Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1926-06-01 / 122. szám

Békéscsaba, 1926 junius 1. Körösvidék 5 — Kérélem. Kaptuk az alábbi sorokat: Alulírott Qerebenyics Fe­renc volt zenész, aki hónapok óta súlyos betegen fekszem és beteg a feleségem is, ezúttal kérem a nemes­szivii embereket, könyörüljenek nyo­morult helyzetemen. Senki kenyér­keresőm nincs, feleségem is nyomo­rék és a legnagyobb szenvedésben nincs még kenyerem sem. Kegyes adományokat a „Körösvidék"-be, vagy lakásomra (Lövőház-utca 36.) kérek s az adakozókra Isten áldását kérem. — Az ószeres és zsibárus ipar pártolása. Pest-Pilis-Solt-Kiskunvár­megye törvényhatósági bizottsága fel­terjesztéssel fordult a kereskedelem­ügyi m. kir. miniszterhez, melyben a házalás ügyének, valamint a vándor­iparnak törvényhozási uton történő szabályozását kérte. A kereskedelem­ügyi miniszter a kamarának is meg­küldött leiratában arról értesítette a törvényhatósági bizottságot, hogy a vándoriparnak törvényhozási uton történő szabályozása előkészítés alatt áll. A leirat azonban foglalkozik az ószeres és zsibárus ipar gyakorlá­sának kérdésével is és érdekes meg­állapításokat tartalmaz. Megállapítja ugyanis, hogy a zsibárus ipar nem sorolható a vándoriparok körébe, mert a zsibárus ipar helyhez kötött ipar, amely használt tárgyaknak és feldolgozás utján értékesíthető hul­ladékoknak meghatározott üzlethelyi­ségből (teleptől) való eladására és ezeknek a tárgyaknak házról-házra járás nélkül valő megvételére irá­nyul. — A zsibárus ipartól meg kell azonban különböztetni az ószeres ipart, amely használt tárgyaknak és feldolgozás utján értékesíthető hulla­dékoknak továbbadás céljából házról­házra járva összevásárlásában áll. Ennek a tevékenységnek közelebbi szabályozása önként értetődően a vándoriparosok gyakorlásáról szóló törvény keretébe tartozik. — Leánycserkészet. A Magyar Cserkészleány Szövetség országos elnöke, Lindenmayer Antónia angliai tartózkodása után folytatta útját Amerika felé, hogy résztvegyen a leánycserkészetnek a világ minden részéről egybegyűlt kiküldöttei rész­vételével a Long-Islandon tartandó táborozáson. Az angolországi zavar­gásokat megelőzőleg hajóra szállva, a minden lehető kényelemmel be­rendezett Olimpia nevü tengerjárón keltek át az Újvilágba az európai nemzetek cserkészleány-szövetségei­nek elnöknői, akik közt Lindenmayer Antóniát sok ismerős köszöntötte, kikhez a két év előtti angolországi táborozás közös emléke füzi. A megérkezéstől kezdve idejük percről­percre be van osztva s eme elfog­laltságok nagy megtiszteltetés számba mennek. Igy május 5-én New-York megtekintése után tea a polgármes­ternél s még aznap Bostonba, ahol a város előkelőségeivel gyűléseznek. 7-én lesznek a kormányzónál, 8-án utazás Washingtonba, ahol két napot töltenek s abban a kitüntetésben részesülnek, hogy Coolidge elnök fogadja őket a »Fehér Ház«-ban. Május 11-re visszamennek New­Yorkba, hogy táborba szálljanak. A magyar leánycserkészet elnökét há­rom előadás tartására kérték fel, amelyeket ő angol nyelven tart. A kiküldöttek közül sokan készülnek a két év múlva nálunk tartandó világ­konferenciára. * Patkányirtó tengerihagynia kapható Wenich drogériájában Békéscsabán. — Marólúgot ivott egy 16 éves leány. Egy 16 éves békéscsabai leány hétfőn délután 3 órakor maró­lúgot ivott. A mentők a közkórházba szállították, ahol azonnal gondos ápolás alá vették. Tettének oka is­meretlen. — A vendéglősök szakosztálya junius 1-én d. e. 10 órakor gyűlést tart az ipartestület helyiségében, melyre a tagok szives megjelenését kéri az Elnökség. Az Akrópolis előtt ezernyi apróbb­nagyobb idegenvezető esik a nya­kadba — de ez még csak az eleje a dolognak, ha szerencsésen le is ráztad magadról, jön a fekete leves: a belépőjegy egy angol font! (Igaz, hogy ezért adnak egy olyan jegyet, amely egyúttal minden múzeum, minden műemlék megtekintésére jo­gosít). Mégis jobbnak látom elővenni diplomáciai utalványomat, amelynek segítségével aztán ingyen s bérmentve nézhetem mindazt végig, ami gyen­gén szunnyadóit lelkemben a gim­názium elvégzése óta. Parthenon, Erechtheion, Tropyláák stb. — nem elég erről írni, ezt tény­leg látni kell. A Stadion óriás kő­medencéje után, ami az uj korba ragadja vissza az embert, valóságos üdülés a különben egyhangú királyi palota kertje, ahol szabadon jár-kel mindenki, mióta a görög nép is a köztársaság egyedül üdvözítő operett­államformája alatt éli kissé meleg napjait. Pangalosz ugyanis nem ott lakik, hanem egy apró, de gyönyörű kis bizánci palotában a Patissián, a ház előtt ott áll a két evson, a középkori thrák-uniformis festői deko­rációjában. Előttük pedig hullámzik az elegáns Athén esti közönsége, a hölgyek szoknyája semmivel sem hosszabb, mint az evsonok kis bo­korugró köténye, legfeljebb a rouge több rajtuk. Csinos nőt feltűnően sokat látni és nem is haragusznak érte, ha az ember kissé melegebben talál a szemükbe nézni. Ugylátszik, ez is az eleutheria, a szabadság vív­mánya. — Még valamit persze a po­litikáról is kell mondani, — nos, beszéljen bárki, amit akar elvben a diktatúra ellen, — amit itt Pangalosz csinált, nem igen csinálná sok hír­hedt politikai vezér utána ! Rend van, az emberek elégedettek és a város az ő lakosságának megnégyszerező­dését nemcsak a hábóru után be­özönlött törökországi menekülteknek köszönheti, hanem annak is, hogy ma érdemes Athénben megtelepedni a vidéki görögnek is. Eljönni és széjjelnézni pedig az idegennek is. Pfeiffer Miklós, — A gazdasági munkáspénztár tagdijainak és segélyeinek uj megállapítása. A földmivelésügyi miniszter április 16-án 17940/1926 VI. 1 számú rendeletével felhatal­mazta a gazdasági munkáspénztár igazgatóságát a pénztár rendes és nyugdijcsoportbeli tagjainak tagdíj és segélyezési összegeinek január 1-töl való rendezésére. Ebből fo­lyólag a felvételi díj 5000 K, nyug­díj és az I. csoportbeli tagsági díj 80,000 K, II. csoportbeli tagsági díj 48,000 K, III. csoportbeli ren­des tagsági díj 13,000 K és a IV. csoportbeli rendes tagsági ^díj 26 ezer K évente. Ezzel szemben a nyugdíj és I. és II. csoportbeli ren­des tagok baleseti segély címén minden baleseti segélynemben a törvényszerű alapsegély 15,000 szeresét, a nem baleset miatti se­gélyezésnél általában az alapsegély 5000-szeresét kapják. Munkáspénz­tári ügyekben bővebb felvilágosí­tás a népjóléti hivatal 2 sz, szo­bájában szerezhető. — A „Thália" műsora Békés­csabán. Az óriási érdeklődéssel várt kiváló „Thália" színtársulat junius 4-én, pénteken kezdi meg bé­késcsabai vendégszereplését. Az alig néhány előadás elé, amelyek fő­városi nívója ritkán megszerezhető élvezetet nyújt, nagy várakozással néz Békéscsaba és a környék szin­házkedvelő közönsége. A társulat kiválóan értékes műsorát itt kö­zöljök : Pénteken, junius 4-én : Ed­mond Rostand, a Sasfiók és a Cy­ranó költőjének világhírű 3 felvoná­sos vígjátéka : Regényesek. Ezt meg­előzi Banville egyfelvonásos vígjátéka, Gringoire. Szombaton: Pirendeló világhírű szatirikus játéka: „A be­csületesség öröme". (D Arrigo Kor­nél első felléptével,) Vasárnap : Uray Dezső zenés vigjátékujdonsága : A méltóságos papa. Hétfőn: Doszto­jevszky háromfelvonásos drámája: „Raszkolnyikov." Kedden: Földes Imre : Terike, a magyar irodalom legbájosabb háromfelvonásos vígjá­téka. Jegyek, bérletek és bérletszel­vények előjegyezhetők a Gesmey­könyvkereskedésben. — Korlátozták a rögtönbirás­kodást. A gyulai és debreceni kir. törvényszékek területén a rögtön­biráskodásnak korlátozását az igaz­ságügyminiszter 15940—925 I. M. számú rendeletének hatályon kivül helyezésével elrendelte és a rögtön­biráskodást ezen a területen is ki­zárólag a lázadásra, gyujtogatásra, valamint a robbantó szer, illetve mindennemű robbantó anyag (kézi­gránát, bomba, pokolgép stb.) hasz­nálatával elkövetett gyilkosságra és szándékos emberölésre — ideértve az ily gyilkosság és szándékos em­berölés kísérletét és az ily gyilkos­ság elkövetésére irányzott szövetsé­get is — tartotta fenn. *) Adómentes benzin beszerzése ügyében az érdekeltek forduljanak az Alföld egyedüli benzinszabad­raktárához : Turcsek Kálmán, Ma­gyar Fanto Müvek vezérképvise­lete Békéscsaba. * Cséplőgéptulajdonosok érdeke, hogy olajszükségletüket az Alföld legnagyobb ásványolajgyári raktárai­ból Békéscsabán, Turcsek Kálmán Magyar Fanto Müvek vezérképvise­lete szerezzék be. * Megérkeztek a legújabb sifon, vászon és damasztkülönlegességek, divatos ingzefirek és puplinok. Be­vásárlásai eszközlése előtt okvetle­nül tekintse meg vételkötelezettség nélkül Árvái Jenő Kékcsillag áru­házának raktárát. Töszsde A MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján Zürichben a magyar koronát 72-30-al jegyezték Valuták Angol font 349200 Lei 307 Szokol 2120 Líra 2720 Dinár 1263 Márka 17041 Dollár 71775 Schilling 10114 Francia frank 2352 Svájci frank 13865 Gabonaárak 76 kg. tiszavidéki 420000—422500 77 kg. tiszavidéki 425000—427500 78 kg. tiszavidéki 427500—430000 79 kg. tiszavidéki 430000—432500 Rozs pestvidéki 225000—227500 Zab 267500—272500 Tengeri 210000—215000 Korpa 170000—175000 Ferencvárosi seríésvásár Maradvány . Felhajtás 7000. Eladva —. Könnyű 14000—14500, közép 16500—17000, nehéz 17500— 18000. Irányzat lanyha. Marhavásár Felhajtás 363. Árak : ökör legjobb 1 1500—13000, kiv. 13506—14000, közép 8500—11000, gyenge 6500— 8500, bika jobb 10000—12000, kiv. 12500 — 13000, közép és gyenge 7500-9500, bivaly , tehén jobb 9500—11500, kivétele­sen 12000—12500, közép és gyenge 6500—9500, kicsontozni való 4500 — 6500, növendékmarha 6500—10000. Irányzat tartott. Üzletmenet von­tatott. Köszönetnyilvánítás. Hálatelt szívvel és meg­könnyebbült lélekkel mon­dunk köszönetet a Földmi­ves Iskola nagys. Igazga­tójának, valamint az egész tanári karnak ama jóleső részvétért és odaadó fára­dozásáért, amellyel tragikus halállal kimúlt szegény ro­konunk Kovács Mihály földi maradványainak elta­karittatásával fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Értesítés 1 A Petőfi-liget vendéglőjében havi abonoma ebéd és vacsora 600.000 K. Napi 3 fogásos ebéd 15.000 K. Külön­böző étkezéseknél megyezés sze­rint. Állandóan jégbehütött italok. Polgári árak. Cigány- és katonazene. Tisztelettel Kósa Gábor, Petőfi- (kis) liget vendéglős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom