Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-11-13 / 258. szám

10 Kőrősvidék Békéscsaba, 1925. november 1. őrző személyzet tartása is óriási költségeket emésztene fel, úgyhogy a fürdő legfeljebb csak a befektetett töke kamatait hozná meg, de a tőkét nem lenne képes amortizálni. Rengeteg indok szól még a bizott­ság által szerkesztett javaslat előnyös és célravezető volta mellett, úgyhogy semmi kétség sem férhet annak el­fogadásához. Minden remény meg van tehát, hogy a képviselőtestületi gyűlés nem gördít akadályt a sokat nélkülözött és közérdekből felbecsül­hetetlen jelentőségű közfőrdő fel­építése elé. Népnevelő előadás a Kultúrpalotában Dr. Horváth Mihály egyetemi tanár Az országos Stefánia Szövetség­nek mindig főtörekvése volt az anyák és csecsemők védelme, a kisdedek és gyermekek testi épségének meg­óvása. A Stefánia Szövetség ismét e cél szolgálatába szegődik, amikor az ő rendezésében e hó 14-én, szom­baton délután 4 órakor dr. Horváth Mihály egyetemi orvostanár a Köz­müvelődésháza előadótermében nagy­jelentőségű népnevelő eiöadást tart, amelyben a gyermek testi épségét veszélyeztető elferdülések jelentő­ségére hivja fel a közfigyelmet. Sajnálatos, hogy a mi népünk, sőt a műveltebb társadalmi osztályok is az elferdülésekkel szemben tel­jesei! közömbösek s rendesen csak akkor fordulnak a szülők orvoshoz, amikor gyermekük hibás fejlődése már nagyon is szembetűnik. Ezen akar változtatni Horváth professzor is amikor bejárva az or­szágot a tanítás és felvilágosítás eszközével igyekszik a népet a beteg­ségek és elferdülések elleni véde­kezésre nevelni. Miután az előadás minden a gyer­mek gondozásával foglalkozó egyént kiválóan érdekel, igy különösen a szülőket, anyákat, orvosokat, az összes tanerőket, óvónőket, szülésznőket, sőt azokat a hatóságokat is, amelyek hatáskörébe az ügy valamely vonat­kozásában tartozik, felkérjük az összes érdekelteket, de különösen a nagy­közönséget, hogy az előadáson, mely ingyenes, lehetőleg teljes számmal jelenjenek meg. Három baleset Szeghalomról jelentik: Hajdú Sán­dor szeghalmi lakos tanyáján pén­teken kukoricát morzsoltak morzso­lógépen, amely eddig ki nem derí­tett okból, elkapta Hajdú András 7 éves kisfiú balkezét, amelynek nagy­ujját és gyűrűs ujját leszakította. A szerencsétlenül járt kisfiút a gyulai kórházban ápolják. Gyuláról jelentik: Gr. Nádasdy Tamásné vizesfási uradalmában volt alkalmazva Náfrádi László tizenhat esztendős gazdasági cseléd, aki teg­napelőtt árpás zsákot bontogatolt bicskával, mely véletlenül megsza­ladt kezében és jobb szemét sú­lyosan megsértette. A gyulai kór­házban ápolják. Nagyszénásról jelentik: Huszár József nagyszénási György utca 43. szám alatti lakosnál szolgált Gulá­csik Pál 64 éves földmives napszá­mos, aki november 1-én oly sze­rencsétlenül esett le gazdája kocsi­járól, hogy a kerekek alá került. A kocsi jobb felső lábszárán ment ke­resztül. Sérüléseivel a gyulai kór­házban ápolják. Egy évi és 8 hónapi fogházra ítélték Beniczkyt Budapest, november 12. A Kúria az alsó bíróságok Ítéletével szemben Beniczky Ödön cselek­ményét kormányzósértés vétségének és tiltott közlés vitségének minősítette és ezekért a bűncselekményekért Beniczkyt egy évi és 8 havi fogházbüntetésre ítélte, ezenkívül összesen 13 millió korona pénzbüntetésre. Mellékbüntetésül 2 évi hivatalvesztést szabott ki, de megengedte, hogy Beniczky fogsága alatt a rabmunka alól felmentessék és saját maga élelmezhesse magát. Az eddig elszenvedett vizsgálati fogságból 4 hónap és 10 nap beszámítását rendelte el a Kúria. Hetvenkétmilliárd korona adóhátralék Békisvármegyében fldógyi panaszok a vármegye közigazgatási bizottsága előtt 9 közigazgatási bizottság novemberi ülése Gyula, nov. 12. Most tartotta meg rendes novem­beri gyűlését a vármegye közigaz­gatási bizottsága dr. Daimel Sándor alispán elnöklete alatt. Varságh Béla emlékezete Az alispán elsősorban is Varságh Bélának, a bizottság hosszú éveken keresztül legtevékenyebb tagjának elhunytát jelenti be. Az elhunyt ki­váló bizottsági tag emlékét jegyző­könyvben örökítik meg. Adóügyi sérelmek Az általunk már teljes egészében ismertetett alispáni jelentés után Haviár Gyula szólal fel. Azt teszi szóvá, liogy a pénzügyigazgatóság sok községben haladékot adott egye­sek nagyobb tartozásainak befizeté­sére s emiatt ezek a községek vál­ságos helyzetbe jutottak. Igy például Szarvas községének is 20 százalékos kamat mellett 400 milliós függő kölcsönt kellett fel­venni, hogy adminisztrálhasson. Ezzel szemben a hátralékos adózók csak 12 százalék késedelmi kamatot fizet­nek és igy a község 8 százalékot ráfizet. Az együttes adókezelés hát­rányairól szól, majd érinti az orszá­gos betegápolási alap és az elhagyott gyermekek neveltetési költségeinek áthárítása következtében előállott súlyos helyzetet. Dr. Török Gábor azt teszi szóvá, hogy a Nemzeti Bank részvényesei még nem kapták meg részvényeiket s igy jutalékban sem részesülhettek. Azt indítványozza, hogy a bizottság menesszen feliratot az ügy sürgős elintézése érdekében. A pénzügyigazgató Haviár Gyulá­nak válaszolva kijelenti, hogy az adó­fizetési halasztásokat mindig a köz­ségi elöljáróságok véleményezése alapján adják meg. Igy hát a köz­ségek maguk adják meg a lehető­séget a halasztásra, azonban még igy is felülvizsgálják az ilyen kérel­meket és ott, ahol indokolatlan a halasztás, vissza is vonják. Ugyancsak dr. Török Gábor teszi fel azt a kérdést is, hogy miért ve­tették ki azt a 8 5 százalékos több­letet, melyet a miniszter csak a föld­adóra vetett ki, a ház- és a kereseti adó után is. Dr. Daimel Sándor alispán kije­lenti, hogy a 8'5 százalékos többlet­nek a ház- és a kereseti adó utáni kivetése azért történt, mert a közúti költségvetés 17000 szorzószám alap­ján lett megállapítva és hogy a kü­lönbözet fedezetet nyerjen és ne kelljen rengeteg munkával és költ­séggel pótköltségvetést csinálni, ve­tette ki ezt az összeget. De miután a bizottságban aggályok merültek fel,törvénytiszteletének bebizonyltása­kép a rendeletet visszavonja, amely szerdán már meg is történt. Akik a rendelet alapján már befizették a ki­vetett összeget, azoknak jövő évi útadójába fogják beszámítani. A kér­déshez hozzászólt Ambrus Sándor is. Békésvármegye végleges terméseredménye A gazdasági felügyelő jelentését vita nélkül vették tudomásul. Esze­rint az októberi száraz időjárás a mezőgazdasági munkálatokat kissé hátráltatta. A végleges termésered­mények a megyében kat. holdankint buza 640, rozs 560, ősziárpa 530, tavaszi árpa 560, zab 530, repce 400, tengeri szemes 1250, burgonya 3700 és cukorrépa 14000 kilogramm. Több, mint 72 milliárd adóhátralék Igen rövid volt a pénzügyigaz­gató jelentése, mely szerint az adó­hátralékok terén még most is szo­morú a helyzet. Az együtt kezelt adókban a mult évi hátralék és a folyó évi előirás összesen 6.497,120 K 24 fillér, mely­lyel szemben az év 10 hónapjában befizettetett 2.304,707 K 69 fillér. A megye lakossága köztartozásainak 807 százalékával, összesen 72 mil­liárd 701 millió 659 ezer 551 papír­koronával van hátralékban. Az 1926. évi közúti költségvetés Ezután a vármegyei 1926 évi köz­úti költségvetés tárgyalását kezdték meg, melyet azután az alispán elő­terjesztésében el is fogadtak. A költ­ségvetést 20 milliárd bevétellel állí­tották össze, melyhez hozzácsatolták az ez évről maradt 3 milliárd koro­nát, mely összeg az idén be nem fejezett közmunkákból maradt vissza. A kiadás 19.816,000.000 koronával szerepel. ••• a volt gyulai rendőrkapi­tány perli Kiss törvény­széki hirót Gyula, nov. ÍZ Jelentettük, hogy Kubovits János nyugalmazott gyulai államrendőr­kapitányt azzal vádolták meg, hogy cimborált Kopiniccsal, a hírhedt sik­kasztóval és szökését is elősegítette. Az eljárás Kiss György törvény­széki bírónak a belügyminiszterhez intézett levele alapján meg is indult Kubovits rendőrkapitány ellen, akit felfüggesztettek, de minthogy teljes ártatlansága a hosszas vizsgálat fo­lyamán kiderült, fel is mentettek. Az ügy ilyen fordulata után Ku­bovits a szegedi ker. rendőrfőkapi­tány felhatalmazása alapján súlyos rágalmazás miatt perelte be Kiss György törvényszéki bírót. Ebben a perben vagy a gyulai, vagy a budapesti törvényszék előtt tartják meg hamarosan a főtárgya­lás!. Kölcsönt kapnak az uj háztulajdonosok Budapest, nov. 12. A házhelyek kérdésében Schandl Károly államtitkár kijelentette, hogy mindennél fontosabb az, hogy akik a házhelyeket megkapták, építkez­hessenek is. Százötvenezer házhelyet osztott szét az OFB és ebből har­mincezret már be is építettek. A földmivelésügyi és pénzügyminiszter most akciót indított, hogy megfelelő kölcsönt biztosithassanak az uj ház­helyek tulajdonosainak. Remélhetőleg ez a törekvés rövidesen sikerrel is fog járni. Az a terv, hogy legalább az építkezéshez szükséges faanyagot kapják meg az építkezők törlesztésre. Gyilkos merénylet a Fővárosban 9 féltékeny asszony bosszúja Budapest, november 12. Véres merénylet történt tegnap a Fővárosban. Jakabházi Lászlóné hároui lövéssel teritette le hűtlen férjét. Jakabházy Lászlónét a rendőrség ma délelőtt hallgatta ki a férje el­len elkövetett gyilkos merénylet részleteiről. Jakabné szomorúan mondja, hogy ami tegnap este tör­tént, az elkerülhetetlen volt. Ura kidobta lakásából, anyagilag nem támogatta és noha ő legjobb anyagi viszonyok között étt,feieségét hagyta a rokonokhoz szaladgálni kisebb­nagyobb kölcsönökért. Férje nem vált el tőle, de megunta őt és el­kergette és házasságot igért egy előkelő pesterzsébeti család leá­nyának. Jakabházy Lászlót három súlyos lövés érte, az első a karját, a má­sodik a tüdejét, a harmadik pedig a máját roncsolta szét. Hülttl pro­fesszor este 8 órakor megoperátta, a műtét jól sikerült, azonban Jakab­házy eszméletét ezideig nem nyerte vissza. Békésvármegye jovfiévi virilisei Gyula, novemben 12. Jelentette a „Körösvidék" egyik régebbi száma, hogy elkészült a vámegye legtöbb adót fizető pol­gárainak nyers névjegyzéke. Ebből a nyers névjegyzékből, amelyet mi teljes egészében ismertettünk, most állították össze Békésvármegye tör­vényhatósági bizottsága 1926. évi virilis tagjainak névsorát, amelyet itt közlünk : A lista élén gr. Wencheim László (Békés) áll 622,559.059 K adóval. Százmillión felüli adót fizetnek: Gr. Wenckheim József, gr. Almásy Dé­nes, Schvartz Lajos, gr. Blanken­stein Pál, gr. Wenckheim Dénes, Kárász Imre, gr. Bolza Pál, gróf Bolza Pál, gr. Wenckheim Sándor, gr. Bolza Géza, gr. Wenckheim Jenő. gr. Wenckheim Lajos, Ko­cziszky Mihály. Százmilliónál keve­sebb adót fizetnek: Reck Géza, Braun Mór, Czinczár Dezső, br. Apor Vilmos, gr. Almásy Alnjos, dr. Pallmann Péter, dr. Szto­janovits Szilárd, dr. Zöldy Miklós, Najmann György, Schillinger Lipót, dr. Major Simon, dr. Nóvák Kamill, dr. Kaczvinszky József, dr. Berényi Ármin, Lakos Jenő, dr. Tury Fe­renc, dr. Ángyán Károly, Hevesi Adolf, Neuman Márton, Reisner

Next

/
Oldalképek
Tartalom