Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-12-23 / 291. szám

Békéscsaba, 1926. december 23 Ára ÍOOO Korona Csütörtök VII. évfolyam 291. szám Szerkesztőség éa Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap A „Falu" Szövetség hivatalos lapja Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Készülődés a pengő-korszakra Néhány nap még és bevonul a sokat emlegetett pengő a gazdasági forgalomba. Még semmit sem látunk a készülődésekből, ami a pengőre való áttéréssel együtt jár, de a Nem zeti Bank nyomdájából és az állami pénzverdéből ujabb és ujabb szállít­mányok mennek a Nemzeti Bank trésorjaiba és a vidéki fiókokhoz is elszállították már a bankjegyek és váltópénz nagy tömegeit, hogy decem­ber 27-én a pengő bevonulásának napján ne legyen semmiféle zavar. Az uj pénzt a lehető legnagyobb gyorsasággal akarják bevinni a gaz­dasági életbe s hogy ez az eljárás minél gyorsabb lehessen, a Nemzeti Bank ugy Budapesten, mint a vidéki gócpontokban kisegítő pénztárakat állit fel és cserepénztárakat rendez­nek be a pénzintézetek is, hogy a közönséget kielégíthessék. Az első napokban előreláthatólag nagy lesz a forgalom a pénztárak előtt. A kö­zönség sietai fog a bevágással holott erre a sietségre egyáltalában nem lesz oka, mert a régi korooa-bank­jegyek 1927 juniusáfg maradnak érvényben. Edd g az időpontig kell a korona bankjegyeket fizetési esz közként elfogadni. A Nemzeti Bank junius 30 ig fogja a kis cimletü bankjegyeket egészen százezer koronáig becserélés, illetve fizetés gyanánt elfogadni, ugy, hogy junius 30 tói kezdve az eredeti terv szerint már csak az 500,000 és 1.000 000 koronás bankjegyek ma­radnak forgalomban. Igen könoyen megtörténhetik azonban, az apróbb címletű bankjegyek már február hó végén csak elenyésző mennyiségben forognak majd a piacon, ugy, hogy joggal felvetődik az a kérdés, vájjon különösen az 1000, 5000 és 10,000 koronás bankjegyeknek gyors kivo­nása nem okoz-e majd átmeneti nehézséget. Pénzügyi körökben arről értesíte­nek, bogy ez az eset nem álhat elő, mimhogy már december 27 én óriási mennyiségű 1, 2, 10, 20 és 50 filléres váltópénz jut majd a for­galomba. Kétségtelen azonban az, hogy 500 koronáig bizonyos össze­geknek pengőfiilérre való átszámítása meglehetősen nehéz lesz, mert csak tört fillérek jönnek ki. Így pl. 125 korona lesz 1 egész fillér, viszont a 100 koronás 0 8 fillért ér. A 250 papirkoroaa átszámítása könnyű, mert ez pontosan 2 pengőfillérnek felel meg, igy természetesen az 500 papir­koronáoál is kerekszámot kapunk. 4 pengőfillért, ellenben a 250 és 500 korona között levő pénzegy ségeknél ugyancsak törhetjük a fe­jünket a törtszámokon. Ez persze nem nagy hiba és hamarosan ki is küszöbölődik. A pengőkorszakkal kapcsolatos a pénzügyminiszternek az adófizetésre vonatkozó három rendelete is. Az adómérséklésekről szóló törvényja­vaslatot csak az uj országgyűlés fogja tárgyalni, hogy azonban az adófizetés terén fennakadás ne álljon be, ezeket a rendeleteket a minisz­ter a törvényhozás utólagos jóvá­hagyása reményében bocsájtotta ki. Az első rendelet az alkalmazottak kereseti és rokkant ellátási adójá­nak peogőértékben megállapított téte­leit tartalmazza. Legfontosabb ren­de kezése, hogy sz adómentes jöve­delmet az eddigi évi 480 aranyko­rona értéknek megfelelő 576 pengő­ről 720 ra emeli fel. Felelősszerkeaztő "MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K A másik rendelet a házadó kive­tési munkálatokat szabályozza. A harmadik rendelet szerint azok­nak kereseti , illetve jövedelmi- és vagyonadó alapja, akiknek 1926. évi adóalapját 5000 aranykoronánál ki­sebb összegben állapították meg, vagy akinek vagyona 125.000 aray­koronát meg nem halad, már az 1927 évre megrögzítendő, vagyis ezek már 1927-re sem kötelesek adóbevallást adni. Aki az 1926-ra megállapított adóalapot sérelmesnek tartja, január végéig kérhet ujabb megállapítást. Hárommillió dollár, ötszázalékos kamatra Olcsó kölcsönt szerez az Országos Központi Hitelszövetkezet a gazdák függő adósságának konvertálására Budapest, december 22. Az Országos Központi Hitelszövetkezet egy nagy amerikai pénzcso­porttal, a Marshal Fi!d Companie budapesti megbízottjával folytat tárgya­lásokat. Ezek a tárgyalások, amelyek minden valószínűség szerint néhány napon belül kedvezően befejeződnek, ujabb 3 millió dollár hitelt biztosíta­nak a mezőgazdáknak, főként függő adósságaik konvertálására, üzemi beru házásokra, szőlő és erdőgazdasági célokra. A kölcsön után előreláthatólag évi 5 százalék kamat fizetendő. Petícióval támadják meg Héjjas Iván mandátumát Kunszentmiklósról a napokban 1000 t«gu küldöttség fogja felkeresni gróf Bethlen István miniszterelnököt és Szcitovszky Bála belügyminisztert. A kiiidöttség tiltakozni akar az ellen, hogy Kelemen Kornél az utolsó pillanatban visszalépett. Petícióval meg akarják támadni Héjjas Iván mandátumát. A petíciót arra ala­pítják, hogy a választási ered­ményt nem lehetett pontosan meg­állapítani, mert három község vá­lasztási jegyzőkönyve elveszett, to­vábbá, hogy Kelemen Kornél vissza lépése érvénytelen, mert a választási törvény kimondja, hogy a szavazá­sok lezárása után már nem lehet a jelöltségtől visszalépni. Kórházakat és iskolákat épit a kormány Budapest, december 22. A pénzügyminisztériumban ma a kultusztárca költségvetését tárgyal­ják. A tárca kereteiben nagy összeget fognak fordítani kórházak és iskolák építésére. Felsőházi tagok választása Budapesten Budapest, december 22. Kipka Ferenc főpolgármester január 5 re hívja össze a felsőházi tagokat vá lasztó törvényhatósági közgyűlést. Erősödik a kormánypárt Budapest dec. 22, MOT Udvardi János, a Jráckevei kerület ország­gyűlési képviselője táviratot intézett Almássy Lászlóhoz, az egységespárt ügyvezető elnökéhez, amelyben be­jelenti a pártba való belépését. JWádosy Imre is súlyosan megb etegedett Budapest, dec. 22. Nádosy Imre egeszségi állapota is megrendült. A vasegészségü sportférfiu súlyos be­teg, az uióbbi hetekben teljesen meg tört, kedeiyállapota mindjobban el borul és napról napra mindjobban erőt vesz rajta a búskomorság Hoz zátartozói valószínűleg kérni fogják az igazságügyminiszte:iumtől az ő büntetésének felfüggesztését is. Karácsonyi tea A cserkészzenekar hatalmas erő­feszítéseket tesz, hogy fenntartsa magát Szinte bámulatos, hogy egy ilyen ifjú gárda micsoda erőt jelent, ha komolyan és kitartással akar va­lamit elérni. Amikor a zenekar léte­sítéséről sző volt, hihetetlennek tet szett, hogy a sok sok milliós anyagi alapot kiteremtsék. És íme, ma, két hónapi tanulás után szoboszlai Ko­vács Bela karnagy, a 10. h. gy. e. karmestere vezetésével ott tart a ze nekar, hogy kifogástalan összjáték­ban játsza első darabját. De épen most van a zenekar krí­zise. Most, amikor minden lehetőt elkövetett már a vezetőség s min­den anyagi forrást kimerített, most van legjobban szükség a támoga tásra, hogy a még elengedhetetlenül szükséges hangszerek beszerezhetők legyenek. S a cserkészzenekar küzdelmét és nemes célkitűzését megértette Bé­késcsaba társadalma. Most — a legnagyobb szükség idején — Békéscsaba áldozatkész urihölgyei dr. Berthóty Istvánné el­nöklete és fővédnöksége mellett tea­estélyt rendeznek a cserkészzenekar javára karácsony másodnapján dél­után 5 órakor a Fiume éttermében, ahol Békéscsaba legjobb társasága jelenik meg s remélhető, hogy az önkéntes adományokbői a nemes törekvésű hölgyek szép segítséget nyújthatnak a zenekar céljaira. Csepel község ezeréves Csepel, december 22. Csepel köz­ség most ünnepli fennállásának ez­redik évfordulóját. Gyermekvonat főtt Belgiumból Budapest, dec. 22, Ma délelőtt gyermekvonat érkezett a Keleti pá­lyaudvarra, amely 400 magyar gyer­meket hozott haza Belgiumból. Antiszemita tüntetések :Romániában Bukarest, dec. 22. A diákmozgal­mak megindulásának évfordulója al­kalmával tartott gyűlések után a diá­kok súlyos zavargásokat rendeztek. Gummibotokkal felfegyverkezve jár­ták végig a várost és sok zsidót megvertek. A városban a zsidó ke­reskedők kirakatait betörték. Bessz­arábiai jelentés szerint ott még sok­kal súlyosabb természetű diákzavar­gások voltak. A fürdő igazgatóság gyűlése A békéscsabai Fürdő Rt. igazga­tósága f. hő 22 én, szerdán gyűlést tartott, amelyen az ártézikut fúrásá­val Hrabovszky Ádám helybeli kút­fúró mestert bízta meg. Elhatározta továbbá, hogy január 15 re rendkívüli közgyűlést hív ösz­sze, amelyen keresztülviszi az alap­tőkeemelést a városi képviselőtestü­let legutóbb hozott határozatának megfelelően. MOVE gyűlések A MOVE Békéscsabai Sport­egyesület 1926 december hó 26 án délután 3 órakor a Rudolf reál­gimnázium természetrajzi termében (I. emelet) rendkivüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Beszámoló az egyesület műkö­déséről. 2. Pénztári jelentés. 3. Tisztújítás. 4. Esetleges indítvá­nyok. Az Elnökség a tagok pontos és teljes számú megjelenését kéri. A gyűlésen megjelenik vitéz Bajcsi­Zsilinszky Endre, a MOVE országos elnöke is, aki beszédet fog mon­dani. A MOVE főosztálya dec. 26 án fél 4 órakor szintén ülést tart és az elnöki tanácsi és a választmányi tagokat, valamint a többi MOVE tagokat is meghívja tisztelettel az Elnökség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom