Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-11-24 / 267. szám

Békéscsaba, 1925. november 24. Körösvidék 3 1 HÍREK — Jagyugy János temetése. Vasárnap délelőtt temették el a gyu­lai közkórház halottasházából Ja­gyugy János 43 éves nyomdászt, aki — mint lapunk mult számában meg­irtuk, — a „Körösvidék"-nek kez­dettől fogva hűséges, kiváló, értékes munkása volt és hosszas szenvedés után f. hó 20-án hajnalban halt meg. A temetésre az elhunyt hozzátarto­zóin kivül mintegy negyvenen men­tek át Békéscsabáról, ezek között a „Körösvidék" nyomda és könyvkö­tészet alkalmazottai csaknem kivétel nélkül s többen a más csabai nyom­dák alkalmazottai sorából is. A ra­vatalnál, amelyre a „Körösvidék" részvénytársaság és a békéscsabai nyomdászok is koszorút helyeztek, Kemény lelkész, a gyulai evangélikus egyház kiváló ifjú pásztora megható, szép beszédet mondott, a simái pe­dig a lelkész imája után Migend Dezső mondott búcsúszavakat a „Kőrösvidék" részvénytársaság, a „Körösvidék" újság szerkesztősége és kiadóhivatala, valamint a „Körös­vidék összes alkalmazottai nevében. A temetés költségeire az elhunyt munkástársai adakoztak. Kemény lel­kész a részére felajánlott stólát az­zal utasította vissza, hogy ha a munkások összeadták filléreiket el­hunyt munkástársuk végtisztességé­nek költségeire, ő is tud egy derék munkásért áldozatot hozni. — Járdát kap a Tábor-utca. Bohus János békéscsabai (Bessenyei­utca 21 szám alatti) lakos, aki Er­zsébethely lakossága érdekében már sokszor fáradozott eredményesen, legutóbb az állomáskibővitési tár­gyalásokkal kapcsolatosan járdát kért a Tábor-utca számára. Kérését a város vezetősége méltányosnak ta­lálta és intézkedett is a járda meg­építése érdekében: Erre vonatkozó­lag Bohus János most az alábbi ér­tesítést kapta a városi tanácstól: „Minthogy vasúti átjáró áthelyezése folytán egy uj gyalogjáró is okvet­lenül szükséges lesz, a tanács uta­sítja a mérnöki hivatalt, hogy a gya­logjáró elkészítéséhez szerezzen be megfelelő mennyiségű betonpallót s mihelyt a Máv. a földmunkákkal el­készül, gondoskodjék a betonpallók lefektetéséről. — Köszönetnyilvánítás. A hely­beli Levente Egyesület műkedvelő gárdájának Újkígyóson, f. hó lő-én este történt sikeres szerepléséhez nagyban hozzájárult a békéscsabai Rosenthal Gőzmalom rt. igazgató­sága, aki díjtalanul bocsátotta az egyesület rendelkezésére teherautóját a pótkocsival. Továbbá Csonka Ist­ván (Ujkigyós) is, aki pedig szin­tén díjtalanul bocsájtotta rendelkezé­sünkre a termet és adott tüzelőfát és világítást. Fogadják mindezekért az egyesület hálás köszönetét. A bé­késcsabai Levente Egyesület veze­tősége. « FOTÓ-CIKKEK Wenlch Lajos drogériában, Békés­csaba. — Az evángelikus leányegye­sület f. hó 28-án szombaton este félkilenc órai kezdettel a Rudolf­főgimnázium tornatermében csa­ládias jellegű teaestét rendez, melyre tisztelt védnökeit, a nőegyesület tagjait, a leányegyesületi tagok ked­ves vendégeit s az érdeklődőket szeretettel meghívja. Belépő-díj nincs, adományokat a költségek fedezé­sére köszönettel fogad. A leány­egyesületi tagokat kérik, hogy a sü­teményeket szombaton délután 3 órától kezdve szíveskedjenek a Ru­dolf-gimnáziumba beküldeni. — Tu­datja a leányegyesület, hogy soro­zatos összejöveteleit december hó 2-án, szerdán, s ezentúl minden szerdán délután 6 (hat) órakor a presbiteri teremben tartja. „Hitünk Igazságai" képezik első megbeszé­lésünk tárgyát Szeberényi Gusztáv előadó lelkész vezetésével. E ko­moly, s mindnyájunkra nézve érté­kes és hasznos összejövetelekre a leányegyesületi tagok kötelesség­szerű megjelenésén kivül mindazo­kat, akik a tárgy iránt érdeklődnek, örömmel üdvözöljük körünkben. El­nökség. — Nyugdíjba megy Csaba város főorvosa. Békéscsaba város ügyvezetőfőorvosa, dr. Reisz Miksa, hajlott kora és megrendült egészségi viszonyai miatt a jövő év első nap­jával nyugdíjba megy. A város pol­gármestere most felhatalmazást kér, hogy az állást és az esetleg meg­üresendö kerületi orvosi állásokat betölthessék. — Mezőberény három kutat furat. Mezőberény községe leg­utóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a jövő év folyamán a község belte­rületén három kutat furat, melynek költségeire 350 millió koronát vett fel költségvetésébe. Ennek fedeze­, tére a község külön beruházásiadót \ akar kivetni és ezt a határozatát jóváhagyás céljából tegnap beter­jesztette a vármegyéhez. — Helyszíni tárgyalás a békés­csaba—orosházi ut ügyében. A békéscsaba—csorvás—orosházi vici­nális útnak kikövezése régi óhaja az arra lakóknak. Ez ügyben most a vármegye alispánja helyszíni tárgya­lásokat rendelt el, melyek november 23 án kezdődnek Békéscsabán dr. Konkoly Tihamér vm. főjegyző el­nöklete alatt, aki azután majd saját hatáskörében tűzi ki a határnapokat a többi érdekelt községeket illetőleg. Az érdekeltekkel történt tanácskozá­sok eredményét megyegyülés elé terjesztik. Amennyiben az érdekeltek jelentősebb hozzájárulást szavaznak meg, a megye az utat egyelőre 2 5 méter szélességben ki fogja építeni. Enélkül azonban semmi körülmé­nyek között sem. * Rémes öngyilkosságot követ­nek el patkányai, ha megveszi az „Agrária" huskonzerva patkányirtó­szert. Kapható gyógyszertárban, dro­gériában és a készítőnél: Standard, Budapest, Kossuth Lajos ucca 14. szám. — Visszaállították Doboz köz­ségben a harmadik jegyzői állást. Doboz községben a létszámcsökken­tés folytán megszüntetett harmadik jegyzői állást a belügyminiszter visz­szaállitotta és közölte, hogy a visz­szaállitással, az állást a megszűnte­kor betöltő, de a megszüntetés foly­tán végkielégitett jegyzőt szintén visszahelyezte állásába. R végkielé­gítés tőle vissza nem követelhető, azonban szolgálata csak visszahe­lyezésee (ujabb alkalmaztatása) nap­jától számitható, mert az addig el­töltött szolgálati ideje u!án már vég­kielégítésben részesült. Hz állás ja­vadalmának viselésében semmi vál­tozás nem történik, minthogy az állás visszaállítása a régi szervezés érintetlenül hagyásával történik. A harmadik jegyzői állás visszaállítá­sával egyidejűleg megüresedett se­gédjegyzői állást a belügyminiszter megszüntette. — Herczeg Ferencz jubileuma. Budapestről jelentik : Herczeg Fe­renc 40 éves irói jubileumának meg­ünneplésére bizottság alakult, amely­nek tagjai: Apponyi Albert gróf, Berzeviczy Albert, Bethlen Margit grófnő, Klebelsberg Kunó gróf és Rákosi Jenő. R bizottság kedden ül össze az akadémia elnöki ter­mében, hogy ott a jubileum kere­teit és programmját megállapítsák. — Lopások. Galló Mihály Csá­nyi-ucca 33. szám alatti lakos felje­lentést tett a rendörségen ismeretlen lettes ellen, aki a kamarája udvar felöli oldalának betörése által be­hatolt lakásába és onnan egy szürke és egy barna férfi kabátot, férfi és női ruhaneműt valamint ágyhuzato­kat mintegy 5—6 millió korona ér­tékben ellopott. — Salamon János békéscsabai földmivesnek a Szpevár­vendéglö előtt őrizetlenül hagyott kocsijáról ismeretlen tettes ellopta piros bördiszitéssel ellátott subáját. A kár 1 millió 700 ezer korona. A rendőrség a nyomozást megindította. * Herczeg Ferenc képes iro­dalmi hetilapja, az Uj Idők uj számában megkezdi Herczeg Ferenc nagy sikert ért színjátékának, „A hid"-nak közlését. Folytatja Surányi Miklós és Oppenheim érdekes regé­nyeit. Közli Rákosi Jenő és Petrovics Elék cikkeit, Maurice Renard elbe­szélését, Farkas Imre „Hallgatónóta és lassú csárdás" kottáját. Az idő­szerű és művészi képekkel gazdagon illusztrált lap előfizetési ára negyed­évre 80.000 korona. Aki az Uj Idők 1926. félévére már most előfizet, az ingyen kapja a januári negyed szá­mait és részt vesz az Uj Idők 120 milliós sorsjátékán, melynek húzása december 5 én lesz Kiadóhivatal: Budapest, VL, Andrássy-ut 16. — Életunt. Kolarovszky Ilona 23 éves békéscsabai cselédleány afeletti bánatában, hogy munkaadója rosszul bánt vele, szombaton este 9 órakor 27 darab félgrammos aszpirint vett be öngyilkossági szándékból. Tettét a házbeliek észrevették, értesítették a mentőket, akik beszállították a közkórházba. A gyors orvosi beavat­kozás sikerrel járt ugy, hogy mér egészen jól érzi magát. • Magyar Irodalmi Lexikon, Rövide­sen megjelenik a „Stádium" Rt. kiadásá­ban a „Magyar Irodalmi Lexikon", ame­lyet Fóris Miklós tanár és Tóth András dr. egyetemi r. előadó közreműködésével Ványi Ferenc dr. középiskolai tanár szer­keszt. A hatalmas, 40 ivnyi lexikonalaku munkára 1926 január 15-ig lehet előfizetni a Körössvidék könyvkereskedésében. Ara vászonkötésben 360,000 korona. — Ködös idő. A meteorológiai intézet jelentése: Csapadékos, kö­dös idő várható, lényeges hőválto­zás nélkül. ntothomlósi Iparos Dalárda SD éves jubileuma A békéscsabai Iparos Dalárda (Körösvidék kiküldött tudósitój itól) Kedves, bensőséges ünnepség színhelye volt szombaton este Tót­komlós községe. Ez alkalommal tar­totta a tótkomlósi Iparos Dalárda fennállásának 50 éves jubiláris ün­nepségét. Az ünnepségre meghívták a békéscsabai Iparos Dalárdát is. A dalárda a meghívásnak készsége­sen tett eleget és áldozatokat, fá­radságot nem kímélő derék alelnö­kének, a magyar dalkultura lelkes ápolójának, Karátsony Józsefnek ve­zetése alatt, valamint Botyánszky Pál és Gécs László mindenkor megértő elnökök kíséretében, teljes számban rándult át Tótkomlósra az flEGV. igazgatóságának előzékenysége foly­tán rendelkezésre bocsájtott kényel­mes kűlönmotoron. Az ünnepség lefolyása a lehető legtökéletesebb és legnagyobb si­kerű volt. Különösen páratlan volt az a munka, amelyet az agilis ren­dezőség elkövetett. A békéscsabai Iparos Dalárdát olyan bőségesen lát­ták el mindennel és olyan igaz ma­gyaros vendégszeretettel telt szívvel fogadták, amely a dalárda minden egyes tagjának örökké emlékezetes marad. Minden képzeletet felülmúl az a legkisebb részletekig kifejtett figyelmesség, amelyben a békés­csabaiakat részesítették. A vendég­szeretetnek eme őszinte megnyilat­kozásáért csak a legteljesebb elis­merés hangján tudunk megemlé­kezni a kondorosiakról, különösen pedig Papp Imre iparosról, aki leg­többet fáradozott azon, hogy a bé­késcsabaiak kondoros! tartózkodását minél kellemesebbé tegyék. Ennek a vendégszeretetnek nem maradt el a hatása, mert a Békés­csabai Iparos Dalárda olyan szépen énekelt Kondoroson, ahogyan Békés­csabán is rég hallottuk. A dalárda minden egyes tagja beleadta összes tudását, szivének és lelkének összes melegségét az énekbe, amely oly gyönyörűen hangzott, hogy a kon­dorosiak alig tudtak betelni vele és valósággal nem akarták a békés­csabaiakat elengedni. A kondorosiak ragaszkodásának bőségesen eleget tettek a békéscsabaiak, mert renge­teget énekeltek. Az egyre fokozódó lelkesedésnek és a tomboló közóhaj­nak a békéscsabaiak készségesen tettek eleget, úgyhogy az ujabb éne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom