Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-12-01 / 273. szám

Arm ÍOOO korona Békéscsaba, 1925 december 1. Kedd Vi évfolyam 273 . szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon : független keresztény politikai n api lap. 60. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési árak i Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 R Biztosittíh harca a mezőgazdaságban Irta BOKOR JÓZSEF, az Országos Több­termelési Liga igazgatója. Egész gazdasági életünk érzi, hogy a termelési konjunktura múlófélben van. Az utolsó nehéz gazdasági év arra figyelmeztet, hogy egy mind­inkább ránk nehezedő helyzettel kell majd megbirkóznunk. És hogy az ország létharcát győzelmesen meg­vívhassuk, a nagy termelő államok­kal a versenyt felvehessük, gazda­sági berendezkedésünknek is olyan­nak kell lennie, hogy abban az összes közgazdasági faktorok együtt­működve, közös erővel szállhassanak sikra a magyar érdekekért. A mezőgazdának sokat, jót és olcsót kell termelnie. Hogy ezt te­hesse, a magyar ipari és kereske­delmi érdekeltségeknek meg kell öt érteniök. Egymásért, egymás mellett kell a ránk nehezedő gazdasági har­cokban állanunk és semmiesetre sem egymás ellen. Legutóbb a biztosító intézetek harcairól olvasunk. Külföldi, erős tőkével rendelkező biztosító intézetek akarják, a háborús és forradalmi küzdelmek alatt megtépett magyar biztosító intézetekkel a versenyt fel­venni. Nagyon természetes, hogy elsősorban is hazafias kötelesség­érzetünk parancsszavára kell hall­gatnunk, ha ezt a kérdést birálni akarjuk, jelszavunk: Parto juk a ma­gyar ipart és magyar kereskedelmet. Sajnos azonban, a pártoló jelszavak nem öntenek uj erőt a nehéz küz­delmekkel vajúdó és mindinkább romló biztosítási intézményekbe viszont nem adnak létjogosultságot a külföldről beözönlő idegen bizto­sitóknak sem. Ha a termelés és ke­reskedelmi szervezkedés nem segit a biztositókon, akkor egymás mellett pusztulnak el. A biztosítás a többtermelés egyik elengedhetetlen kelléke. A munka eredményét eiemi károk ellen feltét­lenül biztosítani kell. Ha a gazda verejtékes munkája egy váratlan elemi csapás következtében — tehát önhibáján kivül — elpusztul, a ter­melés fokozására nem igen fog gon­dolni. Ha állatai, egyéb ingó és ingatlanai ilyen elemi veszélyek sze­szélyeinek vannak kitéve, nem a legjobb fölszerelést fogja beszerezni, hanem olcsóbbat, kevésbé hasznot ­hajtókat; tehát olcsó eszközökkel drága munkát fog végezni. Ez pedig eredményeiben nemcsak silány, ha­nem mennyiségében is oly kevés lesz, hogy evvel a verseny terére sem léphet. Az állatbiztosítás egész Európában magas fokon áll, nálunk mostoha gyermeke a biztosítási intézeteknek. És miért ? Az állami termékek haszna nem fedi az állattartásra fordított költségeket sem. Mert például, a tej csak a fővárosban drága, mig a gazdáktól nagyon olcsón vásárolják. A gazda ennek következtében tiszta­fajta, továbbtenyésztesre alkalmas állat beszerzését nem tartja kifizető­nek. Olcsó állatot vásárol, csakhogy trágyája legyen. Állattenyésztésünk igy visszamarad, ez pedig országos , kár. Az olcsó állatot biztosítani pedig nem érdemes, mert a biztosítási dij csak fokozná a tulkiadásokat. Tehát kiviláglik, hogy mért nem boldogulnak a biztosító intézetek. Nem segíti azokat egy komoly, ter­ményeit közvetlenül értékesítő keres­kedelem, nem támogatja a tejfeldolgozó ipar és a gazda sem, miután a tenyész­állatok beszerzése nem rentábilis. A kereskedelmi és ipari érdek­szervezetek volnának hivatva a mező­gazdaságnak rájuk nézve is életkér­dést képező problémáit megoldani, hogy a többtermelés tényleg valóra váljék. És ezt kell, hogy tegyék 1 Ha nem, ugy győzni fog a nagy tőkével rendelkező külföldi vállal­kozás, — a magyar kereskedelem és magyar ipar múlhatatlan kárára. (i4 Körösvidék Tótkomlós, nov. 30. Tótkomlós község közönsége nov. 29-én leplezte le a világháborúban elesett 3<2 vitéz katonájának az ág. hitv. ev. templomkertben felállított Andrejka szobrász által készített em­lékszobrát. Megelőző nap az esti vonattal .