Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám
1926-08-14 / 183. szám
Körösvidé k Julius 1-től fizetik vissza a nyugdijasok szanálási levonásait Budapest, augusztus 13. Az állami nyugdijasok fizetéséből a szanálás alatt bizonyos százalékot vontak le, amelyet most visszafizetnek. Illetékes helyen azt a felvilágosítást adták, hogy julius 1-től visszamenőleg októberig fizetik vissza az állami nyugdíjas alkalmazottaknak a levonást. A különbözetet a nyugdijasok árvái és özvegyei is megkapják. Az árvák hadikölcsönének valorizálásáért Debrecen, augusztus 13. Debrecen város közigazgatási bizottsága felirattal fordult a kormányhoz, amelyben az árvák pénzéből jegyzett hadikölcsönök valorizálását kérte. A békéscsabai ipartestület elöljáróság! illése Megíestetik Wagner és Timár volt elnökök arcképét 2 A férfi és női szabóipar elhatárolása A kereskedelemügyi miniszter egy felterjesztésre adott válaszában a férfi és női szabóipar tekintetében az alábbi álláspontra helyezkedett : Állandó gyakorlat, hogy a férfiszabó és nőiszabó ipar két egymástól különböző iparágnak tekintendő, melyek mindegyikének gyakorlásához külön képesítés kimutatása szükséges, amiből önként értetődően következik, hogy az iparosok a szóbanforgó két ipart együttesen már az 1922. évi XII. törvénycikk életbelépése előtt is csak abban az esetben gyakorolhatták, ha mindkét ipar gyakorlására szóló iparigazol ványnyal rendelkeztek. Ilyen iparigazclványnak azonban a „szabóiparra" szóló iparigazolvány nem tekinthető, mert szabóipar elnevezés alatt a közhasználatban általában a férfiszabó és fiuruha készitő ipart szokás érteni.-Ennélfogva az előadottakat szem előtt tartva, aligha adódhatik megokolt konkrét kívánság abban a tekintetben, hogy az 1923. évi november hó l-e előtt szabóiparra nyert iparigazolvány alapján valamely iparos a férfiszabó és fiuruha készitő iparon kivül a nőiszabó és leányruha készitő ipart is gyakorolhassa. Mindazonáltal, ha olyan konkrét eset merülne fel, amely szerint valamely férfiszabó iparos szabóiparra szóló iparigazolványa alapján hosszú időn keresztül megszakítás nélkül űzte a nőiszabó ipart > s> ugy> h°gy a nőiszabó ipar gyakorlásától eltiltása méltánytalan volna, az ügyrevonatkozó iratokat döntés végett hozzá kell felterjeszteni. Biztos kereset egy-két millió korona kaucióval rendelkező urak (esetleg hölgyek) részére, akiknek körösvidéki községekben kiterjedt ismeretségük van. Bővebb felvilágosítást válaszbélyeg beküldése esetén levélben ad a „Körösvidék" szerkesztősége (Békéscsaba Szent István tér 18). Megkezdődött a csabai szépségverseny szavazó jegyeinek árusifása A „Körösvidék" közli a szavazás napi eredményét Megemlékeztünk róla. hogy a József Szanatórium Egyesület Békéscsabán Szent Istvánnapi népünnepélyével kapcsolatban nagyszabású szépségversenyt rendez, amelynek győztese, a legszebb csabai leány, gyönyörű ajándékban részesül. A szavazójegyek kibocsájtása a mai napon megtörtént és azokat darabonként 2000 koronáért Wenich Lajos drogériája és az Engel hírlapiroda árusítják. A szavazójegyek az Andrássy-ut torkolatánál levő Babarczy ujságárus pavillonnál elhelyezett urnába dobandók be. A szépségverseny zsűrije az urnát naponta felnyitja s a szavazatok állását Szent István napjáig mindennap közli a Körösvidékben. Az érdekes szépségverseny iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg. * Zamatos hegyi boraink csak a ,,Prófétában" kaphatók. Püspöki Uradalmi Bérpince Vác. BANÁN-BEHOZATAL A békéscsabai ipartestület elöljárósága f. hó 12-én tartotta rendes havi gyűlését. A gyűlést az elnök távolléte miatt Martincsek Károly alelnök vezette. Napirend előtt Polták Arnold a vendéglős szakosztály sérelmét tette szóvá, amely szerint őket törülték a pénzügyminiszter előtt tisztelgők sorából. Az elöljáróság, tekintettel arra, hogy az ipartestülete gyűjtőnévben az összes szakosztályok bennfoglaltatnak, a törlésben sérelmet nem lát, az ügyet nem tárgyalja. Horváth Mihály jegyző jelentést tesz a pénzügyminiszter látogatásával kapcsolatos eseményekről, intézkedésekről és a miniszter támogatást igérő beszédéről, amit az elöljáróság köszönettel vett tudomásul. Megállapították a kamara által kitüntetendők névsorát. A fürdőigazgatóság eljárását, amely szerint az építés kiadását végezte, elitélték. Horváth jegyző jelentése szerint taglétszám junius végén 1144, iparigazolványt nyert 6, iparát töröltette 8, taglétszám julius 31-én 1142, tanonclétszám junius végén 1105, szerA békésmegyei egyéni levente lóverseny kiirása i. Békésvármegye területén működő ifjúsági oktatók részére: 1. Résztvehet minden ifjúsági oktató, aki valamilyen ifjúsági oktatóképző tanfolyamot végzett. 2. A verseny távolsága 50 m. és 100 m. 3. Céltábla: Az előírásos 50 és 100 m-es versenycéltáblák. 4. Fegyver és töltény: Fog, vagy Qecó-fegyverek Long Rifle tölténynyel, versenyzőnkint mindkét távolságra 10 —10, összesen 20 lövés. 5. Nevezési tét fejenkint 2000 K6. A verseny napja: 1926 évi szeptember hó 19-ike, kedvezőtlen időjárás esetén 26-án. 7. A verseny helye Békéscsaba. 8. Testhelyzet tetszés szerint szabadkézzel. 9. Nevezési zárlat 1926 szeptember hó 15-ike. 10. Dijak: I-ső díj Internacional Watch aranyóra aranylánccal, U. díj f'nm-Tjmrw^ MraK r«llMB df riis r •1™1 jg^fMm -» rasft a —» » a, a-m ződtetett 29, felszabadult 43, szerződést bontott 6, létszám julius végén 1082, segéd bejelentve 145, kijelentve 108, létszám 1202. Pénztárnok részletesen jelenti, hogy 29 294.188 korona bevétellel szemben a május és junius- hónapokban, 23,743,200 K kiadás volt s ugy maradvány julius hóra 5,550.988 korona. Jegyző felolvasta a kereskedelemügyi miniszternek az ez év tavaszán tartott nagygyűlés határozati javaslatára adott válaszát, melyszerint igéri a kérelmek lehetőleg teljesítését. A szegedi kamara Povázsay László iparostanonciskolai rajztanítónak 300 ezer K tanulmányi segélyt adott. Az „Adóügyi tájékoztató" cimü könyvet megrendelik. Amikor a testület viszonyai megengedik, az elhunyt Timár Endre és Wagner József elnökök arcképeit megfestetik. Pollák Arnold a köszörüsmesterek sérelmét, Zsiros Pál egy gyulai ruhakereskedő visszaéléseit tette szóvá. Az elöljáróság gondoskodik a bajok orvoslásáról. Több apróbb tárgy elintézése után elnök megköszönte a megjelentek türelmét s a gyűlést bezárta. egy ezüst dohányzókészlet, III. díj egy rádiumos ébresztő óra. II. A vármegye leventéi részére. 1. Minden levente egyesület részéről 5 levente, fiókegyesületek ezen külön nem vehetnek részt. 2. A verseny távolsága 50 méter. 3. Céltábla az előírásos 50 méteres versenycéltábla. 4—9. Fegyver és töltény, nevezési tét és határideje, valamint a lövésnél elfoglalandó testhelyzet mint az oktatóknál 10. A verseny napja 1926 szeptember 26-án kedvezőtlen időjárás esetén október hó 3-án. 11. Dijak: 1. díj egy kétfedelű ezüst Omega-óra ezüst lánccal. 2. dij egy ezüst Anker-óra. 3. díj egy nickei Doxa-óra. Önkéntesen felajánlott tárgyakat a vármegyei testnevelési felügyelő a nemes célra való tekintettel köszönettel vesz és hirlapilag nyugtáz. Gyula, 1926. aug. hó 5-én. vitéz Károlyfalvy s. k. tanácsnok. nr?r*TT] • a fa • « 1 jXH • V ' • B V< > n • k ff m M Wm •VB Békéscsaba. 1926. augusztus 14 Ma este lesz a leventeifjak táncmulatsága Nagy goDddal és mindenre kiterjedt figyelemmel előkészített, a legkényesebb igényeket is kielégítő táncmulatság lesz ma este fél 9 órai kezdettel a Széchenyi-liget pavillonjában a békéscsabai leventeifjak rendezésében. A zártkörű táncmulatság szépségversennyel vaa egybekötve, melyre a szavazójegyet mindenki a belépőjeggyel ingyen kapja. Belépődíj: személyjegy 25 ezer, családjegy három személyre 75 ezer korona. A zenét Tőth Jancsi kiváló zenekara szolgáltatja. A tiszta jövedelmet a szegénysorsu leventék felsegélyezésére fordítják. A táncmulatság iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy at igen sikerültnek Ígérkezik, amit különben a nagyszámú kiváló erőkből álló rendező gárda is garantál. — CsAK—Előre mérkőzés lesz vasárnap délután négy órai kezdettel a CsAK-pályán, 11 ezüst éremért. A hosszabb nyári szünet utáa ez lesz a két rivális csapat első találkozása, mely iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg a sportkedvelők körében. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a jegyekről elővételben gondoskodni Wéních drogériában. — A be nem oltott csecsemők beoltása. Felhívom mindazokat, akik a f. évi május hóban megtartott ingyenes és kötelező himlő ellenes oltásokon csecsemőiket nem oltatták be, hogy a f. év augusztus hó 15, 22. és 29, napon délután egy órakor a városi orvosi hivatalban tartandó oltásokon okvetlenül jelenjenek meg csecsemőik beoltása végett. Békéscsaba, 1926 évi aug. 13-án. Dr. Berthóty István, polgármester. — Évzáró vizsga. A békéscsabai m. kir. földmivesiskolában f. hó 15-én, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik az évzáró vizsga, amelyre az érdeklődőket ezúttal hívja meg s látja szívesen az iskola Igazgatósága. — Sikkasztás a szeghalmi postánál. Lapunk mult számában közöltük a M. T. I. jelentése alapján, hogy Papp József az ellene emelt vád szerint sikkasztást követett el. Pótlásképpen füzzük hozzá most ehez a hírünkhöz, hogy a szeghalmi postamester Szabó Tibor és Papp, akit a sikkasztással vádolnak, nem főnök, csak egyik alkalmazott volt. — A bécsi nemzetközi vásár. A bécsi őszi nemzetközi vásár megtartásának időpontját a váítár igazgatósága szeptember 3—11 aapjaiban állapította meg. A vásárra utazó kereskedők és iparosok a kereskedelmi és iparkamara által kiadandó igazolvány felmutatása esetén vizűm nélkül utazhatnak Ausztriába. Az igazolvány egyúttal a vasúton alsóbb kocsiosztályon való utazásra és a vásár területére való ingyenes belépésre jogosít. Az igazolványt kívánatra 60 ezer korona beküldése ellenében küldi meg a kamara a vásárra utazni kivánó kereskedőknek és iparosoknak. 4 Különleges űivatharisnyák, piperecikkeik érkeztek Dus Béláméhoz (színházépület). j^aüoilüPisB Belföldi repülőjáratok Magyarországon Budapest, augusztus 13 A magyar légügyi hivatal azzal a tervvel foglalkozik, hogy belföldi repülőjáratot létesít, amelynek során Pécsett is létesítene repülőállomást.