Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám

1927-01-07 / 5. szám

Körttsvidélc Békéscsaba. 1927. január 8, — Revolvergolyóval tiltakozott a csárdás ellen. Újvidékről jelen­tik: Kedden éjszaka véres botrány színhelye volt egy újvidéki vendéglő. Rapaics Milivoj szerb magántiszt­viselő belekötött az egyik asztaltár­ságba, amelynek tagjai újvidéki egye­temi hallgatók, csárdás nóta elját­szására kérték a zenészeket. Rapaics megtiltotta a cigányoknak, hogy a mtgyar népdalt játszék. Vita közben Rapaics elővette revolverét és el­sütötte. A golyó az egyik diákot találta, aki véresen esett össze. Kór. házba vitték. Rapaicsot őrizetbe vette a rendőrség. * Sertésvágást uriházaknál vállal Máthé hentesüzlet, Kocziszky-palota. — A Képes Krónika ezévi 2 ik száma irodalmi szám. Közli Kosá­ryné Réz Lola pompás regényfoly­tatását, Hamvas József, Medveczky Bella, Allay Magda, Mihály László és Kortsmárossy Tibor irodalmi Írá­sait. A cikkek közül pedig külön ér­dekességgel bír Szánthó Dénes le írása a régi és uj Bern életéről és művészetéről, mellette pedig Saly Dezső csevegése számithat érdeklő désre. Folytatódik N. A. Casson amerikai üzleti „spiritus rector" Az tizlettudománya című cikksorozata és Sheridan világhírű regényének az »Öt koponya*-nak befejeződő rész­lete Kiegészíti ezt a mélynyomásos melléklet és a száznál több aktuális fotográfiák sorozata, végül a lap népszerű rovatai. A Képes Krónika uj száma is kapható mindenütt. — Vannak-e még magyar hadi­foglyok Szibériában és Kinában? Egy volt temesvári 61 -ik gyclog­ezredbeli zászlós, Beiíz Miklós, Temesvár-belvárosi nagykereskedő nek a sógora, aki még 1914 október hó 14-én többezer társával Lemberg mellett (Novo-Miesto falunál) került orosz hadifogságba és most Kínából 11 évi távollét után került vissza krassószörénymegyei szülőfalujába, nagyon érdekes nyilatkozatokat kö­zölt a „Temesvári Hírlap" ban. El mondta, hogy Kinában még sok osztrák-magyar hadijogoly él, akik főként azért nem jöhetnek haza, mert nincs útiköltségük. Ugyanis, hogy valaki pinából hazajöhessen, leg alább 800 dollárral kell rendelkeznie. A pénzen fölül az utazáshoz még bizonyos okmányok is kellenek, mert vizummal ellátott útlevél nélkül nem hagyhatják el Kínát. Az ott élő oszt rák-magyar katonák már nagyrészt lemondtak arról, hogy hazajöhesse­nek. A legtöbben megházasodtak. A legnagyobb része mesterember. So­kan soffőrösködnek. Charbin váro­sában is legalább 200—250 hadi­fogoly él, de minden nagyobb város ban csoportosan élnek. A kínai ott tartózkodási okmányok negyven dol­lárba kerülnek fejenként, akik meg­szerezték, bántatlanul ott maradhat­nak, ameddig nekik tetszik. naaiui •••••••• •••• •••••••• Szerkesztői üzenetek Br. D. Gy. A kézirat téves lehet, így nem tudjuk megérteni, ezért nem jön egyelőre. SZÍNHÁZ Heti műsor: Szombaton délután fél 4 órakor Piros bugyelláris. Félhelyárak, ifjú­sági előadás. Szombaton este Elzevir. Petheő Atilla vendégjátéka. A) bérlet. Vasárnap d, u. 4 órakor Akác­favirág. Vasárnap este 8 órakor Lotti ezredesei. Bérletszünet. «••• ••••••Db •••••••• •••••••• «••••••• KÖZGAZDASÁG A takarmányrépa termesztése Csak most a téli hónapokban ta­nulja meg a gazda a