Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-10-29 / 245. szám

Körösvidék Békéscsaba, 1925 október 29. A kereszténypárt! Jelölt vezet a letenyel kerületben Budapest, október 28. Déli 12 órakor érkezett jelentés szerint a le­tenyei kerületben a kereszténypárti jelölt: Fritz Artúr abszolút többség­gel vezet. Kézrekeröít egy sikkasztó „bankigazgató" Letartóztatás a színésznő Öltözőjében Budapest, október 28. Az elmúlt tőzsdei konjunkturális idők kétes existenciáju lovagja ke­rült tegnap rendkivül érdekes kö­rülmények között a rendőrség ke­zére. A Városi Szinház egyik szí­nésznőjének Molnár Verának öltö­zőjében a főkapitányság egyik de­tektivje elfogta és a főkapitányságra előállította Róth Jenő bankigaz­gatót. Róth Jenő ellen a Mik­lósi és Baross cég tett feljelen­tést közel 100 millió korona elsik­kasztása miatt. Egész éjszaka a főkapitányságon tartották és ma d. e. kezdte meg kihallgatását Bartha rendörtanácsos. A terhére rótt bűn­cselekményt Róth Jenő egyelőre ta­gadja, de a feljelentéshez csatolt bizonyítékok és tanuk azt igazolják, hogy a csalást elkövette. A rend­őrség előélete után folytat nyomo­zást, mert valószínűnek tartja, hogy Róth Jenő eddig folytatott életmódja folytán az első sikkasztási ügy ki­pattanása után még sok helyről jön feljelentés az ifjú letört bankvezér ellen. Mi van ma? 1923. okt. 29., csütörtök R. kath.: Nárcisz pk. Prot.: Zeno Nap kelte 6 óra 39 perckor, nyugta 16 óra 48 perckor (4-48) Holdkelte 16 óra lö^perckor, d. u. nyugta 3 óra 30 perckor, éjjel Este W7 és Va9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban Szabadság. — Most jött haza egy heti sza­badságról és már megint szabad­ságot kér? — Ezúttal kérem igen szépen, nősülés miatt . . . — Azt megtehette volna, mialatt most távol volt. — Az igaz. De nem akartam el­rontani a szabadságomat. Egy fiatalasszony máglyahalála Elégette magát gyógithatatian betegsége miatt Különös módon vált meg életétől Maklár községben Apostol Bertalanná 23 éves asszony. Évek óta gyógyít­hatatlan betegségben szenvedett és ez a betegség annyira elkeserítette, hogy néhány hónappal ezelőtt már öngyilkos akart lenni. Akkor mérget vett be, de az orvosok megmentet­tek az életnek. Tegnapelőtt, mikor férje nem volt odahaza, a kert egyik elrejtett zugában rőzséből, szalmá­ból és forgácsból máglyát rakott. A máglyát leöntötte petróleummal, fel­vette legszebb ünneplő ruháját, majd magái is végiglocsolta petróleummal, így felkészülve, meggyújtotta a mág­lyát és amikor magasra csaptak a rőzse lángjai, beleugrott a lángokba. Mire a szomszédok észrevették a kertben lévő tüzet, már késő volt. Apostol Bertalannét szénnéégve ta­lálták az eloltott máglya hamujában. Reformációi emlékünnep Békésen A békési ref. reálgimnázium ifjú­sági egyesülete 1925. okt. 31-én a reformáció emlékünnepén diszgyü­lést tart, amelyre az érdeklődőket ezúton is meghivja. Műsor: 1. Himnusz. Énekli a ref. reál­gimnázium énekkara. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Rohon János VIII. o. t. 3. Szabolcska Mihály: .Október 31". Szavalja Kallán Imre VII. o. t. 4. „Erős várunk". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 5. „Az ige örök". Irta és előadja Végh László VIII. o. t. 6. Zsapka Kálmán: „Hiszekegy". Szavalja Berentés Márton VI. o. t. 7. „Magyar Hiszekegy". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 8. „Másként nem tehetek". Irta és felolvassa Csüllög Imre VIII. o. t. 9. Sántha Károly : „A reformáció ünnepén". Szavalja Hégely Qábor VI. o. t.' 10. „Lelkem keres". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 11. „Pro deo et libettate". Irta és előadja Nagy József VIII. o. t. 12. Szalay Károly: „Rákócihoz". Szavalja Nagy Lajos V. o. t. 13. „Nemzeti ima". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. Modositottáh a postai üzletszabályzatot A kereskedelmi miniszter a posta­üzleti szabályzatban a következő nevezetesebb, a közönséget is érdeklő módosításokat léptette életbe: Levelezőlapok méretei hosszúság­ban 10—15, szélességben 7—10.5 cm.-ig terjedhetnek.Áruminták hossza az eddigi 30 cm. helyett 45 cm.-ig terjedhet. Nem szállíthatók nyomtatványok gyanánt azok a papírkereskedelmi cikkek, melyeken a nyomtatott szö­veg nyilvánvalóan nem alkotja a küldemény lényeges elemét. Képeslevelezőlapokat is lehet nyom­tatványként postára adni, ha azokon legfeljebb öt szóból álló üdvözlet, vagy egyéb kizárólag udvariassági kifejezésen kivül más irott közle­mény nincsen. írógépen átnyomás utján előállított másolatok nyomtatványként nem szál­líthatók még akkor sem, ha azok tömegesen kerülnek feladásra. Egy és ugyanazon feladó ugyan­azon címzettnek azonos rendeltetési helyre szóló több, de legfeljebb három azonos természetű, de után­vétellel nem terhelt csomagot is adhat fel egy közös szállítólevéllel. A belföldi forgalomban a nagyobb tömegben feladott leveleket, levele­zőlapokat és válaszos levelezőlapo­kat is, feltéve, hogy a küldemények dija ugyanaz, készpénzbérmentesités mellett is fel lehet adni. A sommás csomagokon ugy mint régen, a tartalmat és az értéket ismét ki kell írni. A helybe szóló expresszküldemé­nyek ezentúl nemcsak Budapesten, hanem az összes kincstári postahi­vatalok székhelyén is feladhatók. A feladó könyvelt küldeményeiről a feladóvevényen kivül feladóvevény­másoiatot is kaphat és ilyet utólag is kérhet. Az igazgatóság által erre kijelölt postahivatalok ajánlott levélpostai küldeményeket, sommás csomagokat, valamint távirati utalványokat a hi­vatalos órán kivül is felvesznek, ily küldeményekért darabonkinl 3000 prorona külön dij jár. Városok a tenger alatt OFOSZ hajósoli felfedezése Moszkva, okt. 28. Az Orosz Távirati Iroda jelenti: Egy orosz kereskedelmi hajó sze­mélyzete Perzsiából Bakuba menet Sachkova félsziget közelében a ten­ger fenekén egy ókori várost fede­zett fel. Minthogy a víz nyugodt volt, a régi ázsiai architektúrájú város ut­cáit és épületeit tisztán ki lehetett venni. A most felfedezett város közelében vannak annak a régebben felfedezett tengeralatti városnak a romjai, ame­lyet Charabasegernek hivtak és amely­ből a tenger fenekén látható ut ve­zet a Bakui szárazföldre. A tudósok feltevése szerint ezek a városok olyan földrengés követ­keztében sülyedtek a viz alá, amely a partvonalakat alaposan megváltoz­tatta. A szerb flotta hadgyakorlata a Dunán Belgrád, október 28. Az Újvidé­ken állomásozó szerb dunai flottilla a legközelebbi napokban, a magyar­szerb határon hadgyakorlatot tart. HÍREK fl „BőFősvidér előfizetőihez! Értesítjük tisztelt előfizetőin­ket, hogy a „Körösvidék" sors­játékában minden negyedéves és hónapos előfizetőnk is részt vesz (ingyen sorsjegyet kap), aki elő­fizetését akár a folyó évnegyedre, akár november hóra megújította már, vagy legkésőbb november hó 7-ike előtt megujitja. Tisztelettel a „Körösvidék" kiadóhivatala. — A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-reálgimnázium október hó 31-én délelőtt 11 órakor a torna­teremben reformációi emlékünnepet rendez, amelynek műsora a követ­kező: 1. Vidovszky Kálmán vallás­tanár üdvözli a megjelenteket. 2. Porkoláb Gy.: Luther. Szavalja Grabenhoffer István VII. o. t. 3. ün­nepi beszédet mond Réthy Dezső VIII. oszt. tanuló. 4. Erős várunk. Énekli a reálgimnázium énekkara Povázsay László énektanár veze­tésével. 5. Luther Wartburgban. Pályadíjat nyert mü. Felolvassa Moczkovcsák István VII. oszt. t. 6. Kozma A.: Az agg prédikátor. Szavalja Kiszely János VII. oszt. t. 7. Gályarabok éneke. Énekli a kö­zség. Az ünnepre a szülőket és az iskola barátait meghivja a reál­gimnázium tanárikara. — A Szanatórium Egyesület családias összejövetelét első íz­ben szombaton tartotta meg. Ez al­kalommal a Fiume étterme megtelt jóhangulatu szép közönséggel. Az egybegyűltek a legkedélyesebb han­gulatban voltak együtt az éjféli órákig. Táncos volt bőven ugy, hogy min­denki jól mulatott. Viszont a jószívű adakozók több mint félmillió koro­nát juttattak a szegény tüdőbetegek megmentésére. Az első összejövetel fényesen igazolja, hogy ezeknek a nagyon kedves, bensőséges vacsora utáni teaestéknek nagy jövőjük van. Mint halljuk, legközelebb november hó 7-én, szombaton lesz ilyen ösz­szejővetel ugyancsak a Fiúméban. — Szülői értekezlet. A Rudolf­reálgimnázium tanárikara — mint megírtuk — f. hó 30-án, pénteken d. u. 3 órakor szülői értekezletet tart. Az értekezlet előadója Bálás Ádám reálgimn. tanár lesz. A szü­lőket ezúton is tisztelettel meghivja a reálgimnázium igazgatórága. — A miniszterek fogadó napjai. A miniszterek fogadnak: a földmi­velésügyi miniszter kedden és csü­törtökön 12 óra után, a népjóléti miniszter csütörtökön délután 5—8 óra között, a pénzügyminiszter ked­den 5 óra után, igazságügyminisz­ter csütörtökön d. u. 11 óra után, honvédelmi miniszter kedden 12 óra után, közoktatásügyi miniszter pénteken 12—2 óra között. A bel­ügyminiszter, amennyiben hivatalá­ban tartózkodik, 12 óra után fogad. — A „Körösvidék" sorsjegy­gyei ezerszerte biztosabban nyer, mint bármelyik más sorsjeggyel. — Hazahozzák huszonöt exhu­mált hősi halottunkat. Az e hó 30-án este hat óra 20 perckor Győr­ből érkező személyvonattal a világ­háború alatt Olaszországban elesett huszonöt magyar hősi halott exhu­mált holtteste érkezik a keleti pálya­udvarra. Az elesettek holttestét e hó 31-én délelőtt 10 órakor gyászün­nepség kíséretében adják át a hozzá­tartozóknak. — A szombati előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Aki ott akar lenni ezen a gyönyörű, nagy gonddal rendezett ünnepen, az siessen előre megváltani jegyét a Wénich- drogériában. — A kisiparosok előnyben ré­szesitendők a közszallitásoknál. A kormány a közszállitásoknál uj rendeletet léptetett életbe, kimondva, hogy a közszállitási versenytárgya­lásokon ezentúl nem szükséges döntő szempontnak tekinteni az olcsósá­gokat, mert ezen a réven a nagy­üzemek sokszor silányabb árukkal lekonkurálják a kisüzemeket. — Kik kérhetik a kényszer­kölcsön hátrálék törlését ? A pénz­ügyminiszter utasítást adott a pénz­ügyi hatóságnak a hátralékos kény­szerkölcsönök behajtására, amelyek­ből 60 milliárd korona bevételre számit. Azok az adózók, akik idő­közben tönkrementek és a kivetés időpontjában folytatott foglalkozá­sukká! felhagyni kényszerültek, kér­I hetik a pénzügyminisztert, hogy ! kényszerkölcsön hátralékukat tö­röltesse. — Egy vagon prima tűzifát nyerhet ingyen, ha azonnal elő­I fizet a „Körösvidék"-re! — Egy hódmezővásárhelyi uj­j ságiró emlékmüvének leleplezése. { Gonda József dr. tizenhárom év előtt elhunyt tehetséges hódmezővásár­helyi ujságiró emlékezetét november 1-én kegyelettel ünneplik szülőváro­sában. — Hódmezővásárhely kö­zönsége ugyanis emlékmüvet állí­tott az ujságiró sírjára, amelyet halottaknapján ünnepélyesen leplez­nek le a hódmezővásárhelyi katho­likus temetőben. — Felhivás a nemesszivü em­berbarátokhoz. A Gyomai Jóté­kony Nőegylet nagyszabású ruhase­gélyezési akciót indít s ezzel kap­csolatban felszólítást intézett a ne­messzivü emberbarátokhoz pénzbeli, vagy természetbeni adományok nyúj­tása céljából. A közönség lelkesen támogatja a nemescélu akciót, mely­nek élén a nőegylet fáradhatatlan buzgalmu elnöknője, Záhonyi Ala­dárné s az ügybuzgó titkár, Hreblay Lajos áll. polg. isk. tanár állanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom