Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1926-06-06 / 126. szám

Békéscsaba, 1926 junius 6. Körösvidélc 5 Két galamb Két galamb játszott, búgott fenn nyárfa dus, zöld lombja között, mi sétáltunk az uton lenn s szivünkbe öröm költözött. Nap a fényét vigan szórta, hívott az árnyék, a pázsit. Lég a földet csókkal fonta és te szóltál: „de csodás itt." Lomb altató nótát zsongott .Boldog vagyok" — súgta ajkad, én feledtem minden gondot, forró szájjal csüngtem rajtad. A nyár tüze égett bennünk, — faluba lenn szólt a harang — s a boldogságtól felettünk kacagott a két vadgalamb. OROSZ IVÁN Vadászat a Hora-Abjata tónál — Afrikai levél — A legtöbb utazó, vadász, ki pár hónapra jön Abessziniába, könyvet ir a csodás és rejtelmes országról s többek között kijelenti, hogy Abessziniába nem érdemes jönni, mert itt egyáltalán nincsen vad. Pedig csak venne magának az il­lető több időt és fáradságot, akkor csakhamar meggyőződhetne az el­lenkezőjéről. Hivatalos kimutatás szerint a legutóbbi másfél esztendő alatt egy itteni cég több mint 10.000 (tizezer) leopárdbőrt szállított Ame­rikába. De azért — hál 1 Istennek — mégsem bírta kiirtani a vér­szomjas, kegyetlen és kapzsi em­ber e jámbor fenevadakat. Mert rendesen olyan helyen húzódnak meg, hol napi járásokra nincsen viz és nagyon lázas a vidék. Ilyen hely többek között Hora-Abjata tó környéke, mely vagy 60 km­nyire van W. Z. farmjától, ahová a kirándulást terveztük. E tó vize keserü-sós, ember nem birja inni, de az állatok igen. Megérkezésünk utáni napon rendbe hoztuk az autót és felpakoltuk a legszüksé­gesebb dolgokat: Benzint, vizet, sátrat, konzerveket és néhány üveg italt. Másnap aztán a szol­gám, meg egy bennszülött kísére­tében, ki ismeri a környéket, neki vágtunk az ismeretlen útnak. Ko­rán reggel, még sötétben indultunk. Alighogy világosodni kezdett, szol­gám máris észrevett valamit és súgja, hogy álljunk meg. Mi? Hol? — kérdem tőle. Mire ő a tőlünk alig 20 méternyire levő nagy fa­törzsre mutat és mondja: Medafiel (őznél valamivel kisebb antilop). Hiába erőltettem szemem, mégsem bírtam kivenni semmit. Azt hittem tévedett a szolgám, mikor hirtelen kiugrik a két antilop. Az egyiket leszedtem, a másikat azonban szé­pen eltoltam. Erős kis bakkocska volt, fejét levágtam, aztán tovább mentünk. Nemsokára, pár száz lépésnyire tőlünk, észreveszek egy csapat gazellát. Miután távcsövemmel ki­kerestem a legjobb, bakot, igye­keztem őt belopni. Ép egy termita­domb mögött állt s igy nem volt nehéz megközelíteni, de annál nehezebb volt a lövés. Ha alacso­nyan lövök, akkor a termita-dom­bot találom, ha pedig magasan, akkor valószínűleg elviszi a lövést. Vagy 150 lépésnyiről állva, szabad kézből lövök. A bak sebzés nél­kül elgaloppozik, utána az egész csapat. Követni nem akartam, ne­hogy sok időt veszítsek, azért bosszúsan visszafordultam. Előbb azonban megnéztem a dombot, vagy 3 centivel mélyebb volt a lövés a domb tetejénél, de ez ép elég volt ahhoz, hogy a golyót eltérítse irányából. E balsiker után elhatároztam, hogy amig nem jö­vünk valami jó helyre, addig nem lövök. Egyenesen a víznek tartot­tunk, hátha még egyeikésett vízi­lovat találunk a parton. De bizony a vizilovak már régen bent lubic­koltak a tó közepe táján. Ahogy a part mentén mentünk, mindun­talan délibáb kacérkodott velünk. Sokszor láttam már a megszokott tóparli képet, de mindig ujabb és ujabb örömet szerez az ezernyi pelikán meg flamingó látása. Néhány száz méternyire e ma­daraktól állt néhány marabu, mesz­sziről is könnyű volt őket megis­merni a tipikus és komikus alak­jukról. Egész nyugodtan fogadtak, de mikor 80 méternyire lehettünk, elkezdtek mozgolódni. Hamar ki­választottam és kilőttem a legszeb­biket. De csak szárnyát törtem, mire szegény madár menekülni próbált, hanem az autóval nem birta a versenyt. Teste ott vonag­lott, mialatt mi a levágott gyö­nyörű farktollát csodáltuk. Kö­rülbelül egy óra hosszat mentünk még a part mentén, aztán bekanya­rodtunk egy sürü bozótos, akácos helyre, hol néhány antilopot lát­tunk legelészni. Feléjük menve