Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-20 / 264. szám
Ara WOO korona. Békéscsaba, 1925 nov. 20. Péntek VI. évfolyam 264. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. ts— fli&g&tlon keresztény politikai napilap. Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ I Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000'K Hadik gróf a valorizációról A valorizáció kérdésének bonyolult útvesztőjében kompetens forrásból kapunk olyan felvilágosításokat, amiket nagyon is érdemes megszívlelni. Hadik gróf nyilatkozik ebben a bérdésben s amit mond, úgyszólván megcáfolhatatlan. Röviden összefoglalva Hadik a valorizáció ellen van s legfeljebb olyan fokát tudja elképzelni, amely nem veszélyezteti az államháztartás nehezen megszerzett egyensúlyát s inkább karitatív alapokon nyugszik, vagyis amelyhez képest esetenkénti vizsgálat tárgyává teszik, hogy a hadiköicsönkötvény- tulajdonosok közül kik vesztették el minden vagyonukat a kötvényeken s ezeket azután kártalanítanák. Hadik gondolatmenetének gerince az, hogy az államháztartás egyensúlya még nem jelenti a magángazdaság egyensúlyát és intaktsagát. Különben is az államháztartást csak ugy tudtuk egyensúlyba hozni, hogy megoldásra váró nagyon is égető kérdéseket a kényszerhelyzet folytán még nem oldottunk meg, hanem egy távolabbi időpontra odáztunk el. Ilyen kérdések voltak a tisztviselők, a nyugdijasok, a rokkantak illetményeinek rendezése, hogy a személyi jellegű kiadásokat említsük s azonkívül egyes miniszteri tárcák megfelelő dotációja, amelyek bizony nem érik el azt a szinvonalat, ami szükséges lenne. Amig a mezőgazdaság és ipari termelés a békebeli szinvonalat nem éri el, amig százszámra vannak községeink népiskolák nélkül, amig az adóterhek az adózók teherbiróképességét meghaladják, mindaddig az államháztartás egyensúlyát néhány kockázatos lépéssel könnyen fel lehet borítani. A valorizáció egyik fő harcosa Teleszky János volt pénzügyminiszter s ő hozzá is van Hadiknak néhány találó és igaz szava. Furcsának találja, hogy Teleszky elsősorban a biztosító intézetek sorsáért aggódik, s furcsának találja, hogy éppen ő áll a valorizációért folyó küzdelem előterébe, aki a háború idején viselt pénzügyminisztersége alkalmával elhitette a közvéleménnyel, hogy a hadikölcsönkötvények jegyzése nemcsak hazafias cselekedet, de a legjobb tőkebefektetés is, holott neki már akkor nagyon jól kellett tudnia, hogy ez az utóbbi állítás nem felel meg a valóságnak. Teleszky büszkélkedik azzal, hogy 5 már régen megjósolta, hogy az államháztartást csak súlyos adókkal lehet rendbehozni, de azt elhallgatja, hogy Hadik viszont, aki vele szembenállt sok kérdésben, annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy nem szabad azért a gazdasági életet elhanyagolni. Ma már mindenki belátja ennek az állitásnak az igazságát s egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy megerősödő gazdasági élet nélkül államháztartási egyensúlyt fenntartani nem lehet. Különös az is, hogy Teleszky csak most foglal állást a valorizációval kapcsolatban, holott évek hosszú során át tagja volt a pénzügyi tanácsnak s befolyását módja volt érvényesíteni. Ha pedig az akkor követett pénzügyi politika meggyőződése ellen volt, miért nem vonta le a konzekvenciát s miért nem mondott le a pénzügyi tanácsban viselt tagságáról ? Oly kérdés, melyre választ nem kapunk s amelyet megfejteni nem tudunk. Teleszky kijelenti, hogy a valorizációval nem szabad megbontani az államháztartás egyensúlyát, ez azonban annyit jelent, hogy a valorizáció érdekében uj adót kiván behozni. Teljesen lehetetlen megoldás, tekintve az adóterheknek amúgy is súlyos voltát, amelyekről még a pénzügyminiszter is elismeri, hogy fokozás helyett csökkenteni kell őket. Igaza van Hadik grófnak, amikor elitéli az ilyenféle meggondolatlan agitációt, amelynek csak egy káros következménye lehet, az, hogy a közönségben hiu és ki nem elégíthető igényeket ébresztünk. Ez pedig nem kívánatos. December 7-ike uton nem indítanak több földbirtokrendező eljárást Schandl Hárulj államtitkár nyilatkozata a földreformról ÉS B hitbizományi törvényjavaslatról Budapest, nov. 19. Schandl Károly államtitkár a következőket jelentette ki a földreformmal kapcsolatban: — A december 7-iki terminus a törvény értelmében azt jelenti, hogy eddig az időpontig lehet kérni a megváltási eljárás megindítását. Eddig a napig bezáróan engedheti meg az OFB a földbirtokmegváltási eljárás megindítását. A normális birtokmegoszlás előmozdítására a törvény több intézkedést tesz a megváltáson kivül. Kimondja többek között az elővásárlási jog gyakorlása utján való földszerzést. A földmivelésügyi minisztérium gyakorolni fogja az elővásárlási jogot. Nagyon természetes, hogy a hitbizománijokról szóló törvénytervezet nem olyzn értelemben készült, amint azt a szélsőbaloldalon kívánják, t. í., hogy a hitbizományi birtokok nagyreszét váltsák meg és parcellázzák, hasonlóképpen az sem lehetséges, hogy egyoldalú megadóztatás és vagyonváltság alá kerüljenek a hitbizományi bittokok. R törvénytervezet szerint a hitbizományokat elsősorban a család körében osztják meg, hogy igy a helyes birtókmegoszlást elősegítsék. R miniszterelnök ur utal az értekezleten arra is, hogy a hitbizományokról szóló tőrvénytervezet készen van és az egyes minisztériumok egymás között most fogják tárgyalni. Su/yos válságba jutott a kisántánt Románia nem Ismeri el Szovjetoroszországot Bukarest, nov. 19. A legutóbbi minisztertanácson Duca külügyminiszter közölte, hogy a kisántánt konferenciájának napját még nem állapíthatták meg véglegesen. Az elhalasztás politikai körökben élénk szóbeszéd tárgya. Általában azt tartják, hogy az értekezlet elhalasztását az európai politika jelenlegi bonyolult helyzete tette szükségessé. „ A legfontosabb akadály azonban az, hogy ugy Csehország, mint Jugoszlávia is tervbe vették Oroszország elismerését, amihez azonban az oláh kormány nem hajlandó beleegyezését adni. Fokozza a zavart a csehországi választások eredménye. A kommunistapárt csehországi megerősödése következtében nyilvánvalónak tartják, hogy Oroszország elismerésének problémája élesebben nyomul előtérbe. Ez a helyzet a kisántánt válságához vezetett, ami egyelőre még lappangó stádiumban van. Mozgalom a vízumkényszer megszüntetésére fl szegedi kereskedelmi és iparkamara kezdeményező lépése Szeged, nov. 19. A szegedi kereskedelmi és iparkamara elnöksége a napokban foglalkozott azokkal az ügyekkel, amelyek a normális gazdasági élet helyreállítását megnehezítik és megállapította, hogy ezek sorában igen lényeges szerepük van a különböző gazdasági korlátozásoknak. Az államok még mindig ragaszkodnak a vízumrendszerhez, amely egyrészt tetemes pénzügyi megterhelést jelent a kereskedelemre és iparra nézve, másrészt pedig felesleges módon gördít akadályt az utazni kívánók elé. A kamara ezéit felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi és külügyminisztériumokhoz, amelyben javaslatot tett, hogy egyelőre a Magyarország és Ausztria közötti vízumkényszert szüntessék meg. A kamara ennek az akciónak a támogatására felkérte a többi kamarákat és a szabad érdekképviseleteket is, melyek közül a budapesti kamara és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége szintén hasonló értelemben kereste meg a kereskedelemügyi és külügyi minisztériumot. Ezzel kapcsolatban emiitjük meg, hogy az osztrák külügyminisztérium épen a mult héten mar egy jelentékeny lépést tett a vízumkényszer megszüntetése tárgyában, amennyiben rendeletet bocsátott ki, hogy a bécsi nemzetközi vásár alkalmával az idegen államok által kiállított útlevelek az Ausztriába való beutazásnál vízum nélkül felhasználhatók lesznek. A rendelet keresztülvitelére vonatkozó részletes utasítás szintén a legközelebbi időben jelenik meg. Százmillió dolláros kölcsön Olaszországnak Newyork, november 19. A Morgan Bankház vezetése alatt álló amerikai bankárcsoport közvetítésével 100 millió dolláros 7 százalékkal kamatozó és harminc évi lejáratú kölcsönt nyújtanak az olasz kormánynak azzal a rendeltetéssel, hogy Olaszország számára lehetővé tegyék az aranystandard helyreállítását. Súlyosbodott a franciák helyzete Damaszkusz körül Pdris, november 19. Hasbajának az ellenség részéről történt megszállása után a helyzet rosszabbra fordult, minthogy a felkelők megvetették lábukat a Harmon-hegység nyugati lejtőjén, ugy, hogy most abban a helyzetben vannak, hogy magát Beiruthot fenyegetik és az összeköttetést a beuruthi kikötő és Damaszkus között elvághatják. Elsülyedt egy lángbaborult gőzhajó Newyork, nov. 19. A „Lenape" személyszállító gőzös a nyílt tengeren kigyulladt és elsülyedt. A kár 3 millió dollár. A gőzösön volt 368 utas a kapitány bámulatos lélekjelenléte következtében megmenekült. Mindössze egy ember veszítette életét és 15-en súlyosan megsebesültek. Élénkség a legitimisták körében Budapest, nov. 19. A társadalmi egyesületek szövetségének ülése óta különösen legitimista körökken ismét nagy élénkség tapasztalható. A szerdai nap folyamán ugy Andrássy Gyula, mint Apponyi Alhert gróf igen beható tanácskozásokat folytattak. Ezeken a tanácskozásokon megállapították, hogy Albrecht főherceg szereplését a nyilvánosság előtt óhajtják tisztázni. Ertesölésünk szerint a legitimista politikusok még a napokban ujabb értekezletet tartanak, amelyen Apponyi Albert és Andrássy Gyula gróf is résztvész.