takarmány­répát igazán megbecsülni. Most, amikor zöldtakarmányok nem állnak rendelkezésére, a takarmányrépa se gélyével nemcsak a tejtermelés maxi­mumát tudja fenntartani, de állatai egészségi állapotának is nagy hasz­nára válik, ha takarmányrépát is etet velük. Tehát most, amikor köz­vetlenül látja a répaetetés nagy hasznát és eredményét, kell arra gondolnia, hogy jövőre is sok répát termeljen s a termelést ugy kell be­rendeznie, hogy amennyiben nagyobb terület nem áll rendelkezésére, mint amennyi állott az elmúlt évben, mégis többet tudjon termelni, uiint akkor. A trágyázást talán egy nö­vény se hálálja meg oly nagyon, mint éppen a takarmányrépa. Meg­hálálja az istállótrágyázást is, de romlékonnyá lesz, eltartása közben sokkalta több megy belőle veszen­dőbe, mintha trágyázási célokra mű­trágya használtatott volna. Hogy a helyesen alkalmazott mű­trágya milyen nagy termésfokozó hatást eredményez, arra példaképpen említjük fel azt a kísérletet, amely 1926-ban, közvetlenül a debreceni Hortobágy mellett hajtatott végre, ahol egy kat. hold trágyázatlan ta­karmányrépa adott 196.80 q, a 200 kgr. szuperfoszfáttal és 62 kgr. kén­savas ammóniákkal trágyázott pedig 242.4 q-át, vagyis a terméstöbblet 45 q-át tett ki. A mütrágyázott répa már a kikelés alkalmával erőtelje­sebben fejlődött, ami mindvégig meg látszott rajta s végeredményben a száraz klima és a szikességre hajló, talajokon, olyan terméstöbbletet adott, amely sokszorosan téritette meg a műtrágyázás költségeit. Sohase szabad tehát megfeledkezni arról, hogy a répa nagy terméseket csak apróra el müveit, dúsan trágyázott talajban adhat. Töscsőtc i MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján Zürichben a magyar pengőt 90-62-5-el jegyezték Valuták Angol font 27-86-5 Lei Szokol 16-97 Jinár 13-09-5 Dollár 571-80 Francia frank 2á"03 3-04 Líra 25-60 Márka 13592 5 Schilling 80-70 Svájci frank 110-55 Gabonaárak 75 76 n 78 kg­kg­kg­kg­Rozs Árpa iörárpa Zab Köles Tengeri {orpa tiszai ^déki tiszavidéki tiszavidéki tiszavidéki 30-80­31-20­31-60­32-20­24-40­19 60­25-20­19-— 15 20­16-20­13-20­-31-20 -31-60 -32 — -32-60 -24-60 -20-40 -28-— -19 40 -16 — -16 60 -13-60 Ferencvárosi sertésvásár Maradváoy 440. Érkezett 383. Eladva 600. Könnyű 1-26—1-32, nehéz 1 32—1-42. Apróhirdetések Békésl-ut 13 szám alatt 1 drb 3 lóerős dynamó, 1 drb 3 méteres transmisszió, 1 drb 1 méter átméretü hajtánykerék, 1 drb 2 méteres transmisszió lagerokkal, érett trágya szalmáért, továbbá 1 drb agyaggyuró gép, fazekasoknak nagyon alkalmas eladó. 7 Rum', llköresszenciák ! Fi­nom szesz 1 Valódi orosz tea, cognac, rum stb. a legjobb minőségben Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István­tér 16. — HPiiii"iíiiYiiii7iiíraiíiVm KÖRÖSVIDÉK Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó ri Békéscsaba, II. kerület, Szent István-tér 18 szám alatti Könyvnyomdájában készülnek a minden igénynek megfelelő üzleti, kereskedelmi, gazdasági nyomtatványok, báli és esküvői meghívók stb. Könyvkötészetében a legizlésesebb kivitelben ké­szülnek üzletikönyvek, tan­könyvek és diszkötések. — Könyvkereskedésében szerezheti be legelőnyösebben tankönyv, Írószer, könyv és zenemű szükségletét. Napilapja a környék legelterjedtebb, legjobban informált újságja s a benne feladott hirdetései biztos sikerrel járnak. Vállalom nem termő gy'" ölesfák termőre metszését, denarinerís . Csató oki. kertész, Vandhát 2371. JO Eladó egy nagyon szép uj kredenc, mely előszobába, konyhába stb. használ­ható. 200 cm. magas, 80 cm. széles, a kredencbe 12 fiók, 6 ajtó van, fehérre zo­máncozva, sötét lila üvegekkel. Érdeklődni Michnay Sándor asztalosmesternél, Horthy Miklós-utca 24 szám. 23 Félnapi munkára gyakorlott alkalma­zottat keresek. Dr. Tarján ügyvéd. 30 Utcai bútorozott szoba külön előszobai bejárattal kiaáó a főtéren. Cim a kiadóhivatalban. 34 :Bútor állandóan raktáron. Hálók és egyes bútorok. Fizetési kedvezmény, jó munka. IV. ker., Hajnal-n 5. alatt, Zsiros Pál asztalosmesternél, Békéscsaba. 8023 Kondoroson két uj üzlethelyiség r egy lakással kiadó, özv. Gajdos­Györgyné Kondoros, Árpád-tér. 50 Kiaáó egy szoba bútor nélkül vagy bútorozva, esetleg konyha-kamrával. VI., Berzsenyi-utca 73 sz. vagy Fonciére. 7723 : Pénzkölcsönt törlesztéses kölcsönt kedvező feltételekkel legrövidebb idő alatt kieszközöl Mezőgazdasági Részvénytársa­ság Jókai-u. 2. Telefon 35. 7937 Eladó üzlet I Forgalmas helyen 40 év óla fennálló vegyeskereskedés berendezéssel együtt azonnal átadó. Bőveb­bet Richtseit, Baross-utca 7. (Vidovszky ház) 1 Egyzsoba és mellékhelyiségekből álló la­kás kiadó. Azonnal beköltözhető VI. Pe­rényi-u. 16. 55 Egy 12 csöves „XepQir" fafűtéses kályha olcsón eladó. Mattyasovszky AEGV állomás. 71 Bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni lehet Szemere-utca ll alatt első ajtó. 70 Nagy világos helyiség asztalos, esetleg más ipari műhelynek kiadó IV. Hajnal-utca 17 alatt. 68 Gyermektelen házaspár, vagy magányos urinőnek bútorozott szoba kiad& a város belsejében. Cim a kiadóban. Eladó 8 éves vöröstarka februárban ellő jó fejőstehén. Érdeklődni lehet Lázár­u. 9 alatt. 67 3—4 szobás lakást keresek bérbe. Cim a kiadóban. 80 drb. választott angol malac eladó. 100 kg. vetőmag tavaszi­búza cserébe 120 kg őszibúzáért, ha egyforma a fajsujuk, kapható 150 q-ig­Uradalmi Intézőségnél Károlymajor, Csor­vás. 75 Kisrétben 1 okta föld herével bevetve és Nagyrétben az Omaszta föld mellett 3 okta eladó. Bővebbet III., Dugovics-u. 3 a. 75 2 urnák bútorozott szoba és udvari la­kás kiadó I. Czél-u. 12. 8t Bútorozott szoba kiadó II. Gábor Aron-u. 1 a. IV. Hajnal-utca 26 számú fidz eladó. Azonnal beköltözhető. 82 A békéscsabai határban 9 kisöold elsőrendű szántóföld olcsón eladó. Bő­vebbet Szilassy Antal ügyvédi irodájában,. Kossuth-tér 10. 83 Kisborjas tehén eladó I. Egressy­utca 22 alatt. Pénzbeszedöi vagy bármilyen ha­sonló állást keresek. Cim a kiadó­hivatalban. 86> Elaáó egy 6 éves ellős tehén Virág-utca 5 alatt. 85 Egy $izó elaáó V., Jósika-utca 11 alatt. 84 Friss tej kapható 111., Horváth-utca 8 sz. Literje 3500. 89­Bútorozott szoba kiadó 1. Bánát­utca 38 alatt. 90 A „Fiume" kávéházban •Varjas magyar dalénekes szombaton és uasárnap H Ifj. Puresi Pepi teljes zene­íj anuár 8-9-én] este kara kiséretéuel énekel Kiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt. A kiadásért felelős: Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom