Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-10-05 / 225. szám

Körösvidék 2 Békéscsaba, 1926. október 1 2 — Békéscsaba város kitünte­tése. A debreceni legelő, rétgaz­dasági és takarmánytermesztési kiállításon a biráló bizottság a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara kitüntető oklevelét adományozta Békéscsaba városnak elismerésre méltó, kiváló szerepléséért. Köz­tudomás szerint Békéscsaba város e szakbavágó gazdálkodása, amit Zahorán Pál intéző irányit nagy szaktudással, mindenkor a legtel­jesebb elismerést vivta ki eddig is. — Vármegyei tisztviselőtelep. Biharvármegye törvényhatósági bi­zottsága még tavaly ősszel a berettyó­újfalui lakáskérdés megoldására és a vármegyei tisztviselői kar elhelye­zésére szolgáló tisztviselőtelep fel­építésére 19 milliárdot szavazott meg. A tisztviselőtelep Berettyóúj­falu legszebb helyén épült fel, ösz­szesen 19 különálló pavillonból, a modern igényeknek mindenben meg­felelő felszereléssel. A telepen vala­mennyi vármegyei tisztviselő elhe­lyezésre talál. A lakásokat már át­adták a beköltöző tisztviselőknek. Az építkezések gyors befejezése fő­képpen Fráter László dr. alispán buzgólkodásának köszönhető, aki Bihar vármegye kulturális és gaz­dasági fejlesztése körül fáradhatat­lan munkásságot fejt ki. — Balassagyarmat a Népszö­vetséghez fordult. A trianoni bé­keszerződés Balassagyarmat tekin­télyes területét cseh uralom alá juttatta. Most a város képviselőtes­tülete felirattal fordult a Népszövet­ség tanácsához, amelyben megdönt­hetetlen érvekkel sürgeti a trianoni béke revízióját, illetve Balassagyar­mat elszakított és a köztársaságnak juttatott területének visszacsatolását kéri a magyar anyatesthez. Balassa­gyarmat átiratban kérte meg a többi magyar városokat is, hogy intézze­nek hasonló átiratot a Népszövet­séghez. — Erdei iskola Szombathe­lyen. Vas vármegye a tüdőbeteg ségre hajlamos gyermekek részére külön iskolát állított a szombathelyi erdőben. Az iskola épülete már el­készült, úgyhogy a tanítás szeptem­ber 15-én meg is kezdődött. A tani tói lakás novemberre készül el. Az iskolát 36 gyermekre tervezték, de fennakadás nélkül oktathatnak benne 40—45 tanulót. Az iskolát még fürdőszobával fogják ellátni. Hogy a környezet minél egészségesebb le­gyen, az iskola környékén az eddigi lombosfák helyébe fenyőfákat fognak ültetni. — Mikor a követ ur spekulál. Belgrádból jelentik : Kelemina And­rés képviselő interpellációt intézett Nincsics szerb külügyminiszterhez Szimics Jevrem volt varsói, jelenleg vatikáni követ egy elszámolása ügyé­ben. Szimicsnek a lengyel kormány körülbelül 80 000 lengyel zlotit utalt ki a háború alatt a mostani jugosz­lávia területén elrekvirált és galíciai parasztoknak kiosztott cséplőgépekért. Szimics csak 3 hónap múlva szá­molt el az összegről, amikor a zloti árfolyama lényegesebben kevesebb volt. — Október hatodikának megün­nepelése. Az aradi vértanuk ün­nepét a társadalmi egyesületek szerdán délután 3 órakor fogják megünnepelni a Kossuth szobor előtt. Az ünnepi beszédet dr. Bar­Máiyás r. kath. s. lelkész tartja s az egyesitett énekkarok hazafias énekeket adnak elő. A társadalmi egyesületek ezúton is meghívják az egyesületeket, iskolákat s a ha­zafiasan érző közönséget az ün­nepre. A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf reálgimnázium szerdán dél­előtt 9 órakor iskolai ünnep kere­tében emlékszik meg az aradi vértanukról. Az emlékbeszédet dr. Szeberényí Lajos tanár tartja. * Ha szép, jó és olcsó női- és férfikalapot akar venni, akkor csak Oskovics Testvérekhez men jen Baross-utca 14. szám alá. Apróhirdetések Szélmentes és vízálló 16 m. hosszú, 5 m. széles, de kisebbnek is összeállítható lakodalmi sátor padokkal, aszta­lokkal, székekkel, fogasokkal, világítással bérelhető Kiss József vendéglősnél Békés, Bánát-utca 17. 6279 Szerdán, 6-án 10 órakor a városház ud­varán két tükrös szekrény, két vaságy és egyéb bútorok önkéntes árve­résen eladatnak. 6277 Kőrisfából keréktalp, küllő, rönk és Iőcsfa — szilfarönk — tölgy és jávor fürészelt áru kapható Sipos épületfakeres­kedésében, Békéscsaba-Erzsébethely. 6o72 Hol kapható a „Korosvidék" ? A „Körösvidélc" föbizományosainak jegyzéke A „Körösvidék" napilap köztudomás szerint nem csak színvonal, hanem elterjedtség tekintetében is felülmúl minden egyszerű vidéki újságot és ma már ezen a téren egészen megközelítette fejlődésének végső célját: egy egész nagy provincia mindennapi újságja lett! Nem helyi, hanem provinciális sajtóorgánum, amelyet fiarminc Rösség és város vall magáénak! Ezt a tényt mindennél fényesebben bizonyítja az a körülmény, hogy a „Körösvidék" napilap mindennapi várvavárt kedves vendég a Körösök egész vidékének kunyhóiban, egyszerű tanyáiban és fényes főúri palotáiban egyaránt. A többezer főnyi magános előfizető mellett a ,,Körösvidélc" előfizetőinek, népes táborában foglal helyet harminc köz­ség és város elöljárósága, minden ipartestülete, gazdaköre, kereskedő­egylete, űrikaszinója polgári olvasó­köre, egylete, intézménye és ura­dalma, vendéglője és kávéháza. Tehát a „Körősvidék" nyilvánossága vetekszik igen sok fővárosi lapéval, mert olvasóink számát csupán az előfizetések alapján legalább fparmincezzerre /ege//«íc. Ezen felül ott van a példányonként vásárlók óriási tömege, akik bizományosainktól, vagy az utcai árusoktól szerzik be naponta meg­szokott lapjukat, a „Körösvidék" újságot. Hogy a „Körösvidék" példányonkénti fogyasztása mekkora lehet, annak jellemzésére üres dicsekvés helyett egyszerűen bemutatjuk azt a minden versenyen felülálló, alaposan kiépített, hatalmas szervezetet, amely naponként vásárló olvasóink igényeit elégíti ki. A „Körösvidék" főbizományo­sai a következők: Békéscsabán : Engel Mik­sa, Szenteczki János, Mengyán Endre, Özv. Binderné, Szász Mi­hály, Mágori Ferenc, Paróczay László, Kovács Pál. Gyuha Já­nos, Pályaudvar, Hajdú Lajos, Darula Lajos, Orvos Mihály, Ro­mán Pál, Kohutovicz Endre, Ma­rosi Pál, Jakab Ernő, Grünberger Hermán, Szák Pál, Piti György, Marik János, Babarczy Mihály, Hohn Frigyes. Békésen rVégh Lajos könyv­kereskedő, Balázs hírlapárus. Mezőberényben : Píltz Márton kereskedő. Bélmegyeren : „Hangya" Szövetkezet. Gyulán: Özv. Korácsonyi Istvánné tőzsde. Somogyi testvé­rek. Újkígyóson : Wertheim Ist­ván hírlapárus. Kétegy házán : Bordy De­zső kereskedő. Tótkomlóson: Bogár Mi­hály kereskedő. Szarvason : Szitó Vince hírlapárus. Kondoroson: Pusztay pa­pirüzlet, Lípták Mihály kereskedő, Hipszky István trafik, „Hangya" Szövetk. Kőrőslarcsán : Szakáll Antal. Öcsödön: Vitályos Mária kereskedő. Szeghalmon : Tóth és Me­ző keresk. Vésztön : Popovics Imre ke­resk. Putics Testvérek keresk, Vi­téz Juhász Mihály. Vitéz Forrás Mihály. Sarkadon: Gorove Jenő tőzsde. Eleken : Tomor Vince ke­reskedő. Csanádapácán: Szabó Imre kereskedő, (Hangya Szöv.) Medgyesegy házán: Su­dák András keresk. Magyarbánhegyesen : Lantos János kereskedő. Ezenkívül minden községben minden hivatásos lapárus is árusítja a „Körősvidék" napilapot. V. Kereki földek 9 számú uj ház el­adó. 6278 Buzapácoláshoz porozásra a go­lyóscsapágyas vasdobok megérkeztek. Előjegyzés sorrendjében adjuk ki. Faiskola és Kertgazdaság Rt. Andrássy-ut 2. 6276 Tanulót jó fizetéssel felvesz Luczki János kereskedő, csirkepiac. 627 Bútorozott szoba 15-től kiadó VI. Gyulai-ut 5 alatt. 6273 A város központjában Kiss Ernő-utca 3 alatt bútorozott szoba kiadó magányos urnák. 6268 Prima zöldség előjegyezhető Belenta Józsefnénál Békés, Kossuth utca 28. 6270 Egy négyszemélyes Ford autó, mely most volt generáljavitva, olcsón eladó. Farkas Bernáf bérautó tulajdonos Gyula, Part-utca 4. 6271 Eladó egy jókarban levő elegáns kordé jutányos áron. Békéscsaba Beré­nyi-ut 43 szám alatt. 6170 Bútorozott szoba 2 férfi részére teljes ellátással kiadó Szigetvári-utca 39. alatt. 6188 9 házhely eladó a Kátyán-féle szőlő­ből, kövesut mellett. Bővebbet Gubicza irodánál, Andrássy-ut 14. 6194 Bejárónő ajánlkozik uri házhoz reg­geltől délután 3 óráig. Cim a kiadóban. 6254 Tejoltó sajt készítéshez! Salicyl befőzéshez Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szt István-tér 16 Középiskolát Végzettek Budapesti M. Kir. Állami Egyéves Kereskedelmi Szak­tanfolyamát végzett, 24 éves, nőtlen fia­tal ember — szerény igényű — ál­lást keres. „Megbízható" jeligére a kiadóba kér. Tösz&tle í MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapfán Valuták Angol font 348025 Lei 378 Szokol 2120 Lira 2740 Dinár 1265 Márka 17028 Dollár 71325 Schilling 10090 Francia frank 2070 Svájci frank 13845 Gabonaárak 75 kg. tiszavidékiuj 352500­76 kg. tiszavidéki „ 355000­77 kg. tiszavidéki „ 360000­78 kg. tiszavidéki „ 365000­Rozs pestvidéki uj 262500­Sörárpa Takarmányárpa Repce Zab Tengeri Korpa Köles 290000­215000­5500C0­210000­247500­155000­190000­-357500 -360000 -365000 -367500 -265000' -310000 -230000 -580000 -215000 -250000 -157500 -200000 Ferencvárosi sertésvásár Maradvány —. Érkezett 4600. El­adva —. Könnyű 15500—15750; közép 16400—16500, nehéz 16000 — 16800. Irányzat vontatott. Pályázati hirdetmény Békéscsaba r. t, város tanácsa pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett egy külterületi lovűsKézbesifői állásra­Pályázati határidő 1926 október 14, amely ideig a pályázati kérel­mek a városi iktatóhivatalba be­nyújtandók. Pályázóknak ígazolniok kell iskolai végzettségüket, életko­rukat, erkölcsi és politikai megbíz­hatóságukat s azon körülményt,, hogy egy szolgálati lótartására ké­pesek, végül teljesített katonai szolgálatukat s testi és szellemi alkalmasságukat. Az állással a tör­vényszerű illetmények járnak és ezenkívül havi 1 q zab lótartási átalány. Békéscsaba, 1926 október 1. Dr. Berthóty István polgármester. Xiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt. A kiadásért felelős: Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom