Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-12-25 / 293. szám

Békéscsaba, 1925. december 25. Körösvidélc 5 Shakespeare szülőföldjén. Irta: Sztehló Nándor. Ugyancsak a németek teszik meg azt a tréjátis, hogy a haltenyésztésre fel nem használt szennyvizmennyiségből megfelelő eljárással kivonják a zsíros alkatrészeket s azokból pompás szappant főznek. Köztudomás szerint a szennyvízben óriási mennyiségű erjedő hulladékanyag is van, amit a nagy nyugati kulturvárosok finomult gazdasági érzékű lakóinak nézete szerint ugyancsak nem szabad felhasználatlanul hagyni. Igy lesz a szennyvízből (engedelmet kérek a netalán szeszkedvelő t. Olvasótól) — szesz, sőt valóságos pálinka! Csak mindezeknek előrebocsájtása után tudjuk elképzelni, hogy milyen messze is állunk mi még az igazi, fejlett kulturáju nagyvárosoktól ! Nincs potykatenyészetünk, nincs szappangyárunk és nincs szeszfőzdénk, hanem amiként őseink sületlenül, csupán a nyereg alatt puhitva fogyaszták a nyers húsok különb-különb nemeit, hasonlatosképpen mi sem potyka, vagy pálinka formájában, hanem feldolgozatlanul, nyers, természetes illatú kövér párafalatokban nyeldessük nyaranta a Körös-csatorna és az utcai árkok szennyvizét. Arra pedig hogy ez az állapot hamarossan megváltozzék, vajmi kevés lehet a reménységünk. Városunk fekvése teljesen sik. Talajunknak egyetlen irányban sincs számottevő természetes esése, tehát a csatornahálózat kiinduló és elvezető végpontja között mesterségesen kell olyan színvonalbeli külömbséget teremteni, amely a csatornahálózatnak a szennyvíz továbbításához szükséges esést biztosítsa. Minthogy tőlünk nagyon messzire kellene (Békés alá) kivezetni a Kőrösbe a szennyvizet, a két végpont között szükséges színvonalbeli külömbség beállítása azt eredményezné, hogy a csatorna vége sokkal mélyebbre kerülne a Kőrös medrénél. Ezt a hibát csak egy-két átemelő szivatytyukészülék beépítésével lehetne elhárítani, ami természetesen óriási tételekkel növelné meg a csatornázási költségeket. Legegyszerűbb hozzávetőleges számitások szerint is több, mint 100 milliárdba kerülne Békéscsaba város vízvezetéke és csatornázása. Ha nekifog valamikor a város ennek a hatalmas és eléggé nem hangsúlyozható fontosságú, bizony mindennél sürgősebb, a közegészség megjavítására szolgáló munkának, először bizonyára csak a belső városrészekben épiti ki a vízvezetéket és a csatornahálózatot, azonban már az első pillanattól kezdve az egész város csatornázásának és vízvezetékének egységes, összhangzó terveit kell elkészíttetnie. Ezzel nagy vonásokban ki is merítettük ennek a témának az is! mertetését és azt hisszük, sikerült fokoznunk valamicskét a leirottakkal a vízvezeték- és csatornaváró Nagyközönség eddig is megnyilvánult türelmét. (m.d.) Karácsonyi előadás Eleken. Az Irgalmas Nővérek vezetése alatt álló gazdasági leányiskola karáfcsony másnapján rendezi előadálát a Kulturház nagytermében. Ez alkalommal is kedves előadásban 1 esi része az eleki közönségnek. Shakespeare utolsó darabja, a Vihar, azzal végződik, hogy Prospero, miután férjez adta a leányát és kibékült ellenségeivel, eltemeti büvészetének titkait a mély tenger fenekére és szabadon bocsájtja hü szolgáját Áriéit, ki csodálatos zenével töltötte be az elhagyott, óceáni szigetet. Könnyű megfejteni a darab szimbólumát: Shakespeare maga az öreg királyi bűvész, a színpad az ő tündérszigete és költészetének szellemszolgája a hűséges, de mégis szabadulni vágyó Áriel. A Londonból hazatérő költőt is leányának esküvője várta otthon és bizonyára a mindentől való búcsúzás megbocsátó hangulata kisérte, mint Prosperot, kinek „minden harmadik gondolata a sir lesz." Azóta Áriel zenéjének igézetével betöltötte az egész földet, hangja fölujjong és sir millió meg millió sziv aranyhárfáján és elvezet az avonmenti kis városkába, hol hatalmas ura pihen a Trinity-Chruch kőkockái alatt. A londoni Paddicgton Station kormos üvegtetője alatt a nyüzsgő forgalom zajában elvész a szava. Helyette az utazási társaságok egyenruhás emberei állnak a liverpooli gyorsvonat hosszú kocsisora előtt, kezükben jegyzőkönyvvel és jegyfüzetekkel eligazítanak mindenkit már előre lefoglalt helyére. Mert angoloknál az nemzeti természetté vált s a vasúti és hajóstársaságok egész légiója versenyez a közönség olcsó és kényelmes szórakoztatásában. A kirándulók Leamingtonban nagy 60 —80 személyes társas autókra ülnek és beutazzák az egész megyét, mielőtt Strattfordba mennének. Megnézik a hire? Kenilworth kastélyt, mit Walter Scott ragyogó leírása népszerűvé tett és csak délután szentelnek néhány kíváncsi félórát a Shakespeare's Town látnivalóinak. Shakespeare szülővárosa Stratford on Avon alig lett nagyobb valamivel, mint a költő jdején volt. A keskeny, szük házak nem magasabbak egy emeletnél, nagyobbrészt apró vörös téglából épültek és ugyanabban a sülben, mint a költő fennmaradt két háza. Falaikat elbájolóan futtatja be az örökzöld. A modern cottage-ok is egyszerűek, szinte kicsinyek, nagy, emeletes szállodának nyoma sincs, pedig naponta többezer idegen fordul meg falai között. A Woodstreet kirakatain már erősen érezhető a Shakespeare-kultusz, a város fő jövedelmi forrása. Mindenütt Shakespeare-szobrok, képek emléktárgyak, másolatai vannak felhalmozva. A nagy vendéglő homlokzatán két atlasz tartja a földgolyót, — ilyen volt a Qibbe szinház hamlokzata — és fölöttük Shakespeare kezdetleges sirszobrának stilizált mása néz a nyüzsgő nép fölé. A falakon a Mermaid Tavern emlékére néhány sellő rajza siklik. Van valami kedvesen bájoló ebben az általános kultuszban s nem jut az eszünke, hogy bizony egészen más lehetett az a hires kocsma, melyikben a költő irt és szinészbarátaival mulatott, hol egy verekedésben a nagy tehetségű Marwolt leszúrták. Ott nem teázgattak mesés autóprémekből kibontakozó amerikai milliomos kisasszonyok. Ök éreztetik legjobban, hogy a merry ole England örökre a múlté és már csak Shakespeare költészetében él. Nekik nem dalol Áriel és a pajkos Puck nem tréfálkozik velők. A Henley-streeten van Shakespeare szülőháza. Szük, falépcsős, emeletes falusi ház. Két földszinti és két emeleti szobában helyezkedik el a leggazdagabb Shakespeare muzeum. Magától a költőtől származó kézirat vagy emléktárgy természetesen nincs benne, de a kegyelet bőségesen öszszehordta mindazt, mi a költő rokonára, barátára, korára és életviszonyaira vonatkozik. A falak tele vannak a kortársak képeivel, a szekrényekben egyik régi levél a másik mellett. A költő periratai, végrendelete családjának levelei, a városi irattár okmányai, drámáinak első kiadása és egy kis könyvtár azon müvekből, miket Shakespeare kétségtelenül ismert, vagy említ — régi fegyverek, házi eszközök, pecsétek és az utókor kultuszának emlékei. A maradványok és emlékek roppant halmaza kifárasztja a kíváncsi idegent és ugy érez7Ük, hogy hoszszabb napokra terjedő tanulmányozás sem vezetne közelebb hozzá. Többet mond nekünk egy pecsétgyűrű, vagy régi számadás, mint amennyit 0 maga mondott a Hamletban, vagy a Lear királyban ? Nem nagyszerűbb, fenségesebb végrendelet a Vihar? Ha Őt keressük, álljunk meg az üres szobában, melyikben először látta meg a napvilágot. Itt hajlott a kicsiny bölcső fölé a legáldottabb édesanya, kit szintén Máriának hivtak. Dalolt neki, játszott vele, becézte, nem sejtette, hogy hires nagy fia van, de boldog volt, mert az övé. Vagy nézzük meg a Grammar-school agyonfaragott iskolapadját. Talán azon próbálgatta verejtékező kisfiú buzgalommal az első nagyon nehéz betűket az első még nem is értett nehéz szavakon : Szerelem . . . Halál . . . Vagy csak annyi szerepe volt az életében az öreg jószágnak, hogy nagyszerűen lehetett rajta ugrálni és verekeni, mig a jó Thomas Jenkins mester elment egy pohár sörre, a szomszéd korcsmába? A földszint egyik szobájában volt az apa boltja. Képzeljük ide az élénk eszű, pajkos gyermeket, mint szeme önkéntelen rá-rávillan az emberekre, megfigyelő élességgel, vagy kövessük lépteit a szük konyhaajtón át a kertbe, honnan égy pár szál virággal titokban elindult Shottery felé — a kedveséhez. A másik Shakespeare-muzeum a New-Place-i házban van. Ezt a költő később vásárolta, mikor már gazdag ember volt és itt lakott életének utolsó éveiben. Muzeuma nem oly gazdag, mint a szülőházé, de a kertje elbájoló. Címeres, vasrácsos kerítését egészen elborítja a borostyán és bent tarka ágyakban pompázik minden virág, amit a kőltő müvei említenek. Talán sejtelmes szép tavaszi alkonyokon, mikor már becsukták a vaskaput a látogatók elől, ide jönnek sétálni és ábrándozni az ő gyönyörű, szerelmes lányai. Ofélia parányi kezéből bágyadtan hullnak a szirmok, Perdita egész ruhája csupa virág és a setét sykamorfa mellett a csodaszép Capuletti Júlia kötögeti a Szerelem és Halál menyasszony koszorúját. A New-Place Qardenstől nem messze van az Avon pártán a Memorial-Theatre. Bástyaalakban épült, várszerű, tornyos épület, hatalmas kapuivvel átkötött előcsarnokai stílusos egységben vannak az egészszel. Teljesen elüt a modern nagyvárosi színházaktól és hiven beleilleszkedik az egész városka régies stílusába. Előtte a parkban van Shakespearenek egy régi szobra. A színházban állandó színtársulat játszik, Reinhardt stílusával akarja újszerű ábrázolásban adni a költőt, de bizony a mi Nemzeti Színházunknak messze mögötte marad. Két utcával tovább van az Avon mellett a Trinity-Chruch. A templom kertjében régi sírkövek alatt pihennek a kortársak és utódok, mig a költő és családja a szentély kőkockái alatt alussza örök álmát. Az északi oldalbejárat mellett sűrűn tolonganak a iátogatók és csak lassan lehet előre jutni. A bejárat mellett van elhelyezve a két nevezetes anyakönyv, hol a költő születése és halála van feljegyezve. A déli hajó üvegfestményein aranyosan ömlik a fény. Határozottan szép gót templom. Kapu és ablakivek tele vannak kőcsipkés díszítéssel és a kereszthajó famüveinek faragványa túlhaladja hazánk ily nemű emlékeit. De azért érezzük, hogy ez nem Shakespeare világa. Ide őt csak kettő fűzi: a régi keresztelő medence és a szentély, mely fáradt testének pihenőt adott. A vén kőmedence széle csonka, lehet, hogy akkor tört le, mikor Apolló hatalmas nagy pogány istentestével láthatatlanul rákönyökölt a kis William keresztelőjén. A szentély előtt korlát választja el a sírokat a látogatók elől. Csak sorban lehet odamenni. A középső nagy kőkockán régi döcögő sirvers kéri a vándort, hogy ne bolygassa meg a halott csontjait. Oldalt a falon van egy kezdetleges szoborképmás, mely félalakban, tollal kezében ábrázolja a költőt. Mesterember kézre valló mű, nem valószínű, hogy hiteles arckép volna. A templom tele van látogatókkal, állandóan jönnek mindig ujak és ujak. Pedig milyen jó lenne egyedül maradni vele egy kicsit. Előlük a költő még makacsabbul elrejtőzik a sírjába. Megkérdezgctni, hogy „milyen álmok jönnek a Halaiban, ha majd leráztuk mind e földi bajt?"., és megköszönni, hogy életében oly nagyszerű dolgokat álmodott nekünk. Odakint ezüsttükörben csendesen siklik az Avon vize. A túlsó parton párás fény ömlik el az üdén ragyogó zöld mezőkön. A négyhetes eső után jólesően árad a nap melege s az ég mosolygós kékje valami szelid hangulatos hivás az Élet öröme és szépsége felé. Egy csónakban egymásmellen egy fiu és egy lány evez. Két szép fiatal élet, egymásra feledkező szemükön rögtön melátszik, hogy jegyesek. Ferdinánd 'és Miranda . . . Szivük telidesteli van boldogsággal s hogyan is érthetnék meg az öreg Prosperó szavát: „A játék véget ért. A felhősipkás tornyok, paloták, Dus templomok, maga e földgolyó S mi rajta van, mind semmivé oszol, És mint e hiu látvány nyomtalan Eltűnik. Olyanok vagyunk mi is, mint Az álmok anyaga : kurta életünk Kerete álom." Egyházfelügyelői beiktatás. A gyomai ág. ev. egyház vasárnap iktatta be felügyelői tisztségébe dr. Pálka Pál járási "főszolgabírót. Ebbeli minőségében vezette is már a tisztújító közgyűlést, melyen egyház gondnokul Pitsch Ádámot, pénztárosnak Schwalm Mihályt és uj presbiternek Haibach Józsefet választották meg. Vallásos est. Feiber Ernő gyomai ág. ev. lelkész jótékony célú vallásos estet rendez templomában folyó hó 27-én, melynek szónoka dr. Varsány Mátyás budapesti lelkész lesz.