Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-10-10 / 229. szám

Békéscsaba, 1925. október 10. Kőréawtdék 3 — Házasság. EibnerWalter Brünn és Nesweda Irma Békés, folyó hó 11-én vasárnap délután 5 órakor tartják esküvőjüket a róm. kat. tem­plom Békésen. Ugyanekkor tartják a szülők Nes­weda Lajos igazgató és neje Wein­brenner Irma, ezüstlakadalmukat. — Minden külön értesítés helyett. — Október 6. Békésen. A sza­badságharc aradi vértanúinak emlé­két kegyelettel ünnepelte meg Békés község. Reggel 8 órakor a ref. tem­plomban ünnepi istentisztelet tar­tatott, melynek során Tiba András sngédlelkész emlékezett meg a nagy vértanukról. Az istentiszteleten részt­vettek a községi elemi iskolák szá­zakra menő s a polgári leányiskola és ref. reá'gimnázium tanulói. Dél­előtt 10 órakor a reálgimnázium ifjúsági Önképzőköre tartott gyász­ünnepélyt a gimnázium nagytermé­ben. Az énnekar a Hymnuszt éne­kelte, utána Nagy József VIII. o. tanuló ünnepi beszédet mondott. Kotván Béla Ábrányi: Október 6. cimü külteményét szavalta szépen. Végh László szép gondolatokban bővelkedő felolvasásban állította fel az október 6. jelentőségéből a mai magyar ifjúságra váró kötelességeket. Végül F'app Váryné—Szabados: Ma­gyar Hiszekegyét énekelte az ifjúsági énekkar dicséretreméltó szépséggel. — Mezőberény rendőrbiztost választott. A mezőberényi községi rendőrbiztosi állás, mely lemondás folytán üresedett meg, folyó hó 8-án választás utján betöltetett. — Magyar almakivitel Auszt­riába és Angliába. Idén igen jó volt az almatermés és Miskolc kör­nyékén, továbbá Kiskunhalas és Jánoshalma környékén termett sok jóminőségü alma. Ezekről a vidé­kekről Ausztriába és Angliába igen sok almát szállítottak vaggontéte­lekben, amiért az exportőrök a fel­adó állomáson 4—5 ezer koronát fizettek. A gazdák azonban már szeptember elején piacra dobták fe­leslegeiket 2—3000 koronájával, úgyhogy az exportőrök — akik Bu­dapesten és külföldön 10.000 koro­nánál is drágábban értékesítették az alma kilóját — igen szépen keres­tek. Nagy baj azonban, hogy Ma­gyarországon nincs kellóképpen megszervezve az almakereskedélem nagy cégek [alig kapcsolódnak bele ebbe az üzletbe, hanem főkép kis­kereskedők, ami nem előnyös sem a termelő, sem pedig az export ál­landó lebonyolítása szempontjából. — Kézrekerült betörők. Még a mult hónap elején történt, hogy Szász Gábor és Hídvégi Lajos bé­kési szücsmesterek raktárát ismeret­len tettesek feltörték s mintegy 30 millió korona értékű árut magukkal vittek. A lefolytatott nyomozás nem vezetett eredményre s már-már alig remélték a károsultak, hogy a be­törők kézrekerüljenek. Most Debre­cenből az az értesítés érkezett, hogy a tetteseket sikerült az ottani detek­tiveknek lefülelni. A jómadarakat, amint a tudósítás szól, éppen egy detektivnek kínáltak fel eladásra „jutányosán" egyes árukat, akinek feltűnt a tukmáló kinálat s egy detektivtársával letartóztatta őket. Ekkor kiderült minden s a pórul járt betörők ma már a dutyiban szán­hatják-bánhatják bűnüket és ügyet­lenségüket. — Szilárd irányzat a makói hagymapiacon. Makón és vidékén az eddigi becslések szerint 9000 vaggon hagymatermésre számítanak. A bőséges termés ellenére szilárd az irányzat a hagymapiacon s a hagyma ára napról-napra emelkedik. Eddig már közel 2000 vaggont el is szá­ntottak Makóról. Ma már újból tíz­millió egy vaggon hagyma ára és további emelkedésre számítanak. Ha Németország életbelépteti a tervezett vámot, akkor a makói hagyma ver­senyképtelen lesz a németországi piacokon, mert szállítással és vám­mal együtt 34 millió koronába ke­rülne vaggononként. — Folytatják a Horthy Miklós­ut állami átkelési szakaszának kövezését. Megírtuk annakidején, hogy a Horthy Miklós uccai állami átkelési szakasz kövezését, amelyet az állam végeztet, kőhiány miatt be kellett szüntetni. Most a kereskede­lemügyi miniszter értesítette a várost, hogy a megkezdett kövezési munká­latok folytatására, illetve befejezésére 200 waggon követ utalt ki, amely­nek első szállítmánya a napokban meg is érkezik Békéscsabára. A Horthy Miklós ut elkészültével a Petöfi-uccát és a Jókai-uccát kövezik ki egész a Szarvasi-utig. Az értesí­tés szerint kilátás van arra, hogy még a tél beálta előtt elvégzik az összes munkálatokat, ami igen nagy­jelentőséggel bírna. — Öngyilkossági kísérlet a hősök temetőjében. Nagy István gyomai születésű 42 éves gimná­ziumi mindenes csütörtökön délután a hősök temetőjében egy árok szélén öngyilkossági szándékból zsebkésé­vel felvágta ütőerét. Tettét az arra járó emberek vették észre, akik ér­tesítették a mentőket és a rendőr­séget az öngyilkosságról. A mentők részesítették elsősegélyben Nagy Ist­vánt, majd beszállították a közkór­házba, ahol orvosi vizsga alá vették és megállapították, hogy sérülése nem veszélyes. Kihallgatása során azt vallotta, hogy azért akart ön­gyilkos lenni, mert nem bírta el­viselni felesége halálát. * Orvos Máytás dohánytőzsdéjé­ben, (Prónay-ucca 19. sz. alatt) vá­sárolt Jókai-sorsjegyekkel a követ­kező nyereményeket húzták ki: egy 500000, egy 100.000 és két darab 40.000 K-ást. — Orvosi hir. Dr. Remenár Elek szabadságáról hazaérkezett és ren­delését megkezdte. MOZI Szombat vasárnapi műsor: „A Párisi Express" cimü rendkí­vül érdekfeszítő kalandos-történet, melyben Mario Ausoniá t, a hatal­mas termetű atléta színészt látjuk játszani, ki ebben a filmben izgal­mas és a figyelmet erősen lekötő események középpontján áll, s bra­vúrosnál bravurosbabb dolgokat visz végbe, mely mutatványok kivitelénél nagyszerűen érvényesül ügyessége vakmerősége, melyek miatt nem egy­szer hangos tapsokban adnak a né­zők elismerésüknek kifejezést. Harold Lloyd a páratlan burleszk-komikus legújabb és legmulatságosabb 2 felv. A „Holdkóros" cimü bohózatával ís műsoron szerepel, mely bohózatban mint holdkóros a kacagtatóbbnál kacagtatóbb helyzetekbe kerül. * TOTÓ-CIKKEK Wenicií Lajos drogériában, Békés­csaba. — Megszökött három iskolás­fiú a szülői háztól. A napokban Darula Lajos 11 éves, Zahoran Má­tyás 12 éves és Hrabovszky Mátyás 12 éves békéscsabai elemi iskolai tanulók megszöktek a szülői háztól. Az elrendelt körözés alapján a gyulai rendőrség a három iskolás gyerme­ket elfogta és átkisértetésükrői tele­fonon értesítette a békéscsabai rend­őrséget. Tőzsdo (A MTI hókósoambal fiókjának jBlontéao alapján 0 Valuták i A. ft. 345500-346500 Dollár 70835-71595 Fr. frank 3339 Lira 2863-2883 1 Márka 17016 1 o.S. 10030-10078 Szokol 2101—2120 Lea 838-344 1 Sv. fr. 13754-13839 1 Dinár 1257-1271 Qabonmáraki 76 kg. tiszavidéki 355700 360000 77 kg. tiszavidéki 362500—365000 78 kg. tiszavidéki 365000-367500 79 kg. tiszavidéki 367500 -370000 Rozs 247500—250000 Tengeri 282500—285000 Takarmányárpa 260000—270000 Sörárpa 320000-360000 Zab 240000—260000 Korpa 165000-170000 Ferencvárosi sertésvdsdr: felh. —, marad. 1607, érk. —, eladva —, Arak: könnyű 16000—19000, nehéz 18500—28500. Hirdetmény Szövetkezetünk már évekkel ezelőtt is a tagok teljes megelégedésére bo- " nyolitotta le az e célból nekünk át­adott hízott sertéseknek a bu­dapesti sertésvásárra való fel­szállitását és értékesítését. A mai viszonyok mellett — midőn a budapesti és a helyben kialakult árak között aránytalan nagy eltérés mutatkozik — tagjaink részére ismé­telten igen előnyösnek látjuk a hi­zott sertéseknek Budapestre való fel­szállítását és ottani értékesítését, mi­ért is felhívjuk igen tisztelt tagjaink figyelmét ennek nagy előnyeire. A sertéseket Békéscsabán mérle­gelve vesszük át s együttesen teljes esetleg fél rakományként szállítjuk fel Budapestre, hol bizományosunk közbejöttével a legmagasabb napi­árak mellett adjuk el azokat. Az el­adásból befolyt ellenértéket Békés­csabán pénztárunknál fizetjük ki a sertések tulajdonosainak. Részletes feltételek irodánkban betekintésre bárkinek is rendelkezésre állanak. / Az első szállítmányt október első napjaiban inditjukutnak, melyre előjegyzéseket már felveszünk irodánkban (Kazinczy-ucca). Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete. Bangó Tanintézet nyilt Szegeden. Vidékieket sikeresen készít elő teljes anyagi felelősség mellett rövid idő alatt mindenféle középiskolai összevont, kü­lönbözeti vizsgákra, érettségire, jogi alapvizsgákra és szigorlatokra. Érdek­lődni Újszegeden, Főfasor 41/a, levélben is. Hirdetés A Hosszufoki Armentesitő Társu­latnál a lemondás folytán megüre­sedett pénztárnob-nyilvántartoi állás a társulati választmány által választás utján betöltendő. Javadalmazás: Az illetmény sza­bályzat szerinti évi 3000 papir ko­rona fizetés, mely 3 évenként a törzs­fizetés 10 százalékkal emelkedik, 800 korona lakbér. Fizetés pótlék: a fizetés 60 százaléka aranykoroná­ban, lakbérpótlék a lakbérrendelet szerinti lakbér; kiküldetéseknél vas­úton II. oszt. menetjegy, fuvar ter­mészetben. A pénztárnok-nyilvántartó teen­dőit a társulat alapszabályai állapít­ják meg. A megvál .sztott csak egy évi próbaszolgálat után fog a próba­szolgálat eredményéhez képest állá­sában véglegesittetni. Ezen állásra pályázók kort, képe­sítést és eddigi alkalmaztatást iga­zoló okmányokkal felszerelt kérvé­nyüket a társulat iqazgatóságához 1925 október hó 25-ig nyújthat­ják be. A társulati elnök megbízásából : Nattland János s. k. igazgató-főmérnök. 4 CsjernyikPál géperőre berendezett asztalos ipartelepe Bé­késcsaba, Kinizsi-u. 12. szám alatt. Vállal épület és butor­munkát, famegmun­kálást olcsón és pontosan. MAKLURA Krém Szappan Púder a legjobb ! Kapható Wenioh drogériájában Békéscsaba, Sz. István-tér 16 Déligyümölcs eladása céljából jól bevezetett Qgynühöh felvétetnek Érnst, Budapest, Lónyai-u. 7. Ad.vesz.közvetit mindent Szotyori István ingatlanforgalmi irodája Békéscsaba, Irányi-u. 2. Ma este nagy disznótoros vacsora a Madarász vendéglőben. Szives pártfogást kér a tulajdonos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom