Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-18 / 262. szám
Békéscsaba, 1925. november 18. Kőrőmvltíák 3 Dr. Daimel alispán Horthy Miklós kormányzót köszöntötte fel, mely után vitéz dr. Hidjed Gyula indítványára őföméltóságát az ünnepély résztvevői táviratilag üdvözölték. Toasztot mondtak még: Gönczy Béla, dr. Temesváry Imre, dr. Nussbaum, Kiss László, Popovits László, Farkas Elek, Szabó Eoiil. A beszédek sorát Tardy Lajos zárta be, ki hatalmas szép beszéd keretében mondott hálás köszönetet a szép, szeretet jegyét magán viselő ünnepségért] Minden nagyobb községnek lesz gazdasági iskolája A földmüvelésügyi minisztérium az 1926—27. évi költségvetésben a mezőgazdaság oktatására, valamint a termelés intenzivebbé tételére csaknem 10 millió aranykoronát irányzott elő. Ennek az összegnek az lesz a rendeltetése, hogy az egész ország területén abszolút rendszerrel kiépíttessék a legteljesebb gazdasági oktatás. Minden nagyobb községnek meg lesz a maga gazdasági iskolája, ahol téli idő alatt a község lakói, a legkitűnőbb gyakorlati és elméleti gazdák vezetésével tanfolyamokat és előadásokat fognak tartani az összes aktuális kérdésekről. Mindezeknek a munkálatoknak előkészítése már folyik és a beavatottak meg vannak győződve arról, hogy a reformoknak oly eredményük lesz, amelyhez foghatót igen kevés mezőgazdasági állam tud felmutatni. Természetesen az 1926—27. költségvetési évben csak kiépíteni szándékoznak szervezetekben, az eredmények csak esztendők múlva fognak jelentkezni. Népművelés Gádoroson A Körösvidék tudósítójától Az ismeretterjesztő előadások Gádoroson megkezdődtek. Az előadások vasárnaponként délután 2 órakor tartatnak az állami elemi népiskolában, amelyeknek programját az ifj. egyesület tagjai, a leventék és az előadók töltik be. Most vasárnap Pusztay Ádám állami tanító tart előadást. Előadásának tárgya „A szövetkezetek célja és haszna." Analfabéta tanfolyam Gádoroson. Huszonegy analfabéta jelentkezett a tanfolyamra. Szücsné Csebra Mariska és Király Lajos tanerők mindent elkövetnek arra nézve, hogy a művelődni vágyók a tanfolyamon elsajátítsák azon ismereteket, melyek alapkövét alkotják a további művelődésnek. Mi van ma? I92B, nov. 18., sxofda R. kath.: Péter és Pál b. f. Prot.: Ödön Nap kelte 7 óra 09 perckor, nyugta 16 óra 21 perckor (4'21) Holdkelte 9 óra 17 perckor, d. e. nyugta 18 óra 22 perckor, (d. u.) Este 6 és 9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban Napközi- otthon megnyitás Levélhullató, virághervasztó őszben mohón tépi már a lombokat az enyészet karja . . . S a természet haldoklásának szemlélete fokozott mértékben kelti fel fájó érzésünket, ha arra gondolunk, hány kicsi gyermeknek vértelen az ajka és sápadt az arca |élte tavaszán már, mennyinek a teste vézna, tagjai didergők, mosolygása fanyar, beszéde panaszos, fél a közelgő zor« don téltől, kicsi szive összeszorul arra a gondolatra, hngy fázni és dideregni, hogy nélkülözni és éhezni fog, hogy kint és gyötrelmet hoz rá a tél. Szomorú magyar világunkban csakugyan kétségbe kellene esni, ha nem nyílnának a szivekben az irgalomvirágok s nem akadnának olyanok, kik jövendő reményeinknek a szegény magyar gyermeknek sápadt arcán a megelégedés és a megnyugvás rózsáit is iparkodnak fakasztani. Korán szenvedő kicsiny, gyulai gyermeki szivekbe ezt az örömet hozta meg újból a napközi otthon megnyitás. 100-nál több éhező gyermek várt már erre a napra. Nem volt fényes ünnepség, de annál meghittebb, bensőségesebb, meghatóbb. Ott volt a vármegye vezető kir. tanfelügyelője, Szentkerzszty Tivadar, Márky Barna várm. tb. főjegyző, gondnoksági elnök, Heilinger János, Gyula város főjegyzője, Marossy Aranka po'g. iskolai igazgatónő, Bendák Gyula kir. s. tanfelügyelő és még számosan az iskola jóbarátai. Mazurek Ferenc igazgató közvetlen, szép szavakban ecsetelte az otthon jelentőségét, Márky gondnoksági elnök a derék tantestületnek fejezté ki a gondnokság háláját, Heilinger főjegyző pedig a város megértő közönségének nyilvánította köszönetét s a Hiszekegy eléneklése után megkezdődött a pompás ebéd kiosztása. Oh boldog gyulaiak, kik tavaszt tudtok a télbe is varázsolni 1 (7--A) — Mindenki nézze meg a Körösvidék legújabb szenzációs külföldi képeit (Szent István-tér 18.) — Főigazgatói látogatás. fi szegedi tankerület főigazgatója, dr. Lippay György Békéscsabára érkezett, hogy a két gimnáziumot megvizsgálja. Kedden és szerdán az ág. h. ev. Rudolf reálgimnáziumban, csütörtökön és pénteken pedig a Lorántffy Zsuzsánna-leánygimnáziumban tartja meg főigazgatói látogatását. — Elmarad a cserkész szülői értekezlet. A mára hirdetett 184. számú „Csaba" cserkészek szülői értekezlete Vidovszky Kálmán cserkészpaiancsnok sajnálatos megbetegedése következtében egy héttel későbbre, jövő szerdára halasztatott el. — Vigjátékest a karácsonyi felruházási akció javára. A Békéscsabai Szociális Misszió és a Katholikus Leányegyesület, mint emiitettük, e hó 22-én, vasárnap este a Városi Színházban gazdag müsoru vigjátékestet rendez a szegény gyermekek karácsonyi felruházása javára. Két teljes, kedves és igen mulattató vígjáték, Gárdonyi bájos Annuskája és Heltai kacagtató Karácsonyi verse kerül színre, azonkívül egy szép táncprodukció, mely régi magyar táncokat elevenit fel. A darabok próbái Gajda Béla leánygimn. igazgató vezetésével serényen folynak, ugy, hogy a közönség zavartalan szórakozása biztosítva van. Aki egy nagyon kedves és kedélyes estén akar résztvenni s amellett a jótékonycélt is támogatni akarja, — ne mulassza el jegyről előre gondoskodni. Jegyek a Dobay-drogériában válthatók a rendes színházi helyárak mellett. — Széchenyi ünnep Gádoroson. fiz állami elemi népiskola, az ifjúsági egyesület és a levente-egyesület f. hó 22 én d. u. 2 órai kezdettel Széchenyi ünnepet rendez az áll. elemi népiskolában, fiz ünnepség programmját az áll. elemi iskola növendékei, az ifjúsági egyesület tagjai és a leventék töltik be. fiz ünnepi beszédet Kolhelger Kálmán igazgató-tanitó tartja. — Eltűnt leány. Mint szentetornyai tudósítónk jelenti, a napokban nyomtalanul eltűnt a községből figoston Judit 47 éves hajadon. Látták lakásáról eltávozni, de azóta nyoma veszett. Hozzátartozói keresik és a hatóság is megindította a nyomozást. * FOTÓ-CIKKEK Wenich Lajos drogériában, Békéscsaba. -r Gyenge a kereslet a szabolcsi burgonyapiacon. Szabolcs megyében a burgonya iránt igen gyenge kereslet mutatkozik, ugy hogy a gazdák nem tudnak termésükön túladni. Kisgazdákból kerülnek ki jórészt a termelők, akik most az állam közbelépését sürgetik az értékesítés lehetővétételére. * Wagner József nagy műtermi kiállitása d. e. 10 tői este 6 ig nyitva. * Az Apolló Mozgó közli a t. közönséggel, hogy a vasárnapi előadások fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. — Értesítés. Az OFB 12020 1925. sz. ítéletével a gerla-pusztai birtokból megváltott területek helyszíni bejárását és reambulálását f. hó 20-án pénteken d. e. 9 órakor fogom a helyszínén megtarlani, miről az érdekelteket ezúton is értesítem. Megjegyzem, hogy a gerlai parcellákból az egyholdas igénylők, valamint a 75 és 100 százalékos rokkantak fognak kielégítést nyerni. Illés Dávid, főmérnök. — Szentetornya a tüdővész ellen. Vármegyénk eme virágzó községében a napokban alakult meg a „Tüdóvész elleni küzdelem bizottsága". fi bizottságban benn vannak a község agilis lelkészei, lelkes jegyzői és tanitói. Elnöke a bizottságnak a község fáradhatatlan, kiváló, jólelkű fiatal doktora : dr. Hajós István községi orvos. — Leventegárdánk Újkígyóson. A békéscsabai ieventék műkedvelő gárdája azt a nagy erkölcsi sikerű műkedvelő előadását, mellyel Csabán négy előadásban gyönyörködtette a közönséget — megismételte Újkígyóson is. Mint arról annakidején hirt adtunk, a műkedvelő leventecsapat derék oktatóival az élén vasárnap kiment Újkígyósra az ottani Levente Egyesület meghívására. Az előadás nagyszámú hallgatóság jelenlétében a legnagyobb siker jegyében folyt le s az elragadott közönség számtalanszor adott kifejezést zugó tapsokban tetszésének. Nagyszerűen vezetett levendegárdánk ez ujabb sikere szép reményekre jogosítja fel a leventeintézmény minden igaz barátját. — Keresnek egy veszedelmes baromfitolvajt. A gyulavárii csendőrség Fodor Ferenc 30 éves büntetett előéletű személyében kinyomozott egy veszedelmes baromfitolvajt, kit azonban nem stkerült elfognia. Fodor különösen Gyula és Elek között követett el sok lopást. Legutóbb a csendőrség üldözte miközben két fehértollú pulykát dobott el, amelyek lopásból származnak. A pulykák jobb hátulsó sarka hiányzik. A csendőrség keresi a károsultakat, mig Fodor kézrekeritésére erélyes nyomozást indítottak. — Elhajtották libáját. Kucsera Andrásné Szerdahelyi ucca 7 szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a legelőre kihajtott ,négy darab libáját jogtalanul eltulajdonította. — A mezöhegyesi vadászat eredménye, fi mezöhegyesi vadászaton a kormányzó és a miniszterelnök vettek részt, összesen több, mint 1600 vadat ejtettek. Ebből Bethlen István gróf miniszterelnök 100 fácánkakast, 54 nyulat, 4 szalonkát és 2 rókát lőtt. * Rémes öngyilkosságot követnek el patkányai, ha megveszi az „Agrária" huskonzerva patkányirtószert. Kapható gyógyszertárban, drogériában és a készítőnél: Standard, Budapest, Kossuth Lajos ucca 14. szám. HUBERTUS szőnyegek bizományi lerakata. Részletfizetés I MARTINCSEK KAROLY ~ ASZTALOSMESTER BÉKÉSCSABA, ANDBÁSSY-UT 4. SZÁM. TELEFON 91. KÉSZ BVTOROK: Ebédlő, háló és uriszobák nagy választékban raktárról jutányos áron kaphatók. Részletfizetésre Isi HUBERTUS szőnyegek bizományi lerakata. Részletfizetési | i