Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1926-04-04 / 76. szám
f9tpp®mv9dék Békéscsaba, 1926. dprilis 4 Gazdasági Egyesület főtitkára örömmel üdvözölte egyesülete nevében a kiállítást, de egyben kifejezésre jut tatta, hogy annak sikere érdekében a kisgazdák körében széleskörű pro pagandát lát szükségesnek, hogy ezáltal is már a kiindulásnál bizto sittassék az erkölcsi és anyagi siker. Dr. Medovarszky Mátyás, a Békésvármegyei Kertészeti Egyesület elnöke jelenti be az egyesület csatlakozását. Kovács Mihály több kérdésre válaszolva tudatja, hogy a bejelentőlapokat az előzetes kalkuláció érdekében küldték ki az iparosoknak. A Kereskedelmi Csarnok és a Gazdasági Egyesület saját hatáskörükben intézik a bejelentő-lapok széjjelküldését. A kiállítás előzetes költségeit az Ipartestület viseli s így minden haszon, esetleg ráfizetés is öt illeti meg. A kiállítók természetesen maguk viselik a kiállítás esetleges költségeit. A kiállítás helyéül legalkalmasabbnak tartaná a polgári fiu- és felsőmezögazdasági iskola helyiségeit s ezzel kapcsolatban pavillonok építésére pedig az iskola mellett elterülő Petőfi-üget szabad részét. A kisgazdák körében pedig mindent elkövetnek, hogy részt vegyenek a kiállításon. Sólyomi Lipót bejelentette még, hogy az Alföldi Lovas Egylet a kiállítással kapcsolatban lcdijazást és lóversenyt óhajt rendezni. Több kisebb ügy letárgyalása után az értekezlet véget ért. Foldbiptobpendezési tárgyalás Békéscsabán Az Országos Földbirtokrendezö Biróság által a békéscsabai földbirtokrendezési ügyek tárgyalásainak vezetésével megbizott biró, Ldnczy Lajos gyulai törv. biró elnöklete alatt tárgyalás volt a városháza kistermében. A tárgyaláson a pósteleki uradalom képviselője előterjesztéssel élt, hogy az uradalomtól ujabban igénybe vett 100 katasztrális hold föld kiosztásától mentesítsék az uradalmat. Amennyiben az nem volna lehetséges, ugy a fenti területet ne a birtok veszei hid menti részéből vegyék igénybe, hanem az uradalom által kijelölt részen. A földigénylők képviselői és a város azonban ragaszkodott a veszei hid mellett levő, már kijelölt terület igénybevételéhez és mielőbbi kiosztásához. Foglalkozott még a földbirtokrendezö biróság több házhelyigénylés iránt benyújtott ujabb kérelmekkel, átruházásokkal és más ügyekkel. Munkácsy i „Ecoo Homo* FELTÁMADÁS! Porig borulva leérlek nagy Király, Hasadjon ketté bezárt sziklaszáj, Omoljon hant a véres kövekre, Győzdd meg a halált — öldd meg örökre! Pattogjon a kS, sírjon a szikla, Fehér ruháju angyalok ajkán Csendüljön ének vigao, szaporán: „Nincs itti Feltámadt! Üres a sírja". Sötét sírodból törjön égi fény, Ragyogja be a lelkem szent remény, Kacagjak én is, mint az angyalok, Míg szűk utakon bizva ballagok. Add a hitet, hogy minden síróknak Lelkébe írjam tüzes betűkkel: Mosolygunk tovább — élünk lelkünkkel, Csak testünk adjuk majd a — síroknak. Hogy jön majd Húsvét — illatos reggel Mikor a meleg mosolygó Éggel Fehér ruhába öltözik majd föl, * A titkot rejtő, néma-csendes Föld ! jfA busán sirók, szenvedők baját Majd elnyeli a végtelen Semmi, S megtanuljuk mind együtt zengeni Örök Husvétunk — örök imáját. Dr. Bartyik Mátyás. Jankovicsék ítélete Jogerős Hága, április 3. A Janknvics és társa ügyében nemrégiben hozott ítélet jogerőre emelkedett, mert sem az elitéltek, sem az állami ügyészség nem fellebbezett ellene. üngol politikusok üdvözlete Magyarországnak Budapest, ápr. 3. MTI. A Magyar Tavirati Iroda londoni tudósítója utján angol poli- ; tikai előkelőségek a következő húsvéti üdvözletüket küldik a magyar sajtónak: Lord Phillimore : „Mélyen együtt érzek Magyarországgal. Őszintén sajnálom, hogy Magyarország oly nagy I területi veszteségeket szenvedett és j elvárom, hogy az elszakított részek j magyar népét megvédik az üldözés tói. Addig is türelem és munka legyen Magyarország vezércsillaga." Milton Young képviselő, volt pénzügyi államtitkár, ez időszerint a Financial Nevrsszerkesztője: „Osztozva a Magyarország iránti angol rokonszenvben és barátságban, a legőszinMOZI Charlie Chaplin Yidám, kedélyes és mulatságos műsor tölti be a húsvéti ünnepek első napját az Apolló Mozgóban, mely vasárnap a nagy és világhírű komikusnak, Chariie Chaplinnek a .Grand Gotel Mucsa" és „Hej kutya éle.cimü filmjeit mutatja be. Húsvét hétfőjén a .Mámor vámszedői" cimü amerikai életkép van műsoron, mely film a