Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-25 / 268. szám
130 Körösvidék Békéscsaba, 1925. november 2 9. flz (tarára hétfői hangversenye Óriási érdeklődés mellett folyt le az Auróra hétfői hangversenye, melyen Alpdr Gitta, a M. Kir. Operaház tagja és Zsolt Nándor hegedümüsz részesítették Békéscsaba zezekedvelő közönségét olyan páratlan műélvezetben, mely egyfelől a művészeknek szerzett hálás jóbarátokat Békéscsabán, másfelől a tiszta művészetben való gyönyörködés lehetőségét sorozatosan megadó Auróra körnek hozott ujabb nagy erkölcsi sikert. Alpár Qitta hangszinezését, bámulatos technikáját lélekzetfojtva, igazi elragadtatással hallgatta a közönség. Nem csoda, ha a küiönben is igen rokonszenves művésznőt szűnni nem akaró tapsok háromszor, négyszer is kihívták a lámpák elé. Zsolt Nándor Qrieg C moll szonátájában és különösen saját kompozíciójában: a Szitakötökben mély érzésű művészként, a Tschaikovszky Hegedűversenyben pedig káprázatos virtuóznak mutatta be magát. Butá és szekér karambolja Orosházáról jelenti a „Körösvidék" tudósítója : Ifj. Kovács József kereskedő autóján a Tóth malom felől jött az Erzsébet királyné utcán végig. A Könd utca keresztezésénél szembejött vele egy szekér, amely ugyanazon az oldalon hajtott, amerről az eutó haladt. Az autó vezetője azt hitte, hogy a kocsi ki fog térni előle szabályosan, s ezért bátran vezette autóját. A kocsi azonban nem tért ki, s megtörtént az összeütközés, melynek következtében a kocsi rúdja kettétörött, s a kocsin ülő gazda kirepült a kocsiból. Az autó is megrongálódott. fl kolozsvári oláh katedrális árnyékában Ferdinánd oláh király elhatározta, hogy hálából országa szerencsés megnagyobbodásáért fogadalmi templomot építtet. S hol másut, mint kincses Kolozsvárott! Már a megszállás második-harmadik évében foglalkoztak illetékes oláh körökben egy monumentális görögkeleti templom felépítésének tervével, azonban az építkezésekre szánt pénz valahogy mindig elsikkadt. Minden panamista munka ellenére végre 1923. őszén mégis megkezdődött az építkezés. Halálraitéiték a magyar színházzal szemben levő kis parkot, Kolozsvárnak egyik igen poétikus sétaterét. Áldozatul esett itt a gyilkos fejszéknek áldott emlékű Erzsébet királynénk emlékére ültetett három gyönyörű hársfa is. Hamarosan nagy téglargkások, meszeigödrök rútították el a szép helyet s megkezdődött a munka. Ma már, aki Kolozsvárra téved, láthatja, hogy meglehetősen előrehaladtak vele. Az épület „Nagyromániának" a leghatalmasabb vasbeton építkezése lesz. Állnak már a hatalmas terméskövekből emelt falak. Több mint kétezer köbméter nyersköre volt szükség ezek felemeléséhez. Míg most is rengeteg kőtömb hever szanaszét, amit a deési kőbányából szállítottak ide. A katedrálisnak a kupolája lesz a leggrandiózusabb. A vasbeton vázat belülről téglával kivül terméskővel fogják kitölteni. Az egéiz épület alapjs a „Nemzeti Színház" alapjával lesz egy vonalban, legmagasabb pontja, a kupolán ragyogó rézkereszt 78 méter magas lesz. Hátul a szentélyt félkupola fogja födni, rézbádoggal díszítve. Az épület 16 millió leit emésztett fel, ami koronába átszámítva, több mint öt milliárd. A vállalat vezetői azt hiszik, hogy a katedrálist egy év múlva már átadhatják a kolozsvári görögkeleti püspökségnek. Ott csillog majd a román görögkeleti templom óriási kupolájának rézkeresztje a volt magyar színház homlokzatával egy szintben, hirdetve gőggel a leigázott magyarságnak: mi vagyunk az urak I Azt hisszük mégis: Bábeltorony lesz csak a hatalmas kupola. Bábeltornya az oláh barbárságnak és nemsokára a 1 megtört oláh nagyravágyás .mementó mori"»ja a szabad Erdély földjén. Tőzsde (A MTI bókósommbai tlók/áamk Jelentése alapján :) Valaták i A. ft 345400-846420 Dollár 7I3CO-71600 Fr. frank 2771-2781 Líra 2888-2904 1 Márka 17025 lo.S 10046-10076; Szokol 2119-50 Leu 829-333 lSv.fr, 13784 1 Dinár 1262-1266 Oabonaéraki 76 kg. tiszavidéki 365000 370000 77 kg. tiszavidéki 357500-362500 78 kg. tiszavidéki 372500-377500 79 kg. tiszavidéki 362500 -367500 Rozs 227500-232500 Tengeri (ó) 260000- 265000 Tengeri (uj) 165000—167500 Takarmányárpa 225000—235000 Sörárpa 300000—330C00 Zab 2350 0 -250000 Korpa 160000-162500 Lolmoton János sertés-, szarvasmarha-, borjú- és juh bizományos Budapest ferecncvdrosl sertésvásári jelentése: Prima urad. faj 20500—21000, prima szedett 17500—18000, szedett közép 16500—17000, szedett könynyü 13000—15000, I. rendű öreg 17500-18500, 11. rendű 16500— 17000, angol süldő 17000-20000 K. Felhajtás 5075, eladatlan 332. Gyönyörű karácsonyfák rendkívül olcsó áron kaphatók Horváth Károly miikertésznél Békéai-ut. Előjegyzéseket elfogad Irányiutca 16. sz. Viszonteladóknak kedvezmény. 4949 A próhirdetómek Fény képnagyítások, fotoskiccek, olajfestmények rendelhetők Zvarinyi Lajosnál Békéscsabán, VI., Breznyik-ucca 3. Kiadó 3 szobás lakást keresek. Ajánlatokat .Arany bérlő* cimea a kiadóba. 624 Rum és likőr eazenolák a legjobb minőségben Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. BÚTOR legolcsóbb beszerzési forrása IV., Berényi ut 23. és IV., hajnal-ucca 5. sz. alatt. 4568 Klsgorendés (Felsőnyomáson) 4 klshold szántóföld eladó. Érdeklődni Vass-ucca 11. 4412 Eladó Gyulaszabadkán 82. tanyaszám alatt 24 hold szántóföld. Cim Albert Miksa Elek. 4664 Erősen bevasalt uj kooslk eladók, ócskáért ujat cserélünk. Majerik és Valentinyi Baross-u. 26. 4755 Egy csinos, kevésbé használt hajtókocsi oladó, ugyanott egy tanulófiu felvétetik. II., Vass-ucca 16. Poszt Ferenc kovácsmesternél . 4850 Bármilyen állást elvállal magasabb műveltségű, gazdasági és kereskedelmi képzettséggel rendelkező tisztviselő. Cim a kiadóhivatalban . 4678 Eladó egy szobaberendezési bútor Érdeklődni 111, Vetter-ucca 2. 4882 F. hó 21-én, szombaton reggel elveszett egy barna hamvasszürke foltos német nőstény vizsla kutyám és egy fehér barnafoltos angol nőstény vizslám. Nyomravezető illő jutalomban részesül. Gurisatti Ferenc Máv főmérnök, p. u. uj épület. 4934 Ügyes és szorgalmas üzletszerző tisztviselőket keres a Duna Biztosító R. T. békésmegyei képviselete, Békéscsaba, Andrássy-ut 14 sz. Mag«g jutalékot fizeünk. Kezdőket betanítjuk. 4873 Szőllő-oltványok és hazai gyökeres vesszők — mig a készlet tart — tavasa! szállításra is megrendelhetők és megtekinthetők a Faiskola R. T. Andrássy-ut 2. sz. üzletében- 4946 Egy forgalmas kovácsműhely szerszámmal haszonbérbe kiadó vagy a szerszám külön eladó• 111., Berényi-ut 66. szám. 4948 Háromszobás lakás kiadó, esetleg egy bútorozva. Berényi-ut 67. Érdeklődni ugyanott. 4950 Egy különbejáratu szoba kiadó. Réthy-utca 4. 4941 Eladó ház V., Mikszáth-ucca 26. Erzsébethely. Értekezni ugyanott, vagy Orosházi-ut 15. 4942 Szűcs segédeket állandó munkára falveszek. Pongrácz András szűcs, Békéscsaba, Szöllő utca 15. 4951 'ZSPHIK 3 Fatüzelésü, légfütéses, folytonégő kályha 10% r va lfüt 1 szobát 24 *£ Nagy raktár minden rendszerű, bármely tüzelési anyagra alkalmas kályhákbanés tűzhelyekben valamint mindennemű vasárukban, mezőgazdaság! gépekbon, tűzifa; fűtő- ós kovácsszénákban. Mielöttszükségletétbeszerezné, okvetlen keressen fel bennünket! Békéscsabai Áruforgalmi B. T. Szent István tér 3. szám Saját házban. Telefon 89. Két jó házból való flu tanulónak fölvétetik. Dr. Simkó József dobozmegyeri szólótelepén kitűnő és tiszta csemege bor lakodalmi, disznótori és egyéb ünnepi alkalmakra kedvező áron eladó. Érdeklődók forduljanak Kelecsényi György bérlőhöz a helyszínen. 4932 Ugyanott csemegeszőlő is kapható. Ad.vesz.közvetit mindent Szotyori István ingatlanforgalmi Irodája Békéscsaba, Iráuyl-u. 2. Házvezetőnőnek menne 54 éves gyermekszerető, németül is beszélő r. katholikus jobb özvegy aszszony. A háztartásban mindenhez ért, jól főz, kézimunkázik, varr. Lehetőleg falura vagy pusztára, özv. Czoll Demeterné, Gyula József város, K. Sriffert utca 6. szám. 4943 Vendéglősök pincéjében kitűnő különféle ó- ós ujborok érkeztek. Kérjük a tisztelt vendéglős, italmérő és fogyasztó közönséget, hogy mielőtt szükségleteiket bárhol beszereznék, tekintsék meg pincénket, hol a legolcsóbb áron s a legnagyobb előzékenységgel lesznek mindenkor kiszolgálva. Eladás nagyban ós kicsinyben. Vidéki megrendelést soronkivül eszközlünk. Vendéglősök ós Italmérők Vállalata Békéscsaba. Ford személyautó, uj tipus, Fa Ss golyóscsapágy, „Plrelll"> gumml megérkezett« s-s Állandóan raktárons MOTOR RTs Békéscsaba, II., Szt István-tér 20. Telefon s 2 63.Jj^ 3c