Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám

1926-08-22 / 189. szám

Békéscsaba, 1926. augusztus 22. Ára lOOO leorona Vasárnap VII. évfolyam 189. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon : 60. független keresztény politikai napil

ap lapja A „Falu" Szövetség hivatalos Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K GONnOEMTOK « * * A magyar ipar pártolásáról eleget irnak a magyar újságok. Szinte már unalmas is ez a téma. Az ember azt gondolná, hogy teljesen felesleges is erről beszélni, hiszen mindenki jól tudja, hogy a magyar ipar termékeit pártolni a legtermészetesebb kötelesség. Mégis nap-nap után szomorú dolgokat hallunk. Még a magyar közösségek, erkölcsi testületek is megfeledkeznek erről a kötelességükről. A napokban olvstain éppen, hogy a főváros és a többi magyar városok nem kevesebb, mint 20. milliárd koronát adtak a mult évben külföldre különféle köztisztasági felszerelésekért (öntözőkocsi, szemeteskocsi stb), holott a magyar gyárak is egészen versenyképesek. Annál örvendetesebb az a hir, amely arról számol be, hogy Bulgária nagyobbaránvu gazdasági gépvásárlást eszközölrén, az összes ajánlatok közül a kitűnő magyar gyártmányokat rendelte meg, pedig ezek 8 százalékkal drágábbak voltak, mint a más országbeli gépek. Lám csak, a kis Bulgária tanítómesterünk lehet. Öt a rokonszenv áldozatra indítja. Minket saját jól felfogott érdekünk, magyar munkástestvéreinknek létérdeke sem tud leszoktatni a külföldi árucikkeknek a mienkkel szemben való helyezéséről. előtérbeJlz igazságot és a békét éltette a minap az egyik francia miniszter egy banketten, amelyet a francia kormány adott valami nagygyűlés tagjainak tiszteletére. Az embernek keserű mosoly szalad a szájára ennek hallatára. Épen annak a Franciaországnak, illetőleg az ő képviselőjének ajkáról halljuk ezt, amely elsősorban oka annak, hogy Európában csak látszólagos béke van, valójában pedig izzó, forrongó láva minden ország, amelyben csak bazudik nyugalmat a reáerőszakolt „békének" szürke hamuja. Egészen bizonyos, hogy a franciák maguk is tudják, hogy nincs béke a nemzetek közt. Hiszen abban a kinos vergődésben, amely most minden pillanatban gazdasági felfordulással fenyegeti Franciaországot, maguk is érzik a háborúnak tovább folyását, sőt érzik biztosan azt is, hogy kezdenek alul maradni. És mert az a „béke", amelyet ők diktáltak s az az „igazság", amely őket irányította, most kezdi megbosszulni magát, azért kiabálják azt az igazságot, meg békét, amelyet ők gyaláztak meg kegyetlenségükkel, zsarnok szivtelenségükkel. A franciák éltetik az igazságot és a békét. Hej pedig ha ez egyszer felragyog, akkor keserűn kell bűnhődnie annak a nemzetnek éppen az igazság és béke nevében! József főherceg Pusztaföldváron és Szentetornyáu Budapest, augusztus 21. József kir. herceg, tábornagy vasárnap reggel autón Budapestről Kecskemét, Félegyháza, Csongrád, Szentesen át Békésmegyébe megy, ahol délelőtt Pusztaföldváron, délután pedig Szentetornyán a hősök emlékoszlopát leplezi le. A kormányzó üzenete a magyar falu népének A „Fala" Szövetség küldöttsége Budapest, augusztus 21. (MTI) Horthy Miklós kormányzó a Falu Szövetség küldöttségének fogadása alkalmával Mayer János földmivelésügyi miniszter üdvözlő beszédére a következőket válaszolta: — Köszönöm a miniszter ur áítal Horthy Miklós kormányzónál tolmácsolt meleg üdvözlő szavakat. Örömmel látom, hogy a magyar falvak népe Szent István napján ily nagy számmal sereglett a fővárosba, hogy lerójja kegyeletét nagy királyunk örökké élő emléke iránt. Szerencsére népünkben kiolthatatlanul él az ősi eszmék iránti ragaszkodás. Méltó kifejezése volt ennek mindenkor a magyar falu rendithetetlen hazaszeretete. Ez az az erő, amely az ország jövőjébe vetett hitemben oly nagy bizalommal tölt el, mert tudom, hogy a falu népe ellenáll minden lelki durvulásnak és a hazát veszélyeztető lelkiismeretlen izgatásoknak. A hagyományok megbecsülése is mély gyökeret vert a falu népének lelkében. Az ősi magyar viselet a legszebb külső megnyilatkozása ennek a ragaszkodásnak. Ebben tükröződik vissza oly Jhiven és megkapóan a magyar néplélek. Azzal, hogy hozzám eljöttetek, igeu nagy örömet okoztatok nekem. Ti, akik szivemhez mindig olyan közel álottatok, legyetek meggyőződve arról, hogy ragaszkodástokat mindenkor őszintén megbecsülöm. Melegen köszönöm, hogy eljöttetek, vigyétek el köszönetemet azokhoz is, akik otthon maradtak, akikről tudom, hogy érzelmeikben egyek tiveletek." • •••nana b •••••••••••••••• •••••••• Magyar élettani kutatóintézet Budapest, aug. 21. F. hó 25-én teszik le Tihanyban a magyar élettani kutatóiatézet alapkövét. Hazánkban eddig még nem volt önálló kutatóintézet, ezt a hiányt pótolja az uj tudományos intézet, amely Klebersberg Kunó kultuszminiszter kezdeményezésére létesült. Fürdői levelek Beszél a tenger Gradó, 1926 augusztus 17. A legkedvesebb mulatságom az, ha egyedül kiülhetek a tengerpartra. A tengerparti korzót nem mindig szeretem, mert ott sok az ember, akik hangosan fecsegnek, hancúroznak. És ez a nagy, tarka emberi zsivaj elnyomja a tenger szavát. Pedig én nagyon szeretek a tengerrel beszélgetni. Mert a tenger beszél. Csak meg kell érteni szavát. És egyedül kell lenni vele: a tengerrel. Énnekem beszélt a tenger. A minap alkonyatkor kiültem egy magános, kiálló sziklára, (A sekély vizű parton minden este, az apály idején egészen visszamegy a viz). Végtelen nyugalom képe volt a hatalmas víztükör. Szeiiden játszottak apró fodrain a lemenő Nap minden pillanatban változó szinü sugarai. A halászok vitorlás bárkái mozdulatlan tarka foltok voltak. A triesti hajó csendesen siklott tova. Ez volt az egyetlen nagyobb mozgás. Egy-két hullámverés mintha tiltakozott volna a nagy nyugalom megzavarásáért — aztán megint sima, csendes, néma lett minden. Alig vettem észre, hogy eltűnt az az izzó, vörös folyam, amelyet a lebukó nap bucsuzásul öntött végig a tengeren és hogy helyét már elfoglalta egy szelid ezüst esik, amelyben a növekedő Hold tetszeleg magának. Langyos esti szellő szállt a tenger felől. Becézve, hízelegve simogatta az arcom. Megcirógatta a tengert is ugy, hogy az örömében csacsogni kezdett. Apró fodrocskái odaverődtek a szikla falához és halkan susogtak, mint a boldog szerelmesek, akik nem mernek hangos szót ejteni, mert félnek, hogy még az is megzavarja lelkük szent harmóniáját. Meghatottan hallgattam a tenger bizalmas, csendes suttogását. Megértettem. Azt beszélte nekem, hogy az élet is ilyen, mint a tenger: csendes, sima, nyugodt, arany- meg ezüstfoiyókkal át-átszövött. Az életben is ilyen szent, boldog harmónia van és ilyen tisztaság, ilyen derű. Az életnek is ez az igazi muzsikája — amiről ezek az apró hullámocskák csacsognak — halk, meghitt beszélgetés, csendes kacagás, a szenvedésben is megnyugvó alázatos könnyhullatás. Olyan hálás voltam a tenger iránt, hogy beszédével megerősített abban, amit én eddig is hittem. Még álmomban is hallottam : >Szép az élet. Szépnek teremtette azt az Isten 1< * * * Durván, erősen becsapódott az ablak. Mély, dermedt álomból riadtam fel. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Valami tompa fájást éreztem a fejemben. Világos volt. De nem olyan, mint más reggelen. Komor szürkeség nehezedett mindenre. Kábultan néztem az éjjeliszekrényre. Hét óra . .. Micsoda bömbölő zaj ez ? Félálomban odatámolyogtam az ablakhoz. Hideg szél csapott meg. Megrázkódtam, felébredtem. Csak most értettem meg a helyzetet... Vihar van. Gyorsan felöltözködtem s kisiettem a tengerpartra. Megdöbbenve álltam ott. Megint egyedül voltam, mint tegnap este. Pedig most a sétányon voltam. De a sétálók eltűntek. És eltűnt a tegnapi csendes, szelid tenger is. Bősz fenevad van itt helyette. Bömböl, sikolt, üvölt, toporzékol. A színe is megváltozott. Nem kék többé, nem is szelidzöld, hanem csúf szürke, mint a viharfelhő. Nincs rajta arany- meg ezüstfolyó, hanem fehér tajték száguld át felette, Nem átlátszó, mint a kristály, hanem piszokkal, szeméttel van tele. A fehér vitorlákat régen bevonták. Egy csolnak kintmaradt. Vadul dobálja a hullám, aztán odacsapja egy sziklához ugy, hogy pozdorjává törik. Amott nagy hajó igyekszik a kikötőbe. Micsoda küzdelem folyhat azon az elemekkel! Küzdelem és viaskodás mindenütt. .. Hogy tombol itt is az ur! Mintha ki akarna kőbörtönéből törni. Házmagasságú hullámai vad erővel ostromolják a partot. Sisteregve rohan fel a hab minden sziklára, hogy újra visszatakarodjon. És a tomboló tenger újra beszél : Ilyen az élet. Csupa harc, kegyetlen könyörtelen viaskodás, szakadatlan küzdelem. Nincs egy nyugodt pillanat. Ha felértél a magasba, az csak azért volt, hogy mint ezek a tarajos habok, annál mélyebbre zuhanj a következő pillanatban. Ha hajódat nem kötötted oda az erősek és hatalmasok sziklájához, minden percben cafatokra téphet széjjel a vihar. De mit hatalmasok ?! Az ő életük is csak szemfényvesztés. Ha elernyednek a harcban, kegyetlen, könyörtelen a bukásuk. Mert lásd az élet olyan, mint a tenger: rosszindulatú, csúf,