Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-06-21 / 138. szám

8 Stérősvidék Békéscsaba, 1925. juniu s 2 8. Évzáró ünnep a Rudolf­. reálgimnáziumban A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf­reálgimnázium folyó hó 20-án, szom­baton d. e. 9 órakor tartotta évzáró ünnepét az intézet tornatermében, amelyet zsúfolásig megtöltött a szü­lők és a tanulók serege. Vidovszky Kálmán vallástanár imája után dr. Rell Lajos igazgató szólott az ifjúsághoz, buzdítván őket az eredményből való tanulság levoná­sára. Majd megemlékezett azokról a fontos eseményekről, amelyek az is­kola életében előfordultak (reálgim­náziummá való átalakulás, az iskola épülete 25 éves). Különösen örven­detes esemény volt a vallás és köz­oktatásügyi miniszter urnák rendkí­vül meleghangú köszönete, amely­ben ugy a fenntartó testületnek, mint különösképen a tanári karnak a ne­héz időkben [végzett igen eredmé­nyes munkáját méltányolta. Ezután a fontosabb statisztikai adatokat olvasta fel, amely szerint ez iskolai évben beiratkozott 433 tanuló; osztály vizsgát tett 417 ta­nuló és pedig: jeles 41, jó 79, elégséges 188, haladó 308; (73 8%) egy tárgyból elégtelen 72, két tárgy­ból elégtelen 7, több tárgyból elég­telen 30, magaviseleti jegy szerint példás 181, jó 216, tűrhető 20, az egészségi viszonyok normálisak vol­tak. Ösztöndíjat kapott 41 kiváló ta­nuló, kiknek névsorát lalább közöl­jük. Az ösztöndijak kiosztása után Rell Lajos dr. igazgató bensőséges me­leg szavakkal búcsúzott el Zvarinyi Lajos tanártól, aki egy emberöltőn át végzett lélkiismeretes, becsületes, igen eredményes pedagógiai munka után az év végeztével nyugalomba vonul. A köztiszteletben álló, általá­nos szeretettel övezett tanár iránt való ragaszkodásának éljenzéssel adott kifejezést [a jelenlevők soka­sága. Az imádsággal végződött lé­lekemelő ünnep után osztályaikba vonultak a tanulók, ahol a bizonyít­ványokat kiosztották. Ösztöndijazásban részesültek a következők: Róth-Teleki alapítványból Réthy Dezső VII. o. 150 ; Kazinczy a. Ailer László 1. a) o. 50; Áchim F. András a. Mekis Ádám II. a) 100; Békés­Csabai Takp. Egyesület a. Sztanek György VIII. o. ICO; Kossuth a. Félix László VI. o., Pepó György V. o. 50—50; Jókai a. Sztaricskay Pál V. o., Staszenka István III. o. 100—100; Hősi h. h. Rosenthal A. a. Paróczay László II. b) o. 100; Schreiyer a. Tardos József V. o., Werner Tibor III. o. 50-50; dr. Vas Vilmos a. Klein Lajos VIII. o. 100; Rosenthal A. és n. a. Déri Gusztáv VI. o. 100; Korén Jenő a. Zvarinyi Endre V. o. 50; Kulpin a. Ellmann József V. o., Pollák Zoltán VII. o. 100—100; Székely Vilmos a. Zvarinyi Endre V. o. 100; Szath­máry Elek a. Durkó Albin IV. o. 100 ; Békésmegyei Általános Takp. a. Such László III. o., Jakabfi László I. a) o., Zahorán Tibori.a) o., Lip­ták Pál I. b) o. 50-50; Kovács L. Mihály a. Szilvási Bálint VII. o. 100, Katona Emil IV. o., Kató Fe­renc III. o. 50—50; dr. Berthóty István a. Újlaki Lajos V. o., Dom­sitz László IV. o. 50—50; Hősi h. h. Propper I. a. Bohus János VIII. 0. 100; Kocziszky Mihály a. Gálik János II. a) o., Blahut Mihály I. a) ' o. 75—75 ; Bakos Mátyás a. Tomka Pál IV. o. 140; Réthy Béla a. Ja­kabfi György II. a. 100 ; dr. Rell Lajos a. Mozkovcsák István VI. o. 210; Werner Ede a. Nyitrai Elemér V. o., Kulcsár Tibor II. b) o., Hor­váth Ákos I. a) o., Filippinyi Samu 1. a) o. 50—50; Réthy Károly ado­mányából Sajó Emil VII. o. 100, Dévánszky Ernő V. o. 400 ; KANSz jutalomdijából Zvarinyi Endre V. o., Horváth Ákos 1. a) O.200 200 ezer koronát. Székely Vilmos volt tanítványai 15 éves találkozójuk alkalmával ado­mányozott 10 db tíz koronás arany­ból pályamunkáik jutalmazására; Réthy Dezső VII. o. 3, Brüller Endre VII. o. 3, Sajó Emil VII. o. 2, Téchy Olivér VII. o. 2 darabot. Nyolcvannyolc béhésmegyei vitézt avatnak fel ma Budapesten Ma van az Országos Vitézi Szék avatási ünnepélye Budapesten, a kor­mányzó jelenlétében. Ez alkalommal Békésvármegyéből 88 vitézt avatnak: 12 tisztet és 76 legénységi állományú vitéz bajtársat. Békésvármegyéből a nemzeti ünnepségen hatvantagu deputáció vesz részt dr. Kovacsics Dezső főispán vezetésével, amelynek tagjai között van dr. Konkoly Tihamér vár­megyei főjegyző, dr. Márky Barna másodfőjegyzó, dr. Berthóty István pol­gármester, Kunos István főjegyző, Jeszenszky Elek közjegyző, Kiss László főszolgabíró, Kovács Márton plébános. Megállapították a* oláh­oseh határt Bukarest, junius 20. A belügymi­niszter közlése szerint a román-cseh határt rendező-bizottság befejezte munkálatait. Egyedül Ticeu község­gel van még baj, amely elégedetlen a bizottság döntésével és küldött­ségileg kérte a határosztás revízió alá vételét. (KEK) volna egész országok boldoggátéte­lére és az elszakított magyar terüle­tek visszaváltására, ott nem érték. Ma még legalább is nem. Hosszú évtizedek, hosszú ember­öltők keserves munkája kell még ahoz, amig ezek a természeti kin­csek elhagyhatják születési helyüket, megközelíthetőkké, kitermelhetőkké és értékesithetőkké válnak. Mert bizony hiába lenne valaki­nek ezer hold őserdeje valahol Bra­zilía közepén. Attól ugyan éhenpuszul­hatna, ha egyébhez nem kezdene. A majmok, a papagályok és az óriás­kígyók ugyanis nem fizetnek senki nek lakbért, a rengeteg faóriások tömege pedig másként nem jövedel­mezhet, amig nincs aki kivágja és piacra szállítsa. De hol a piac és a piacig ve­zető ut? Ezek ma még legnagyobbrészt nincsenek. Az őserdők irtása rendesen pimi­tiv eszközökkel, emberi erővel folyik, ami meglehetősen lassú tempót je­lent. Ehez hozzájárul az a körül­mény, hogy ahol őserdő van, ott nincsenek járható utak. Igen sok tá­jéka van Braziliának, amelyet még egyes ember sem közelíthet meg, ahonnan tthát még egy öszvér há­tára való terhet sem lehet elszállí­tani. Teherszállításra többé-kevésbé alkalmas utak jóformán csak az ál­lam tenget parti vidékein és az inte­rior egy egy nagyobb települési góc­pontja körül vannak. Ha tehát egy erdőtulajdonos telepeseivel kivágatja erdejét, nagy kérdés, hogy el tudja-e szállítani a kitermelt fa tömegét, vagy ott a helyszínen kell megsemmisí­tenie, hogy a vadon helyét a kul­turát jelentő kávéültetvény foglal­hassa el. Piac persze csak ott van, ahon­nan már vasút, vagy hajó is indul. Ha nagynehezen el is jut idáig az őserdők fája, itt még mindig kérdés, hogy értékesíthető-e. Mert a kiter­melési és odaszállitási nehézségek mellett is olyan nagy a helyi kínálat, hogy keresletre csak a legkiválóbb, legritkább fajtájú és minőségű anyag számithat, amelyet érdemes expor­tálni. Említésre méltó fafeldolgozó ipar­telepei nincsenek Braziliának. A leg­újabb időkben különösen angol tőkés vállalatok nagyobb folyók mentén olcsó munkaerővel nagy turbinákat, erőházakat, fürésztelepeket építenek, de a kifűrészelt nyersanyag feldol­gozása jóformán még mindig kizá­rólag külföldön történik. Nagyjából ugyanez a története minden más nyersanyag feldolgozá­sának is. (Folyt, köv.) Hazafias ünnepély Szarvason A , Magyar Nemzeti Szövetség" szarvasi járási köre, a járási vitézi Szék és a Szarvasi Leány Egylet közreműködésével Szarvason jun. 27-én este 8 órakor a Frecska-féle mozihelyiségben hazafias ünnepélyt rendez. Az ünnepély műsora a következő: Délután fél 2 -kor a központi és vidéki vendégek üdvözlése a pálya­udvaron. Este 8 órakor: 1. Hiszekegy. Énekli Rohoska Géza karnagy vezetése alatt a szarvasi dalárda. 2. Megnyitó. Tartjá dr. Schauer Gábor elnök. 3. Quartett: Előadja a vitézi szék. 4. Saját költeményét szavalja: Lampert Géza költő, a Mnsz. tagja, kormányfőtanácsos. 5. Zongorajáték: előadja Lévius Ernő... 6. Ünnepi beszéd kíséretében ja­vaslatot tesz a központ nevében a trianoni békeszerződés reviziója ér­dekében hozandó határozatra Berno­Iák Nándor, a MNSz. tagja, volt miniszter. 7. Énekel a szarvasi Dalkar. 8. Quartett. Előadja a Vitézi Szék. 9. Saját novelláját előadja dr. ' Vargha Béla iró, a MNSz. tagja. 1 10. Zongoratrió. Előadja a Vitézi Szék. ll! A központi kiküldött ünnepi beszédére és javaslatára Szarvas kö­zönsége nevében válaszol: Bartos Pál ev. lelkész. 12. Hegedű szóló: előadja a Vi­tézi Szék. 13. Monológ: előadja Brauner Etelka. (L. E.) 14, Palotástánc: előadják a Leány­egylet által felkért leányok és ifjak. 15. Szózat: énekli a szarvasi Da­lárda. Helyárak: 1. hely 20000, 11. hely 15000, páholy 100,000, erkélyülés 10000 kornna. Adományok és felülfizetések a ha­zafias célra tekintettel elfogadtatnak. Mindennemű idevonatkozó értesité ­sek Blasskó Sándor, Szarvas címre küldendők. A következő napi (Vitézi Szék ál­tal rendezendő) katonazenés repülő mulatság és bajtársi összejövetel programmját külön plakátokon köz­lik. Tanácsülés fl füszephePBSbedöti vasárapi zárórája ügyében nem hoztak uj határozatot Pénteken délután tartotta a vá­rosi tanács ülését dr. Berthóty Ist­ván polgármester elnöklete alatt, melyen az alábbi ügyeket intézték el. Urbán János baromfikerereskedés, Gyuricza Jánosné ruhakereskedés, Gurzó Péter rőfös, rövidáru, Vadas István rőfös, rövidáru, ifj. Andó András kifőző iparra. A közkorház május havi és a népkönyvtárnak 1924. évről szóló jelentései tudomásul szolgáltak. Foglalkozott a tanács a szegedi kereskedelmi és iparkamarának a a füszerkereskedők vasárnapi nyit­vatartása ügyében a varoshoz in­tézett megkeresésével. Az ügyben a tanács a következő határozatot hozta: A tanács által jóváhagyás végett fölterjesztett ha­tározatot a kereskedelemügyi mi­niszter 1923. augusztus 8 án kelt véghatározatával legfelsőbb fokon is jóváhagyta. A véghatározatban a miniszter már kimondotta, hogy a nyílt árusítási üzletekből történő árusításra elrendelt teljes vasárnapi munkaszünet nem vonatkozik az olyan kereskedelmi és ipari árusí­tásokra, melyeket a rendelet külön­leges elbánásban részesít. Ezek folytán a városi tanács részéről e tárgyban ujabb intézkedés megtételének szüksége vagy engedély meg adásának lehetősége nem forog fenn. A határozatról értesitik a szegedi kereskedelmi és iparkamarát, a Ke­reskedelmi csarnokot és az állam­rendőrséget. A női iparostanonciskola felállí­tása ügyében az iparostnnonciskola felügyelóbizottsága átírt a városhoz. A tanács a bizottság javaslatát ma­gáévá tette és megkérte dr. Korniss Géza kulturtanácsnokot, hogy a női tanoniskola szervezetét, tan­anyagát tanulmányozza és e célból Budapestre küldte ki. A leventeoktatásra kötelezettek május 17—31-ig terjedő időben el­követetett mulasztásairól szóló jelen­tést a tanács elfogadta. Egyben megállapította a mulasztók bünte­tését is, mely szerint az első ízben mulasztottakat figyelmeztetik, a má­sodízben mu'asztókat 5 ezer, a harmadizbeu mulasztókat 15 ezer, a negyedízben mulasztókat 25 ezer,

Next

/
Oldalképek
Tartalom