Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-04 / 224. szám
Békéscsaba, 1925. október II. Kór ős vidék 3 nap délelőtt nyitvatarlhatnak. Ezek száma több mint hetven. Mig a fenti kategóriába nem soroltak körülbelül húszan lehetnek. Verők János bódéfelállitása iránt beadott kérelmét elutasították. Tudomásul vették a harmadik negyedévről szóló vigalmiadó jelentést, mely szerint julius—szeptenber hónapokban több mint 90 millió korona vigalmiadó folyt be. Gabnai János, Pétes Ignác, Vantara Pál, Marik András és Korcsok Pálné épitési engedélyt kaptak. HÉtfűnmegbezdődih á CsIÍH vivátanfolyaina A legnagyobb érdktődés közepett veszi kezdetét h?tfőn oktober 5-én Halossy Ödön kiváló és közszeretetben álló vivómesterének vezetése alatt a Csak ezidei vivótanfolyama a Rudolf-reálgimnázium tornatermében. A vivónapok felnőttek részére hétfőn, szerdán és pénteken vannak, d. u. 6—fél 10-ig. Igazán meglepő és a jelentkezők nagy szamából arra kell következtetni, hogy a vívás kezd meghonosodni Békéscsabán, A rövid egy év alatt bámulatos gorsasággal férkőzött be a sportolók szivébe a vivás és vették szeretetteljes pártfogásukba a legszebb sportok egyikét. Éppen a nagy érdeklődésre való tekintettel határozta el a vivóosztály agiiis es figyelmes elnöksége, hogy még mindig fogad el jelentkezőket a tanfolyamra. Jelentkezni lehet Kilczer Gyula titkárnál a gimnáziumban, Veress Árpádnál az Általános Takarékpénztárnál és a vivóórák alatt a gimnázium tornatermében. Kűlöuösen fontosnak tartjuk megemlíteni még, hogy a diákok közül már eddig több mint hatvanan jelentkeztek vívásra, de számuk folytonosan nő. A diákok hetenként kétszer egyórát vívnak. R vivás megkedvelését azonban nemcsak a férfiaknál találjuk. Békéscsaba hölgyei között is rendkívüli az érdeklődés e nemes és egészséges sport iránt, A közeli napokban megkezdődik a leánygimnáziumban a hölgyek és diáklányok vivótanfolyama is, melyre jelentkezéseket ugyancsak elfogadnak a már fent jelzett helyeken. 3 h ddm bz o »á sárh 8 íyi Ipáro s Dalárda dalestélye Többször megemlékeztünk már arról a rendkívül magas nívójúnak Ígérkező dalestélyről, mely október 10-én szombaton este lesz a Városi Színházban. A dalestélyen a soproni országos dalosversenyen magas kitüntetést nyert Hódmezővásárhelyi Iparas Dalárda gyönyörködteti Békéscsabának dalpártoló közönségét szebbnél-szebb dalok eléneklésével. A sok működő tagot számláló dalárda ma az ország első dalárdái között foglal helyet. Tagjai mind kipróbált, régi dalosok, akiknek minden igyekezetük oda irányul, hogy dalárdájukat minél tökéletesebbé tegyék. A Békéscsabai Iparos Dalárda agilis rendezőbizottsága élén Karátsony József alelnökkel, mindent elkövet, hogy a vendégda'árdát hírnevének megfelelő fogadtatásban és elbánásban részesítsék. A vasútállomáson a helybeli dalárdák fogadják a vásárhelyieket, akik szerenáddal kedveskednek a város egy vezető emberének. Nyolc — fél kilenc órakor kezdetét veszi a dalestély, melynek végeztével a vendégek tiszteletére vacsora lesz. HÍREK — A békéscsabai református templomban október 4-étől, vasárnaptól kezdve 10 órakor kezdődik az istentisztelet. Ezt a körülményt ezúton is közli az egyház hiveivel. — Esperes! látogatás. A békéscsabai református egyházban e hó 4-én, vasárnap kánoni látogatást végez Harsdnyi Pál esperes, amikor is a délelőtti istentiszteleten 10 órakor ő fog prédikálni, utána pedig presbyteri gyűlést tart és az egyházi ügykezelést megvizsgálja. A kiváló egyházi szónok hallgatására bizonyára zsúfolásig megtelik a templom. — Kovács Lajos ünneplése. Az első főpostamester, Kovács Lajos tiszteletére a gyomaiak a vidéki postások bevonásával f. hő 12 én ünnepséget rendeznek. Gyoma község képviselőtestülete délután 4 órakor rendkívüli közgyűlés keretében fogja üdvözölni, mint derék köztiszteletben álló polgárát, este 8 órakor pedig az uri kiszinóban nagy társas vacsorán ünneplik mint a kaszinó nagy népszerűségnek örvendő elnökét. Az egész megyéből sokan fognak részt venni az ünnepségen, mely méreteiben is, bensőséges őszinteségében is méltó lesz Kovács Lajos kimagasló egyéniségéhez. — Doktorráavatás. Vitális Dezsőt a szegedi m. kir. Ferencz József Tudományegyetemen az államtudományok doktorrává avatták. — Szenzációszámba megy a csabai cserkészek hétfői elő adása, amelyen a „Csaba" csapat szép svájci táborozásának kedves emlékei elevenednek meg a közönség tömegei előtt. Rz előadás amelynek szines, élvezetes műsorán Vidovszky Kálmán, Gajda Béla és a Svájcban járt cserkészcsapat működik közre, hélfőn este 6 órakor kezdődik az Ápolló Mozgóban. Belépődíj nincs, de tetszésszerinti adományokat szívesen fogadnak a „Csaba" cserkészek műhelyfelszerelése javára. — Eljegyzés. Kesiár Ilonkát eljegyezte Kesiár György. — Értesítés. Az Alföldi Első Gazdasági Vasút okt, 4-től kezdve autóbusz járatokat indít Kooudoros—Békéscsaba között az alábbi menetrenddel: Kondoros piactérről indul 6 órakor, Békéscsaba állom, érkezik 7.30 órakor, Békéscsaba állomás ind. 10 órakor, Kondoros piactér érkezik 11.30 órakor, Kondoros piactér indul 13 órakor, Békéscsaba állom, érkezik 14.30 órakor, Békéscsaba áll. indul 16 órakor, Kondoros piactér érkezik 17.30 órakor. Menetdijak: 1—15 kilométerig 18000 korona 16—20 , 24.000 „ 21—25 „ 30.000 „ 26-30 „ 36.000 „ Kedvezményes és bérletjegyek nem érvényesek. — Halálozás. Simonides Kálmán jogszigorló, aki a békéscsabai uri társadalom kedvelt tagja volt, 25 éves korában f. hó 2 án Losoncon elhunyt. Az elhunytban Schey János, a Városfejlesztő rt. igazgatója sógorát gyászolja. Özv. Machalek Jánosné 63 éves korában Nagybecskereken elhunyt. Temetése ma, vasárnap lesz. Az elhunytban Machalek Pál sz. k. v. százados édesanyját gyászolja. Békéscsabai terményárak a A békéscsabai terménypiacon okt. 3-án az alábbi árak fejlődtek ki: buza 335000-340000 árpa 235000—240000 tengeri uj csöves 95000-100000 — Felhívás! A vértanuk ünnepét, Október 6 át méltóképen óhajtván megünnepelni, felivjuk egyesületünk tagjait, hogy folyó évi okt. 6-án délután 3 órakor a Kossuthszobornál a Társadalmi Egyesületek által rendezett gyászünnepen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Indulás a Dalegylettel és annak zászlajával az egyesületből délután fél 3-kor. Hazafias üdvözlettel a Békéscsabai MÁV Olvasókör nevében Rózsás Gyula titkár, Dezsi Mihály elnök. * Esküvő. Huszár László a Fonciere biztosító titkára tegnap délután fél 5 órakor tartotta esküvőjét a róm. kath. templomban Nevorál Ilonkával. — A füszerkereskedők szakosztálya hétfőn este 8 órakor igen fontos ügyben ülést tart. Kéri a tagok teljes számban való megjelenését az Elnökség. — Az Evang. Leányegyesület közgyűlése ma délután 4 órakor lesz a presbiteri teremben. Tisztelt tagjaink szíves megjelenését feltétlenül kérjük. — Elnökség. — Felgyógyult a békési főszolgabíró. Moldoványi János, a békési járás köztiszteletben álló főszolgabirája betegségéből teljesen felgyógyulva, szepte mber 28-án újból átvette a békési járás vezetését S hivatalos működését megkezdte. — Hírneves festőművészek képeinek kiállítása nyilt meg a Kultúrpalotában. Belépődíj nincs. — Elfogott tolvaj. A mult év április havában Békéscsabáról Budapest féle menő személyvonaton Tóth Károly nevü foglalkozásnélküli egyén. Mezőtúr tájékán ellopott egy használt bundát. A bunda tulajdonosa ismeretlen volt. Tóth Károlyt most a budapesti rendőrség elfogta és a bunda is megkerült, melynek keresik a tulajdonosát. — Levente hirek. Alulírott szabóiparosoknak ezúton mond köszönetet Békéscsaba r. t. város testnevelési vezetője a tornanadrágok ingyenes elkészítéséért: Zsíros Pál, özv. Gyurica Mihályné, özv. Laczina Vencelné, Zelenák István, Zsíros György, Sajben Márton, Irimi és Olári, Ellmann Adolf, Kerepeczki Pál. — Ujabb felülfizetés az ünnepélyre : id. Such János 50.000 kor. — Tehenet gázolt az autó. Budai Zsigmond köröstarcsai lakos feljelentést tett a rendőrségen Majsai József békéscsabai autófuvarozó ellen, aki még a mult hó 15-én autójával a Köröstarcsa és Körösladány közötti országúton elütötte tehenét, majd megállás nélkül tovább száguldott. A tehénnek jobblába eltört és kára meghaladja a kétmillió koronát. — Rendelt és nem fizetett. A napokban több barátjával együtt betért a Próféta vendéglőbe Vass Károly kötegyáni lakos és rendelt egy kis itókát. A rendelést azonban tovább folytatta, ugy, hogy már kezdett a számla egész tekintélyes lenni. Mikor fizetésre került a sor Vass kijelentette a főpincérnek, hogy egy fillérje sincs és eltávozott. Ragó Ferenc főpincér Vass ellen csalás miatt a rendőrségen feljelentést tett. Bajnoki mérkőzés az Előre MTE és Oroházi MTK csapatai között ma vasárnap d. u. 3 órakor a CsAK Réthy-uccai sporttelepén. EIŐmérkőzés fél 2 órakor. — Garázdálkodó kutya. Szabó Sámuel Máv. váltókezelő Tolnay-ucca 16. szám alatti lakós panaszt tett a rendőrségen, hogy egy ismeretlen egyén tulajdonát képező kutya a kerítésen keresztül beugrott udvarába és még mielőtt megakadályozhatták volna megfojtotta, széjjel tépte nyolc kacsáját és egy libáját. A kutya gazdáját Lipták András Tolnay-ucca 30. szám alatti lakos személyében kinyomozták és ellene a kihágási eljárást megindították. * Uj gabona és terménykereskedés. Hoffmann Antal, a Bőhm és Hoffmann cég beltagja a cégből barátságos uton kivált és Herczog Istvánnal, az előnyösen ismert tótkomlósi Herczog Károly és Fia cég 'beltagjával társulva Andrássy-ut 36 sz. alatti saját házában „Hoffmann és Herczog" törvényszékileg bejegyzett cég alatt folytatja üzleti tevékenységét. Az uj cég foglalkozik mindennemű gabona, termények, erötakarmányok, magvak stb. vételével és eladásával, ugy saját, mint bizományi számlára. Ezenkívül üzletkörébe vette a vetőmagvak és műtrágya félék eladását is, mely újítással a többtermelést kívánja előmozdítani. Ismerve az uj cégtulajdonosokat, bizton hisszük, hogy uj vállalkozásuk városunk közgazdasági életében jelentékeny tényező lesz. * Vegye meg a patikában az Agraria huskonzerva patkányirtószert. Iparos-ügyek A nőiszabók okt. 4-én, azaz vasárnap d. u. 3 órakor az ipartestületben az általános kereseti és forgalmiadó ügyébén valamint a leánytanonc iskola ügyében fontos értekezletet tartahak, melyre pontos megjelenést kér a Vezetőség. A békéscsabai férfiszabók szakosztálya f. hó 5 én, hétfőn este 7 órakor értekezletet tart az ipartestületben. Kérik a tagok pontos megjelenését. MOZI Mário Ausonia. Mário Ausonia az „Éjféli banditák" cimü kalandos történetben az atléta bravúrok egész sorozatát követi el s a szorongatott pillanatokban való megjelenésével érdekes módon bánik el az ellenfelekkel. E slágerfilm mellett ma — vasárnap — még az Add vissza a babaruhám cimü végtelenül mulatságos és kedves amerikai vígjáték is műsoron szerepel. — Vasárnapi előadások: 5, 7 és 9-kor.. HihBlsztiy magántanfolyam Budapest, Andrássy-ut 21, Előkészít összevont vizsgákra, érettségire vidékieket is. — Internátust Igénybevevők másfélmillióért felvétetnek. Hunyadi János természetes keserűvíz a világ összes országaiban a legkiválóbb hashajtónak van elismerve.