Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-07-16 / 158. szám

4 Kúrám vidék Békéscsaba. 1925 julius 16. a békési haramiauezér a vizsgálóbíró Blatt Fábiánék rablóbandájának 19Z0 éuí borzalmas bünlajstroma — Fábián beismerő vallomást tett — Hajmeresztő történetei! a hormosarcu, fegyveres, ftézigránátos Balog és társai bűnügyében elő­került a főbünös. Triesztből kisér­ték be Fábián Istvánt, aki tegnap vasraverve állt vizsgálóbirája elé. Mint ismeretes (annak idején a Körösvidék jelentette) Fábián István és társai bünügyében az Ítéletet ki­mondta a törvényszék azonban a fő­bünös, Fábián István megszökött s az ítélet meghozataláig nem tudták előkeríteni. Amint egyik multheti számunkban megírtuk, Fábiánt a trieszti rendőrség elfogta. Vasraverve kisérték Gyulára s állították biróság elé. Fábián ellen többrendbeli rablás és szándékos emberölés bűnügyé­ben a gyulai kir. törvényszék vizs­gálóbirája a vizsgálatot elrendelte s Fábián azonnal vizsgálati fogságba került. Fábián István részben beismerő vallomást tett a biróság előtt. Elmondta, hogy 1920. január 5 én Balog Sándorral és Balázs Istvánnal együtt Argyelán Gergely bélmegyeri lakost tányáján fegyveresen támad­ták meg. Fábián az ablakon keresz­tül fegyverét lövésre készen tartotta, mig Balázs István és Balog Gábor Argyelánékra fegyvert szegezve a la­kásba hatoltak, ott tőlük pénzt kö­veteltek. Szabó Gábor sarkadkereszturi la­kosnál 1920 február 2-án hasonló­képen jártak el. Még ugyanezen este Fekete Sán­dor sarkadkereszturi lakos tanyáján is megjelentek, itt is pénzt követeltek, illetve raboltak. Ugyanezév novemberében Fábián István társaival egyik éjjel Asztalos Ferenc békési lakos tanyáján bekormozottan jelentek meg és Innen is pénzt követeltek. Itt is lövöldöztek. Január 5-én este lóháton a békési határban mellettük ugyancsak lóhá­ton haladó id. Kovács Sándort meg­támadták és pénzét elvették. Február hó 1-én Fábián és társai Sarkadkeresztur határában Gara An­rásnál jelentek meg fegyverrel és kézigránáttal felszerelve s a tanyán bebocsáttatást kértek. Fábián az ablakon keresztül dugta be fegyverét, mig Balázs István Garára lőtt, de golyói célttévesztet­tek. Itt amit csak találtak, minden értékes tárgyat, gyürüt, órát stb. magukkal vittek. Január 5-én Kelemen Andrást és feleségét, majd Kovács Imrét támad­ták meg. Balázs éjjel rálőtt a tanya ajtaját kinyitó Kelemenre, akit meg is ölt, Fábián pedig az ablakon keresztül lőtt Ko­vács Imrére, akit megsebe­sített, azonban ez a lövés nem volt halálos. Május hó 29 én Sarkadkeresztu­ron Fábiánékhoz még Pocsai Ferenc és Virág György is társult, akikkel Fohn Mór majorjában jelentek meg akkor éjjel. Balázs István a cselé­deknek megtiltotta, hogy kimozdul­janak mert külömben végeznek ve­lük. Fábián két társával Fohn Mór szobájába ment mig Pocsai fegyve­rét az ablakon dugta be. Itt is min­den pénzt és értékesebb tárgyat ma­gukhoz vettek. Julius 3-án Fábiánék Pikó Imre lakását kutatták át és onnan is el­vittek minden elmozdiíhatót. Julius 3 án éjjel Okányban Sze­gedi Antalnál jelentek meg, Fábiá­nék fegyveresen, ahol vacsorát kö­veteltek. Innen csak egy nadrágot vittek el. Aug. 21-én már ismét megszapo­rodott Fábiánék bandája. Ekkor Lő­rinc János tanyáját keresték fel, ahol nevezettet és feleségét, valamint Dódi Józsefet egy sarokba szorították és hallgatásra kényszeritették s innen is ágyneműt, pénzt és más ruhane­müeket vittek magukkal. Augusztus 27-én éjjel Fábián társaival Bió Sándor tanyájára ha­tolt be, ahol több lövést tettek a levegőbe, a rémült háziakat hallga­tásra kényszeritettek s amit csak találak, mindent magukkal . vitek. Még ugyancsak 1920. évi március vége felé Maár Já­nos erdészhez hatoltak be, ahol Fábián és társai katona­ruhában jelentek meg s mint tábori csendőrök szállást, vacsorát kértek. Mikor Maár hivásukra előjött, egyik kö­zülük rálőtt s minthogy a fegyver csütörtököt mondott Maár az ajtón kiugrott s el­menekült, azonban Fábián utána lőtt. Ettől a lövéstől Maár összeesett. A lakást itt is átkutatták s minden el­emelhetőt magukkal jvittek. A telefon drotot is elvágták. Szeptember 3-án Mezöberény­ben id. Fógel Mihálynál jelentek meg, akire rálőttek és puskatussal ütötték s a béressel együtt őrizetbe vettek, mig a társaik a lakást ku­taták át s onnan minden élelmiszert és ruhaneműt Fogel kocsiján és Fogel Ioviaval szállítot­ták el. Ugyancsak 1920 év január hónap­jában egyik éjjel özv. Domokos Ist­vánná bélmegyeri tanyájára hatoltak be erőszakkal s az özvegyasszonyra több lövést adtak le, azonban a lö­vések közül egy sem talált. Innen is, mint mindenünnen, ahol megfor­dultak mindent magukkal vittek. Március hónap (1920) egyik éjje­lén a tarhosi majorban Ulrich Ödön uradalmi gazdatiszt lakásába men­fek, ahol a gazdát az istállóba vit­ték, feleségét és a cselédet őrizetbe vették és mindent magukkal viltek. Március 26 án éjjel katonaruhában, fegyveresen, ké­zigránátokkal felszerelve Kiss Mátyás tanyáján jelentkeztek, akitől követeltek, hogy kocsijába fogjon be, Kisst és fiát puska­tussal ütlegelték, majá Kiss Má­tyást megkötözték s addig verték, mig belehalt sérüléseibe. A fiút egy kocsihoz kötötték és vasvillával szurkálták. Mi van ma? \192S. Julius 16., csűtőrtOk R. kath.: Karm. B. A. Prot.: Valter Napkelte 4 óra 18 perckor, nyugta 19 óra 53 perckor 7-53). Holdkelte: 1 óra lü perckor éjjel nyugta 16 óra 01 perckor d. u. Este 9 órakor mozielőadás az Apolló moziban. i — Mindenki nézze meg a Kö­rösvidék legújabb szenzációs kül­földi képeit (Szent István-tér 18.) — Tanulmányi kirándulás Len­gyelországba. Lembergben szep­tember 5—15-ike között nemzet­közi keleti vásár néven, áruminta és nyersanyagvásárt rendeznek. A lengyel magyar kereskedelmi ka­I mara, amely évek óta dolgozik a két ország közötti gazdasági kap­csolatoknak kiépítésére, tervbe vette, hogy e vásár alkalmálmával a ma­gyar gazdasagi élet képviselői ré­í szére társas kirándulást rendez, Lengyelországba. A kirándulók el­sősorban a lembergi vásárt nézik ; meg, ahol a vásár igazgatósága magyar napot rendez, amelyen a magyar gazdásági élet reprezentán­sai a magyar viszonyokat ismer­tetik, a lengyel sajtó pedig ezen a napon magyar gazdasági kérdéssel í foglalkozik. A vásár megtekintése után a kiránduló társaság megtekin­tené Lengyelország nagyobb váro­sait. R kirándulásra lengyel kor­mány vizűm és menetdíj kedvez­ményeket ad. Tekintetei a magyar­lengyel kereskedelmi szerződésnek a közeljövőben várható ratifikáció­jára, fontos volna, hogy ezen a kiránduláson minél többen vegqe­í nek részt. Közelebbi felviágositá­sokkal szolgál a magyar-lengyel ke­reskedelmi kamara igazgatósága, \ Budapest V, Vigató-tér 3. — Növényvédelmi és növény­forgalmi iroda. R főldmívelésügyi miniszter egy legutóbb kelt rende­lj letével a Gyógy- és Ipari Növény­forgalmi iroda cimét a Magyar kir. Földmivelésügyi Minisztérium Nö­i vényvédelmi és Növényforgalmi ! Irodára változtatta át. A cimváltoz­s tatást a növényvédelmi törvény meg­hozatala tette szükségessé, amely­nek végrehajtása ennek a szervnek a hatáskörébe utaltatott. R Növény­védelmi és Növényforgalmi Iroda címe: Budapest IX, Lonyay u. 7. — Uj orvos Öcsödön. Dr. Pap íj András, fiatal orvos öcsödön tele­pedett meg, * Szülők figyelmébe. Tekintettel a mai gazdasági viszonyokra, min­den szülő saját érdekében cselekszik, ha tanköteles gyermekei részére a tankönyveket már most előjegyezteti, mert csak igy tudjuk a tankönyvek beszerzését biztosítani. Az előjegy­zéseket legkésőbb augusztus 15-ig kérjük eszközölni. Tisztelettel „Kö­rösvidék" könyvkereskedés. — Most jelent meg: „Ma­gyarok Braziliában" Migend Dezső könyve. Minden könyv­kereskedésben kapható. Ara 30,000 korona. — Esküvő. Czirbusz Endre dr. salgótarjáni főgimn. tanár f. hó 11­én vezette oltárhoz az orosházi ev. templomban Kovács Jolit, Kovács Andor ev. esperes leányát. A fiatal párhoz magasszárnyalásu beszédet dr. Raffay Sándor ev. püspök in­tézett. Esketés alatt dr. Vörös Dezső igazgató, orgonaművész játszotta Be­thowen nászindulóját. Násznagyok voltak a vőlegény részéről : dr. Ko­vács József postatanácsos, a meny­asszony részéről Bájer István, a menyasszony sógora. — Hajdusámsonban egy 12 éves fiút agyonsújtott a villám. Debrecenből jelentik : Mint általában az egész ország területén, Debrecen környékén is egymást érik a nagy viharok, zivatarok. Beszámoltunk már arról, hogy szombaton Hajdu­szováton egy gyermeket agyonsújtott a villám. Most ujabö halálos villám­csapásról érkezett jelentés. Nagy vihar vonult el Hajdusámsonon is. Mikor a borzalmas ítéletidő kezdő­dött, id. Szabó Imre, aki családjá­val a mezőn dolgozott, a borzal­mas vihar elől családjával együtt be­menekült egy földhányásba. A vil­lám azonban éppen a föidhányásba sújtott és Szabó Imre hasonló nevü 12 éves kisfiát, aki épen a bejárat­nál állott, agyonütötte. A szeren­csétlen kisgyermek azonnal kiszen­vedett. — Pótvásár tartására adott en­gedélyt a vármegye alispánja Körös­ladány községnek. A pótvásár aug. 18-án lesz. — Fesetőék ügye a Tábla előtt. Legutóbb a kir. törvényszék Csajbók Józsefet kötéléltali halálra itéite. Az ítéletet a tábla 15 évi fegyházra változtatta át, ellenben Pataki Sán­dor és Fesető István kötéláltali ha­lálos ítéletét a tábla helyben hagyta. — Erdőőri és vadőri szak­vizsgákat Debrecenben folyó év aug. 27-én és az erre következő napokon tartatnak. Rz engedely iránt kellően felszerelt kérvények folyó évi juüus 31-ig a debreceni m. kir. erdőigazgatóságnál nyújtan­dók be. A szakvizsga letételének megkönnyítésére kellő számú jelent­kező esetén julius 27-én kezdődő 4 hetes előkészítő tanfolyam lesz. A tanfolyamra való felvéted julius 15-ig az erdőigazgatósághoz be­nyújtandó kérvénnyel keli kérni. A tanfolyamról bővebb felvilágosítást az erdőigazgatoság ad. — Most jelent meg: „Ma­gyarok Braziliában." Migend Dezső könyve. Minden könyv­kereskedésben kapható. Ara 30,000 korona. — Gyűjtés. A napokban Békés­csabára érkezik az ifjú gyulai ev. egyház vezetőségének egyik tagja, aki gyűjt a gyulai ev. templom, il­letőleg imaház felépítése javára. Ez­úton is kérik mindazokat, akiket az egyház kiküldöttje felkeres járulja­nak hozzá tehetséyük szerint a ne­mes ügy sikerének előmozdításához. * Jogászok és leendő jogá­szok figyelmébe. Dr. Katona Art­hur (József Ferenc főherceg jogi ta­nítómestere) jogi és közgazdasági szemináriumnak főtitkára Dr. Szabó Mihály julius 20-ig Békésen tartóz­kodik, Bármilyen jogi tanulmány­ügyben készséggel nyújt díjtalan felvilágosítást és megbízásokat a szeminárium részére elfogad, (fl la­kás 11 Rákószy-ut 6. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom