sítők kirendelése. 3. Az igazgatóság jelentése. 4. Az 1926. évi zárszámadások beterjesztése a jfelügyelőbizottság jelentésével és a mérleg megálla­pítása. 5. Intézkedés a tisztanyereség hovaforditása tárgyában. 6. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság részére a felmentvény megadása. 7. Az alapszabályok 16. § 4-ik bekezdésének módosítása. 8. A jelenleg forgalomban lévő 3000 drb á 15 pengő névértékű részvények összevonása 2:1 arány­ban 1500 drb á 30 pengő névér­tékű részvényre és a társasági alap­tőke felemelése uj 1500 drb 30 P névértékű részvény kibocsájtásá­val 90.000 pengőre és ez esetben az alapszabályok 3. §-ának módo­sítása. 9. Felügyelőbizottság választása. 10. Esetleges indítványok, me­lyek a közgyűlés előtt legalább 3 nappal az igazgatósághoz Írásban beadattak. Az Igazgatóság. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejt­hetetlen édesanyánk, illetve nagyanyánk temetésén meg­jelentek és ezáltal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek, fogadják mélységes kö­szönetünk kifejezését, ugy az Amerikában valamint az itthon élő gyászoló gyer­mekei nevében Lipták János és családja Pongrácz Géza zeneiskolájá­nak hangversenye Pongrácz Qéza áll. eng. zeneisko Uja szombaton rendezi meg máso­dik nyilvános növendékhangverse nyét, amely előreláthatólag újra a legteljesebb siker jegyében fog le­folyni. Méltán keltett osztatlan kíván­csiságot mult hónapi első hangver­senye, amelyen nemcsak kiváló nö •endékeit ismertük meg, hanem lát­hattuk ast, hogy hozzáértő kezek munkája mielőbb meghozza gyümöl cseit. A várva várt hangverseny mü sorát songora , hegedű , ének- és senekariszámok teszik s fellépnek: Kelemen Böske, Malonyai Veronika, Nagy Ilonka, Gajd» Béla, Bakos Béla, Kocziszky Misi zongoristák; Haider Ákos, Werner Tibor, Gálfi Zoltán hegedűsök. Külön érdekessége az estnek Major locka bemutatkozása, kinek énekmüvészetét méltán fogja végg tapsolni a közönség. A hangverseny délután 4 órakor (ifjúsági) és 8 órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Belépődíj tetszés szerint. Vidám est Békésen Berentés Lajos reálgimn. tanár által 1927. márc. 19-én a reálgimná zium tornacsarnokában rendezett mvi­dám est" minden tekintetben vara kozáson felül sikerült. Ez a kifeje zés azonban a jelen esetben sokkal tcbbet jelent a szokásos frázisnál, nevezetesen a Berentés által rende zett előadásokkal szemben a közön ség várakozása már amúgy is na­gyon nagy szokott lenni s ha még ezt a várakozást is felül tudta múlni, akkor es már nagyon sokat jelent. Ennek a várakozásnak elég jellemző és beszédes bizonysága volt az, hogy a jegyeket az előadás előtt már he tekkel, még a részletes műsor meg jelenése előtt, elkapkodta a békési és környékbeli legjava közönség. A minden részletre kiterjedő és előrelátó, rutinos readezés folytán a műsor egyes számai oly simán és tökéletes folyamatosságban peregtek le, amilyenre példát az efféle elő adásoknál csak nagyon ritkán to pasztaihatunk. A mégis szűkségsze rüen előálló közöket Berentés tanár konferálása ugy töltötte be, hogy a végén nehéz volt megállapítani, hogy akkor mulattunk e jobban, amikor a műsor számait élveztük, vagy ami kor a számok között a konferáló által pompás humorral előadott frap páns hatású tréfáit hallgattuk. Be­rentés ez alkalommal ujabb jelét adta sok oldaluságának. Voltak a műsornak komoly szá mai is. Igy az ifjúsági ének és ze teker számai és Berentés Márton gimc. VII. o. t. (Berentés tanár fia) szavalata. Az ének és zeneszámok előadásuk precizitásával és minta szerű fegyelmezettségükkel már nem is elismerésre, hanem bámulatra vol tak érdemesek. De ezek közül is külön kiemelendő Hajdú: A terem­tés oratóriumából „Az égen a föl­dön'' kezdetű rész, amelyet a 126 tagból álló ifjúsági ének és zene kar oly tökéletesen adott elő és olyan hatással, hogy a hallgatóság lélek setét visssafojtva hallgatta és nagá val vitte a felséges hatást. Nem tulosunk, ha ast mondjuk, hogy iiyet vidéki ifjúsági ének- és zenekar még nem produkált. Kedvesek és sikerültek voltak as előadott vígjátékok és magánszámok, amelyekben a szereplők mindnyájan sok tapsot érdemeltek, különösen bájosak voltak a szereplő békési műkedvelő urileányok: Paczkó Ilus (a „Katalin" c. vígjátékban elraga dóan bájos alakításával méltó part nere volt Berantésnek) Dobos Mici, Ácbim Márta, Moldoványi Ella és Korda Böske. Külön kell megemlékeznünk as ugyancsak Berentas által vezetett Békési Dalárda énekéről, amely a Petőfi—Arany : „Palu végén kurta kocsma" című dalt adta elő igazán megérdemelt tapsvihar kíséretében. Egyáltalában as egéss előadás tulajdonképen Barentés tanár elő adása volt, mert a 4 órás műsor minden ssámában közvetve, vagy közvetlenül mindenütt ott volt ő, mint konferáló, mint rendező, mint diri­gens és mint előadó. As előadásnak egyetlen hibája as volt, hogy nagyon pasar volt. Ebből a tu'gazdag és bő programból két előadást is lehetett voina racdesni. De hát Berentés nem üzletember, hanem elsősorban mflvéss és — tanár. SZÍNHÁZ Pénteken délutáni kezdettel Nem nősülök. O.csó helyárakkal. Pénteken este 8 órakor Vigyázat! Női szakasz I Bérletszünet Ssombaton este 8 órakor Luxen­burg grófja. Perényi Kálmán juta­lomjátéka. Vasárnap délutáni kezdettel Cir­kuszhercegnó. Vasárnap esta 8 órakor Régi jó Budapest. Töxsde 1 MTI békéscsabai tlókfám* Jelentése alaptón Zürichben a magyar pengőt 90-75-el jegyezték Valuták i Angol font 27*94 00 .zokol ;7 00 ;inár 1W8 100 dollár 572-40 00 Jr.trank 22 80 100 Lei 3 46 100 Líra 27 100 Márka 136 20 100 Schilling 80 72-5 100 Sv. frank liu'40 Gabonaárak 5 kg. tiszai déki 6 kg. tiszavidéki 7 kg. tiszavidéki 8 kg. tiszavidéki ozs 4rpa örárpa ab (öles enged orpe 33 65 34-t 5 34 15- 34 55 34 55—34 95 34 95-35 35 26 80-26 9o 23 00—23 7. 25 00-26 0> 22 00—22 2 21 00-21 5< 19 80-2( 10 17 40—17 6 — Szinház Kondoroson. E hd 19-én ked<e meg működését Kondo­roson a .Csárda" nagytermében Tar­ján Aladár színigazgató vezetésével a társulat. Bemutató előadásukkal dicséretet, megelégedést váltottak ki a közönség soraiban. Minden jel arra mutat, hogy a közönség hálás less és továbbra is támogatja as előadá­sokon való gyakori megjelenésével a színtársulatot. Igyekezetükért és jó játékukért méltóak a pártfogolásra. 4pronirdetesek Horthy Miklós-u. 87 sz. ^dz nagy portá­val elaáó. Bővebbet 111. Rákóczi-utca 25 alatt Hojcska Jánosnénál. 1753 Fényesen 1986 számú ház félhold gyü­mölcsössel eladó. Bővebbet V. Oros­házi-ut 81 alatt. 1787 Necc kézimunkák, függönyök, ágy­teritök kaphatók, úgyszintén hozott anyag­ból is készit Spitzer Irén, Martincsek bu­torraktár, Andrássy-ut 4 1761 Bútorozott szoba április l-re kiadó 11. Beliczey-u. 18 a. 1842 Rum-, llköresszenclák í Fi­iom szesz 1 Valódi orosz tea, cognac, rum stb. a legjobb minőségben Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István­Jókarban levő használt kerékpár ol­csón eladó 11, Kazinczy-utca 9 alatt. 192) Műtrágya használata répa alá igen gazdaságos. Kapható bármely meny­nyisegben Kugel Sámuel vaskereskedőnél rlékéscsabán. 1421 Butoreladíás 1 Több festett háló jávor, topolya, citrom, tölgy, stb. szinben kedvező fizetes mellett eladó, még a készlet tart. IV., ker. Hajnal­utca 5 szám alatt Békéscsaba. Kiadó egy utcai szoba kamrával május hó i-től, továbbá tisztavérben tenyésztett sárga orplngton tojások leszállított árban állandóan kaphatók. — Békéscsaba, Fonciére. 1 16 öles épületről leszedett náá és fa­félék szabadkézből eladók 111. Kazinczy­utca 22 alatt Gálik Mátyásnál. 1940 Jókarban levő hatszemélyes Itala személyautó jutányos ároH eladó Vesztőa 567. házszámnál. 1043 Ferencvárosi sertésvását Árak: könnyű 1 36—1 44, köie 1-72—1 76. nehéz 176-178. Keresek kétszobás lakást április l-re Horthy Miklós-ut állomás felöli részén, vagy ennek környékén. Cim a kiadóban. 1954 Fiatal nős gépész, ki az összes me­zőgazdasági g«.pek javításához és villany­szereléshez is ért, továbbá soffőri vizsgája is van, lehetőleg uradalomban állást keres. Esetleg nagyobb vállalathoz sof­főrnek vagy üzemlakatosnak is elmenne. Szives megkeresést Békéscsaba, Arany-utca 10 alá kér. Méhcsaládok kaphatók Ókigyóson az iskolaban. 1364 135 kéve uj nád eladó V. Tancsics-u. 28 alatt. 1957 611 négyszögöl here egész évi kaszá­lásra 5 mázsa búzáért kiadó a kanálisi dűlőn. Érdeklődni Mitykó Mlhálynénál 111., Millenium-utca 2 sz. Egy 30—40 év körüli józan életű, munka­szerető magányos ember, aki irnl olvasni tud, gazdasági munkára bentkosztra éves cselédnek április l-re felvéte­tik Dénes Józsefnél, Magyarbánhegyesen. Kisréten 3 okta fold eladó. Bővebbet IV. Kapisztran-u. 7 alatt. Iy47 Forgalmas helyen asztalosmühely­nek kiválóan alkalmas tágas, világos he­lyiség kiadó, vagy lakásnak átala­ki.ható Bővebbet a kiadóhivatalban. 1948 Kertészetbe fiu felvétetik. Cim a ki­adóban. 1955 Két utcai szobából és mellékhelyiségekből álló lakást keresek. Cim Engel hirlapirodaban. Eladó IV. Zrlnyi-utca 14 sz. ház fele­resze. 19Ö0 Egy felsővégi tehénlegelö kiadó. Bő­vebbet Baross-u. 14 sz. 1962 Motorkerékpárok, autók ol­csón részletre eladók. Dorn Károly keres­kedelmi ügynökség Békéscsaba. Kiadja és nyomtatja a Kőrösvidék Rt A kiadásért felelős: Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom