Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-07 / 226. szám
Békéscsaba., 1925 október 7 Ara 1000 korona. Szerda VI. évfolyam 226. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független korosztény politikai n api lap,. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K ü kommunizmus zsidó jellege Irta: Sztregovay Miklós Ne vezessen senkit se tévútra a bolsevizmus igazi jelentősége s titkos céljai felől az a körülmény, hogy a vidéken főleg a műveletlen népelemből aránylag igen sok félrevezetett keresztény ember is a kommunisták buzgó szolgájává szegődött. A bolseviki uralom vezéralakjai, u. m. az orosz Lenin, a „magyar" Kun Béla, Szamueli Tibor, Pogány Schwartz József, Vágó Béla, Böhm Vilmos, Kunfii(Kunstádter) Zsigmond, a porosz Liebknecht Károly, Luxemburg Róza, a bajor Lewin, Eisner Kurt, stb. kivétel nélkül mind zsidók, amint a szociáldemokrácia megalapítói: ^Marx, Lassale és Engels is ehhez a fajtához tartoznak. A tréfás szállóige, mely szerint a budapesti forradalmi kormányzótanács szombati napokon működésében állandóan akadályozva volt, mert nem akadt egy tagja sem, aki az izraelita ünnepnap szigorú megtartására való tekintettel a rendeleteket aláirta volna, komoly és komor valóságot takar. Nem véletlen jelenség, hogy a tanácsköztársaság újonnan szervezett hatóságai valósággal hemzsegtek a sok zsidótól. A politikai megbízottak az első szempillantásra elárulták külsejükről, hogy a kunkormány emberei. A régi kipróbált, keresztény tisztviselőkart fokozatosan szélnek akarták teljesen ereszteni. Az is szöget üthet jminden józanul gondolkozó fejbe, hogy a szocialistakommunisták magyarországi pártjá~ nak hivatalos lapjai, a Népszava és a Vörös Újság valósággal kéjelegve versenyeztek a keresztény vallás szokásainak kegyeletsértő kigunyólásában, mig a héber vallás szertartásait sohasem minősítették hókuszpókuszoknak. A vörös terrorcsapatok a papokat ütlegelték, de a rabbit sehol se bántották. A Lenin-fiuk által elkövetett hátborzongató gonosztetteknek értelmi szerzői Korvin Klein Ottó és Khón Árpád, Szamueli e főhóhérjai zsidók. A kommunisták szovjet-csillagjául a mógen dóvidot választották, amely a cionista Makkabea-könyvtár füzeteinek címlapján látható. Zwangil Izraél, a világhírű s hazájában, Angliában nagytekintélynek örvendő iró büszkén hirdette, hogy ő a bolsevizmust nagy erkölcsi értékű mozgalomnak tartja, mely egyszersmind a zsidó fajnak is nagyobb érvényesülést biztosit. Elég merész vagyok kifejezést adni annak az erős meggyőződésemnek, hogy a tanácsrendszer agyafúrt s vakmerő kísérlet a zsidó világuralom megvalósítására. A színes, szemérmetlen álom azonban, mely szerint az egész föld tanácsköztársaságok testvéri szövetsége lesz, melynek fővárosa Moszkva és vezetője Lenin-Ulyanov Wladimir, csúfos kudarcba fulladt. Az osztályharc s a fajgyűlölet elkeseredett szitása, a tényleg fennforgó ellentétek mesterkélt kiélezése egyidőre megbontja a keresztény társadalmak egységét s az állami rend fölboritásával oly zavaros állapotokat teremt, melyek az összetartásáról hires nevető harmadiknak helyzetét könnyűvé teszik. Ilyen módszer sikeres alkalmazása nélkül mikép is táplálhatna merész reményeket Európában oly törpe számbeli kisebbséget képező népség, mint a zsidó? Ha azonban a keresztény értelmiség öntudatra ébredve végre-valahára okul a saját kárán, akkor kezébe fogja ragadni a keresztény nép vezetését és szervezkedik veszedelmes ellenségével szemben. Linder a baranyai köztársaságot akarja feltámasztani Budapest, október 6. Az összeesküvés miatt letartóztaiott Weinberger Zoltán lakásán fontos i iratokat találtak, amelyek szerint a Pécs városában és környékén levő | bányavidéken Linder Béla emberei titokban újra dolgoznak és a baranyai ! köztársaság feltámasztására készítik elő a talajt. Linder megbízottakat küldött Pécsre azzal a feladattal, hogy a munkások között elégedetlenséget szitS sanak és előkészítsék a talajt a köztársaság visszaállítására. Rét és fél milliárd betegápolási adót fizet Békéscsaba 9 múlt évi négyszerese lesz az idei pótadó A törvényhatóságokra zúdított betegápolási adók és az elhagyott gyermekek neveltetési költségeinek az állam által történt áthárítása i szinte elviselhetetlen súllyal neheze; dik a vármegyékre és a községekre. ! A felosztást, — mely ellen csak ! birtokon kivül lehet felebbezni — \ a miniszter már megcsinálta és Békésvármegyének ezen a cimen 12 és fél milliárdot kell befizetnie. A 125 milliárdot a vármegye alispánja most osztotta fel az állami adó arányában a községek és városok között. A felosztás szerint Békéscsabának 2348 milliót, Békésnek 1020 milliót, Orosházának 760 milliót, Gyulának 601 milliót, Gyomának 580 milliót, Szarvasnak 920 milliót, Csorvásnak 320 milliót, Tótkomlósnak 240 milliót kell befizetni egy esztendő alatt. Ezeknek az összegeknek fele már esedékes, januártól pedig az egész összeget kell mint évi hozzájárutást fizetni. Ez a teher a békebeli terheknek harminchatszorosa és csak pótadóval fedezhető. Ennek következtében a tavalyi 9 százalékos megyei pótadó a négyszeresére, 36 százalékra ugrik fel, a községi minimum 50 százalékos pótadóról pedig nem is szólunk. A miniszter rendelete törvényes alapokon nyugszik és igy nincs módjában a megyének a kivetést megtagadni. Tízenotévi fegyházbüntetését üli Nébepger Zoltán kommunistavezér 9 hét végén hezdih meg a letartóztatott hommunistáh kihallgatását Budapest, október 6. Weinberger Zoltán kommunistavezért 1921-ben 15 évi fegyházra Ítéltek. Büntetéséből 1922. elején csak néhány hónapot töltött ki, mert egy csereakció során Oroszországba szállították, ahonnan visszaszökött Magyarországba. Tegnaptól kezdve 15 évi jogerős fegyházbüntetését üli n Markó-uccai fogházban. K többi kommunista ügyében az ügyészi indítvány szerdán készül el és az iratok a bütető törvényszék külön vizsgálóbírójához kerülnek, aki a hét végén kezdi meg a közel 50 főnyi letartóztatott kihallgatását. Október 6 Budapesten Budapest, okt. 6. Okkóber 6-án a gyászünnepségek egész sorát tartották a főváros különböző helyein. Az ünnepségek délelőtt 11 órakor kezdődtek, amikor az Egyetem-térről zászlók alatt indultak el az egyetemi bajtársi egyesületek a Szabadság-tér felé. A hatalmas teret nagy tömegben lepte el a közönség és az elszakított részek szobrai előtt az ifjúsági szónokok beszédeket mondottak. Liliom Peti a kaposvári ügyészség fogházában Kaposvár, okf. 5. Az ügyészség fogházában érdekes multu öregembert őriznek. Egy korcsmáros bejelentésére letartóztatták az öreg Pető Mihályt 250 ezer korona ellopása miatt. Megállapították, hogy az öreg Pető nem más, mint a hires Liliom Peti, a Dunántul hires rablóvezérének Savanyu Jóskának utolsó életben levő bűntársa. Valamikor kötél általi halálra ítélték, amelyet később nyolc évi fegyházra [szállítottak le. Életéből eddig 25 évet töltött fegyházban és öreg korára sem tudott megjavulni. Rómhirterjesztő spekulánsok olosó ingatlanokat csalnak el vidéki gazdáktól Budapest, okt. 6. A vidéken, de különösen a Jászságban lelkiismeretlen rémhirterjesztő spekulánsok nyugtalanítják a lakosságot. Azt a hírt terjesztik, hogy ha meglesz az uj pénz, a tartozásokat a tartozás mostani névértékének megfelelő uj pénzben kell fizetni. Arra biztatják a lakosságot, hogy szerezzen akár honnan pénzt és ha máskép nem megy, adja el jószágait és földjeit, mert külünben dobra kerül mindene annak, aki nem tudja tartozásait kifizetni az uj pénz bevezetése előtt. A spekulánsok ilyenformán igyekeznek megszerezni a jóhiszemű gazdák birtokait. A vonat elé vetette magát egy egyetemi hallgató Budapest, október 6. Ma hajnalban Újpesten a vonat elé vetette magát egy fiatalember. A borzalma^ san összeroncsolt holttest mellett v indexet találtak és megállapították, hogy Pallós Gyula egyetemi hallgató az öngyilkos, aki egy cédulára feljegyzett sorokban közölte, hogy szerelmi bánatában válik meg az élettől. Hozzátartozói nincsenek. Arra kéri soraiban a rendőrséget, hogy holttestét ne boncolják fel.