Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-11-09 / 254. szám

Körösvidé k Békéscsaba, 1926 november 188. — Felhívás. Felhívom mindazo­kat, akik a Bakucz-féle portákból vettek és ott építeni fognak, hogy az ártézikut megépítésének megbeszé­lése végett f. hó 14-én, vasárnap délután 2 órakor a Dénes-féle Otthon-vendéglőben Barátinál minél nagyobb számban megjelenni szíves­kedjenek. Kutmester. — A kútba ölte magát egy kis­leány. Dunapenteléröl jelentik: Ga­ray Margit 15 éves menhelyi gyer­mek Tóth János lakásáról, ahol szolgálatot teljesitett október 21.-én nyomtalanul eltűnt. Tegnap reggel egy munkás vizmerités közben ré­mülten veszi észre, hogy a kútban holttest van. A munkás értesitette a csendőröket, akik kiemelték a kútból a holttestet. A holttestben az eltűnt Garay Margitra ismertek. Valószinleg öngyilkossági szándék­ból ugrott a kútba. Tettének oka ismeretlen. — Herceg Ferenc képes szép­irodalmi hetilapjának az Uj Idők­nek 45. számában cikket: Rákosi Jenő, Trencsényi György, Orbók Attila, elbeszélést: Komáromi Já­nos Illés János, verset: Juhász Gyula és Falu Tamás irtak. Két érdekes regényt közöl folytatások­ban az Uj Idők, az egyiket Szép Ernő, a másikat Rudolph Stratz irta. Mind a kettő nagy sikert ért el. A szerkesztő üzenetei, kerté­szeti és szépségápolási üzenetek, számos cikk, igen sok művészi és időszerű kép egésziti ki a lap tar­talmát. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80.000 korona. Mutat­ványszámotkivánatraszivesenküld dijmentesen a kiadóhivatal, Buda­pest, VI. Andrássy-ut 16. — Búcsú. Danielisz Mihály Máv. vendéglős eltávozása alkalmából ezúton búcsúzik ismerőseitől és a nagyközönségtől. — A Szarvasi Öregdiákok Szö­vetsége november 11.-én, csütör­tökön este hét órakor a Posch­féle étterem helyiségében (Dohány utca 20.) tartja legközelebbi csalá­dias baráti összejövetelét, amelyen minden volt szarvasi diákot szive­sen látnak. * Különbé járatú bútorozott szoba fiatatember részére azon­nal kiadó VI. ker., Bajza-utca 18. szám alatt. Boltiszolga kerestetik Linóleum Andrássy-ut 2. Pénztáros kisasszony feluétetik. Cim a kiadóban. Tőzsde jí MTI békéscsabai fiókjának fcleniésc alap fán Zürichben a magyar koronát 72-70-el jegyezték Valuták Angol font 347575 Lei 400 Szokol 2117 Líra 3025 Dinár 1261 Márka 16971 Dollár 71425 Schilling 10C68 Francia frank 2405 Svájci trank 13780 Gabonáárak 75 kg. tiszavidéki uj 385000- 387500 76 kg. tiszavidéki „ 3900C0—392500 77 kg. tiszavidéki „ 395000-397500 78 kg. tiszavidéki „ 397500 - 400000 Rozs pestvidéki uj 300000—3025 0 Sörárpa 320000—370000 Takarmányárpa 255000—265000 Repce ' 5650C0—570000 Zab 232500—237500 Tengeri 265000—270000 Tengeri (uj) 192500—195000 Korpa 167500—1700ÖG Köles 190000—200000 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szere­tett feleségem illetve édes­anyánk temetésén megje­lentek s részvétükkel nagy fájdalmunkat ezáltal enyhi­teni igyekeztek ezúton mon­dunk hálás köszönetet. Bárányi János és gyermekei Értesítés! AFoncíére Általános Biztosító Intézet Békésmegyei Főűgynoksége irodáját Ferencz József-tér 20 sz. alól Ferencz JózseS-tér 9. (buzapiac-tér) sz. alá a Szalay házba helyezte át. Ugyanott agilis üzletszerzők fix és jutalékos javadalmazás mellett felvétettnek. fi • $ M i vk pl i rSti, Ferencvárosi sertésvásár Nyiltvásári maradvány . Érkezett 3500. Eladva —. Fiatal könnyű 15000—16000, közép 18000—18300, nehéz 18500 -19000 irányzat lanyha. Neccteritők, függönycsipkék, kész függönymotivok nagy választékban. Függö­nyök, ágyteritők elkészítését vállalom ho­zott anyagból is, meghívásra kiutazom. Spítzer Irén (ezelőtt Hesserné) Békési-ut 4. Elsőrendű szövőpamut kapható. Tefoltó sajt készítéshez! Salicyl befőzéshez Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szt István-tér 16 Szép vasalásra házhoz megyek III., Hold-u. 2. a. 68í6 Aki szép, jó és tartós cipőt akar, az forduljon bizalommal Koibauer Vilmos ci­pészmesterhez Horthy Miklós-u. 89 a. Bármily fehérnemű Qimzést jutányos áron elvállalok. Cim Trefort-u. 14. 6853 Cimbalom (nem pedálos) eladó Békésen, Magyar-u. 6. a. 6879 Bérbeadom ipari célokra telke­met. Értekezni lehet Orosházi-ut 4. 6880 Használt diófa ebédlő bőrszé­kekkel jókarban jutányosán eladó, Szent István-tér 1. (az udvarban.) 6882 HL. Dombos-u. 3. számú fjáz fele­része eladó. Bővebbet ugyanott. 6952 Kétszobás utcai lakás kiadó. III., Selyem-u. 19. 6792 Egy üres szoba kiadó II., ker. Be­liczey-u. 11 a. Autó Marta Heimler generál ja­vítva, nyitott-csukott karossériaval, 6 ülé­ses igén olcsón eladó. Gyorsteher­nek igen alkalmas. Megtekinthető üzemben a békéscsabai autóstandon, Fiume előtt Simon jános autótulajdonosnál. 7000 Keresek gyerek mellé egy megbíz­ható jobb családból való leányt. Cim: Petőfi-u. 3. (Kelety százados.) 6995 Belterületen jó házban lakást és tel­jes ellátást keres. Cim a kiadóban. Egy szoba konyhás padoit utcai la­kás kiadó Ujkigyósi-utca 9. 7007 Békésmegyeí Keresztény Nyomda és Lapkiadó Rt. Békéscsaba, II. Szent István-tér S szám alatti í Könyvnyomdái ában készülnek a minden igénynek megfelelő üzleti, kereskedelmi, gazdasági nyomtatványok, báli és esküvői meghívók, stb/ Könyvkötészetében a legizlésesebb kivitelben készülnek üz­letikönyvek, tankönyvek és diszkötések. ( Könyvkereskedésében szerezheti be legelőnyösebben tankönyv, írószer, könyv és zenemű szükségletét. Napilapja a környék legelterjedtebb, legjobban informált újságja, s a benne feladott hirdetései biz­tos sikerrel járnak. Kiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt. A kiadáséit felelős: Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom