Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-11-19 / 263. szám

Békéscsaba, 1925 nov. 19. WOO korona. Csütörtök VI évfolyam 263. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Teleton: 60. fQggotlon keresztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési irak: Negyedévre 75000 K Egy bóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Jelszavas játék a valorizációval A valorizációról szóló tőrvény be­terjesztése után sem ült el a gazda­sági és politikai körökben az a hul­lámverés, amelyet ez a nehezen meg­oldható felelöségteljes és súlyos probléma keltett. Sőt mondhatni, gombamódra nö ki a földből sok olyan kritika, mely felületességével és meggondolatlanságával nemhogy elöbbrevinné a megoldást, hanem az elé a közönség várakozásának ujabb tüzelésével komoly akadályo­kat gördít. Az érdekképviseletek és a kizárólag egyéni véleményeket visszatükröző nyilatkozók hangza­varába belé harsognak olyanok is, akik politikai vesszőparipa céljára akarják felhasználni most a hadi­kölcsönök átértékeléséhez fűzött s a törvényjavaslat által kielégítetlenül hagyott pretenziókat. Kellő tisztelet­tel bár, de az ország nyugalma ér­dekében vissza kell utasítanunk leg­elsősorban ama régebbi előkelő po­litikusok kijelentéseit is, akik felelős­nek érzik magukat a hadikölcsönök kibocsátásakor tett ígéretekért. Elismerjük, hogy a maguk szem­pontjából presztízsüknek nagyon is használna, ha most a hadikölcsönök valorizációja egykori igcreteik be­váltását valósítaná meg. De más a felelősség a háborús állanjogi és gfzdasági helyzetben vállalt köte­lezettségekéri és más az ország jövője érdekében a mai pénzügy­minisztertől elhangzott nyilatkoza­tokért. Ma a pénzügyminiszter, ha nem akarja, hogy az állam háztar­tási egyensúlya felboruljon s ezzel a társadalom nyakára zuditsa ismét azt a romlást és válságot, melyből alig hogy ép kiláboltunk, nem tehet mást, minthogy egyelőre csak a készségét nyilvánítja ki a részleges valorizációra, mig a kérdés technikai keresztülvitele tekintetében csak az állam pénzügyi helyzetének javulása esetére adhat biztatást. Általában a köztartozások valorizálásával való óvatosság csak erényei közé számit­hat a mai pénzügyi kormányzatnak, viszont a magánjogi esetekben a kérdéseknek a judikatura által tör­ténő konkretizálása és eldöntése nyilvánvalóvá teszi, hogy a legpár­tatlanabb és legfüggetlenebb fórum judiciumától mindenki csak igaz­ságos mérlegelést nyerhet. A politikus urak egész bizonyo­san felelős pozícióban nem dobálóz­nának olyan természetű nyilatkoza­tokkal, amelyek tápot adnak a de­magógiának, hanem az államot ter­helő morális kötelezettség beváltá­sának oktalanul túlzott sürgetése helyett mindenkor tekintetbe vennék azt is, hogy az állam maga is rok­kantja a balvégzetű és szerencsétlen kimenetelű vesztes háborúnak s bármennyire is szivén viseli gazda­sági rokkantjainak kárpótlását, annak mértéke nem terjedhet tul a mél­tányossági alapon leendő elbirá­| lásnál. I Nem pénzügyi, hanem népjóléti i intézkedésre van itt szükség, j Akiről bebizonyul és igazolható, ' hopy nyomorúsága kizárólagosan a hadikölcsönjegyzésben tanúsított ál­l áozatos hazafiságának kővetkez­\ ménye, nem pedig a háboruvesztés­; sel és forradalmakkal járó általános gazdasági összeomlásnak minden egyénre kiható természetes folyománya az számíthat rá, hogy balsorsa mi­nősítetten biráltassék el és majdan a lehetőségekhez mérten anyagi kár­pótlást kapjon. Veszedelmes azonban a nemzet jövője szempontjából, ha a hadi­kölcsönvalorizacióhoz fűzött kíván­ságokat politikummá kovácsolják és robbantó bombául akarnák felhasz­nálni. Magyar-oláh megegyezés a határmenti forgalomról Bukarest, nov. 18. Magyarország és Románia között a határmenti kisforgalom ügyében teljes eredménnyel létrejött a megegyezés, melyet oláh részről Luca vám­inspektor, magyar részről pedig Szentmiklósi alkonzul irtak alá.. Tábla megváltoztatta IHárfy halálos ítéletét Hat éni fegyházat topott - Hz ítélet kihirdetése Budapest, november 18. Dr. Nyirő Gáza kúriai biró, táblai tanácselnök ma délelőtt fél 11 órakor hirdette ki a Márffy-perben a királyi tábla Ítéletét. Az itélet az elsőfokú Ítéletet részben megváltoztatja, részben megsemmisíti. Márfyt és táisait az erzsébetvárosi kör elleni bombamerénylet, valamint a Rassay Károly és Miklós Andor elleni merénylet vádja alól felmentette, azonban a Reviczky-utcai francia követség elleni bombomerénylet ügyében gyilkos­ság kísérlete miatt Márfyt 6 évi fegyházra, 1.0 évi hivatalvesztésre Ítélte és a büntetésből kitöltöttnek vett egy évet és 11 hónapot. Márfy Józsefet, Trenka Bélát és Szász Józsefet életveszélyes fenyegetés címén és közcsendháboritás miatt, amelyet azáltal követtek el, hogy a 101-es bizottság aláírással fenyegető leveleket irtak a nemzetgyűlés elnöké­nek és a rendőrfőkapitányságnak, bűnösnek mondotta ki és Márfyt 