Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám
1926-11-12 / 257. szám
2 KörösvidéK Békéscsaba. 1926. november 12 Nov. 27-én kezdi meg a szezont a színtársulat A társulat tagjai Kiss Árpád színigazgató csütörtökön Békéscsabán járt, hogy az idei sziniszezon megkezdésére megtegye a szükséges intézkedéseket. Tisztelgett egyben dr. Korniss Géza városi kulturtanácsnok, a színügyi bizottság előadója előtt is, akinek bejelentette, hogy november hó 27-én este nyitja meg színtársulatával a békéscsabai sziniszezont a »Zenebohócokc cimü nagy sikert elért színdarabbal. A társulat jelenleg Kiskunhalason van és mint mondják, igen jó erőkből áll, úgyhogy a közönség legteljesebb elismerését vívták ki maguknak. Mint értesülünk, a társulat titkára, Polgár Ferenc a jövő hét folyamán Békéscsabára érkezik és megkezdi a bérletek gyűjtését, ami az előjelekből Ítélve, az idén is sikerülni fog. Sikerült megszereznünk a társulat tagjainak névsorát is, amit az alábbiakban köziünk : Véghelyi Iza szubrett-primadonna, Kornelly Mária koloratur- primadonna, Torma Guszti énekesnő, másod szubrett, Málnafy Otti drámai hősnő és szende, K- Rásó Ida drámai hősnő és anyaszinésznő, Z. Egyed Margit komika, Kacsoh Manci énekes és naiva, Szokolay Eta tarsalgási színésznő és hat kardalos Kiss Árpád jellemszinész, Polgár Ferenc komikus és rendező, Földvári Sándor operettbonvivant, tenorista, Burányi Albin baritonista, Perényi Kálmán táncosbuffókomikus, Zilahy János drámai hős és rendező, Sötét Balázs szerelmes, Korda Sándor buffó, jellem, komikus, Doma Lajos epizódszinész és hat kardalos. Van 12 tagu jól szervezett zenekar és megfelelő műszaki személyzet, úgyhogy 50 tagból áll összesen e társulat. ••••••••••••••••••••••••ma Az 1927. évi házadóvállomások beadása Az 1927. évi házadó kivetése végett minden házbirtokos 1926. évi november hó végéig az előirt mintájú vallomási iven a nyers házbérjövedelemről vallomást tartozik tenni, tekintet nélkül, hogy a ház bérbe van-e adva, avagy nem és hogy adóköteles-e, avagy ideiglenesen adómentes. Ezek alapján bevallást kell adni minden egyes házszámmal ellátott házról külön külön ugy a belső, mint a tanyai házakról. Nyers házbérjövedelem cimen a bérbeadott helyiségeknél annak az összegnek a négyszeresét kell bevallani, amelyet a bérlő bér cimén bármely formában az 1926. évi novemberi bérnegyedben fizetett. A lakásrendelet hatálya alá tartozó házaknál nem lehet kisebb béreket bevallani, mint amtnő béreket a lakásrendelet megállapít. A lakásrendelet hatálya alá nem tartozó házaknál a szabadegyezkedés alapján megállapított béreket kell bevallani, amelyek általában jóval nagyobbak az előbb említetteknél. A bérlő által megtérített közüzemi dijakat nem kell hozzászámítani a nyers házbérjövedelemhez, kivéve azt a többletet, amelyet a házbirtokos a megállapított százalékon felül szed be a lakótól. A bérbe nem adott épületeknél a házadó alapjául szolgáló haszonértéket a bérbeadott hasonló épületek, vagy lakások bérével való összehasonlítás utján kell megállapítani, amely haszonérték még kivételesen sem lehet kevesebb annál az öszszegnél, amelyet bérbeadás esetén lehetne elérni. A búzáért bérbe adott lakások bérét búzában kell bevallani. A házbérbevallási iveket ugy a háztulajdonos, mint a bérlő köteles aláírni és annak adataiért büntetőjogilag is felelősek. Aki a házadó bevallását az előirt határidőben be nem adja, a kivetés során megállapított adónnk 5 százalékát, ha pedig a bevallást a hozzá intézett külön felhívásban kitűzött határidőig be nem adja, a megállaBudapest, november 11. A nemzetgyűlés ma délelőtt 11 órakor Zsitvay Tibor elnökletével harmadszori olvasásban is elfogadta a felsőházról szóló törvényjavaslatot. Mielőtt áttértek volna a napirendre, Valkó Lajos külügyminiszter jelentést terjesztett be az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi szerződésről és törvényjavaslatot nyújtott be, amely az egyes külföldi államokkal való kereskedelmi és forgalmi viszony ideiglenes rendezésére ad felhatalmazást a kormánynak. Ezután Bud János pénzügyminiszter terjesztett be törvényjavaslatot az adók és illetékek mérsékléséről. Rámutatt arra, hogy már több ízben jelentette be, hogy adók mérséklése elől elzárkózni nem lehet. A benyújtott javaslatot nem tekinti egyébnek, mint álláspontja valóraváltásának. Reméli, hogy mindenki örömmel fogadja. Kevés példa van arra, hogy maga a pénzügyminiszter jön adómérséKléssel és tudja, hogy vannak, akik nem mindenben értenek vele egyet. Három évvel ezelőtt pénzügyi katasztrófából kellett kiutat ke resni és ezért kellett az adókézséget fokozott mértékben igényébe venni. Amennyire szükség volt akkor erre, éppen annyira helyes most minden alkalmat felhasználni arra, hogy Zenetörténeti előadások Szerdán este kezdte meg Pongráez Géza zeneszerző a helyi népművelési bizottság rendezésében zenetörténeti előadásait. Igen tartalmas, alapos s a figyelmet mindvégig teljesen lekötő, vonzó módon foglalkozott a zene eredetével, korszakaival, a zene eredetét az egyes népeknél tárgyaló poétikus mondákkal, amelyek közül különösen a kínai és görög válik ki költőiségével. Majd az őskor zenéjével foglalkozott, amelynek főeleme a ritmus volt s szoros összefüggésben volt a tánccal. Végül a hangszerek fejlődését világította meg. Az előadást — sajnos — kevésszámú közönség hallgatta. Ennek oka főként az, hogy a közönség figyelmét a mult napokban ránkzuduló különféle előadászuhatagban kikerülte a Pongrácz-féle előadásokra vonatkozó közlése a lapoknak, a népművelési bizottságnak pedig nem áll módjában hangzatos reklámokkal hirdetnie előadásait. A zenetörténeti előadások ezentúl minden hétfőn este pontban fél 7 órakor lesznek a Kultúrpalotában. A legközelebbi előadáson Pongráez Géza összefoglalja a bevezető előadás főbb tudnivalóit, hogy a továbbiakat azok is megérthessék, kik az első előadáson nem lehettek jelen. Majd az ókor zenéjét ismerteti s ez alkalommal zongorán vagy énekben bemutatásra pitott adónak 10 százalékát fizeti bírság fejében. A házbérbevallási ivek a városi adóhivatalban az egyes kerületi nyilvántartóknál az előállítási díj megtérítése ellenében szerezhető be. A házbirtokosoknak jól felfogott érdeke, hogy a házbérbevallási iveket az adott batáridő alatt pontosan adják be. Békéscsaba, 1926 november 9. Horváth István tanácsnok, adóhivatali főnök. könnyítsen a fokozott adóterheken. A terhek csökkentésének egyik előfeltétele az, hogy semmi körülmények között sem szabad veszélyeztetni az államháztartás egyensúlyát. Külföldi példák is mutatják, hogy hasonló esetben más államok is ugyanazt az utat követték, mint mi, az állam pénrügyeinek helyreállítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi munkának előrelátónak kell lennie és legalább két-három év lehetőségeivel keli számolnia. A megoldásra váró problémák egész tömegével állunk szemben, amelyeknél figyelembe kell venni az ország teljesítőképességének határát. Ez az oka annak, hogy ellenáll nem egy törekvésnek, bár nem ez a népszerű, de meggyőződése, hogy az ilyen olcsó' népszerűség ártana a legtöbbet az országoak. Sok emlités történt a feleslegekről is. A költségvetés megállapításánál óvatosnak kell lenni, figyelembe kell venoi, hogy sok problémát meg kell oldani. Ilyen probléma a tisztviselőkérdés, amelyben az utolsó szó még mindig nincs kimondva. Bud János pénzügyminiszter ezután ismerteti a tervbevett intézkedéseket, illetve a tervezett tehercsökkentéseket. (Lapunk zártakor az ülés még folyik.) kerülnek a következő zenemüvek ; Kinai vallásos zene. Csatadal. Nászinduló. Kínai szórakoztató zene. Mohamedán Beirám ünnepi ének. Ramazán-ünnepi arabs ének. A görög zenéből: Pindaros I. pythiai ódája. Euripides Orestes-ének kórus-töredéke. Himnusz a Múzsához. Himnusz a Nemezishez. Az előadásokra belépődíj nincs, tetszésszerinti csekély adományokat a költségekre elfogadnak. Meg vagyunk róla győződve, hogy közönségünk megfelelően fogja a jövőben méltányolni a népművelési bizottság kulturális intencióit s az előadó példás önzetlenségü, nemes fáradozását s a megérdemelt támogatásban fogja részesíteni ez előadásokat. FÁJ A SZIVEM . . . Estelenkint, titokból szőve Valami árny suhan a falon Nesztelen lépés, puha szőnyeg alján Zokog egy sziv, nincsen hatalom. Nincs hatalom, mi nyugtatni tudná, Kérdené tőle lágyan, csendesen Senkise tudja titkos sóvárgását Senki, hogy fáj az Én szivem. Igen, este árny suhant végig, Falon egy folt, tőle megmaradt... Felébredve, lázas ujjaimmal Megérintem a hideg falat 1 MARGARÉTHA HÍREK — Istentisztelet a trianoni béke aláírásának évfordulóján. Nov. 13. szomorú évfordulója a irianoni békeszerződés aláírásának. Ezen alkalomból a haza sorsának jobbrafordulásáért istentiszteletet tart a r. kath. egyház 9 órai kezdettel. Erre az istentiszteletre köriratban meghivattak a hivatalok, egyletek és tanintézetek. — Sorsjegynaptár. A sorsjegyhúzások idejet a következőkben közöljük : Rendőr nov. 18-án, Szeretetház nov. 20-án, Bethlen Gábor nov. 29 én, Közérdekű és Trafikos nov. 30 án, Deák és Gazda december 1-én, Olimpiád dec. 4-én, Aszszony és Postatiszt dec. 10 én. Dollár dec. 21 én, Képzőművészeti és Községi dec. 31-én, József szanatórium (nem életjáradék) húzását bizonytalan időre elhalasztották. — A kiállítás végrehajtó-bizottsága folyó hó 13-án, szombaton délután 6 órakor az Ipartestület helyiségében bizottsági gyűlést tart, amelyre ezúton is meghívja a bizottság tagjait az elnökség. — Szombaton este tombolával egybekötött jótékonycélu táncmulatság lesz a Fiume éttermében. — Elfogott tolvaj. A rendőrség bűnügyi osztálya elfogta Demeny Ferenc 30 éves foglalkozásnélküli egyént, aki Gyomdn Kovács József festő kárára nagyobb lopási követett el. Megállapították róla azt is, hogy a gyöngyösi elmegyógyintézetből szükött meg. Átkísérték a gyulai ügyészség fogházába. — A katholikus leányegyesület előadásának próbái serényen folynak. A próbák alapján a legnagyobb sikert jósoljuk a november 2l-iki előadásnak, melyre a közönség teljesen jogos érdeklődéssel készül. Jegyek az előadásra már a leányegyesületi tagoknál és Gesmey könyvkereskedésében kaphatók. — A jótékony Nőegylet tomboláján, amely szombaton este lesz a Fiume éttermében, személyjegy ára 20,000, családjegy 50,000 K. — Beomlott egy párisi bérpalota. Párísból jelentik: Páris egyik utcáján összeomlott egy 9 emeletes épület, melyet szállodává akartak átalakítani. Öt munkás a romok között lelte halálát. — Felhívás a vivótanfolyamra jelentkezett leventékhez. A vívótanfolyamra jelentkezett leventék és oktatók részletes megbeszélés céljából vasárnap délelőtt 10 órára jelenjenek meg a testnevelési irodában. Ujabb jelentkezni akaróknnk neveit akkor is számba vesszük, Békéscsaba, 1926 nov. 11-éo. Testnevelési vezető. — Megszámozzák a kolozsvári utcákat. Kolozsvárról jelentik : A városi tanács legutóbbi ülésén kimondotta, hogy amerikai mintára az utcákat ezután nevek helyett számokkal látják el. A tanácsot az a szempont vezette, hogy a tájékozódást, ugy a posta és a közlekedés, mint a közigazgatás és a közönség számára is megkönnyítse. — Sakkverseny Újkígyóson. Újkígyóson foiyó üó 21-tói 29-ig sakkverseny lesz, amelyen a környék kitűnő játékosain kívül budapesti versenyzők is részt vesznek. — Tombolát és jótékonycélu táncmulatságot rendez szombaton este 8 órakor a Békéscsabai Nőegylet a Fiúméban. Bnd pénzügyminiszter benyújtotta az adócsökkentésekről szóló javaslatot Reg akarja oldani a tisztviselőkérdést és a nyugdijasok ügyét is — Harmadszori olvasásban is elfogadták a felsőházi javaslatot