Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám

1926-07-02 / 147. szám

6 Körös v í <Jé k Békéscsaba, 1926 julius 3. — Árverési hirdetmény. Ható­ságom 1926. julius 10-én délelőtt 8 órakor a városháza udvarán tartja a talált gazdátlan tárgyak negyed­évi árverését. Eladásra kerülnek : zsebkendő, keztyü, kulcsok, tükör, redikül stb. A rendőrkapitányság ve­zetője : Jánossy Gyula m. kir. redőr­főtanácsos. Az Eleki Szivgárda ünnepélye Eleken az Iskolanővérek vezetése .alatt álló „Szivgárda" junius 29-én, kedden délután a Kulturház nagy­termében kedves ünnepélyt rendezett. Elsőszámként bemutatásra került a Lizienci Kis Szent Teréz történeté­nek ismertetése szavalatokban éne­kekkel. Ezután a kicsinyek hódolata következett Jézus szent szive előtt. Itt gondosan összeállított élőkép tárult a közönség elé. Majd az el­szakított részek népeit vonultatták fel, akik az elrablott magyar föld visszajuttatását kérték. Végür a Him­nusszal könyörögtek az Egek Urához, hogy áldja meg a magyart. Hilinger Franciska gárdista bájos, gyermekes előadással számolt be a Szivgárda eddigi tevékenységéről. — Utolsó számként a „Dalos konyha" cimü énekes bohóságot játszották, mely mindvégig zajos tetszést váltott ki. Végül dr. Csepregi Imre esperes­plébános, pápai kamarás, a Sziv­gárda generálisa beszélt a gyerme­keknek és szülőknek s ezzel az ünnepség véget ért. (Tomor) MOZI Varieté Emil Jannings és Putti Lia feltű­nést keltő nagyszerű alakítása köl­csönzi a Varieté cimü filmnek azt a sikerét, mellyel a tegnapi előadás alkalmával a nézők csodálatát és ál­talános tetszését keltette fel. A ki­állítás pompája és gondossága, a rendezés tökéletessége, valamint a gördülékeny és a figyelmet mindig lekötő cselekmény egy nagyszerű filmelőadással ajándékózták meg a nézőket. Ma pénteken van utoljára műsoron e film Tinta Matyi egy rajzkarca kíséretében. Töszsde a MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján Zürichben a magyar koronát 72-30-al jegyezték Valuták Angol font 349325 Lei 342 Szokol 2122 Lira 2617 Dinár 1267 Márka 17042 Dollár 71500 Schilling 10137 Francia frank 1981 Svájci frank 13870 Gabonaárak 76 kg. tiszavidéki 430000—432500 77 kg. tiszavidéki 435000—437500 78 kg. tiszavidéki 437500—440000 79 kg. tiszavidéki 440000—442500 Rozs pestvidéki 242500—245000 Tengeri 232500—235000 Takarmányárpa 235000—245000 Zab 285000—292500 Korpa 165000—167500 Repce 550000—600000 Irányzat kenyérmagvakban barát­ságos, egyebek tartottak. Ferencvárosi serlésvásár Maradvány . Felhajtás 4000. Eladva .Könnyű 13000—14000, közép 15750—16250, nehéz 17000— 17250. Irányzat lanyha. Apróhirdetések Kedden este a Fiume kávéház környékén elveszett egy fekete bőr iérfitárca pénzzel, soffőrígazolvánnyal. A megtalálóját kérem, hogy az igazolványt és iratokat küldje vissza, a pénzt megtarthatja. Sajben András VI.. Thurzó-utca 6. Különbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó fiatalember részére VI., Bajza-utca 18. Diákot teljes ellátással fel­veszek, közel a központhoz. Cim a ki­adóban, 3831 Egy idősebb, jómunkás borbélyse­géd azonnal felvétetik özv. Thiesz Jánosné Békéscsaba, Baross-utca 7. Cséplésre nagy szakképzettségű es nagy gyakorlatú gépész ajál­kozik. Esetleg meghívásra a cséplés közben előforduló akadályokon segit. K. I. Békéscsaba-Erzsébethely V., Mikes-utca 1. 3829 Két szoba és mellékhelyiségekből álló különbejáratu beköltözhető félf)áz el­adó. I., Egressy-u. 28. (belső ház) 3830 Jókarban levő női varrógépel ke­resek megvételre. Cim a kiadóban. 3822 Polgári fiu és felsőmezőgazdasági iskola összes osztályainak javító vizsgáira sikeresen előkészít kedvező fizetés mellett helyben, egyetemi hallgató. Cim a kiadóban. 3827 2 középiskolai tanuló teljes ellá­tással felvétetik VI. ker. Perényi­utca 35 alatt. I,. Csányi-u. 3. számú t)áz eladó. Ugyanott 2 lóra való fehér kulcsos uj szerszám is eladó. Jelentkezni le­het ugyanott. 3568 A békési Jantyik-féle téglagyárban anyag­készlet van. Régi fajta kézi lapos cserép, gerinccserép stb. kapható és megrendel­hető. 3694 Tejoltó sajt készítéshez! Salicyl befőzéshez Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szt. István-tér 16. Központban II., Kinizsi-u. 9. számú ffáz sürgősen eladó. — Ugyanott bútorozott szoba kiadó. 3716 Bútorozott szoba kiadó IV., Alsó Körössor 2. a. 3737 VI., Deák-u. 12. számú Bővebbet Végh Endrénél szám alatt. §áz eladó. Andrássy-ut 20. 3793 Különbejáratu üres szobát keresek julius l-re a laktanya környékén. Cim a kiadóban. 3797 Bútorozott utcai szoba kü­lönbé járattal és előszobával, esetleg fürdőszoba pasználat­tal egy vagy kettő egyén részére kiadó, úgyszintén egy kisebb udvari bútorozott szoba különbejárattal. VI. Bajza-u. 7. 3800 Kiadó egy világos fyelyiség mű­helynek vagy raktárnak Petőfi-utca 2. 3812 2 szoba mellékhelyiséggel irodának is nagyon alkalmas albérlet­be azonnal kiadó Andrássy-ut 23 föld­szint. 3817 Eladó 4 szobás lakóház, esetleg felerésze is IV., Hajnal-utca 17. 3814 Egyszoba, konyha, kamrás lakás ju­lius 1-től kiadó. Cim a kiadóban. 3277 Eladó V. ker., Mikes-u. 11, sz. alatti kétszobás lakó&áz. 3757 Eladó egy fiatal jó fejős teljén felsővégi legelőbérlettel s egy alig használt könnyű igáskocsi, kordé lóval, szerszám­mal. Bcsaba VI., Berzsenyi-u. 73. 3758 Hirdetéseket délután 3 óráig; vesz fel a kiadóhivatal. KÉT ÉS FÉL LÓERŐS EXCELSIOR MOTOR­KERÉKPÁR JUTÁNYOS ÁRON ELADÓ BŐVEBBET ANDRÁSSY-UT49. Szobafestői munkákat legújabb mintáimmal a legszolidabb árak mellett készítek. Festéküzletemben házifestészethez mindenféle fes­tékanyagok, ecsetek, faliminták stb. kaphatók, ezekhez utasítás­sal is szolgálok. Szikora Mihály szobafestő, Berényi-ut 13. szám DÉLUTÁNI IRODAI ALKALMAZÁST KERES ügyvédi vagy más irodában gyakorlott gépiró. Cim a kiadóban. Cséplésre nagy szakképzettségű és nagy gyakorlatú gépész ajánlkozik. Esetleg meghívásra a cséplés közben előforduló akadályokon se­git. K. J. Békéscsaba-Erzsébethely V. kerület Mikes-utca 1. sz. alatt. 0 ® Baromfietetésre kiuálóan alkalmas BUZAOe kapható minden mennyiségben STERN ÉS STEINBERGER gabona- és terménykereskedésében Békéscsaba, Ferenez ]ózsef-tér 18. szám alatt. — Ugyanott ura­dalmak részére konueneió céljaira la. FEHÉR BAB K3PHATÓ. E ' ^ ' -Hl C . 1 RUHAFESTÉK Minden szövet Kapható: Gyógyszertárakban, drogériákban és háztartási üzletekben. Bohn-féle 2§3-as eserép mintájú üvegcserép már kapható a Bohn téglagyárban 999 1 IZZAD ON ? Miért nem használ sueeo láb, kéz és hónalj izzadás elleni szert I Késziti WENICH LAJOS drogériája Békéscsaba, Szt. Istuán-tér 16. Kitűnő minőségű ualódi kisüsti TORKOLLJ­PÁLINKA literenként 35,000 ko­ronáért kapható a Békéscsabai Központi Szeszfőzdében. A sofförtonfolynmot megkezdtük. Garancia mellett tanitunk ugy urakat, mint hölgyeket. Beiratkozások Simon TesiuéreRnél Horthy Miklós-utca 81. Részletesebb felvilágosítás a Fiumei standon is szerezhető Simonnál. Kiadja és nyomtatja a Körösvidék Rt. A kiadásért felelős : Uhrin János

Next

/
Oldalképek
Tartalom