1 millió 500,000 korona pénzbüntetésre, Trenkát egy havi elzárásra, Szász Józsefet pedig 20 napi elzárásra és 1 millió 500,000 korona pénzbüntetésre ítélte. Márfy kivételével a többi vádlottakat, miután fogságukkal szabadságvesz­tésüket kitöltöttnek vette, nyomban szabadlábra helyezték. megalakult a békéscsabai önkéntes Tűzoltó Testület Horuáth István tanácsnok a nemes mozgalom irányítója A nemes, emberbaráti intézmé­nyek száma az önkéntes Tűzoltó Testület megalakulásával ismét sza­porodott Békéscsabán. Horváth Ist­ván városi tanácsnok, aki már a Mentő Egyesület megalapításánál ki­fejtett hasznos tevékenységével is nagy érdemeket szerzett, volt a mozgalom kezdeményezője, a tűz­oltásoknál tapasztalt hiányosságok alapos felismerése arra a komoly elhatározásra juttatták Horváth ta­nácsnokot, hogy Békéscsaba város lakosságának tűzbiztonsága érdeké­ben megalakítja a mindenki által sóvárogva várva-várt és kívánt nagy­fontosságú közhasznú intézményt. Gondolata megértésre talált, úgyhogy hamarosan lehetővé vált a testület tényleges megalakítása a következő tisztikarral: Elnök: dr. Medovarszky Mátyás, parancsnok Horváth István, alpa­rancsnok dr. Tamássy Károly, első szakaszparancsnok vitéz Lukács György, második szakaszparancs­nok Náday József, titkár-segédtiszt Szlavkovszky István, orvos dr. Don­ner László, pénztárnok Birtalan Géza, számvizsgáló bizottsági tagok Kovács György, Horostyák Lajos és Podobny Mihály, számvizsgáló pót­tagok Ondroviczky József, Wertheim Géza és Lindenberger Antal. A vá­lasztmányt az alapszabály jóváha­gyás után alakítják meg. Az önzetlen, megértő emberek ez­úttal sem maradtak el és ma már 28 azon működő tagok száma akik rendszeres tűzoltói kiképzésben ré­szesülnek. A tagok nagyrésze már több tűzesetnél bizonyította be nagy­szerű rátermettségét es bajba jutott embertársaik iránt érzett páratlan kötelességtudásukat. A lelkesedés után ítélve kilátás van arra, hogy tavasszal már egy teljes szakasz fog rendelkezésre állni. A legnagyobb gonddal és körültekintéssel meg­szerkesztve elkészült a testület alap­szabálya, melyet jóváhagyás végett a polgármestéri hivatal utján felter­jesztettek a belügyminiszterhez. Az alapszabály felterjerztésével kapcso­latban a testület kérelmet intézett a városhoz, melyben bejelenti, hogy az Önkéntes Tűzoltó Testületnek külön szertárra nincs szüksége, mert a vá­rosi tűzoltóság támogatására alakult és igy annak szereit használja. Szük­sége van azonban személyi tár­gyakra, melyek elég hiányosak. Az újonnan alakult testület természete­sen nincs abban az anyagi hely­zetben, hogy tagjait saját erejéből személyi szerelvényekkel felszerel­hesse és ezért az erre a célra szük­séges összegnek a testület részére való rendelkezésre bocsájtásáta vá­rostól kérik. A kérelem oda irányul, hogy a felszerelési tárgyakon kívül minden legénységi állományú mű­ködő t3gnak egy egy nyári öltönyt és lábbelit szolgáltasson ki az első évben a város. Megfelelő támoga­tás esetén a később esetleg szük­ségessé váló beszerzéseket a testü­let saját pénztárából fogja eszkö­zölni. A kérelemnek a város képviselő­testülete által való teljesítéséhez semmi kétség sem férhet, mert en­nek a nagyfontosságú intézmény­nek megalakulása valóságos áldást jelent a város lakosságára. Nem hisszük egy pillanatig sem, hogy akadna egy olyan polgára is a vá­rosnak, aki a legmesszebbmenő tá­mogatásba ne részesítené ezt az in­tézményt, amelynek tagjai önzetle­nül szolgálják embertársaik érdekeit Ez a támogatásban való részesítés természetesen nemcsak a városnak kötelessége, hanem kötelessége és érdeke minden vállalatnak, intézet­nek és tehetős polgárnak. A szovjet és a lengyel kormánválság Moszkva, nov. 18. Pilsudszky tá­bornagynak a kormányválságba való beavatkozása Szovjetoroszországban nyugtalanságot keltett, mert vissza­térése tág teret nyitna kalandos vál­lalkozások számára. Ugyané forrás jelenti, hogy a lengyel kormány a német árukra fennálló behozatali ti­lalom hatályát további három hó­napra meghosszabbította. Kisantant katonai delegáció Bukarestben Bukarest, nov. 18. Tegnapelőtt egy jugoszláv katonai delegáció ér­kezett a fővárosba, tegnap egy cseh katonai bizottság jött, mára pedig egy lengyel katonai misszió érkezé­zét várják. Illetékes körök hangoz­tatják, hogy a látogatások célja az, hogy a kisántántállamok hadseregei között szoros nexus jöjjön létre. Megegyeztek az olaszok és a Jugoszlávok Trieszt, nov. 18. A trieszti ese­mények hullámai már teljesen el­csendesedtek. A lapok közlik Bod­reró olasz követ nyilatkozatát, mely szerint az olasz kormány megelége­déssel vette tudomásul a belgrádi kormánynak a zágrábi eseményekkel kapcsolatosan tett megtorló intézke­déseit s a római SHS követnek kor­mánya nevében tett lépésével az ese­mények véglegesen lezártaknak te­kintendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom