Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám

1926-08-01 / 173. szám

Békéscsaba, 1926 augusztus 1 Körösvidélc 3 {•mi Vl' A 1 11 J P*Í8HS ELISMERT KITŰNŐ ASZTALI és BORVÍZ | Mindenütt kapható. — Kérje mindenütt, f Csabai csapatok szerep­lése a Cserkész Nagy­tábor versenyein A most lezajlott Cserkész Nemzeti Nagytábor valóságos nemzeti ese­mény volt. A magyar cserkészek olyan nagyszerű munkát végeztek a megyeri dombokon, hogy nemcsak az egész ország, hanem a külföld is elbámult annak láttán s mindenfelől a legteljesebb elismerés hangján em­lékeznek meg a mi derék cserké­szeikről. Köztudomásu, hogy a nagytábor­ban résztvett mind a három csabai csapat is. A ma megjelent „Magyar Cserkészéből, amely hozza a hiva­talos eredményeket, jóleső érzessel állapithatjuk meg. hogy városunk csapatai kitűnően szerepeltek a nagy mérkőzésen. Mind a három csapat szerzett elsőséget, ami pedig nem lekicsinyelendő eredmény, ha figye­lembe vesszük, hogy az egész or­szágból mintegy 250 csapat küzdött a babérért. A 184. „Csaba" csapat a nemes viadalban az ország egyik legjobb csapatának bizonyult. A „Csaba" cserkészek (a reálgimnázium csapata) lettek az elsők a legfontosabb, a legcserkészibb versenyben: a „Hike"­ben. Az e versenyről szóló őrsi je­lentéseket egész terjedelmében hozta a „Magyar Cserkész". 140 lelkes őrsnek odaadó, 24 órás küzdelméből kerültek ki mint legelsők a „Kálmán bácsi" derék fiai. Az első csoportba kerültek a „Csaba" cserkészek az /. osztálya Örsi versenyben és a térképész ver­senyben. A kötelező egyéni verse­nyekben az első csoporiba jutottak a „Csaba" cserkészek közül: Haider Ákos (térképészet), Félix László (első­segélynyújtás), Máté János (megfigye­lés), Kovács László (éjjeli nyomkere­sés), Kupecz Vilmos (vízből való mentés). A nemkötelező egyéni versenyek közül az első 10 közé került Haider Lajos (kenyérsütés nyárson). Gyönyörű eredménnyel szerepeltek a 225. „Petőfi" cserkészek (polgári és felsőmezögazdasági iskola). Két első dijat is hoztak el a versenyek­ből, táborépitési technikájukról pedig a békésmegyei küldöttség saját sze­meivel győződhetett meg. Elsők let­tek kődobásból és diszkoszvetésből (Hidy Gyula). Ezenkívül az első cso­portba kerültek a „Hike"-ben és az éjjeli nyomkeresésben. A kötelező egyéni versenyekben az első cso­portba jutottak a „Petőfi" cserkészek közül Szebedinszky Jenő (kézügyes­ség, mentőkülönpróba), Héder Sán­dor (kenyérsütés és mentés). A nem kötelező egyéni versenyekben Hidy Gyula 2 első helyezése mellett (kő­dobás, diszkoszvetés) negyedik lett a gerelydobásban, Juhász József harmadik a 100 méteres cserkész­úszásban s negyedik a magasug­rásban. Pompásan küzdött a 239. „Mun­kácsy" csapat is. Hála a munkaadók megértő támogatásának, elég sokan jöttek el a csapat tagjai. Legnagyobb dicsőségük, hogy ebből a csapatból került ki az éjszakai nyomkeresés első helyezettje. De az első cso­portba kerültek még : Darabos Géza (főzés) és Babinszky János (famá­szas) is. Több versenynek még nincs meg az eredménye, de már eddig is nyil­vánvaló, hogy a csabaiak szereplése minden reményen felül áll. — Angórai képek. Klekner tanár mai számunkban közölt szenzációs törökországi cikkéhez illusztráció gyanánt pompás, eredeti törökországi fényképei közül is átadott sok érté­kes darabot, amelyeket a „Körösvi­dék" képkirakatában helyeztünk el közszemlére. •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a TANÁCSÜLÉS A folyó évi julius 30-án tartott tanácsülésen a következő ügyek lettek elintézve: Iparengedélyt kaptak : Erdős Test­vérek cég szesznagykereskedő. Chitin Vilmosné külföldi honos ré­szére tartózkodási engedélytjavasolta. Tűzifa szállítására érkezett aján­latok közül mint legolcsóbbat Grün­wald Kálmán ajánlatát fogadta el a tanács. A szegényházi ápoltak ruhái szál­lítására jött ajánlatok közül Zsíros szabó ajánlatát fogadta el. Építési engedélyt kaptak: Bányai András, Kovács Sándor, Stern Adolf. Elutasította özv. Flóra Károly né és Grün Mózesné bódé felállítási enge­dély iránti kérelmét, továbbá a „Vákuum rt." benzinkút áthelyezése iránti kérelmét. Laktanyát a kondorosi csendőrőrsnek A „Körösviaek" kondorosi mun­katársa irja: Kondoros község a csendőrőrs részére Tusják Pál kon­doiosi lakos házát bérli laktanyául. A tulajdonos felmondása folytán a lakásrendelet értelmében nov, 1.-én a csendőrőrsnek ki kell költöznie ebből a házból. A képviselőtestület bizonyára idejében gondoskodik lak­tanyáról, hiszen mindenki tudja, hogy milyen szükséges az őrs szolgálata a községnek. (Ellenkező esetben az őrsöt más községbe helyezik.) Derék csendőreink igyekvő munkáját be­csüljük meg az által, ha továbbra is a rend és csend őrzésére közsé­günkben maradnak. Ugy halljuk, hogy egy földbirto­kosunk a községnek ajándékozás­képen egy laktanyát épített. Bárho­gyan is lesz, csak ugy ne járjunk az „Ej, ráérünk arra még!" jelszó emlegetésével, mint a szentetornyaiak, A csendőrőrs ott is távozni készült, mert a régi lakóhelyét el kellett hagyniok. A távozásra teljesen fel­pakolt és elindult őrsöt valósággal a faluszéléről hivták vissza, meg­ígérve a laktanya felépítését, amit hamarosan el is készítettek. Presbiteri ülés A békési ref. presbitérium e hó 25-én tartotta dr. Máik Ferenc lel­kész elnöklete alatt évnegyedes ülé sét, amelyen az egyházközség folyó ügyeit tárgyalták. Az ülés tárgyso­rozatának jelentősebb pontja volt a gondnoki pénztárvizsgálat eredménye, mely szerint a pénztár bevétele volt : 1. Bevételi napló szerint 187,980.300 K, 2. Adóbevétel pénzben 44.420.943 K, termény készpénzben 9,332.420 K, harangadó termény ára 104.200 K, 3. mult évi maradvány 46,594.353 K. Összes bevétel 288,432.216 K- A kiadás összege 283,489.050 K- Kész­pénzmaradvány 4,943.166 K. A nyíregyházi Kálvineum céljaira megszavazták a lelkészek mindenkori adóját tiz éven át. Jóváhagyták a reálgimnázium igazgatótanácsának határozatát, mely Szánthő Kálmán tanár hivatalból való nyugdíjazását kérte, mert idegessége folytán elő­állott gyors beszéde már olyan fo­kot ért el, hogy a tanításra alkal­matlannak kell minősíteni. Elfogadták kezelésre a következő alapítványokat: A tragikus módon elhunyt Nyárádi Erzsébet tanítónő emlékére kartársai 2,750.000 koronás alapítványt tettek. Id. Czira Gergely régi alapítványát 300.000 K-val emelte. Bányai Imre kigyósi gyógyszerész régi alapítvá­nyát 1 millió koronával felemelte. Cz. Veres János kunágotai gazda Békésen eltöltött gyermekévei emlé­kére 1 millió koronás alapítványt tett. Mindanégy alapítvány tanulók ösztöndijául ^zolgál. — Miniszteri elismerés. Öröm­mel értesülünk, hogy a békéscsabai állami önálló gazdasági népiskolánál ismételten rendezett háztartási tan­folyamok, amelyekről lapunkban an­nakidején megemlékeztünk, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter figyelmét felhívták és elismrését ér­demelte ki. Ezzel kapcsolatban a miniszter 41.486/1926. sz. rendele­lével Netzné-horváth Erzsébet gazda­sági szaktanitónőnek ki válóügybuzgal­áértés a tanfolyam vezetése körül ki­fejtett szolgálataiért köszönetét fejezte ki s részére egyidejűleg 1,000.000 K tiszteletdijat utalványozott. A ma­gunk részéről szívesen látjuk a gya­korlati vonatkozású és leányaink házias nevelése szempontjából oly fontos tanfolyamok megismétlését őszintén óhajtjuk, hogy azok állan­dósítása elé tornyosuló anyagi nehéz­ségek mielőbb eltávolíttassanak. — Áthelyezett lelkészek. A róm. egyházmegyei főhatóság a következő rendelkezéseket adta ki: Takácsy Dénes gyulai segédlelkészt, aki Gyula társadalmában megbecsülhetetlen kul­turtevékenységet fejtett ki, Debre­cenbe helyezték. Helyébe Gyulára Mányi Sándor békésszentandrási se­gédlelkész és a negyenik kápláni te­endők ellátására dr. Rózsa Jenő szarvasi lelkész jön. Timár Gyula békéscsabai hitoktatót bucsatelepi önálló lelkésszé nevezték ki. Dávid Béla ujmisést Debrecenbe helyezték, mig Vlagyovits Istvánt az endrődi egyik segédlelkészi állásra nevezték ki. — Kinevezés. A m. kir. pénz­ügyminiszter Rostás János gyulai ál­lampénztári tisztet a jelen állomás­helyén való meghagyása mellett a IX. fizetési osztály A. fizetési csoportjábe állampénztári főtisztté, Vigh Lajos orosházai II. osztályú állampénztári tisztet a jelen államásheiyén való meghagyása mellett a X. fizetési osz­tály A. fizetési csoportjába I. osztályú állampénztári tiszté nevezte ki. — Eljegyzés. Hankó Mariskát eljegyezte Bohus Pál. (Minden külön értesítés helyett). — Esküvő. Körösi Csorna Gyula békéscsabai polg. és felsőmezőgaz­dasági iskolai tanár, a „Körösvidék" általanosan ismert és közszeretetben álló munkatársa f. hó 2-án, hétfőn délelőtt 11 órakor tartja esküvőjét Csendes Rózsikával a békéscsabai református templomban. — A békéscsabai husiparosok szakosztálya augusztus 2-án d. u. 6 órakor az ipartestület helyiségében fontos ügyben gyűlést tart. Kérjük az összes tagok pontos megjelenését. Elnökség. — A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdij Egyletének békéscsabai fiókja vasarnap, aug. 1-en délután 5 órakor választmányi gyűlést tart, a tagok szives megje­lenését kéri az Elnökség. — A békéscsabai férfiszabók szakosztálya hétfőn este 8 órakor gyüjést tart. — A mai sarkadi szoborlelep­lezésről a „Körösvidék" f. hó 3-an, kedden reggel megjelenő száma kö­zöl részletes tudósítást. — Elveszett csikók. Sires Má­tyás csorvási lakostól f. évi julius 27-én este 7 órakor 4 darab csikó megugrott : 3 darab deres kanca, 1 darab pej csődör. Aki tud róla, je­lentse a csorvási hatóságon. — Hirdetmény. A város tulaj­donában levő mintegy 40 hold le­gelőt augusztus 1 én. vasárnap fél 3 órakor adják kikaszálásra kisebb parcellákban. — Talált csikók. Kondoros köz­ségnél bitangságból befogott 4 darab csikó van. Igazolt tulajdonosa aug. 13-ig, a tartásdíj lefizetése ellenében átveheti. Ha a tulajdonos a határ­időig nem jelentkezik, a 4 drb csikót nyilvános árverésen eladják. — Az Erzsébethelyi Daloskör f. hó 14-én szombaton tartja érté­kes müsoru dalestélyét a Resica-féle vendéglőben. A kiváló daloskörnek ezt a szereplését is nagy érdeklődés előzi meg. * A legszebb divatos női és gyer­mekhajvagások [Korek-nál, Szinhá­épület. A békéscsabaiak találkozóhelye BUDAPEST legelsőrendii, modern családi szállója az ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI., PODMANICZKY-UCCA 18. Mérsékelt árak, központi fűtés, minden szobában hideg és meleg folyóvíz, lift. Szobák: 40.000 koronától A nyugati pályaudvar közelében Önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenved­jen, amikor köztudomásu,, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁNDI keserűviz azonnal megszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavarok­nál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMÁNDI keserűvíz elegendő. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely : IGMÁNDI keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom