Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-10-01 / 220. szám

Körösvidék 2 Békéscsaba, 1926. október 1 2 Megmérgezte magát Dobó Jolán kispesti születésű 16 éves cselédleány Irányi-utca 15. sz. alatti szolgátati helyén csütürtökön hajnalban öngyilkossági szándékból patkányméregoldattal megmérgezte magát. Reggel fél 7 órakor találták meg a házbeliek eszméletlenül. Beszállí­tották a közkórházba, hol gyomor­mosást alkalmaztak rajta, ami azon­ban nem segített, mert délelőtt 10 órakor anélkül, hogy eszméletét egy pillanatra is visszanyerte volna, meg­halt. Mivel eszméletét nem nyerte vissza, kihallgatni sem lehetett s igy nem tudni vézetes tettének okát. — Állítólag szerelmi bánata kergette a halálba. A GsAK vivóosztályának gyűlése Szerdán este tartotta a CsAK vi­vóosztálya gyűlését Bohnert József kormányfőtanácsos elnöklete alatt. A vivóosztály mult évi igen ered­ményes működéséről Révész Jenő titkár terjesztett elő jelentést, hálás köszönetét fejezve ki a klub ne­vében Bohnert József kormányfőta­nácsos elnöknek azért a nagyjelen­tőségű munkáért, melyet mindenkor a legnagyobb készséggel teljesített a klub, a magyar vívósport színvona­lának emelése érdekében. A jelen­levő tagok kitörő lelkes éljenzéssel fejezték ki hálájukat szeretett elnö­küknek. Veress Árpád a legnagyobb pon­tossággal elkészített pénztári jelen­tést terjesztette elő. Mindkét jelen­tést egyhangúlag tudomásul vették. A tisztújítás során a régi tisztikart választották meg azzal a változta­tással, hogy a lemondó Kilczer Gyula és Rusz Jenő helyett titkár Révész Jenő, jegyző Vigh Ferencz lett. Ezután Heller K. Iván vivóosztály érdemekben gazdag intézője ismer­tette a gyűléssel a vivómesterkér­déstés a tervbevett versenyeket. Ezek szerint a vivómesterkérdés elintézése folyamatban van, mig a versenyeket illetőleg lesz egy verseny országos­hírű vívók részvételével és egy ju­nior csapatverseny környékbeli ví­vók részvételével. A rendes tagsági dijakat nyolc hónapot alapul véve havi 4 pengő­ben, a pártoló tagok tagsági di­ját havi 2 pengőben állapították meg mely után a gyűlés az elnök élte­tésével ért végett. Ezúton is értesitik a vívni óhajtó­kat, hogy a vívás október hó 4-én kezdetét veszi és az órák hétfőn, szerdán és pénteken lesznek d. u. 6—9 óráig. Megyeszerte nagy az érdeklődés a békéscsabai M. Á. V. Olvasókör ünnepélye iránt Szinte szokatlan az a fény és pompa, amivel a ^Békéscsabai M. Á. V. Vasutasok Olvasóköre* f. hó 3-án, vasárnap hatéves fenn­állását ünnepli meg. Az értékes munkásságot kifejtő egyesület kitűnő vezetősége minden erejét latbavetve dolgozik, fárad, hogy méltó ünnepé­lyes keretek között avassa fel zász­laját ezen a napon. Mi is üdvözöljük ezt a zászlót, hiszen becsületes, hazafias, nagy magyar célok eléréséért vívott küz­delem az, amelyben kibontják és kipróbált, derék harcosok, a mi derék magyar vasutasaink lelkes tábora sorakozik alatta ! A szép zászlóavatási ünnepélyen sok előkelő idegen vendég vesz részt helyi társadalmunk kiváló vezetői és nagy érdeklődő tömegei mellett. A már nagyjából ismertetett programot alábbiakban közöljük is­mét : Gyülekezés reggel 8 órakor az egyesület Ör-utcai helyiségében. Indulás pont fél 9 órakor a róm. kath. templomba, onnan háromne­gyed 10 órakor az ág. hitv. evang. kistemplomba, onnan 10 órakor a református templomba és innen a zászló felszentelése és megáldása után Díszközgyűlés a Vigadó nagyter­mében. Többször irtunk már arról az évekkel ezelőtt ártalmatlanná tett rablóbandáról, amely 1920—21-ben egész Békést és környékét állandóan fosztogatta és valósággal rettegésben tartotta. A banda legtöbb tagját a bíróság már évekkel ezelőtt hosszabb rövi­debb fegyházbüntetéssel sújtotta, a két fővezér: Balázs István és Fá­bián István azonban a büntetés elől külföldre szöktek. Fábián Istvánt 1923. julíusában 4 nappal Olaszor­szágba érkezése után elfogták és a megindult kiadatási eljárás végén hazahozták. Igy került azután a tör­vényszék elé kedden Fábián István, ahol Tóth tanácselnök tanácsa tár­gyalta le ezt a bűnügyet. A főtár­gyaláson a vádlott volt társai inkább mentő, mint terhelő vallomásokat tettek és ennek alapján a vádat kép­Az Evang. Nőegylet őszi programja Ebéddel látják el a szegény iskolásgyermekeket A békéscsabai Evang. Nőegylet választmánya szept. 28-án tartott ülést Jakabfi Györgyné elnöklete alatt, amelynek legfőbb tárgya az őszi program megbeszélése volt. A gyűlést Jakabfi Györgyné elnök kedves, szép beszámolója vezette be, amelynek során megemlékezett arról a tevékenységről, amelyet az egye­sület a nyár folyamán végzett. (Töb­beknek folyósított rendes segélyt s kisebb-nagyobb adományt nyújtott az ínségeseknek.) Majd meleg szavakkal emlékezett meg Győri Lóránt volt miniszterről, aki a csabai Evang. Nőegyletnek is lelkes támogatója, barátja volt. Az őszi tevékenységre vonatkozó­lag elhatározta a választmány, hogy a mult évben olyan szépen bevált iskolásgyermekek ebédeltetését a régi formában az idén is fenntartja. Is­mét felkérik az ev. családokat, hogy fogadjanak hetenként egyszer ven­dégül eoédre egy-egy szegény gyer­meket, akiket szegénységük és távoli lakásuk arra kényszerit, hogy a téli hónapok déli idejét az iskolákban töltsék. Ezt az akciót ez idén is Uhrin Károly igazgató vezeti. Hozzá forduljanak azok, akik hajlandók belekapcsolódni e gyönyörű munkába. Elhatározta a választmány, hogy a karácsonyi felruházás minél na­gyobb arányúvá tétele érdekében november hó folyamán nagyszabású műkedvelői előadást tart, amelynek minden jövedelmét e nemes célra fordítja. Végül bensőséges ünneplésben részezitették Uhrin Károly igazgatót abból az alkalomból kifolyólag, hogy kormányzói kitüntetést kapott. Uhrin A díszközgyűlés után a zászlósze­gek beverése a megjelenő egyesü­letek és képviseletek nevében a vá­rosház előtt felállított emelvényen, utána díszebéd a Fiume szálloda külön termében. Este 8 órai kezdettel táncmulat­ság a Vigadó összes termeiben. A táncmulatságon, amely rendkívül nagysikerűnek ígérkezik, a zenét Tóth Jancsi zenekara szolgáltatja. Hideg és meleg ételekről valamint italokról és ruhatárról gondoskodott a rendezőség. Kedvezőtlen idő esetén a zászló­szegek beverése a Vigadó nagyter­mében lesz. viselő dr. Zöldy Miklós a vádat eny­hítette is. A tanuk kihallgatása után kedden délután a vád- és védőbeszédek hangzottak el, majd a bíróság az ítélet hirdetés idejét szerdán délelőtt 10 órára tűzte ki. Az egész tárgya­lást nagy közönség hallgatta végig és az ítélethirdetésre ez az érdeklő­dés csak fokozódott. Szerdán délelőtt pontban 10 óra­kor vonult be a bíróság a tárgyaló terembe és az ítéletet Tóth Ferencz tanácselnök a következőkben hir­dette ki : A bíróság Fábiánt 11 rendbeli rablás bűntettében mondotta ki bű­nösnek és ezért 9 évi fegyházra ítélte. Ebből 3 évet és 2 hónapot kitöltöttnek vett. Az itélet ellen súlyosbításért fel­lebbezett a kir. ügyész. Az elitélt és védője megnyugodott, Károlyt méltán ünnepelték ugy, mint az evang. szeretetmunkának legbuz­góbb és legfáradhatatlanabb csabai apostolát. A választmányi gyűlés azzal a reménnyel oszlott szét, hogy ez az év is gazdag lesz a krisztusi szere­tet gyakorlásában. HÍREK — Időjárás. Némi hősülyedés és helyenként még esők várhatók, ké­sőbb javulás. — Földgáz után kutatnak Kecs­keméten. Kecskemétről jelentik: Már régebben megállapították az illeté­kesek, hogy Kecskemét és Karcag környékén eredményes lenne a föld­gáz- és petróleumkutatás. A hiva­talos köröket eddig a mélyfúrással járó költségek tartották vissza a fúrások megkezdésétől. A román megszállás idején ugyanis Kecske­métnél a fúróberendezéseket a meg­szálló csapatok elvitték magukkal. Most a kecskeméti hatóságok állami támogatással próbafúrásokat tartanak Kecskemét környékén. — Autóvezető- és autóvizsga. A rendőrkapitányság értesiti az érde­kelteket, hogy a folyó hó 25-ére ki­tűzött, de a szakértő más hivatalos elfoglaltsága miatt elmaradt autó­vezetői és autóvizsga október 5—10. közötti időben lesz Békéscsabán. A vizsga napját a „Körösvidék" közli, mihelyt kitűzik. — Szélhámos álszinész. Mező­berényi munkatársunk jelenti: Egy 25 év körüli középtermetű, zömök, ragyásarcu, göndör szőkehaju, barna ruhát viselő egyén szinielőadásokra jegyeket árusít, előadást azonban nem tart, hanem megszökik a jegyek árával. Keresik, hogy végetvessenek garázdálkodásának. — Dr. Daimel alispán hivatal vizsgálatai. Dr. Daimel Sándo alispán hétfőn Körösladány község nél tartott hivatalvizsgálatot. Körös ladány községháza még siralmasabl állapotban van, mint sz orosházai A ladányiak már el is készítették a: uj községháza terveit, azonban as építkezéshez elsősorban a község kölcsönt várják. A hivatalvizsgálai alkalmával az alispán megtekintette az ottani tüzolíóberendezést is és örömmel konstatálta, hogy a me­gyében Köröstadány az első, akinek motoros fecskendője van, amelyet nemrégiben vásároltak 113 millió­ért. Ladányból kiindulólag Gyomán, Endrődön keresztül vezet Szarvasig a megye legjobb utja, amelyet most hengereltek és 2'5 méterről 4 mé­terre kiszélesítettek. Ez az ut 36 km. hosszú és állítólag nemcsak a megye és a Tiszántúl, de az or­szág egyik legjobb utja. Kedden az alispán Dobözon tartott vizsgá­latot és ekkor megszemlélte a do­boz—sarkadi földutat, amelyet az ottlakók nagyon szeretnének kikö­veztetni. Valószínű, hogy ez a kí­vánságuk teljesül is a lehető legrö­videbb időn belől. — Október 15-én nyilik meg a pusztaföldvári patika. Paulovits Gyula pusztaföldvári uj patikáját október 15-én nyitja meg. Ezzel kap­csolatban az ottani orvos bejelentette, hogy a kézipatikáról lemond. * Máv. Vasutasok Olvasóköre által október 3-án tartandó disz­ebédre előjegyzéseket az egyesület Or-utcai helyiségében október 2-án este 6 óráig elfogadunk. — Veszettkutyák garázdálko­dása Csökmőn. Csökmő községben a veszettség fellépett. Eddig nyolc veszettkutyát és egy veszettdisznót irtottak ki. — Tüz Újkígyóson. Ujkigyósi munkatársunk jelenti : Csütörtökön reggelre Forgács János udvarán ki­gyuladt egy 14 öles szalmakazal. A kivonult tűzoltóknak sikerült a tüzet lokalizálniok. A csendőrség megin­dította a vizsgálatot. — A „Stefánia" közleményei. A Stefánia Szövetség intézete búto­rainak és padiójának átfestéséhez hozzájárultak: 160.000 kor. értékű anyagot adott az Áruforgalmi RT. igazgatósága, Láng Frigyes részvény­társasági igazgató 6 kgr. padlóolajot, Kugel Sámuel cég 2 doboz »Baba< lakkot és 1 ecsetet, Szaszák Pál és Gyulai Mihály l—1 doboz padló­festéket, Tomka asztalos a bútorok lefestéséhez ingyen munkaerőt és részben festéket adományozott. Vol­tak olyanok, kik levélben vagy élő­szóval fejezték ki abbeli örömüket, hogy hozzájárulhatnak e nemes célt szolgáló intézet rendbentartásához és kibővítéséhez. E nemesszivü ada­kozásért, amellyel nagyban elősegí­tették a várossal karöltve intézetünk hygienikus tisztaságát és rendben­tartását, a leghálásabb köszönetét fejézi ki az intézet vezetősége. — Ugyanitt közli a Stefánia Szövetség, hogy Kajtár Sárika és Zafiry Irén védőnőjelölteket 10 hónapi tanfo­lyamra a budapesti Stefánia inter­nátusába küldte. Helyükbe Técsy Pálma és Kaisz Manci oki. védőnők jöttek, akik igen szép eredménnyel végezték a gyermekvédelmi tanfo­lyamot. * Felkérjük a Máv. Vasutasok Olvasóköre zászlószentelési ünne­pén szereplő koszorusleányokat és fiukat, hogy előzetes megbeszélés végett f. hó , 1-én este 7 órakor az egyesület Őr-utcai helyiségében megjelenni szíveskedjenek. Elnök­ség. Kilenc évre ítéltek egy békési rablóvezért

Next

/
Oldalképek
Tartalom