csempészéletből merített történetével NewYork életének egy részét mutatja be izgalmas és érdekfeszítő módon. Természetesen a szokásos kísérő műsorok Világ hir? dó és burleszkek e műsoroknál sem maradnak el. Az ünnepi előadások mindkét napon 5—7 és 9 órakor kezdődnek. SPORT FOOTBALL Húsvét footballprogrammja A húsvéti ünnepek alkalmával érdekes és kifogástalannak ígérkező footballmérkőzésben lesz része a békéscsabai footballközönségnek az egyesületek áldozatkészsége folytán. A CsAK pályán a következő mérkőzések lesznek: Vasárnap délután 2 órai kezdettel az Aradi AC az Orosházi MTK csapatával, 4 órai kezdettel pedig az Aradi Glória CFR a CsAK csapatával mérkőzik. Hétfőn fél 4 órai kezdettel az Aradi AC a CsAK csapatával, melyet előmérkőzés előz meg. Az Előre-pályán: Vasárnap délután fél 3 órakor a Győri AC—KAVE, egynegyed 5 órai kezdettel Újpesti Kombinált—Előre Hétfőn dé atán fél 3 órai kezdettel Győri AC—E'őre, egynegyed 5 órai kezdettel az Újpesti Kombinált— KAVE játszik. tébben gratulálok a magyar nemzetnek az újjáépítés ragyogó eredményéhez, amely a világháború megrendítő csapásai után a pénzügyi szanálást lehetővé teszi. Magyarország barátai szilárdan meg vannak győződve arról, hogy a jelenlegi jól bevált politika melletti kitartás meghozza Magyarország felvirágzását." Gilbert Murray egyetemi tanár: „Mindenki, aki a Nemzetek Szövetségének eszméjében és gyakorlati teljesítőképességében hisz, mély hálával van áthatva Bethlen litván, miniszterelnök, a magyar kormány és Sfflith főbiztos iránt, akik a Nemzetek Szövetségének legfontosabb vállalkozását végleges diadalra vitték." Kedvozményos utazás a szalonikil árumintavásárra Budapest, április 3. A MagyarGörög Kereskedelmi Kamara értesítése szerint az árumintavásár alkalmából Szalonikibe utazni kívánó magyar kereskedők körülbelül 50 százalékos utazási kedvezményben részesülnek. Jelentkezni lehet a Magyar—Görög Kereskedelmi Kamara irodájánál Budapest, Falk Miksautca 7. HÍREK Ünnepi istentiszteletek sorrendje: A róm. kath. templomban : Húsvétvasárnap: fél 8, negyed 9, 9 és fél 12 órakor csendes misék. 10 ótakor prédikál Bartoss Ferenc apátplébános, utána főpapi mise. Délután fél 3 órakor ünnepi vespsra. Húsvéthétfőn: rendes vasárnapi istenitisztelet. Prédikál Tóth István segédlelkész. Az dg. hitv. ev. nagytemplomban: Húsvét vasárnap a nagytemplomban 9 órakor tótnyelvü istentisztelet. Prédikál Jakabfi György; ugyanott 11 órakor magyarnyelvű istentisztelet. Prédikál dr. Szeberényi Zs. Lajos. Délután prédikál a nagytemplomban dr. Szeberényi Gusztáv. Húsvét hétfőn a nagytemplomban tótnyelvü istentisztelet. Prédikál Jakabfi György. — A kistemplomban 8 órakor tótnyelvü úrvacsora; 10 órakor magyar nyelven úrvacsora. A ref. templomban vasárnap délelőtt 10 órakor prédikál és urvacsorát oszt, hétfőn délelőtt 10 órakor prédikál Koppányi Gyula lelkész. Erzsébethelyen: Húsvétvasárnap: d. e. 9 órakor tót ny. istentisztelet. Linder László. D. e. 11 órakor magyar ny. istentisztelet. Linder László. D. u. 2 órakor tót ny. istentisztelet. Linder László. Húsvét hétfőn: d. e. 8 órakor úrvacsora. Linder László. D. e. fél 10 órakor tót ny. istentisztelet. Linder László. — KOzszemlén a hídépítési tervek, ft Gyulai és Kis Ernő-uti Körös hidak átépítési tervei közszemlére vannak kitéve és április 3-tól 14 napig a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők. — Békéscsaba—Gerendás vagyonjogi kérdéseinek elintézésére kiküldött bizottság ülését a közbejött akadályok miatt nem április hó 7-én, hanem április 17-én délután 3 órakor tartja meg. — Kolozsvári Sándor rajzkiállitása. Békéscsabán gyorsan követik egymást a művészi események. Deutsch Tibor kiállítása után április 11-én Kolozsváry Sándor kiállítását rendezi az Aurora-kör klubhelyiségében. — Megnyílt a» Oros« Testvérek cirkusza Békéscsabán l Szenzációs műsor ! Sohasemlátott nagysteerü attrakciók t Mindenki nézze meg I « I H 5 8 8 Húsvét vasárnapján este 10 óraS kezdettel a „Fiume" kávéházban NAGY KACAGÓ EST Szinre kerülnek a legjobb sláger bohózatok: Cseh Iván felléptével: A hittantanár Szenes Ernő vígjátéka A két Jómadár Szőke Szakáll bohózata Komlós Vilmos felléptével: Samu Továbbá a logjobb kuplék és magánszámok Fellépnek: Torma Guszti, Marton Rózsi, Pintér Irma, Cseh Iván, Czobor Imre, Máthé László és Komlós Vilmos Konferál Komlós Vilmos. Kozdoto osto 10 órakor