ujabb és ujabb antilop meg gazella­csapatokat fedeztünk fel. Rövid tanácskozás után elhatároztuk, hogy itt megállapodunk. Kikeres­tük a légnagyobb fát, mely majd tájékozódásul szolgáljon nekünk s felütöttük a sátrat alatta. Magam­hoz véve 8'2 kaliberű Mannlicher­Schönauer-emet, elindultam vadá­szatra szolgám kíséretében, ki a serétes fegyveremet, fényképező gépet, patronokat meg a késeket hozta utánam. Pár perc múlva már válogattam a Hartebust-ekben (szarvas nagy­ságú antilop) s kiválasztottam egy szép sötét öregbikát. Kissé nagy­nak találtam a távolságot, azért egy kis bokrot használva fedeze­tül, igyekeztem megközelíteni, ami nagyszerűen sikerült is. Remekül állt, egész oldalát mutatta felém. Amint célba veszem, szivem kezd hevesen dobogni... Egy pillanatig vártam, amig leküzdöm a kis iz­gatottságot, aztán újból célba ve­szem a még mindig nyugodtan álló állatot s megnyomom a ra­vaszt. Tisztán hallom a golyó be­csapódását, de a bika még állt, majd pár lépés után megtántoro­dott s összerogyott. Azonnal le­fotografáltam, hogy szolgám hozzá­kezdhessen a nyuzáshoz. Nagy örömmel nézegettem, nézegettem szarvainak hosszúságát, vastagsá­gát stb. Talán egy óráig is elgyönyör­ködtem volna e szép látványban, ha a szolgám nem figyelmeztet a minket bámuló két Hartebeestre. Az egyik bika, hogy jobban lás­son, (megjegyzem, roppant kíván­csiak ezek az antilopok, sokszor, ha az ember négykézláb mászik, egész közel jönnek bámulni a cso­dát — vesztükre), két első lábát kis fermita dombra téve, teljesen szembe fordulva velünk, figyelt minket. Hamar lekaptafri fegyve­rem s az előbb lelőtt bikát támasz­tékul használva, szügyön lőttem a kíváncsiskodót. A lövés után pár lépést tett meg, aztán térdre ro­gyott, kis idő múlva feltápászko­dott, de látszott rajta, hogy ereje kezdi elhagyni. Nyugodtan, de azért óvatosan, készen tartott fegy­verrel követtem, nehogy véletle­nül megugorjon. Vagy 20—25 mé­ternyire az első összeeséstől újból térdre rogyik, hiába erőlködött, többé nem birt lábra állni. Mire hozzáértem, utolsókat hörgött. A lövésekre előkerült néhány ben­szülött, akik, miután jóllaktak a gőzölgő hússal, a sátorba vitték a trófeákat. Magam még széjjelnéz­tem a környéken és lőttem még egy Hartebust tehenet meg egy gazellát. Mikor már közel jártam a nagy fához, mely alatt táboroztunk, li­hegve jön egy galla és újságolja, hogy az egyik Hartebust marad­ványa mellett látott egy nagy leo­párdot. Sietve mentünk a jelzett helyre, meg is találtuk a nyomo­kat, de e leopárdot nem bírtuk utóiérni s mivel közben besötéte­dett, siettünk vissa a fáborka. Barátaim nagy örömmel és va­csorával fogadtak. Sokáig elbe­szélgettünk a tüz mellett, aztán nyugovóra tértünk. Másnap reggel lőttem még egy antilopot meg egy gazellát, aztán felszedve a sátorfánkat, tovább­álltunk. Útközben még egy gyö­nyörű, a legszebb gazellát lőttem az autóról, ezt egészben felpakol­tuk s vittük a farmra. Nagyon szerettem volna még egy-két napot a Hora-Abjátánál tölteni meg egy más helyre menni, hová a gallák hívtak, hol — sze­rintük — annyi a leopárd, mint a fűszál. De legnagyobb sajnálatomra, félbe kellett szakitanom kirándu­lásomat, mert mindenfelé nagyon erősen esett s mivel attól lehelett tartani, hogy nem tudunk átkelni a folyókon, kénytelen voltam visszatérn) Addis-Abebába. Gajdács Mátyás. Apolló Mozgó Vasárnap 7 és 9 órakor S. CHAPLIN főszereplésével Charley nénje a bohózatok királya 8 felv. (a budapesti Ufa-szinház megnyitó műsora). SZAKADATLAN KACAGÁS! SZAL ON-HUM OR 1 ÓRIÁSI PUBLIKUM-SIKER! Kedden-szerdán HARRY LIEDTKE főszereplésével Főhadnagy Úr a feleségem... a legmulatságosabb kaszárnya-história (Az idei évad egyik legnagyobb slágere). Csak 16 éven felülieknek! Eredeti STEYER kerékpárok, valódi német és francia karikahajós-centralbobbin családi és ipari varrógépek, kenőanyagok és műszaki eikkek, eredeti „PIRELLI" autógumik, legelőnyösebb beszerzési forrása a MOTOR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Békéscsaba. Szent Istuán tér 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom