Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-12-15 / 284. szám

Békéscsaba, 1925. dcccmbcr 25. Kőrősvidék 5 9 Munhácsy-csBPhészcsapat háziünnepe Nagy gyermeksereg tódul be min­den hétköznap reggel a Szent László­utcai állami ellemi népiskola kapu­ján, de egy hétköznap reggelén sem nyílt annyit ez a kapu, mint most vasárnap délután. Ezúttal azonbkp nem elemi iskolások, hanem a cser­készügy barátai nyitogatták, mert félnégy órai kezdettel a Munkácsy­cserkészcsapat itteni helyiségében háziünnepet és tánccal egybekötött eadélutánt rendezett. Olyan nagy voft az érdeklődés, hogy csak a levetet? felsőruhákkal; megtelt ej^ ruhatárak berendezett iskolai terem, az ünífep helyszínére, cserkészotthonba pedig a hatal­as közönségnel^csak egy része fért be. Megjelent az ünnepen dr. Mol­nár Frigyes, az országos cserkész­szövétség főtitkára is. A cserkészügy helybeli patrétnflÉi és vezetői so­fában ott láttuk Walthier Lujzát, a polgári leányiskola cserkészcsapat parancsnoftnőjét, Szalay Gyulát, Qajda Béla leánygimnáziumi igaz­gatót,. Mészáros Gyulát és csak­nem valamennyi csabai cserkésztisz­-tel. A levente zenekar [megnyitó ze­néje után Nag^ Jancsi, a Munkácsy csapat egy kis cserkésze énekelte el a meghatott közönségnek a magyar Hiszekegyet. Oláh cserkész szép sza­valata után Sebestyén Dénes, a csa­pat fáradságot nem kiméivé buz­gólkodó parancsnoka rövid, de nagy­hatású beszéd keretében emlékezett meg a csapat példaképéről, Mun­kácsy Mihályról és dörgő tapsvihar között leleplezte Munkácsy olajfes­tésü mellképét, melyet dr. Haan Albert városi kihágási biró, aki mellékesen nemes buzgalommal és szép sikerrel áldoz a művészetnek is, festett és ajándékozott a csa­patnak. Drámai jelenet, mégpedig haza­fias irredenta drámai jelenet elő­adása következett most a házi szín­padon : Hanczdr László és Sán­dor, valamint Rongyos Mihály cser­készek alakították a főbb szerepe­ket kitűnő tudással, nagy és megér­demelt sikert aratva; de talán még nagyobb volt Rakovszky Emilia si­kere, ki nemcsak remekül tudta mondanivalóját, de különösen bá­jos jelenség volt egész kicsi lány lé­tére egy, a garázda oláh tiszt sze­relmi ostromát hazafias tűzzel visz­szautasitó és megtorló székely me­nyecske szerepében. A Biró előtt cimü humoros jele­net előadói és a Levente zenekar szórakoztatták ezután a közönsé­get, majd kezdetét vette a tea és a tánc. Hogy a táncmulatság is jól sikerült, annak bizonyítására elég egy megjegyzés: annyi szép lány volt ott, hogy azt se tudtuk, me­lyikben gyönyörködjünk. A késői órákban a legjobb hangulatban osz­lott el a nagyszámú közönség, melynek és vele minden jó magyar embernek háláját és elismerését az i ünnep agilis szervezői és rendezői: l Sebestyén Dénes parancsnok és Nádai József cserkésztiszt fényesen } megérdemelték. | Belépődíj nem volt, de a cserkész­ügy céljaira számosan adakoztak. A Békéscsabai Takarékpénztár Egye­sütet százezer koronás adományáért és a később hirlapilag is nyugtá­zandó többi adományokért hálás kö­szönetét fejezi ki a csapat vezető­sége. Döntött a miniszter a csabai postapalota építése ügyében \ A szegedi postaigazgatóság hflidöttje Lipták János Jelentette a „Körösvidék", hogg a M. Kir. Pósta központi igazgatósá­gának építési bizottsága ugy dön­tött, hogy a békéscsabai postapalota építésével mint legmegfelelőbb aján­lattevőt, Lipták János békéscsabai épitővállalkozót bízza meg. A dön­tés hivatalos uton a kereskedelmi miniszter elé került jóváhagyásra, ami a mai napon meg is történt. A miniszteri jóváhagyás után ki­adott sürgős intézkedésekre vonat­kozólag az alábbiakat sikerült meg­tudnunk : A postapalota építésének hivata­los Előkészületei rövidesen véget­érnek s megkezdődhetnek az épí­téssel járó munkálatok. A szerződés megkötésére a napaltban köti meg a szerződést vÉllalbozoval is megtörtént már az in­tézkedés. A szegedi posta­igazgatóság kiküldöttje rö­videsen megérkezik Békés­csabára, hogy itt Kovács Károly postafőnök előtt megkösse Lipták János vállalkozóval a szerződést. Az építkezés ellenőrzésével a gyulai-államépitészeti hivatalt bíz­ták meg, amiről már Bálint János műszaki tanácsos is megkapta a hivatalos értesítést. Most tehát már bizonyos, hogy egy-két héten belül megkezdheti Lipták János vállalkozó, a téli mnnkanélKüliség közepette kétsze­resen nagyjelentőségű építkezés előmunkálatait. 9 Békéscsabai általános Hunkásdalárda közgyűlése Megválasztották az uj vezetőséget és elhatározták a A Békéscsabai Általános Munkás­dalárda vasárnap délelőtt 10 órakor tartotta közgyűlését a városháza kis tanácstermében, melyet ez alkalom­mal teljesen [megtöltött a tagok és pártoló tagok száma. Fabulya elnök beszámolt a három évi működésről, amely alatt több mint hatvan nyilvános föllépése volt a dalárdának és bebizonyosodott, hogy a karban meg van a fegyelem, szorgalom és a törekvés. A jelentést a közgyűlés tudomá­sul vette, a felmentést megadta és az alábbi uj vezetőséget választotta meg: Elnök: Darabos Mihály, alelnökök: Máthé Mátyás, Kiiment Mihály, jegyző: Kurunczi Péter, pénztárnok: Uhrin János, ellenőrök : Péli Mihály, Fabulya János, kotta tárosok: Zele­nyánszki Pál, Mitykó János. Választ­mány : Kungl Nándor, Varga Mihály, Ancsin Mihály, Szlávik Mátyás, Pet­rovszki János, Slimbarszki János. Darabos elnök megköszönte a bizalmat az uj vezetőség nevében s Ígéretet tett, hogy mindent elkövet a dalárda érdekében, hogy minél több és szebb eredményt érjen el. Dr. Emperl Gyula nem jelent meg a közgyűlésen és igy Kurunczi jegyző ismertette helyette a Magyar Dalos Szövetség nagy jelentőségét s indít­ványozta, hogy lépjenek be a Dalos Szövetségbe. Ugyancsak Kurunczi indítványozta, hogy tegyenek meg minden lépést aziránt, hogy Békés­csabán teremtsék meg az együtt­működést a magyar dalkultura ápo­lása terén a többi dalosegyesületekkel. Mind a két indítványt nagy lelke- \ sedéssel fogadták el és megbízták a vezetőséget, hogy a dalárda élére köztiszteletben álló társadalmi vezető ' tényezőket kérjenek fel a dalárda j tiszteletbeli elnökségeinek betöltésére. A Himnusz eléneklésével zárták be a mindvégig lelkes hangulatban lefolyt közgyűlést. 1 — A Kormányzó névQnnepe Gádoroson. December 6-án d. u. fél 3 órakor az állami elemi nép­iskola növendékei, az ifjúsági egye­sület tagjai, valamint a leventék ha­zafias ünnepély keretében ülték meg nagybányai vitéz Horthy Miklós névnapját. A gazdag müsoru ünne­pélyen Király Lajos állami tanitó és Kolbenhayer Kálmán igazgatótanitó tartottak értékes beszédet a nagy­számú ünneplőkhöz. A jelenlevők hazafias érzelemtől áthatva éltették Magyarország bölcs kormányzóját. — Tanitóválasztás. A békés­csabai róm. kath. egyháznál vasár­nap délelőtt fejezték be a december 3-án Mester N. és Paulik Dóra kö­zött abbamaradt tanítói választást Bartoss Ferenc apátplébános elnök­lete alatt. Az iskolaszék dr. Berthóty István polgármester és Szalay Gyula iskolaszéki tagok tárgyilagos és fi­gyelemreméltó felszólalásai után Pau­lik Dóra tanítónőt általános szótöbb­séggel véglegesen megválasztotta ta­nítónak, aki működését már meg is kezdte. — Választmányi Qlés. A Magyar Nemzeti Szövetség békéscsabai kö­rének választmánya ma, kedden d. u. 5 órakor a Rudolf-reálgimnázium­ban választmányi ülést tart, amelyre ezúton hivja meg a választmány tagjait s kéri megjelenésüket az Elnökség. — A budapesti Nemzeti Áru­mintavásár időpontját a vásárt rendező budapesti kamara 1926. április 17—26 napjaira tűzte kl. A vásár céljaira a városligeti Ipar­csarnok, a mögötte épült kiscsar­nokot, a Mezőgazdasági Muzeum egy részét és az esetleg még szük­séghez képest építendő paviilono­kat veszik igénybe. A vásárra vo­natkozó mindennemű nyomtatványt, bejelentési ivet, stb. a szegedi ke­reskedelmi és iparkamaránál lehet beszerezni. — Az ev. LeányegyesQlet so­rozatos összejöveteleinek tárgyi sor­rendjében változás történt, mig a legutóbbi alkalommal Biszkup Fe­renc berényi ev. lelkész ur a bei­misszió fontosságáról tartott nagyon tanulságos és élvezetes ismertetést; addig Linder László lelkés ur, most december 16-án szerdán este 6 órakor beszél a presbiteri teremben Bach J. S. a nagy zeneszerző életé­ről és müveiről. Egyik szerzeményét elő is adja Réthy István ur hegedü­kiséretében harmóniumon. A Luther­Szövetség mai adventi délutánjára is felhívjuk tagjaink figyelmét. El­nökség. — Megfagyott egy öregasz­szony. Szegedről jelentik: Meg­döbbető esemény játszódott le a napokban a Dugonics-téren. Az ott felállított illemhely gondozónőjét, özv. Kovics Istvánnét megfagyva találták nyomorúságos szalmavac­kán a házikó alatt levő pincehelyi­ségben. Az utca kíváncsi népe pil­lanatok alatt összeszaladt s nagy tömegbe verődve várták a hullaszál­lító kocsi megérkezését. Holttestét az orvostani intézetbe szállították. A 75 éves öregasszony háború előtt markotányos nő volt a hadse­regnél, husz hadgyakorlaton vett részt. Utolsó éveiben már nem volt normális, mindenkivel veszekedett, kiabált, sokszor közbotránytokozott. Most a nyomor és hideg áldozata lett. — Elitélt csalók. Pár hónappal ezelőtt Köröstarcsán dr. Burnáz Já­nosnál megjelent két vándorló kár­pitos, akik 1.600,000 koronáért el­vállalták a doktor két foteljának ja­vítását és behúzását. A két kárpitos, Grünwald Imre és Schönbrunn Li­pót csabai lakosok bejöttek Csabára, ahol az egyik kereskedőnél Burnáz dr. számlájára meg is vásárolták a szükséges szövetet, majd azzal el­végezték az elvállalt munkát is, mely után a kialkudott pénzt felvet­ték és tovább álltak. Távozásuk után másnap dr. Burnáz egy leve­let és számlát kapott Csabáról és ekkor derült ki a turpisság. A két csalót a reudőrség elfogta és bíró­ság elé állította, hol ügyükben pár nappal ezelőtt hoztak Ítéletet és mindegyiküket 500—500 ezer ko­rona pénzbüntetésre ítélték. — Egy szemmel született gyer­mek. Mostarból jelentik: A Herce­govinában levő Dragojevo községben egy asszonynak gyermeke született, akinek csupán egy szeme volt a homloka közepén. A gyermek hol­tan jött a világra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom