Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-02-16 / 37. szám
16 Körömvidék Békéscsaba, 1926. február 13. — Missió Eleken. A „Körösvidék" eteki tudósítója jelenti: Egyik előbbi számunkban megemlékeztünk arról, hogy Eleken dr. Csepregi Imre esperes plébános kérésére P. Csávossy Elemér tartományi főnök és P. Elsasser Gyula Jézustársasági atyák Elekre jönnek s nyolc napos böjti missziót tartanak. A népmisszió első izben lesz Eleken s f. hó 17-én hamvazó szerdán délután veszi kezdetét. Naponta két német és egy magyar szentbeszédet tartanak megfelelő ájtatosság kíséretében. Külön oktatásban részesülnek az iskolások, úgyszintén az ifjak, leányok és felnőttek. A missió befejezése előtt a missió keresztet áldják meg, mely mutatni fogja a missió tartásának idejét. Kedvező időjárás esetén a missió befejezése előtti este esetleg ünnepélyes körmenet lesz az oltári szentséggel a templom körül. A további napirendet a missió kezdetén, hamvazó szerdán délután hirdetik ki. — Az Országos Hitelvédő Egylet megalakulása. A magyar kamarák és szabad érdekképviseletek közreműködésével létesített Országos Hitelvédő Egylet tegnap Budapesten megtartotta alakuló ülését, amelyen az elnöki széket a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnökével, a három társelnöki helyet a debreceni és szegedi kamarák elnökével és a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetsége elnökségének egyik tagjával töltötte be. A kényszeregyezségre vonatkozó igazságügyminiszteri rendelet valószínűleg még a héten megjelenik és utána az egylet nyomban megkezdi működését. A lényege a rendetetnek és a célja az egyesületnek az, hogy a jövőben minden kényszeregyezséget magánegyezségi kísérlet előzzön meg. — Mikor emelhető a házbér? A lakbéreket a jövő költségvetési évre a békebeli aranykoronás lakbérek 50 százalékában állapították meg, megfelelően átszámítva, ami azt mutatja, hogy a kormány — legalább egyelőre — nem tervezi a lakbérek további emelését, ha azok a jövő lakbérnegyedben a szanálási törvénynek megfelelően a békebér (alapbér) 50 százalékát elérték. A tisztviselők és nyugdijasok ugyanis mindig az általános lakbéremelésnek megfelelően kapják meg lakbérilletményüket. A lakbérkérdés tehát jelenleg ugy áll, hogy május hóban életbelép az 50 százalékos lakbér, amit novemberig nem lehet emelni. Novemberben pedig — ha más intézkedés nem történik — feléled a háziurak felmondási joga a jövő év májusra (mert februári negyedre kislakásokat sem lehet felmondani) és ezzel együtt a lakbérek szabad megállapítási joga is. A lakó azonban nem köteles a lakbéremelést elfogadni, hanem jogában áll neki is a jövő évi májusra felmondani. Igy a nagyobb lakbérekről, ha a szabad felmondás idejének kitolása mellett a kormány máskép nem intézkedik, csak a jövő májustól kezdve lehet beszélni. — A vasárnap délutáni gyermekjelmezes délutánt a szülők kívánságára dr. Berényi Antalné, a Szoc. Misszió elnöknője mérsékelt belépődíjakkal megismétli csütörtökön délután 3 órakor a szinházban. Jegyek 20, 15, 10 és 5 ezer koronáért kaphatók, * Az egész nyugdijvalorációs törvényjavaslatot közli a Pesti Tőzsde uj száma, amely ennélfogva nélkülözhetetlen minden magánalkalmazott, nyugdíjas, özvegy és árva számára. A lapban Weisz Fülöp a gazdasági helyzetről Vida Jenő a széntermelésről, Frey Kálmán a tőzsde alelnöke az árfolyamok pengőjegyzéséről és a gabonahatáridóüzletröl nyilatkozik. A záloglevél és hadikölcsönhosszról, továbbá a vasúti kötvényvalorizációról fontos adatokat közöl a lap. A malomipar helyzetéről Láng Ármin a Szombathelyi Export Malomipar r. t vezérigazgatója irt, a bortermelés válságáról Lázár Géza nagybérlő. Ara 5000 korona. * Herczeg Ferencz művészi és érdekes képekkel gazdagon díszített irodalmi hetilapja, ez Uj Idők 7. számában közli Herczeg Ferenc regényét, Rákosi Jenő cikkét, Szederkényi Anna és ifj. Hegedűs Sándor elbeszéléseit, az Uj Idők tervezőjének eredeti terveivel és párisi divattudósitása a tavaszi divatról, azonkívül Török Frigyes elmés cikke a bicsérdyzmusró!. Folytatódik a „Szerelem" cimü világhíres angol regény és közli a lap rendkívül népszerű rovatait a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal, ! Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Tőzsde (A MTI bókésossbal tlókjémmk Jelentése alapján ti Valuták t A. ft. 347730 Dollár 71450 Fr. frank 2654 Lira 2890 1 Márka 17016 1 o. S. 10053 Szokol 2117-50 Leu 316 ISv.fr. 13790 Dinár 1257 Babonaáraki 76 kg. tiszavidéki 392500 395000 77 kg. tiszavidéki 397500—400000 78 kg. tiszavidéki 400000—402500 79 kg. tiszavidéki 402500 -405000 Rozs 227500-230000 Tengeri 177500—180000 Takarmányárpa 235000—2450(0 Sörárpa 310000-350000 Zab 2500c0—260000 Korpa 170000-172500 Ferencvárosi sertésvásár: Nyíltvásári maradvány —. Felhajtás 4500. Eladva mind. Árak: könyü 14500— 15500, közép 17000—17500, nehéz 18000—18500. Irányzat lanyha. Marhavásári Marhavásár: Ökör elsőrendű 11000—13000, kiv. 13500—14000, közép 9000—10500, gyenge 6000— 8500, bika jobb 10000-13000, kiv. 13500—14000, közép és gyenge 6000-9500, bivaly 4500-7500, tehén jobb 9000—12000, kivételesen 12500—13000, közép és gyenge 6000—8500, csontozni való 3500— 5500, növendékmarha 5000—10000. Felhajtás 870 darab vágómarha.. Irányzat lanyha. — Ariejtés fuvarozásra. Az államrendészeti szervek élelmiszerüzeme árlejtést hirdet a honvédkincstári javak szegedi fuvarozásának 1926 március 1-től december 31-ig történő biztosítására. Az árlejtés Szegeden 1926 február 20-án fog megtartatni. A hirdetmény a szegedi keresk. és iparkamaránál 1017—1926. szám alatt megtekinthető. * FOTÓ-CIKKEK Wenich Lajos drogériában, Békéscsaba. Színház Ünnepélyes hangulat uralkodott szombaton este a szinházban. Kiss Árpád igazgató erre a napra Katona József „Bánk-bán"-ját tűzte műsorra. A nézőtér (ha csak jó félig, vagy kétharmadáig volt is tele), szép közönséget mutatott, amelyik értéke szerint tudta élvezni a lelkes, szép előadást és dr. Rell Lajos gimnáziumi igazgató magasnivóju bevezető beszédét. Élénk figyelem kisérte mindvégig Rell igazgató szép, tartalmas szavait, amelyekkel párhuzamba állította a legutóbbi idők Magyarországának vergődő küzdelmeit a Bánk-bán korabeliével, méltatta a mű soha el nem fakuló, ragyogó értékeit, Katona Jó; zsef munkásságát és azt a kiapadhatatlan erőforrást, buzdítást, amely számunkra a „Bánk bán"-ban rejlik. Az előadás szereplői valamennyien komoly feladatuk magaslatán állva, a legjobbat nyújtották. A címszerepben Zilahy (az előadás rendezője), mellette Uti Gizi (Gertrudius), Máinaffy Olti, Máthé, Ütő, Faiussy, Czobor és Komlós stb. jeleskedtek. Kedden este Márton Rózsi az újonnan szerződött naiva első fellépte. Szinre kerül a „Heidelbcrgi diákélet", mely darabban a kiváló művésznő Katicza szerepét fogja játszani utolérhetetlen egyéni bájjal, és tökéletes művészi játékkal I Partnere Czobor Imre lesz a fiatal uralkodó herceg szerepében, az ő egyéni kiválóságáról fölösleges megemlékeznünk, miután ennek már számtalan esetben tanújelét adta. Kivülök még Faiussy István, Komlós Vilmos. Cseh Iván, Máthé László és Zilahy János jutottak kitűnő poétikus ^rabnak biztosítani fogja a őszintébb és legnagyobb sikerét. Szerdán Kádár Böske primadonna felléptével az elmúlt évtized egyik legsikerültebb operetje, a bűbájos zenéjü, »Csárdás királynő« kerül szinre a címszerepben Kádár Bözskével. Heti műsor: Kedd Heidelbergi diákélet. A) bérlet. Marton Rózsi újonnan szerződtetett naiva első fellépése. Szerdán Csárdáskirályné. B) bérlet. Csütörtökön Kis gróf A) bérlet. Zóna előadás olcsó helyárakkal. Pénteken Sasfiók Uii Gizn, a szegedi szinház művésznője felléptével. B) bérlet. Szombaton 3 a kislány. A) bérlet. Nyilttér (E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Nyilatkozat. Alulírott figyelmeztetek mindenkit, hogy Mátyás fiamnak (textil munkás) senki ne hitelezzen, mert adósagait én ki nem fizetem. Békéscsaba, 1926 február 16. Kovács Mátyás [ Sangó jogi szemináriumi Budapest, IX., Rádai-ucca 14. sz. Sikeresen készít elő vidékieket is. 4868 | Apróhirdetések [ Néhai Gajdács Mihály hagyatékát képező 1., Aradi-u. 2. számú ház kétharmadrésze és Kereken 5 hold 366 i négyszögöl föld elaóó. Bővebbet Kocziha í Györgynél Kereken 1713. tanyaszám alatt. tförösmenti földöt közelfekvőt, megvételre keresők, vagy jó házzal i elcserélem. Bohus János Bessenyei-utca I 21. szám. 670 Alig használt „Pfaff" balkaros | varrógép eladó ifj. Mayerhoffer j Istvánnál 11., Vécsey-utca 38. i Magyar Gazdasági 6 HP. oséplögarnltura eladó Petrovszky Mátyásnál 111, Péki-utca 11 alatt. 758 . 25—30 mm vöröshagyma eladó. Érdeklődni a Vadász-vendéglőben. 761 Rum és likőr oszenolók a legjobb minőségben Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Egy 24 lóerős Fordson motor uj Olivér ekével felszerelve, jutányos áron eladó. Bővebbet Szabó József kovácsmesternél Gábor-telep Aradmegye. VI. Berzsenyi-utca 83 számú héz és 3 héztelek eladó, igénylők előnybe részesülnek. 801 Német nyelvtani és társalgó érét veszek. Címet a kiadóba kérek. 786 Eladó egy használt fedeles jókarban levő koosl. Megtekinthető Lázár-utca 32 szám. Naponta friss fejésü tej kapható 111., Kistabán-utca 3. 782 Töves és stufferolni való buxusok eladók. VI. Gyulai-ut 5. 804 Jóforgalmu kovéosműhely szerszámmal együtt haszonbérbe kiadó özv. Vig Mihálynénál tföröstarcsán. 808 Értesítés ! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a napokban valódi rózsaburgonyát kapok, melyre előjegyzéseket már elfogadok. Előjegyzés telefonon is eszközölhető. Grünwald Mór Békéscsaba, Baross-u. 19. Telefon 86. Wladio óa nyomtatja m Köröavldók ft.-V. A kiadósért tmlmlóm » Uhrln Jámea