érkezett meg Kratochwill Károly altábornagy, mint Őfensége József főherceg képviselője és Pan­witz Vilmos ezredes, a volt 1Q1 esek képviseletében, kiknek tiszteletére a a tartalékos tisztek a Komló szálló termében bajtársi vacsorára gyűltek össze, hol hosszú ideig elbeszélget­tek a multak emlékeiről. Vasárnap reggel ünnepi díszbe öltözött az egész község apraja, nagyja és sietett a szobor körül elhelyez­kedni. Reggel 9 órakor a község­háza tanácstermében fogadta Né­meth Kálmán a község főjegyzője Kratochvil Károly altábornagyot s az ev. leányegylet nevében csokorral üdvözölte Matajsz Mariska. Kissé j késve érkezett az idö viszontagsá­gai miatt Kovacsics Dezső főispán, kit szintén a község főjegyzője s | I a leányok nevében Blahó Annuska üdvözölt. Ezután a község pompás villásreggelivel vendégelte meg a ven­Gonfbo utazik a miniszterelnök Budapest, november 30. Bethlen István gróf miniszterelnök ma érkezik vissza a fővárosba. A déluán folyamán felkeresi Vass József népjóléti minisztert,, akinek gróf Bethlen tegnap megjelent kormányzói kézirat értelmében távolléte tartamára a kormány vezetését átadja. A miniszterelnök gróf" Klébelsberg Kunó köz­oktatásügyi miniszterrel együtt kedden indul Genfbe, ahova Bud János pénzügyminiszter és Szabóky Lajos államtitkár bizonyos előzetes tárgya­lások lefolyiatása végett már szombaton elindultak. á tottiomlosl hösohemlÉhosziopónah leleplezési ünnepélye Tótftomlóson tudósítójától) dégeket. 10 órakor istentisztelet volt az ág. h. ev., róm. kath. és Izr. templomokban. A gyász istentiszteletek után a községháza nagytermében díszköz­gyűlés volt, ahol Kiss László fő­szolgabíró beszéde után Nemeth Kálmán tótkomlósi főjegyző ismer­tette a szobor történetét. Paulovics János közs. képviselőtestestületi tag ünnepi beszédet mondott az elesett hősökről s végül Kiss László főszol • gabiró a gyűlést bezárja azon indít­vánnyal, hogy a község elöljárósága kérje fel az iskolák vezetőit, misze­rint a gyermekeket szoktassák rá, hogy a szobor előtt kalaplevéve ha­ladjanak el. A díszközgyűlésről a közönség a szoborhoz vonult, hol rengetegen várták az ünnepély megkezdését. Kra­tochvil altábornagy engedélyt ad a szobor leleplezésére. Jeszenszky Já­nos tótkomlósi ev. lelkész megem­lékszik hőseinkről s megáldja a szobrot. Utána a róm. kath. egy­ház nevében Molnár orosházi apát­plébános, Sós Károly a ref. egyház nevében s végül az izraeliták névé­ben Büchler orosházi főrabbi mond beszédet. Kovacsics Dezső Békésvár­megye főispánja intéz hosszabb lel­kes beszédet a közénséghez s utána Kratochvil altábornagy József fő­herceg és a 4 es honvédek nevében tett le koszorút s felolvasta az el­ese.t 4 es honvédek névsorát. Pan­vitz ezredes a volt 101-esek nevében, Csaba város |nevében Horváth Ist­ván tanácsnok, Orosháza nevében Lázár jegyző, utána a többi közsé­gek : Nagyszénás, Szentetornya, Sámson, Nagymajlát, Nagykopáncs a tótkomlósi egyletek, iskolák és a kö­zönség. Fél 1 órakor ért véget a szobor­leleplezés, s azután a közönség egy része a Komló szálló Mozi termébe vonult, ahol 200 teritékes közebéd kereteben fejeződött be az ünne­pély. A közebéd alatt a főispán a kormányzóra, Kovács Andor fóes­peres, — kinek gyönyörű beszédé­ben már az ág. evang. templom­ban is györködtünk, — József fő­hercegre és Kratochvil a! tábor­nagyra, a katonákra és a község lakosaira mondott beszédet. Kovács Andor Raffai Sándor ev. püspök képviseletében jelent meg. Gajdács Pál ev. lelkész a főispánra, Szoko­lay Pál a vendégekre. Ebéd ideje alatt érkezett a te­rembe vitéz László Miklós tábor­nok, ki a kormányzó és a honvé­delmi miniszter képviseletében je­lent meg, s a rossz utak és két­szeri fennakadás miatt csak eny­nyire elkésve érkezett meg. Fogad­ták: Németh Kálmán főjegyző köz­ség nevében s egy szép csokorral Németh Magda a leányok nevében. Azután fldamkovics János ev. ta­nító lelkes beszéddel üdvözölte az elkésve érkezett tábornokot, mire ő azonnal válaszolt s tolmácsolta a kormányzó és a honvédelmi mi­niszter üdvözletét. Jeszenszky Já­nos a Raffay Sándor püspök kép­viseletében megjelent Kovács An­dor főesperesre. S végül Kovacsics Dezső főispán egy hosszabb be­szédben összetartásra és szeretetre buzdította az ottlevőket. Ham lesz több kisantant­konforonola Brassó, nov. 30. Duca külügymi­niszter a napokban jelenteje ki, hogy a kisantant külügyminiszterei egyaltalán nem fognak többé kon: ' ferenciát tartani. Annál inkább fel­tűnést keltett tehát politikai körök­ben most a szerb félhivatalos jelen­tése, hogy az eredetileg november j végére tervezett belgrádi konferen­ciát csupán februárra elhalasztották.

Next

/
Oldalképek
Tartalom