Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-06 / 225. szám
Kőrösvidék Békéscsaba, 1925 október 6 Csernus Mihály endrődi apátplébános megáldotta az emlékműt. Majd dr. Uhrin László vármegyei aljegyző magasszárnyalásu, költői ünnepi beszédet mondott, amely igen nagy hatást váltott ki a közönségből. A község közönsége nevében Finta Albert főjegyző vette át a szobrot, további megőrzés végett. Következett az emlékmű megkoszorúzása, melynek talapzatára a következők helyeztek el koszorút: József kir. főherceg nevében dr. |Kovacsics Dezső főispán, Békésvármegye nevében dr. Daimel Sándor alispán, a gyomai járás nevében Palkó Pál főszolgabíró, a vármegyei Vitézi Szék nevében vitéz Marék Endre, Gyoma község nevében Pétermann József főjegyző, a volt nagyváradi négyeshonvéd nagybizottságának nevében vitéz Marék Endre, a hadiözvegyek és árvák, endrődi kath. kör, polgári iskola,Hangya Szövetkezet, kath. ker. szocialista egyesület, Kereskedelmi Kör és Endrőd község A megható szép ünnepség a Hiszekegy eléneklésével ért véget. Az ünnepség után több mint száz teritékes bankett volt a vendégek tiszteletére, melyen több igen szép és értékes felköszöntő hangzott el. Felköszöntőt mondtak dr. Kovacsics főispán a kormányzóra, Csernus Mihály plébános József főhercegre, Kurilla Mihály a főispánra, dr. Hotzmann a vendégekre, dr. Kovács Péter Horváth szobrászművészre. A szép társaság a legjobb hangulatban sokáig maradt együtt. Mezőgazdasági ós ipari kiállítás Egyiptomban Budapest, okt. 5. Az alexandriai főkonzulátus jelentése szerint az Egyiptomi Királyi Mezőgazdasági Társaság 1926-ban mezőgazdasági és ipari kiállítást rendez. Kiállításra kerülnek mezőgazdasági és ipari cikkek. (Rz utóbbiak közül csak azok, amelyek a mezőgazdasággal valamilyen vonatkozásban vannak.) R kiállítóknak 1925 október 15-ig kell bemutatniok a kiállításra szánt cikkek jegyzékét. R kiállításra szánt cikkek vámmentességet élveznek és nagyfokú tarifamérséklésben részesülnek. Világhírű magyar festők Kepei Békéscsabán Vasárnap délelőtt gazdag, értékes anyagú képkiállítás nyílt meg Békéscsabán a Közmüvelődésházában. Egy Rómából most hazaérkezett művész és egy műkereskedő közel 300 remekművű képet hozott le a fővárosból Békéscsabára, hogy a vidék közönsége számára is aránylag olcsó áron hozzáférhetővé tegye igazi nagy művészek nagyértékü alkotásait. Békéscsaba műpártoló közönsége ezúttal is bebizonyította, hogy helyes érzékkel tudja megkülömböztetni az értékes művészi munkát a silány fércmüvektől. Nemcsak a vasárnapi megnyitásnál töltötte meg a kiállítás helyiségét, hanem azóta is állandóan nagy érdeklődést tanúsít a kiállítás iránt, amelyen már sok nagyobb vásárlás is történt. A képek alacsony ára magyarázza nagy kelendőségüket. Már 3—400 ezer koronáért (félévi részletfizetési kedvezménnyel) értékes képet lehet vásárolni. A nagyforgalmu kiállítás már csütörtökön este zárul. Meghosszabbítják a földreform munkálatok befejezésének határidejét Budapest, október 5. A földreform végrehejtásáról szóló törvény intézkedése szerint f. év végéig az összes földbirtokrendezö ügyeket be kell fejezni. Minthogy ez fizikailag lehetetlen, az őszi ülések egyikén sor kerül olyan javaslat beterjesztésére, amely szerint egy évre tolják ki a reformmunkálatok elvégzésére megszabott határidót. R javaslattal egyidejűleg a földmivelésügyi miniszter okvetlenül gondoskodni akar a földhöz jutottak pénzügyi nehézségeinek elhárításáról is. A földmivelésügyi miniszter most irta össze, hogy milyen mezőgazdasági eszközök kiutalása volna szükséges ahoz, hogy a szétosztott földeken megindulhasson az intenzív gazdálkodás. Békéscsaba fölényes győzelme a hizottsertés kiállításon (^4 „Körösvidék Budapest, okt. 5. E hó 2-ikán nyílt meg és 4 én, vasárnap záródott be a Budapesten tartott hizottsertés- és husipari kiállítás, melyet a kormány és a főváros védnöksége alatt rendezett a Vásárpénztár, az OMGE és a Sertéskereskedelmi Egyesület. A hizottsertés kiállítással kapcsolatos volt a hizottsertések levágása és fehérárura való kitermelése. A kiállítási dijakat is a kitermelés eredményéhez képest ítélte oda a bírálóbizottság. A hizottsertés kiállításon Békéscsabáról az Alföldi Sertéshizlaló Bleyer Ferenc csákói Geiszt Gyula, Kocziszky Mihály és Haraszty Oszkár sertéseivel aBékéscsabai Sertéshizlaló RT., Lepény Mátyás, Weisz Mór és Éliás valamint Schwarz József tenyészete saját sertéseivel és Bakos Mátyás, gróf Almássy Imre tenyészetéből származó sertésekkel vettek részt. Összesei! 53 kiállító vett részt az ország minden részéről, köztük a mezöhegyesi állami gazdaság, a Káptalanok, a nagytétényi, barcsi, orosházi |és győri hizlaldák és számos gazdaság, összesen 1000 sertéssel. A sertésekjvágása előtt már megállapították, hogy a Békéscsabáról kiállított sertések messze felülmúlják az összes sertéseket. ' tudósítójától) Ezt a megállapítást a díjazás eredménye, amelyet alább közlünk, a legfényesebben be is igazolta. Különösen nagy feltűnést keltettek az alföldi sertéshizlaló, a Békéscsabai Sertéshizlaló rt., Csákói Geiszt Gyula, Lepény Mátyás és ifj. Bakos Mátyás gyönyörűen kihizlalt sertései. Hogy a Békéscsabáról felküldött nyolc falka disznó mennyire felette állott az összes anyagnak legjobban igazolja azon körülmény, hogy a kiosztott összesen 12 díjból a békéscsabai sertések vitték el a 8 legszebb dijat. R díjazás egyébként a kővetkező : Kiállítási nagydíj (Aranyérem és tiszteletdíj, valamint oklevél) Oszttrogonáz Béla (Bács-bokor) Alföldi Sertéshizlaló és csákói Geiszt Gyula. I. dij. (Ezüst érem és oklevél) Lepény Mátyás, Grünfeld Géza (Felsőtarnóca), ifj. Bakos Mátyás, valamint Weisz Mór és Éliás. II. dij. (Bronz érem és oklevél) Haraszti Oszkár, Fried Ignác (Kiskőrös), Scherer és Rollberg (Baja). ////. dij. Kocziszky Mihály és a Békéscsabai Sertéshizlaló R, T. A Békéscsabáról kiállítók legjobb sertése 74*92 százalék fehérárura vágódott, míg a díjazásnál figyelembe jövő leggyengébb eredmény 70 60 százalékos volt. Szigorú intézkedés a holapdarendszeru kereskedelem ellen A budapesti kapitányságra a vidékről tömegesen érkeztek feljelentések budapesti kereskedők ellen hólapdaszerződések kötése miatt. A tömeges feljelentések miatt erélyesebb intézkedések megtétele vált szükségessé. A budapesti főkapitányság megindította a nyomozást és Blaschkó Bertalan (Teréz-körut 21), Horváth Benő](Király-u. 26),Székely (Schwartz) László (Almássy-tér 10), Weisz Gyula (Peterdy-ucca 39), Gábriel József (Déry-ucca 8), Hölczel Jakab (Ó-ucca 5), Keresztúri Béla (Csáky-ucca 4), Ringwald Antal (Vasvári Pál-ucca 11), Kardos Ignác (Bank-ucca 5), Lusztig Lipót (Rózsa-ucca 39), Benisch József (Ballagi Mór-ucca 3) és Jakab András >(Dembinszky-ucca 33) kereskedőknél hólapdaszerződések miatt áru és nyomtatvány lefoglalásokat eszközölt. Megállapították az is a nyomozás során, hogy ezeknek a kereskedőknek legnagyobb része minden tőke nélkül, vagy tőkének nem nevezhető kisebb összegekkel kezdte üzletét. Megrendelték az üzlet megindulásához szükséges hólapdanyomtatványokat és ezeket utánvételes borítékokban vidékre küldték. Anyagjuk akkor még nem is volt. Amikor az utánvételes levelekért járó összeg megérkezett, akkor vásároltak azért árukat, hogy a tiltott szerződésben vállalt kötelezettségeiknek eleget tehessenek. Az eladásokat főképen a vidéken eszközölték, hogy időt nyerjenek a vásárlófelek kielégítésére. Ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban alrendőrség óva inti a nagyközönséget attól, hogy az ilyen hólapdaszerződések kötésével kapcsolatos üzletekbe bocsátkozzék (Szelvényutalványok rendelése, azok továbbeladása stb.) A rendőrség minden egyes esetben a legszigorúbban jár el a tisztességtelen versenyt üző kereskedők ellen s ilyen esetekben a közönség csak károsodhat, amennyiben a szelvényutalványokat beváltani módjában nem lesz. A rendőrség ugyanis a hólapdaszerződéssel kapcsolatban álló minden tárgyat és árut lefoglal s igy a kereskedők vásárlóikat kielégíteni nem tudják. fliáir Zene- és Daiegylet dalestélye Szép sikerrel végződött dalestéiyt tartott a békéscsabai Máv. Zeneés Dalegylet vasárnap este a Fiume éttermében. A dalárda vezetőségét a dalestély megtartására különösen az késztette, hogy eleget tegyen hűséges közönsége kívánságának. Ugyanis az az általános óhaj nyilvánult meg, hogy szeretnék hallani azokat a dalokat, amelyekkel a soproni országos dalosversenyen dijat nyertek. Aki hallotta vasárnap este énekelni a dalárdát, annak feltéten megerősödött az a meggyőződése, hogy a békéscsabai vasutas dalárda ma már a számottevő dalárdák közzé tartozik. Csak a legutóbbi szereplésük óta is szép fejlődést tapasztaltunk. Könnyen, minden zökkenés nélkül adták elő a műsoron szereplő szebbnél-szebb dalokat. Különösen nagy hatást értek e! és a legnagyobb elismerést vívták kí az országos versenyen dijat nyert dalokkal. Kellemes meglepetésül hatott, hogy a dalárdát több mint 30 taggal láttuk szerepelni. Ugylátszik már jelentkeznek a soproni szép eredmény következményei, amenynyiben egymásután kérik az uj tagok a dalárdába való felvételüket. A dalestély keretében adta át az elnök távollétében Dezsi Mihály alelnök a dalárda uj diszelnökeinek vitéz Rátvay Imre ezredesnek, dr. Rell Lajos reálgimnáziumi igazgatónak és Győri Gáspár fütőházi főnöknek keresetlen szavak kíséretében a megválasztásukról szóló okmányt csinosan bekeretezve. Beszédében kifejezésre juttatta, hogy hálájuk és tiezteletük jeléül adja át az okmányt azért a sok jóért, melyet az uj diszelnökök a dalárda boldogulása és előrehaladása érdekében tettek. Az uj diszelnökök nevében dr. Rell Lajos köszönte meg hatásos szép szavakkal a megtiszteltetést, hangsúlyozva azt a nagy áldozatot, melyet a nehéz szolgalatot végző vasutasok hoznak a magyar dalkultura fejlesztése és ápolása érdekében. Kötelességünknek tartjuk külön megemlékezni Such János karnagyról, akinek fáradhatatlan munkájának és kiváló szaktudásának tulajdonitható a dalárda eredményes szereplese. De dicséret illeti a dalárda minden egyes tagját, akik a legnagyobb köteiességtudással és szeretettel viseltetnek a magyar dal iránt. HÍREK Ohtóber G. A magyar szabadságharc elfojtásának szomorú emlékű dátuma. Amikor 1849 októberében letették a magyar szabadság harcosai fegyverüket az oroszok vezére előtt, az osztrákok hiúsága rettenetes bosszút állott a magyar szabadságharc dicsőséges vezérein. Tizenhárom magyar főtiszt október 6-án halálával fizetett az osztrák önkényuralom megsértéséért. Ez a szomorú nap emlékünkbe vésődött és mostani évfordulóján ugy érezzük, hogy a magyar szabadság eltiprása többé nem ismétlődhetik meg! Nincs nemzet a kontinensen, amely véresebben, drágábban és tulzottabban fizetett szabadságáért, mint a magyar. S ma, a vértanuk emlékünnepén nem felejtkezhetünk el az L