Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1926-06-26 / 143. szám
Ara lOOO Korona Békéscsaba, 1926. junius 26 . Szomba t VII. évfolyam 143 . szám Páneurópa (vk) A politikai élet mindig vet fel uj gondolatokat, uj törekvéseket. Sokszor a cél, amelyet maguk elé tűztek az emberek, nemes, magasztos s az uj ideálok felé törtetőket a legideálisabb érzelmek fűtik. Sokszor azonban a nagy szarak kicsinyes érdekeket takarnak s az uj eszme képviselői önzők, titokban a maguk egyéni céljait akarják másokkal megvalósíttatni. Valahogy ez az érzésünk akkor, amikor a Páneurópa gondolatának felvetőivel állunk szemben Néhány magyarul beszélő politikus dobta el ezt a szót a politikai életbe. Kétségtelen, hogy szépen hangzik a szó, az is tetszetős, ami mögötte van. Hiszen a kimondott és hangoztatott cél ez: megteremteni egy olyan szövetséget, amelynek keretében békességben élnek egymás mellett Európa népei egy célt tartva szem előtt, az egyetemes európai érdekek megvédését s az európai ember boldogságának szolgálatát. Az első pillanatra megkapja az embert ez a gondolat. Milyen jó is volna teljes békességben együtt élniök az európai nemzeteknek! Olyan szoros szövetségben, amely lehetetlenné tenné a további háborút, az egvenetlenkedést, a gyűlölséget. Ez a szövetség valóban megteremtené a vágyva-vágyott igazi békességet. Bizonyos, hogy mindenki előtt tetszetős ez, de ha az ember gondolkodik „Páneurópa" megvalósításának lehetőségéről, akkor mindjárt egy csomó aggodalom ötlik fel agyában. Elsősorban is az tűnik fel, hogy az eddigi „pán" mozgalmak homlokegyenest ellenkező céllal alakultak, mint ez. A pánszlávizmusnak, a pángermanizmusnak, a pánmohamedanizmusnak .. . mind az a célja, hogy az egész világon uralkodóvá tegyen egy nemzetet, egy fajt, vagy egy vallást. Ez a mozgalom pedig a nemzeti törekvéseket el akarja nyomni az európai érdekek szolgálatában. Itt van mindjárt egy súlyos hiba. A nemzeti érzés sokkal erősebb minden népben, semhogy azt el lehetne fojtani bármilyen hangzatos célkitűzéssel. Velünk született szent érzés ez, hatalmas erő, amelynek elnyomása nemcsak lehetetlen, hanem egyenesen veszedelmes is. Önkéntelenül felébred az emberben az a gondolat, hogy vájjon nem az „utódállamok" aggodalma találta-e ki a „Páneurópa" gondolatát ? Nekik jó volna most egy teljes „kibékülés." Mert a páneurópai szövetség azt jelentené, hogy ennek keretén belül véglegesen ismerjük el a mai országhatárokat, kapcsoljunk ki minden harcot s igy automatikusan öljünk meg minden irredenta törekvést. De még nagyobb lesz a bizalmatlanságunk, ha a .Páneurópa" mozgalom reprezentánsait vesszük figyelembe Csupa baloldali nevek. Olyanok, akik a világpolgárságot szeretik hirdetni, akik már régen hátatforditottak a nemzeti törekvéseknek. Csak természetes, hogy az „emigránsok" nagy lelkesedéssel kapcsolódnak e mozgalomhoz. Hiszen egy ilyen nemzeti korlátokon felülálló szövetség rehabilitálná őket. Ennek meggondolása önkéntelenül veti fel bennünk azt a gyanút, hogy azok a külföldön csatangoló hazaárulók nem is a nagy cél, hanem a maguk kicsinyes, önző céljaik érdekében lelkesednek Páneurópáért. — Hátha abban az uj szövetségben még ők is szóhoz jutnának, hátha ők, az „európai lények" most még vezetéshez, husosfazékhoz is jutnának ! Ha pedig ők újra átvehetnék a gyeplőt, akkor már nem is kétséges, hogy mit jelentene a Páneurópa gondolata. Ugyanazt, amit az ő vezetésük alatt jelentett a forradalom, a szocializmusnak és a kommunizmusnak uralma. Zsidó uralom volt az, amelynek mindenekfelett való céljául a zsidófajnak abszolút fölényét, tizezer zsidónak ötszázmillió keresztény felett való zsarnokságát tűznék ki. Nagy okunk van rá, hogy attól féljünk : a páneurópizmus egyet jelentene a pánjudizmussal, a zsidóság mindenütt való uralmával. Ezért kell a magyar népnek aggódással, tartózkodva fogadni a Vámbéry Rusztemék „nagyszabású" politikai mozgalmát. Elkészült a nosztriflkált padikölcsönök fegyzéke Budapest, junius 25. A nosztrííikált hadikölcsönök jegyzékbe foglalása befejezéshez közeledik és a legközelebbi napokban megjelenik az a könyv, amely feltünteti azokat a nosztrifikált hadíkölcsönöket, amelyek forgalomképesek. Gazdák fanulmányi kirándulásai A mai nehéz időkben elsősorban célunk kell legyen a falusi gazdálkodó kisembereket megismertetni azokkal az ujabb gazdasági intézményekkel és eszközökkel, melyek segítségére vannak a gazdának a többtermelés előmozdításában vagy a mezőgazdasági tudomány c»k előrevitelével foglalkoznak. E célt legjobban szolgálják azok a tanulmányi kirándulások, melyeknek keretében a falusi gazdák egyegy mintaszerű állami vagy magángazdaságot keresnek fel, hogy ott közelebbről szemléljék meg a modern gazdálkodáshoz szükséges eszközöket és módszereket, s azokat eltanulva, otthon saját gazdaságukban is meghonosítsák. A Faluszövetség a hozzáfordulóknak tanulmányi kirándulás programmot állit össze, annak a megszervezésére és vezetésére önzetlenül vállalkozik. Legújabban Kiszomborban működő faluszövetségi fiók rendezett a Faluszövetség rendezésével tanulmányi kirándulást a mezőhegyesi ménesbirtokra, hogy a fiókszövetség tagjai e legintenzívebben kezelt mezőgazdasági üzemünk megtekintésébői sokoldalú gazdasági ismeretre tegyenek szert. Sarkad város lesz A „Körösvidék" munkatársa írja: Régi keletű az a mozgalom, amelynek célja az, hogy Sarkad nagyközség rendezett tanácsú várossá alakuljon át. Most arról is szó van, hogy járási székhely legyen-e Sarkad, vagy város. Ugy halljuk, hogy a várossá való átalakulásnak egyre több a híve és ez a kérdés legközelebb már a képviselőtestület közgyűlésén is szóba kerül. Örömmel üdvözölnők a mozgalom sikerét. Sarkad olyan fejlődő község, amelynek igazán minden oka és alapja megvan ahoz, hogy szép, virágzó, egészséges várossá legyen. Megkesdíe nyári szünetét a nemzetgyűlés Budapest, junius 25. A nemzetgyűlés mától kezdve októberig szünetel. A mai ülés végén Szcitovszky Béla elnök visszapillantást vetve a nemzetgyűlés munkájára, az országra bőséges Istenáldást, a képviselőknek pedig kellemes üdülést kívánt. A nemzetgyűlés tagjai lelkesen megéljenezték az elnököt. Az ülés 1 órakor ért véget. •••••••••••••••••••••••••()••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••M Két héten belül kibocsájtják a felülbélyegzett bankókat Budapest, jun. 25. A pengő felülbélyegzéssel ellátott bankjegyek előreláthatólag 2 héten belül, julius elején kerülnek forgalomba, mig a végleges uj címleteket az őszi hónapokban, szeptember végén, vagy október elején bocsájtják ki. Julíusban megkezdik a falusi kislakások építését Budapest, jun. 25. Juliusban 20 millió aranykoronát utal ki a kormány közmunkák céljaira. Ebből az összegből megkezdik a falusi kislakások építését. Erre nagyobb összeget szánnak, a fennmaradó összegeket pedig utak építésére és útjavításra fogják felhaszoálni. Huss: százaléKlcal romlottalt a terméskilátások Budapest, junius 25. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület vezetője kijelentette, hogy a szakadatlanul tartó esőzés a terméskilátásokat bizonyos fokig lerontotta. Arról nem érkezett jelentés, hogy az ország bármely területén katasztrofális károkat okozott volna a kedvezőtlen időjárás, annyi azonban megállapítható, hogy mintegy 20 százalékkal rontotta le az elmúlt rossz időjárás a terméskilátásokat. Egyébként a Duna a káposztásmegyeri vízmüveknél elérte a felső gátakat és ha még 20 cm.-rel emelkedik, akkor erősen próbára teszi a gátak védőképességét.