Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám

1927-01-11 / 7. szám

6 Körösvidék A januári városi közgyűlés tárgysorozata Békéscsaba r. t. város képviselő­testülete a folyó évi január hő 17-én (hétfőn) délelőtt 9 őrakor a városháza tanácskozó termében ren­des közgyűlést tart az alábbi tárgy­sorozattal : Polgármesteri jelentés. Gyepmesteri szolg. szab. rendelet módosítása. Honvédségi laktanya tatarozása ügyében miniszteri leirat. A városi külföldi kölcsön elhe lyezése tárgyában hozott törvény­hatósági bizottsági határozat. Pataky Jenő városi közig kiadó kérelme gyógykezelési segély iránt. Hankó András egyetemi hallgató tanulmányi segély iránti kérelme. Illetőségi ügyek. Póttárgysorozatba felveendő ügyek. A sarkadi cserkésztiszti gyűlés Forgalmas, élénk napja volt f. hó 9-én Sarkad községének. A Magyar Cserkészszövetség V. (déli) kerüle­tének tisztikara tartotta ott vándor tisztigyülését. A szövetséget dr. Ma­jor Dezső gazd. főtitkár képviselte, a kerület tisztikarából pedig dr. Györfy István egyetemi tanár, el •ök vezetésével megjelent mintegy 30 cserkésztiszt. A részben még szombaton, rész ben pedig vasárnap hajnalban érkező vendégeket igazi magyaros vendég szeretettel fogadták a sarkadiak, el­halmozván őket a sziveslátás minden kedves jelével. Vasárnap reggel fél 8 órakor ugy a ref., mint a róm. kath. templom­ban istentisztelet volt, melynek ke retében megáldották az egyházak a sarkadi Fadrusz János cserkész­csapat gyönyörű zászlaját. A remek szép zászlót sarkadi lányok hímez­ték nagy szakértelemmel. Az istentiszteletek után tiszti gyü lés volt dr. Györfy István egyetemi tanár elnöklete alatt a polg. fiúis­kola rajztermében, amelyet ez alka­lomra Ízlésesen díszítettek fel pál­mákkal és ciklámenikel. A gyűlés elején Biitter Károly polg. isk. igaz­gató, aki egyébként is egyik legoda­adóbb, leglelkesebb barátja a cser­készetnek, köszöntötte a megjelent cserkésztiszteket. Ezután délig sok aktuális, komoly cserkészkérdést tárgyalt meg a köz­gyűlés, amelyee nagyon értékes és tartalmas felszólalások egész sora hangzott el. Délben az ipartestület székházá­ban pazar közebédet adtak a derék sarkadiak a vendégek tiszteletére, amelyen sok lelkes felköszöntő hang­zott el. Délután 4 őrakor volt a Fadrusz János iparos cserkészcsapat zászló jának felavatása az Ipartestület nagy­termében, amelyet zsúfolásig meg­töltött a társadalom minden réte­gét képviselő közönség. A felavató beszédet Vidovszky Kálmán orsz. ell. megbízott mondotta, melynek végeztével a zászlószegek beverésé­nek szép, de hosszú aktusa követ­kezett. Megkapó volt az ünnepen az Iparos Dalárda preciz szereplése. Kiemelkedő mozzanata volt az ünnepnek a Fadrusz János szobrá nak leleplezése. A feltűnően jó szobrot egy egyszerű iparosgyermek kis cserkész készítette, akinek tehet­sége mindenkinek feltűnvén, a sar­kadiak már keresztülvitték, hogy a nagytehetségű gyermek Budapestre kerülhessen az iparművészeti isko­lába. A szoborleleplezéssel kapcso­latban Németh Pál tanitó, a , Fad rusz" cserkészcsapat parancsnoka értékes előadást tartott a szobrász­óriásról, akit mint a szorgalom és Békéscsaba, 1927 . január 9 . ambicló eszményképét álliíott oda az iparoscssrkészek elé Este táncmulatság volt, de ezen már a cserkésztisztek nem vettek részt, mert legnagyobb részük va­sárnap folyamán elutazott Sarkadról. Arcképleleplezési ünnepély az Ipartestületben Leleplezték Wagner József Csak néhány nap választ el ben­nünket a Polgári Kör szép arckép­leleplezési ünnepélyétől, ma újból egy gyönyörű bensőséges arckép­leleplezési ünnepélyről kell beszá­molnunk, mely ezúttal az Ipartestü letben meut végbe méltó keretek között. Ezen szép ünnepség aikalrná val a Békéscsabai Ipartestület érde­mekben gazdag volt elnökeinek: Wagner Józsefnek és Timár Endré nek aicképeit leplezték le, melyeket Adler Árpád illetve Filippinyi Sámuel festőművészek festettek meg nagy gonddal ós élethűen. A leleplezési ünnepély díszközgyű­lés keretében ment végbe, ameiy alkalommal zsúfolásig megtöltötte az Ipartestület és Polgári Kör helyisé­geit az ünneplő közönség, akik so raiban ott láttuk Korniss Qéza dr. kulturtanácsnokot a város képvisele­tében, Csillag Ignácot a Kereskedelmi Csarnok, Karátsony Józsefet az Ipa ros Dalárda képviseletében, a Polgári Kör, a Kisgazda Egylet, az Iparos­ifjak Művelődési Egyesület és még több társegyesület, testület stb. kép­viselőit. Jelen voltak az elhunyt arcképtulajdonosok hozzátartozói, a Wagner és Timár családok kép­viselői. Az Iparos Dalárda által a tőle megszokott pontossággal elénekelt magyar Hiszekegy után Kovács Mi­hály testületi elnök üdvözölve a meg­jelenteket, megnyitotta a díszközgyű­lést, megkapó, gondolatokban gazdag tartalmas beszéd kíséretében fejtette ki és mutatott rá azokra az érde mekre, amelyek méltóvá tették a két elhunyt elnököt arra, hogy arcképük megfestése áital mintaképül állithas­suk az íparosságoak, a jövő iparos­generációnak. Majd felkérte Könyves A mult évi magyar gabonakivitel A mult évi nagyarányú gabona­kereslet és lendületes export, ame­lyet a magyar piac az őszi kam­pány négy hónapjában lebonyolí­tott, most van a Statisztikai Hiva­talban feldolgozás alatt és az egész gazdatársudalom nagy érdeklődés­sel várja a kimutatásokat, hogy tu lajdonképen mennyi gabona hagyta el az őszi kampányban az ország határát. A cseh-magyar kereskedelmi tár­gyalásokkal kapcsolatban a gabona­kereskedelem és a malomipar a buza és lisztexportra vonatkozólag a magyar delegáció részére össze­állított egy becslést, amely doku mentálja számokkal is a lebonyolí­tott nagyszabású exportot. Eszerint augusztustól november végéig 2,433 ezer métermázsa buza került Ma gyarországból a külföldre a tavalyi 1.574 ezer métermázsával szemben. Búzalisztből ellenben 1.050 ezer métermázsát exportáltunk tavaly, az idei 806.800 métermázsával szem ben. Ezek a számok igazolják az idei nagyszabású exportot, de a cseh piac védvámokkal való elzár­kózásának jelentőségét is a magyar lisztkivitelre vonatkozólag. (Geor­gikon.) és Timár Endre arcképét T. Kálmánt, illetve ifj. Horváth Mi­hályt, hogy ünnepi beszédben mél­tassák Wagner József, illetve Timár Endre éidtímeit. Könyves T. Kálmán ügyesen fel­épített beszédében Wagner József életét ismertette és érdeseit méltatta. Wagner Józsefet, miot a munka­szeretet, a szorgalom és előretörés emberét jellemezte aki ezekkel a szép erényekkel érdemelte ki az emberek iránta megnyilvánuló tiszteletét és ke­gyeletét. Öemutatta mint vasakaratu vezetőt, aki mindig iparostársai ér­dekeit^zolgálta önzetlenül és bemu­tatta mint jószívű barátot. Majd élet­történetét és munkásságát ismertette. Ezután ifj. Horváth Mihály emel­kedett szólásra, aki tartalmas beszéd ben Timár Endre jóságos egyenes ségét festette le és érdemeit méltatta. Kifejtette, hogy az egyszerű, nemesért és jóért törekvő puritán egyénisége tette őt halhatatlanná, mellyel örök időkre bevéste magát az iparosság szivébe Majd méltatta 13 éves elnöki működését, mely idő alatt mioden cselekedetében az önzetlenség, a lankadatlan szorgalom vezényelte. Timár Endre a legnehezebb időben volt az Ipartestület elnöke, ds akkor is dicséretreméltóan megállta helyét. Kovács Mihály megköszönve a közönségnek szép3zámban való meg­jelenését, azzal zárta be a díszköz­gyűlést, hogy az elhunyt nagynevű elnökök munkássága és kiváló egyé­nisége legyen példakép és ebből nyerjenek erőt követői az életküzde­lembe. A szép ünnepség az Iparos Dalárda által Lukoviczky Endre karnagy ve­zetésével gyönyörűen elénekelt Him­nusszal ért véget. Gazdasági napok. Budapest, jan. 10. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ez év jan. 23-án taríandó közgyűlésével kapcsolatosan 19—27 ig gazdasági napokat tartanak a „Köztelek" szer­kesztüségében. Ezeken a napokon különféle előadások lesznek a mező­gazdaság köréből. m» •••••••• •••••••••••• aBaaaaai A békéscsabai Népegylet közgyűlése Varga E. András az aj elnök. Vasárnap tartotta meg a Békés­csabai Általános Népegylet ezévi rendes, tisztújító közgyűlését A választás titkos szavazás alap­ján történt, az egyleti alapszabály alapján. A tizenegyes bizottság elnöke: Dr. Kvasz György nagy érdeklő­dés mellett hirdette ki az eredményt. Elnök lett: Varga E. András, al­elnök ; Pollák Arnold, jegyző : Tóth György, könyvtáros : Szász János, pénztárnok: Zahorán János, ezen­kívül választottak 20 tagu választ­mányt. Az egyleti tagok az újonnan meg­választott vezetőséget nagy ováció­ban részesítették. mi—•••• asaa mánmmmmm •••••••• IRUHEI* Zürichben a magyar pengőt 90-62-5-el jegyezték Erősödik az uf forrada­lom Mexikóban Mexikói jelenlés szerint a Cales elnök ellen irányuló forradalom egyre erősödik. Különösen Jalisce államban lépnek fel a forradalmá­rok nagy erővel és itt három vas­úti hidat is elpusztítottak. Elfogtak egy olasz panamistát Róma, január 10. Milanóban le­tartóztatták Morot, az uj országré­szek újjáépítési minisztériumának egykori felügyelőjét. Morot már 5 év óta köröztek, mert 1921-ben rak­tárigazgatói minőságbea több, mint 1 millió lírát tulajdonított el az ál­lamtói. A trevizói törvényszék ekkor 7 évi börtönre Ítélte de sikerült Moronak Bícsbe menekülnie, ké­sőbb namis név alatc visszatért Olaszországba és mint fényképész telepedett le Milanóban. imnvuiii amaaen msbbbbbs •»9bbsi&a Kaeaasaa xaaa Felavatták a járásbíró­ság uj palotáját A békéscsabai kir. járásbíróság uj palotáját f. hó 9 én ünnepélyesen adiák át rendeltetésének. Az ünne­pélyre hivatalos volt a polgármes­ter, aki azonban betegsége miatt nem jelenhetett meg, dr. Jánossy Gyula rendőrfótanacsos, továbbá a varos ügyvédi kara. Jelen voltak továbbá a bíróság tagjai és tisztvi­selői. valamint kezelőszemélyzete. A kir. törvényszék, mint felettes ható­ság részéről jelen volt Szakolczay Lajos törvényszéki elnök, Madarász József tanácselnök és dr. Konrád Ernő ügyészségi elnök. Dr, Berényi Antal járásbirősági elnök mély gondolatokkal teli, tar­talmas beszédben vázolta a palota átadásával kapcsolatosan az igaz­ságszolgáltatás jelentőségét és an­nak szükségét, hogy a bírói és ügy­védi kar együttműködjön, mint az igazság keresssének hivatott közegei. Dr. Szakolczay Lajos törvényszéki­elnök mint mintabiróságról emlé­kezeit meg a csabai járásbíróságról és köszönetet mondott a város tár­sadalmának azért az áldozatkész­ségért, amellyel a palota berende­zéséhez hozzájárult. Dr. Konrád Ernő az ügyvédikar­nak azt az akaratát emelte ki, amellyel minden módon a bíróság munkáját igyekszik megkönnyíteni az Ítélkezés munkájában. Dr. Kerényi Soma az ügyvédek nevében azt a harmóniát ecsetelte, amely a birói kar és az ügyvédség között fennáll. Az ünnepélyes megnyitás után a társaság dr. Berényi Antal járásbi­rósági elnök vendége volt. Külön elismerés illeti a köztiszte­letben álló dr. Berényi elnököt azért a nemescéJu fáradozásáért, amellyel a csabai járásbíróság megfelelő el­helyezésének útját sohasem lankadva egyengette, ami áital egy uj szép középülethez jutott Békéscsaba. NNINI MBBBBBBBBBB >INIMBBBBBBBBaxaaaaaa (BBBBBaa * Étvágytalanságnál, rossz gyo­mornál, bélrekedésnél, renyhe émésztésnél, anyagcserezavarok­nál, csalánkiütésnél és bőrviszke­tésnél a természetes „Ferencz Jó­zsef" keserűvíz rendbehozza a gyomor és belek működését, és megszabadítja a testet a felgyülem­lett rothadó anyagoktól. Az orvos­tudomány több úttörője megálla­pította, hogy a Ferenc József viz abszolút megbízható hashajtó. Kap­ható drogériákban és füszerüzle­tekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom