Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-10-03 / 223. szám

VI évfolyam 223. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal s Bíkéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. f&ggmtloBt keresztény p&litlksS n spl lap . Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy bóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Ujabb fenyegető levelek Alig hantoltuk el " tegnap a papír­kosár fenekén hü másolatát annak az impertinens levélnek, amit a moszkvai „paraszt-tanács" a magyar földmivelésügyi miniszternek küldött, ki ezt valószínűleg a papírkosárba továbbította: ujabb két hasonló ópusz érkezéséről kapunk hírt — mindkettőnek címzettje: a magyar kormány, a feladók pedig valami homályos, furcsa szervezetből ala­kultak levélírókká. Egy húron látszik pendülni mind a két episztola, a moszkvai szovjet „paraszt-tanácsának" az írásával s a Budapesten lappangó, vagy már dutyiba került kommunistákkal. Azt követelik a kormányhatóságoktól, hogy az elfogott „vörös"-öket hala­déktalanul bocsássák szabadon. Megokolás is van a terrorisztikus szellemtől fűtött két förmedvényben, hogy a rendőrség a letartóztatott cinkosokat a nyomozás során állító lag bántalmazta. Argumentum ad hominen gyanánt pedig azzal fenye getőzik a két írás, hogy: jaj a ma­gyar kormánynak, ha meg nem hajol­nak a destrukció aknáiból kibukkant e két patkányok előtt, mert a pat­kányszövetkezet szálai behálózzák egész Európa proletár-társadalmát, csak egy intés kell a budapesti titkos aknából kifelé, az általános munkás­revolt megindítására, mely föl fogja majd forgatni Csonkamagyarország helyreállt rendjét s a magyar kor­mányhatalmat — elsöpri helyéből. Bizonyosra vesszük, hogy a ma­gyar kormány nem akar jelentőséget tulajdonitani ennek a kihívó, de anonim irka-firkának, mert az a'ája jegyzett sommás cim (egy obskurus és ismeretlen szervezet neve) nem egyéb, mint a névtelenség köpö­nyegje s a felelősségrevonatás elől bujkáló rossz lelkiismeret gyávasá­gának a takarója. A kormány közzé­tétette mindkét írást, hadd vegyen róluk tájékoztató tudomást a nemzet közvéleménye, osztozhassék az ilyen gonosz firkák elitélésében egész Ma­gyarország. A kormány bizonyára hidegen, nyugodtan s mindenre felkészülten várja a patkánypolitikusok további próbálkozásait. A külföld tájékoz­tatására informatív cikkek fognak megjelenni a nagy világsajtóban Magyarországról s a vörös propa­ganda mozgolódásairól. Egész Európa tudomásul veszi e közleményekből a kommunisták legújabb műveleteit, a türelmes papirosra irt mindama vádjaik alaptalanságát, mintha Vágiék és Rákosiék a rendőrségnél bántal­makat szenvednének s hogy e papir­manöver nyilvánvaló célja, hogy a közhatóságokat terrorizálni, a bíró­ságot — mely a kommunisták ügyé­ben ítélni fog — eljárásában befo­lyásolni próbálja. A próbával a patkányaknák buj­káló lakói kudarcot fognak vallani. Rendőrségünk már befejezte a nyo­mozást teljes sikerrel s mind az ügyészség, mind a birák magasan felette állanak minden illetéktelen befolyás lehetőségcinek. Ami padig a bejelentett „világ- j forradalmat" illeti, ahoz szava lesz j az összes világhatalmaknak, szava \ lesz Isten akaratának is. Bécs, okt. 2. A „Korrespondenz" jelentése szerint a budapesti lapok ama hi­reivel szemben, hogy Rákosi Mátyás tervét ez év augusztus havában egy Bécsben tartott értekezleten beszél­ték meg, a rendőrség által megindí­tott nyomozás alapjan kétségtelenül megállapították, hogy azok a kom­munista vezérek, akik állítólag ezen az értekezleten részt vettek volna, köztük Rákosi és Kun Béla, ebben az időben egyáltálában nem tartóz­kodtak Bécsben. (MTI) A bécsi rendőrségnek a fenti jelentésben reprodukált megállapítá­saival kapcsolatosan illetékes helyen a következőket jelentették ki a Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt: A budapesti rendőrség még ezideig nem A szegedi kereskedelmi és iparka­mara meghívására csütörtökön Sze­geden kerületi ipari értekezlet volt az ipartestületek reformja és az országos kézműves testületi törvényjavaslat megtárgyalása végett. Az értekezleten az összes ipartes­tületek mintegy 43 kiküldöttelvoltak képviselve. Békésmegyéböl az alábbi kiküldöttek vettek részt az értekez­leten: Békéscsabáról Martincsek Ká­roly alelnök, Könyves T. Kálmán kiküldött, Zlehovszky János és ifj. Horváth Mihály ipartestületi jegyző, Gyuláról Sal József, Békésről Mé­Elrablott magyar birtok, mint oláh nemzeti ajándék j Bécs, október 2. flz „Extrablatt" erősen támadja Romániát, mert Berthelót francia j tábornok Erdélyben birtokot kapott, mint román nemzeti ajándékot. E j birtok jogosan egy előkelő magyar nőt illetne meg és egyáltalában nem j lehet büszke a román kormány arra, hogy mások birtokát elajándékozza. ] Nem találja Hun Béláéi; nyomát a bécsi rendőrség j Rákosi pontos adatokat vallott a bécsi tanácskozásoktól : Budapest, okt. 2. A kommunista összeesküvés ügyében letartóztatott 47 gyanúsítottal ma ! délelőtt folytatták le azokat a szokásos formaságokat, amelyek az ügyész- ' ségi fogházba va!ó bekisérést megelőzik. A letartóztatottakról a dakíilos­kopiai osztályon ujjlenyomatokat vettek fel, majd a második emeleten ievó fényképészeti műhelyben valamennyiüket lefényképezték. Ha ezzel a mun­kával a rendőrségen elkészülnek, a letartóztatottakat átadják az ügyész­ségnek. kapta meg a bécsi rendőrség távira­tát a bécsi rendőrségen lefolytatott nyomozásról. A fenti állítással szem­ben, amely szerint Kun Báia, Rákosi Mátyás és társai a kérdéses időben nem tartózkodtak Bécsben, a bpesti rend­őrség kénytelen megállapítani, hogy Rákosi Mátyás sajátkezüleg aláirt vallomásában a leghatározottabban állitj3, hogy azokon a napokon, a mikor a budapesti rendőrség azt megállapította, három napig tartó kongresszuson vett részt Bécsben, amely kongresszuson Kun Bála el­nökölt, aki akkor Schwartz Imre ál­név alatt tartózkodott Bécsben. — Egyébként a budapesti rendőrség még azt is megállapította, hogy a kérdéses egyének bécsi tartózkodá­suk ideje alatt hol laktak. g kamarík kettéválasztása ellen határozott a szegedi iparosértelezlet a békéscsabai testület javaslatát felterjesztik a miniszterhez í száros József, Mezőberényből Balla János és Wolf Pál, Szarvasról Takács Lajos, Csorvásról Áchim Mihály jegyző, Orosházáról Aradi Béla. Az értekezlet Wimmer Fülöp ka­marai elnök elnöklete alatt folyt le. A törvénytervezeteket dr. Tonelli Sán­dor főtitkár távollétében dr. Landes­berg Jenő kamarai titkár terjesztette elő és ismertette részletesen. A ipartestületi reformtervezetet sza­kaszonként tárgyalták le és azon több javaslatba hozott módosítást eszközöltek, melyek között szerepelt a Könyves T. Kálmán által előter­jesztett békéscsabai ipartestület ja­vaslata is. A javaslatot egyébként ál­talánosságban elfogadták. Az országos kézmüvestestületi tör­vény tervezetét is elfogadták, mig a békéscsabai ipartestület részéről Könyves Kálmán által előterjesztett azon javaslatot, mely szerint a tör­vénytervezetben javasolt országos kézműves testület elejtésével a je­lenlegi kamarákat válasszák ketté iparos és kereskedelmi kamarákká, elbírálás végett felterjesztik a mi­niszterhez. Életfogytiglani fegyházra ítélték a tömeggyilkos Reinitz Jakabot Nagyvárad, okt. 2. A nagyváradi tábla tegnap ítélkezett Reinitz Jakab gyilkossági bünperében, amely alka­lommal Reinitzet életfogytiglani fegy­házzal sújtotta. A nagyváradi tár­gyalással egyidejűleg a miskolci tör­vényszék is foglalkozott Reinitz Ja­kab ügyével. Zajti Ferenc és fia, Zajti Lajos állottak a törvényszék előtt, akik ellen az volt a vád, hogy Reinitz felbujtására meggyilkolták és kirabolták Rcsmaring Jenő 21 éves szatmári kereskedőt. A két Zajtit a bíróság bizonyítékok hiányában fel­mentette, azonban az ügyész felleb­bezésére elrendelte további fogva­tartásukat. Püspöki konferencia Budapest, október 2. A magyar­országi rórn. kath. püspöki kar szo­kásos őszi konferenciáját ez évben október 4 én tartja meg Cscrnoch János dr. hercegprímás elnökletével a hercegprímás budai palotájában. Mozgalom a szakszerve­zetek terrorja ellen Budapest, okt. 2. Munkáskörök­ben nagyarányú mozgalom indult meg a cipészipari szakszervezet erő­szakosságai miatt a szociáldemok­rata vezetőség ellen. Agyárak mun­kássága tömegesen hagyja el a Nép­szava előfizetését. Öngyilkossági járvány pusziit Budapesten Budapest, október 2. Tegnap hat életuntat szállítottak a mentők súlyos állapotban a Rókus-kórházba. A he­tedik életunt Kovács Juliska 15 éves mindenes volt, aki öngyikossági szándékból a villanyos elé szaladt, de a rendőr elrántotta a sínekről. Azért akart meghalni, mert édes­anyja és testvérei haragszanak rá. Minthogy öngyilkossági szándékáról nem akart lemondani, a rendőrség saját érdekében őrizetbe vette. Zürichben a magyar koronát 0*Q072'50-ei jegyezték

Next

/
Oldalképek
Tartalom