Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám
1926-07-14 / 157. szám
Békéscsab a. 192 6. julius 17. Körösvidélc 5 A nagytábor látogatóinak figyelmébe! A Nemzeti Nagytábor julius hó 15-én nyílik meg, A táborozás a Népszigettől fél órányira levő „Megyeri dombokon" történik. A Nemzeti Nagytábor látogatására a vármegyei küldöttség vezetését a vármegye főispánja, dr. Kovacsics Dezső vállalta el. Ezúton is kérik a cserkészbarát közönséget, hogy akik ez impozáns küldöttséghez csatlakozni óhajtanak, a különvasuti kocsiigénylés szempontjából ebbeli szándékukat jalias hó 22-ikéig feltétlen jelentsék be Tantó József vármegyei népművelési titkárnál (Békéscsaba) vagy pedig a „Körösvidék" szerkesztőségénél Békéscsabára. A később érkező jelentkezéseket figyelembe nem vehetik. Miheztartás végett a résztvenni szándékozókat értesitik, hogy az indulás Békéscsabáról julius 25-én reggel 8 óra 10 perckor induló gyorsvonattal történik, azonban akik ezt nem tehetik, 24-én éjjel 11 óra 15 perckor induló személyvonattal kelhetnek útra. Mindkét esetben a vonatmenet és a kocsiosztályt tudassák. A küldöttség tagjai megismerés céljából feltűnő helyre nemzetiszínű szallagot tűzzenek ki. Budapest Keleti pályaudvarról kellőszámu villanyos fogja délután 1 órakor közvetlenül a szigetre szállitani a küldöttség tagjait. A Nemzeti Nagytábort látogatók oda-vissza szóló féláru jegyet kapnak, azonban az erre jogositó igazolványt bármely menetjegyirodában, ahol van (Békéscsaba, Gyula stb.) feltétlen váltsák ki még az elindulás előtt 25.000 koronáért, mert különben féljegyet nem kapnak. A tábortűz a késő éjszakai órákba nyúlik, tehát akik azt is végig óhajtják nézni, azok az esti vonattal nem utazhatnak vissza. Jelezzék a jelentkezők, hogy étkezésre, szállásra igényt tartanak-e, mert igénylés esetén ezen a téren is kedvezményben részesülnek. Nyilttér (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség) Figyelmeztetek mindenkit, hogy Balogh Barnabás nevü fiamnak senki sem hitelezzen, mert azt kifizetni nem fogom. Balogh Győző Kerületi iparostanonciskolai rajzkiállitás Békéscsabán A vallás- és közoktatásügyi minisztérium kebelében működő iparoktatási főigazgatóság kezdeményezésére julius hó folyamán országszerte, kerületenként iparostanoncískolai rajzkiállitások lesznek. A békésvármegyei tankerületi kiállítás székhelye Békéscsaba. Ezen a kiállításon, a békéscsabain kívül gyűjteményes tanmenetével a vármegye valamennyi iparostanonciskolája résztvesz. A kiállításnak az a célja, hogy a vármegye területén működő iparostanonciskolák szemléltető tanmenetben bemutassák részben a saját okulásukra, részben pedig az iparosság és az érdeklődő nagyközönség számára az egyes iparostanonciskolákban folyó rajztanítás elért eredményét. A kiállított tanmenetek szakszerű elbírálásban fognak részesülni. A bírálóbizottságban az iparostanonciskolai érdekeltségeken kivül kiváló helyi szakemberek is résztvesznek. A kiállítás ünnepélyes megnyitása f. hó 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az iparostanonciskola helyiségében. A megnyitásra Magyar Endre iparoktatási kir. főigazgató is városunkba érkezik. A kiállítás egy hétig marad nyitva a nagyközönség részére és megtekintése díjtalan. Hisszük, hogy ez a felette tanulságos és minden részletében értékes kiállítás, melynek rendezését a békéscsabai iparostanonciskola igazgatósága lelkes odaadással és nagy körültekintéssel látja el, közelebb fogja hozni az iparostársadalmat a tanoncoktatáshoz s végképpen eloszlatja azokat a meg nem értésből fakadó előítéleteket, amivel egyesek ezzel a felette értékes és pótolhatatlan iskolatípussal szemben még máig is viseltetnek. A kiállításra — amire különben még visszatérünk —, már most felhívjuk ugy az iparostársadalom, mint az érdeklődő nagyközönség figyelmét! Hirdetéseket délután 3 óráig vesz fel • a kiadóhivatal. Julius 14-én, szerdán VÉRZŐ ÓCEÁN (Captain Blood) Rafael Sebatini regénye. — Minden idők leghatalmasabb és legizgalmasabb tengeri drámája 10 felüonásban. fl „HÉT TENGER ÖRDÖGE" TESTVÉRFILMJE Főszereplő: Warren Kerrigan. Csütörtök és pénteken Ámor karne~ uálja (Költő és arany) Mese a szerelemről s dicsőségről? felüonásban. Petrouieh Szuetiszláu és NieolaiKolin főszerepléséivel I. rész : fiz cintillák rabszolgái II. rész : Az Antillák kalózai Anglia történetének leguéresebbesztendejel685, amikor az angol flotta a spanyol hajóhaddal küzd s ben az országban is belmszályok dúlnak. Az elköuetett sok igazságtalanság és megalázás rettegett tengeri kalózzá uáltoztatnak egy halálra itélt és megszökött fegyencet, kl a különböző hőstettek elköuetéséuel Anglia történetében jelentős szerepet tölt be. A gályarabok rettentő helyzete, a spanyol és angol tengeri haderő félelmetes és látuányos összecsapása Az izgalmas és érdekfeszítő jelenetek nagyszerű képei sorakoznak fel e fimen, mely a modern filmteehnikának egyik kiemelkedő remekmüue Szombat és oasárnap TOM-M1X főszerepléséuel Diek Turpin a gáláns bandita uadnyugati történet 7 fejezetben. ÉÉÉÉÉÉ«UáUMWMtUd BHHnl EGY TELJESEN UJ KERÉKPÁR RÉSZLETRE ELADÓ III., Szigetvár-utca 8. \ ! i VIASZ miilépprés minden méretben, MÜCÉT* szavatolt tiszta viaszból, VEUGETÖ erős, tartós, MÉZBŐnÖN különféle nagyságban, Í összes i MÉHÉSZESZKÖZÖK j FALTA JENŐ vas és faszerkereskedésében Békéscsaba, Berényi-ut 1 sz. Viaszt veszek, vagy mülépre becserélek Postán is szállítok. Drága az az OLCSÓ MÜLÉP, ^ mely a méheknek sem kell. J Megnyílt részben a Jőz?eE Kocsigyár Békéscsaba, Horthy Miklós-u. 52 a. Cégtulajdonos: Zlehovszky József Minden munkánál leszállított árak. Javításoknál egy kőris keréktalp 1S.OOO K-ás árban készül. Leggyorsabb és pontos kiszolgálás. VARR0GEPEK s rég bevált, .jó minőségben RÉSZLETFIZETÉSRE :5'«0P« CÓ.VARRÓtíÉPRÉSZV. TÁSs Békéscsaba, Andrássy-ut 11. sz. Autók és Fordson Traktorok Gyári árban. Autorizált képviselet Iczkovits gépáruház Békéscsaba, Andrássy-ut 48. np mii ^T Ur^r gp ^m ^i ^^I ^i ^^