Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám
1926-08-20 / 188. szám
Békéscsaba. 1926. augusztus 20. Körösvidélc 5 * Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Mindenütt kapható ! — Találtak 1 darab 2 méteres használt deszkát. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányság 5. sz. hivatalos helviségében átveheti. * Látogatás Magyarország legnagyobb áruházában. Zsúfolt vasúti kocsikban Budapest világvárosi látványosságáról, a Corvin Áruházról folyik a diskurzus. Az emberek általános érdeklődése mellett fantasztikus számok repülnek a levegőbe az áruház látogatóinak hihetetlen nagy számáról s az ország minden részében szétfutó megvásárolt áruk értékéről. Önkénytelenül is felvetődik a gondolat, nem volt-e helyes beszámolni olvasóinknak az ország legnagyobb áruházáról, közvetlen taDasztalatok alapján általános ^információt nyújtani ?! A Corvin Áruház ugy a Keleti, mint a Nyugati pályaudvartól^ percek alatt megközelíthető helyen, a Nemzeti Színház és Rókus-kórkáz között épült fel a régi Apolló helyén. A modern építkezés monumentális alkotásának hatalmas, közgyűlési teremnek is beillő kirakatai előtt állandó embergyürü gyönyörködik a kitűnő ízléssel, művészi keretben föltárolt áruhalmazban. Nyilvános divatrevü hangulatát kelti a szemlélőben az uri és női divat egymás mellett felsorakoztatott színes csoportja. Pompás rajzok, kecses bábuk percek alatt kioktatnak bennünket a divat minden ágában. Középen a hatalmas bejáratnál udvarias portások irányítják a beözönlőket 40 osztály felé s a gyorsan működő hatalmas liftek úgyszólván másodpercenként árasztják szét őket az emeletekre. Tarkáló szövettől kezdve, tenniszlapdáig óriási választékban van itt minden, amit az életszükséglet s a fejlett emberi kultura megkíván. Mindezt egy pompás emberi gépezet, a figyelmesség és szakértelem kiváló reprezentánsai szolgálják fel nekünk. A Tiszavidéktől kezdve a Dunántulig képviselve van itt a vásárlók között egész Magyarország. A szegediek szines szőnyeget, a debreceniek cipőt vásárolnak, 1 baranyai menyecske kézimunkát, liliomos ruhát a gyermekeknek. Ugy látszik, már felismerte a vidék közvéleménye nagyszerűségét és hasznosságát annak, hogy egymástól távoleső különböző beszerzési források időpazarló felkeresése helyett egyhelyen vásárolhatnak mindent, szépet és jót olcsón. Hogy milyen jó vásárt tudnak itt csinálni, szolgáljon erre csak egy példa, 1 méter jó fehér teljes szélességű siffon ára 8.800 K, szines, egészen jó minőségű kreton métere 9.500 K. A kifáradt vásárlókat az emeleten négyfogásos pompás ebéd várja 17.000 K-ért és hogy minden kényelem meglegyen, az étterem mellett menetjegyiroda van a jegyek azonnali megváltására. Áz áruház vezetőségétől megtudjuk a kitűnő minőség, az olcsóság és az óriási választék titkát. A Corvin concernnek ugyanis a külföldön saját bevásárlási házai vannak és pedig : Párisban, Londonban, Hamburgban, Berlinben, Chemnitzben, Milanóban, Szt.-Gallenben stb. A Corvin concernnek a világ minden részében még kilenc ehez hasonló nagy áruháza van s az óriási tömegben a közvetlen forrásból való vásárlás minden rejtélyt megold. Tőle tudjuk meg: az áruház hatalmas személyzete állandó permanenciában jelenleg azon dolgozik, hogy a Szent Istvánnapi bevásárló hétre teljesen felkészülten a vidékieknek minden igényét kielégíthesse. Külön propaganda termében rajzolók, díszítők, kirakatrendezők, művészi eszközök megteremtésével igyekeznek bevinni a köztudatba, hogy a Corvin Áruház nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország részére épült fel s mindenképpen hivatva van arra, hogy lerongyolódott országunkat felruházza. — Az Országos Kamara Színház szeptember 5.-én nagy érdeklődéssel várt előadássorozatát megkezdi. Kiváló, jónevü színészekből álló színtársulat nagyon értékes műsora a következő: Hamlet. Tragédia, irta Shakespeare. Sámson és Delíla. Tragikomédia, irta Sven Hédin. Éjjeli menenékhely. Jelenetek a mélységből, irta Maxim Gorkij. Vadkacsa. Színmű, Irta Ibsen. Hannele. Álomkép, irta Gerhardt Hauptmann. Doktor ur. Bohózat, irta Molnár Ferenc. Müvészszemélyzet: Fekete Ilona, Lányi Vilma, Witt Bözsi, Fekete Ibolya, Vass Ida, Mihályi Mária, Takács Teréz, Faragó Sári, Alapi Nándor igazgató, Verzár Zoltán titkár, Szentiványi Béla rendező, Miskei József, Maczonkai József, Fekete László, Ihász László, Kardoss Károly. A bérleteket Verzár Zoltán titkár gyűjti. Házhelyigénylők figyelmébe! Dr. Szabó járásbiró, a békéscsabai földbirtokrendező bizottság elnöke az alábbi értesítést adta ki: „Értesítem mindazokat a házhelyigénylőket, akik 1926. évi augusztus hó 23-ik napjának d. u. 3 órájára kaptak idézést, hogy nem az idézésben kitett napon, hanem 1926. évi augusztus hó 24-ikén (kedden) d. u. 3 órakor fogom őket az idéző végzésben kitett helyen kihallgatni. Békéscsaba, 1926. augusztus 15. Dr. Szabó közp. kir. jbiró, a tárgy, bizottság vezetője." Töszsde a MTI békéscsabai fiókjának jelentése alapján Zürichben a magyar koronát 72'30-al jegyezték Valuták Angol font 348100 Lei 347 Szokol 2120V* Líra 2500 Dinár 1264 Márka 17030 Dollár 71300 Schilling 10105 Francia frank 2145 Svájci frank 13839 Gabonaárak 76 kg. tiszavidéki uj 352500—355000 77 kg. tiszavidéki „ 357500—360000 78 kg. tiszavidéki „ 360000—362500 79 kg. tiszavidéki „ 362500—365000 Rozs pestvidéki uj 217500—220000 Takarmányárpa 230000—235000 Repce 5400C0—550000 Zab 215000—220000 Tengeri 252500—257500 Korpa 162500—165000 Ferencvárosi sertésvásár Maradvány —. Felhajtás 1600, — süldő. Eladva —. Árak: könnyű 14500—14800, közép 15500—15800, nehéz 16000—16250. T. békési Olvasóink figyelmébe! Értesítjük igen tisztelt békési olvasóinkat, hogy a „Körösvidék" békési szerkesztősége Szántó Albertutca 3. szám alatt van, ahol Qyörgyössy Iván szerkesztő ugy előfizetési, valamint hirdetési ügyekben mindig rendelkezésére áll T. Olvasóinknak. SPORT Nemzetközi uszóversny A mult hét folyamán már megemlékeztünk arról a nagyszabású úszóversenyről, amely a CsAK rendezésében aug. hó 25-én, szerdán délután fog lefolyni a strandfürdőben. A 16 számból álló program olyan érdekes küzdelmet fog nyújtani, amely túlszárnyalja a közelmúltban itt lefolyt uszókongresszusi versenyeket is. A nemzetközi jelleget biztosító Kassai Atlétikai Club 12 úszóját már benevezte, akiknek sorában ott szerepel Messinger Oyörgy, a köztársaság 100 méteres hátúszó bajnoka s Messinger Elza, az 50 méteres mellúszás bajnoknője. A verseny egyik legnagyobb attrakciója lesz a Szegedi UE teljes uszógárdájának szereplése, mely nagy fölénynyel nyerte Debrecenben a kongreszszusi vándordíjat. A szenzációszámba menő verseny előkészületei javában folynak s a CsAK uszóaiosztálya mindent elkövet a siker érdekében. A közönség kényelmes elhelyezésére tribün ülőhelyek lesznek felállítva, melynek mérsékelt áru jegyeit még e héten kibocsájtják, valamint a részletes programot s minden tudnivalót magábanfoglaló falragaszokat is. A verseny fejlődő fázisairól különben a helyi lapok állandóan fogják tájékoztatni az úszósport iránt érdeklődő nagyközönséget, Ulrich Jánost, a CsAK kiváló hátuszóját, a dr. Pirkler vándordíj ezidei győztesét, az Egri Move SE aug. 28—29-iki nemzetközi versenyének 100 és 200 m-es számaira meghívta, költségeinek teljes fedezése mellett. KÖZGAZDASÁG A nemesített buza termése A nemesitett buzafajták kiváló termelési értékét az idei esztendő fényesen beigazolta, mert nemcsak termésükkel, de szalmaszilárdságukkal s jó rozsdaállóságukkal is bebizonyították ezt. A május—juniusi túlságos esőzések súlyos próbának tették ki buzavetéseinket s ahol a régi közönséges buzafajtákat vetették, ott a rozsda és a megdülés sok kárt okozott. A nemesitett buzafajták ennek ellenében s-zilárdabb szalmájukkal a megdőlésnek jó ellenállottak és ha a jobb talajokon a sok esőzés folytán meg is dőltek, ismét felállottak. A rozsdának is jól ellenállottak, mert a nemesitett búzákat a rozsda sokkal később lepte meg, mint a közönséges buzafajtákat s nem is tett bennük olyan kárt, mint az utóbbiakban. Hogy a rozsda fejlődésére nagyon kedvező idei időjárás ellenére nincsen nagyobb rozsdakárunk, azt a nemesitett buzafajták rozsdaállóságának köszönhetjük. A termésbiztosságával kapcsolatban a nemesitett buzafajták kitűnő termőképességét is tapasztaljuk, mert jól mivelt területekről, különösen ahol a buza alá foszforsavtrágyát is adtak, kat. holdanként 15—20 q. sőt egyes helyekről ennél nagyobb magtermésről érkeznek jelentések. A búzát nagyon külömböző viszonyok között termeljük és az adott viszonyok szerint más-más nemesitett buza a megfelelő. Ezért a nemesitett búzavetőmag vásártása esetén célszerű a buzanemesitővel közölni a talaj és a trágyázási viszonyokat, az előveteményt és a mivelést, egyúttal azt, hogy a vásárló eddig milyen buzafajtát termelt, annak milyen előnyét, vagy hátrányát tapasztalta, mert igy a nemesítő legmegfelelőbb buzafajtájának vetőmagját szállithaija. Az igy kiválasztott nemesitett buzafajta kat. holdanként legalább 2—3 q val, de sok esetben ennél is nagyobb magterméstöbbletet ad, vetőmagjának vásárlási költsége pedig q-ként csak 30—40 kg. buzaértéket képvisel. Ezért érdemes ezzel behatóan foglalkoznunk, mert búzaterméseink fokozásának — a szuperfoszfátozás mellett — leghatásosabb eszköze a jól megválasztott nemesitett buzafajta. MaHm.au.NR•>>..••• .•••••••••M -.>............. Publikáció Békésen Hirdetéseket naponta d. u. 3 óráig vesz fel a kiadóhivatal Békéscsaba Szent István tér 18 Eladó: Kis Gábor 7 hold földje rajtalevö tanyával és kúttal. Kerékutca 2. — Babilonsor 29. sz. ház szabadkézből. — Galamb-utca 17. sz. ház. — Körözsi-féle 1 hold kert szőlővel és gyümölcsössel a Széchenyi-kertben. Értekezni Kollár Ferencnél Kossuth-u. 18. — Egyenes dűlőben IX. ker. 336. sz. hat és fél hold föld tanyával. Értekezni Békéscsabán, Kastély-utca 6. Kiszely Mátyásnál. — Maróban a Bíró-örök. 10 kisholdja örökáron, 12 hold pedig haszonbérbe. Megbízott Dr. Borbély ügyvéd. — Borosgyánban 10 kishold 20 q buza holdankénti árért. Értekezni Mészáros Lászlónál Báthory-u. 27. — özv. Beck Ádámné 22 kishold földje Vizesbánomban és 10 kis hold a pecei dűlőben Kemény Mátyásnál Makó. — Belencéresben 12 hold (esetleg haszonbérbe) Teleky-u. 75, — Barna Imre 5 holdja a Maksárban Zrínyi-utca. — Szabó Jánosné Jantyik-utca 4. a Jégveremben 1 és fél hold szőlő, a Maksárban 4 hold szántó. Bérbeadó: Kertész Mihály Daruutca, az egyenes dűlőben 6 kishold. — Kocsis György III. ker. 31., a Bakucz-dülőben 2 fertály föld hosszabb időre. — Páll Antal tanítónak Gát-u. 30., Délóban egy hold földje, (méhcsaládok, pergető és permetező eladó). — Hegyesi Gergely Hidvégi-u. 10. egy fertály föld. — A Gyuriréti kaszálóban egy okta kaszáló. Kerék-u. 9, — Csávés Mihály Libazny-u. 21. Telekymegyeren 4 kishold földje és a Széchenyi-kertben levő lakása. — Kerepeczki Sándor borosgyáni 6 hold földje. (Ugyanott törek is.) Taxinak kiuálóan alkalmas fli üléses autó eladó. Megtekinthető Szaruasi-ut 9 alatt.