Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-29 / 272. szám
Békéscsaba, 1925. november 29. KörösviaéK 5 A két gimnázium Széchényi-ünnepe Városunk két főgimnáziuma hddolt a mult héten a nagy Széchenyi emlékének. Ezek az iskolák, melyek Széchényi szellemében igyekeznek magyarrá nevelni az ifjúságot, gyönyörű emlékbeszédekben vésték növendékeik és a hallgatóság lelkébe a legnagyobb magyar eszméit, gondolatait s állították oda példaképül, eszményül elébük. A Lorántffy Zsuzsánna leánygimnázium kedden délután 5 órakor tartotta Széchenyi-emlékünnepét a Kultúrpalotában nagyszámú közönség előtt. Gajda Béla igazgató beszédében a tőle megszokott klasszikus szépségű nyelvezettel, tömören, lelkesen és vonzó erővel állította elénk Széchényit, az embert, az ő nagy tragédiáját, örökértékii müveit és lángoló hazaszeretetét. Bónis Emma VIII. o. tanuló Széchényinek a magyar nő hivatásáról vallót nézeteit ismertette meg leánytársaival ügyes, eleven előadással. Patay Mária Arany „Széchenyi emlékezete" cimü költeményét szavalta el nagy tudással, lelkesen, hatásosan. Kungl Elza pedig Mécs László alkalomszerű versének elmondásával tett bizonyságot arról, hogy tud szavalni. Horváth Magda zongoraszáma és Gesmey Borbála éneke annak a bizonyságai, hogy az iskolában nagy lendületet vett az önképzés. Az iskolai énekkar visszhangos énekszámai szép keretet adtak a lelkes szép ünnepélynek. A Rudolf reálgimnázium Széchényi-emlékünnepe pénteken folyt le az iskola tornatermében. Itt is nagy közönség hallgatta és élvezte végig Sztehló Nándor tanár alapos és nagy gonddal készített előadását. A széles alapokon felépített tanulmány a lánglelkü Széchényi lélekrázó nagy müveit markáns vonásokkal jellemezve, elénk állította mint nagy embert és legnagyobb magyart, akiben a lángész a szív és kedély gazdaságával párosult, az. ő nagy tragédiáját, mikor a döblingi magányban egy revolverdörrenésre „lőn nagy csendesség" a magyar Golgothán. Előadása odaillő kődarabja volt annak a nagy emlékoszlopnak, mely Széchényi nevének épül napjainkban szerte e hazában a magyar szivekben. Kupecz Benedek és Kósa Pál szépen előadott szavalatai, a főgimnáziumi énekkar Hiszekegyje és Himnusza töltötte ki az ünnepély többi számait a lelkesedés és ünnepi áhitat érzéseit hagyva hátra a hallgatóság lelkében. Nép, mely nagyot, dicsőt igy ünnepel, Van abban élni hit, jog és erő. December 8-án kezdődik o békéscsabrt szinlszezon. A társulat névsora. Kiss Árpád színigazgató, aki társulatával jelenleg Szentesen tart előadásokat, értesítést küldött a szinügyi bizottság előadójának, dr. Korniss Géza kulturtanácsnoknak, melyben bejelenti, hogy az idei sziniszezont Békéscsabán december 8-án kezdi meg. A megnyitó előadáson Vajda Ernő nagy sikert aratott „Délibáb" vígjátékát adják elő, mely alkalommal a társulat prózai személyzete mutatkozik be. Megküldte a társulat névsorát is, melyet az alábbiakban közlünk: Női személyzet: Halmi Vera énekes primadonna (Kaposvárról jött a társulathoz), Somogyi Rózsi szubrett primadonna (Sopron), Torma Guszti másódszubrett (Pécs), Málnafy Otti drámai hősnő (Pécs), Garay Erzsi szende (Rákosi iskola), Boross Ica naiva, K. Rásó Ida anyaszinésznő (Újpest), Z. Egyed Margit komika, Rajz Irén táncosnő (Szeged) és hét tagból álló nőikar. Férfi személyzet: Komlós Vilmos táncoskomikus, Falussy István főrendező, baritonista, jellemszinész (Kaposvár), Máthé László énekes bonvivánt, tenorista (Székesfehérvár), Czobor Imre szereimesszinész (Pécs), Cseh István operettbuffó (Pécs), Zilahy János hős- és apaszinész, Ütő Endre siheder, Galgóczy Ferenc apaszinész és hét tagu férfikar. Közli még Kiss igazgató a műszaki személyzet névsorát. A zenekar Málly Károly karnagy vezetése alatt 11 tagból áll, melyhez még négy katonazenészt szándékszik szerződtetni Békéscsabán az igazgató. Mint látható, a színtársulat tagjai között alig találunk ismerős nevet, nagyrészük teljesen uj. Az uj színtársulat bemutatkozását kíváncsian várja a közönség, hogy különbséget tegyen az idei és mult évi között. Á színtársulat titkára Komlós Vilmos táncoskomikus, akit Békéscsabán igen előnyösen ismernek, a napokban bérletek gyűjtése és az előzetes munkálatok elvégzése céljából városunkba érkezik. A sziniszezon megkezdésével kapcsolatos teendők megtétele, valamint a színházi helyárak megállapítása végett a városi szinügyi bizottság dec. 1-én délután 4 órakor ülést tart •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• * Nyugtázás. A békéscsabai soffőrbálon felülfizettek, illetve tiszteletjegyüket megváltották : Cordatik gummigyár Budapest 250000 K, Guttmann József 200000 K, dr. Jeszenszky Pál, Róna Gusztáv, Gécs László, Kocziszky Mátyás, Békésmegyei Ált. Takarékpénztár Rt., Szabó Testvérek, Kovácsik Lajos, ifj. Réthy Béla, Faragó Sándor, Hady Antal, Magy kir. autó club, Róth József, Békés-Csabai tkp. egyesület, dr. Szeberényi János, dr. Czinkóczky Jenő, Stern és Steinberger, Schwarcz Géza, Baukó András, Ös Lajos, dr. Sebők Elek 100—100 ezer K, Kovács Gyula 70 ezer K, Kultsár és Schwartz cég 60 ezer K, Lahita Viktor, ifj. Horváth István, Bálint Imre, Südy Bandi, dr. Láng Frigyes, Fekete Tóni, Babarczi Mihály. Turcsek Kálmán 50—50 ezer korona, mely öszszegekért szíves köszönetet mond a vezetőség. A már hirdetett erdélyi fajalma megérkezett. Kapható Jókai-ucca 1. szám alatt az udvarban. A csárda titka Irta: HERKE MIHÁLY. — Sehonnai betyárjai 1 A pokol nyelte el őket zsákmányaikkal együtt. Legények I — mondta a kapitány — egy órát pihenünk aztán előre 1 szél alá . . . Hajnalig vagy betyárt fogunk, vagy a Ráday csúfjai leszünk. Pedig inkább golyót a szivetekbe, minthogy kipellengérezve lássalak benneteket — magammal együtt. .. — A kecskeméti kassza kétszázezer forinttal, a postahivatal kazettája meg százezer forinttal tűnt el a helyéről három nap előtt. Ezek nélkül be nem állíthatunk a szegedi várba, hacsak a szégyen koloncát nem akarjuk a nyakunkba akasztatni . . . — Mig a megszökött vezér: Rózsa Sándor újra kézre nem kerül, nem isznak a lovaitok a Tisza vizéből, de ti sem isztok Szatymaz borából, arra esküszöm! . . . Nem akarom, hogy Ráday hires csendbiztosa, S. Jóska halássza el orrunk elől a dijat. — Előre 1 Pedig hiába nem akarta azt igy a hires pusztai kapitány, ha az a hires csendbiztos meg amúgy akarta . . . Mert az is a nyomukban járt már a kasszahősöknek, csakhogy más irányba és más módon ... Az a mód pedig mindig jobban bevált akkor, mint a hires Daróci kapitányé. Annak a földalatti barlangnak volt még egy másik ajtaja is, aminek a kulcsa nem a szűr ujjában, de a Ráday hires biztosának a zsebében volt... Csakhogy ő nem betyárt üldözni járt be azon az ajtón, de szépasszonycsókra, meg osztalékra .. . Alighogy eltávozott a csárda udvaráról a hires pusztai kapitány huszonegyedmagával, már emez is a csárda körül poroszkált tizedmagával, a csólyosi erdő alatt, a kulccsal a zsebében ... Mikor begurult a vasszekrény meg a vaskazetta a fényesen világított földalatti terembe, a Szilasi csárda titkos pincéjébe s betoppant oda utánuk a négy üldözött betyár, meg a vezér, megállt a muzsikaszó, meg a nóta, halotti csend lett a teremben s minden szem a jövevények felé fordult. Ezek, mikor körülnéztek a teremben, tisztességtudóan emelték meg süvegeiket, aztán megtörülvén veritékes homlokukat, fokosaikat falnak támasztották, karabélyaikat szegreakasztották ... S a vezér leült amellé az asztal mellé, ahol az uri társaság ült, a legények meg a másik asztal mellé... — Megérkeztünk, tekintetes uram — szólt át a vezér az egyik korosabb úrhoz. — Soká gyüttünk, de nem hiába jártunk. Bár nehéz volt a munkánk, meg ki is melegedtünk. Husz pandúrral járt a nyomunkba Daróci kapitány ur, hogy pókosodna meg a lovának mind a négy lába. Kicsi hijja is volt, hogy a sarkunkba nem hágott... De szaglászhatja már a nyomunkat. .. Háromszázezer forintot hoztunk a két kaszszába, vegye számadásba a tekintetes ur. En csak öt részt kérek belőle, a többi legyen a tekintetes ur baja, meg itt a többi jó emberé.. , Harsány kiáltás hangzott fel minden felől: „éljen a vezér, éljen a banda I" Aztán friss ételek és italok kerültek az asztalokra s mohón evett és ivott az öt uj jövevény is ... (Folyt, köv.) REJTVÉNYEK (Megfejtési határidő: december 2., szerda. Megfejtések és rejtvények a „Körösvidék" szerkesztőségének, Békéscsaba, Szt. István-tér 18., küldendők). 1. Beküldte: KOPPÁNYI IRMIKE. Hogy van o9? •F. a co Köszönöm o. CJ jól! < rt ja U) 9;zs3}{J3zs 3. Beküldte: VíAGYMIHÁLY RÓZSA. Adél, te 3. Beküldte: HIDY OYULA. £ ^ a sssssssss A mult vasárnapi számunkban közölt rejtvények helyes megfejtése: 1. Párta. 2. Három a tánc. 3. Szeder Ferenc (kispont). Az első két rejtvényt helyesen fejtették meg: Andó Ica, Ásványi Imre, Belanka Judit, Berényi György (Gyula), Bogdány Ella, Bogdány Juliska, Boros Judit, Botházy László, Botyánszky Géza, Braun Rozsa Ica, Buday Imre, Buday Mihály, Dezső Nelly, Dohár Aranka, Dobi Imre, Engelhardt János, Facsinay Etel, Farkas Dusy, Fábián Erzsébet, Fehér Piri, Gaál Juliska (Sarkad), Grabenhoffer Margit, Gregus Margit, Gurisatti Ferenc, Gurzó Bözsike, Gurzó Micike, Halász Rózsa, Hankó F. Erzsébet, Héninger Gizi, Hidy Gyula, Hrabovszky Bözsike, Hrabovszky Zsófika, Hugyecz Ibolya, Hugyecz László, Imre Lajos, Jaczina Aranka, ifj. Jaczina Gyula, Jaczina István, Kalina Imre, Kalina László, Kalina Mária. Kázsmér Bubi, ifj. Kocziha György, Kokavecz Marianna, Kolenyicska Mária, Koppányi Irmike, Kovács Mária, Kővári Ernő, Kővári Sándor, Kupcsek Tibor, Lázár Imre, Lepény András, Lípták Erzsike, Lukoviczky László, Martincsek Annuska, Martincsek Mária, Matulay Böske és Endre, Krajcsovics Etel és Ferenc, Mázán Bözsi, Mázán Ilona, Mézes Pál, Mutnyanszky Juliska, Nemcsok Erzsébet, Osterland Lajos, Párti Ilona, Péli Pál, Portörő István, Rammacher Mária, Román Pál, Szabó Rózsi, Szász Imre, Szilvási József, Szlavkovszky József, Szulyó Irénke, Tóth Ilonka, „Turul", Újlaki Kálmán, ifj. Újlaki Lajos, Ulerschitz Hilda, Valentinyi András, Varga K. Magda, Werseghí Erzsike, Végh Teri, Vincze Béla Rezső (Szeghalom 1* Vincze Ilonka, Vincze Margit, Wertheim Géza, Wertheim Margit, Zöld János, Zöld ' ariska, Zsiros Juliska, özv. Zsubory Istvánné. A helyes megfejtők között Werne Gyula „Senki fia" cimü ifjúsági müvét sorsoltuk ki, amelyet Koppányi Irmike nyert meg. Lapunk szerkesztőségében átveheti.