Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám
1925-08-29 / 194. szám
332 Kőrösvidék Békéscsaba, 1925 . augusztus 3 0. Nem szüntetik meg Ausztria ellenőrzését Bécs, aug. 28. Ziir.mermann osztrák népszövetségi főbiztos távozásásáról elterjedt hirek valótlanok. Zimmermann továbbra is Bécsben marad, a nemzetek szövetsége egyelőre nem is gondol Ausztria ellenőrzésének megszüntetésére. Eszt diákok Szegeden Szeged, aug. 28. A Magyarországot járó eszt diákok kedden, szerdán és csütörtökön Szeged környékén tartózkodtak. A vendégek tiszteletére 26-án a Kass szállóban díszebéd volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el a testvérnemzetre. Vonatösszeütközés a nagy vihar következtében Bukarest, augusztus 28. Orient Rádió. Brassó , Fogaras-, valamint Csikmegyében füves vihar dühüngött. A vihar következtében két vonat Földváron összeütközött. Vasúti szerencsétlenség Karcag mellett Budapest, aug. 28. A Máv. igazgatóságától vett értesülés szerint a Debrecen felől érkező 1700 számú személyvonat 27 ről 28 ra virradó éjjel 1 óra 20 perckor Karcagpuszta állomás bejárójánál helytelen váltóállítás következtében kisiklott. A vonatnak a mozdonya és öt kocsija siklotl ki és oldalára dőlve erősen megrongálta a pályát. A kisiklás következtében a mozdony fűtője meghalt, egy postaalkalmazott súlyosan, öt utas pedig könnyebben megsebesült. A forgalmat Karcagpusztaállomáson átszállással bonyolítják le. Szigorú vizsgálat folyik annak a megállapítása érdekében, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. lij választójogi torvény Az uj választójogi törvény, amely nemzetgyűlési tárgyalása előtt oly sok heves vitának és harcnak volt szülője, most került kihirdetésre az Országos Törvénytárban. A törvény egész szakasz füzetet tesz ki, szükreszabott cikkünk keretében nem áll tehát módunkban teljes részletességgel egyszerre ismertetni. Néhány fontos intézkedését alább ismertetjük. Kiknek van választójoga? Országgyűlési képviselő választójoga van minden férfinak, aki 24. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta. A 24. életév betöltése nem kívántatik meg attól, aki igazolja, hogy egyetemet, vagy más főiskolát végzett. Régi jogon országgyűlési képviselőválasztó mindenki, aki az 1918. évre érvényes országgyűlési képviselőválasztói névjegyzékbe fel van véve. Országgyűlési .választójoga van minden nőnek, aki életének 30. évet betöltötte, 10. év óta magyar állampolgár, hét év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola 6-ik osztályát, vagy más tanintézetnek ezzel egyenértékű évfolyamát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolja. Elegendő az elemi iskola 4 osztályának elvégzése, vagy ezzel egyenlő műveltség igazolása, ha három, vagy több törvényes gyermeknek adott életet és ? legalább három gyermeke életben j van. A háborúban hősi halált halt ! gyermeket itt életben levőnek kell tekinteni. Négy elemi elvégzése esetén akkor is szavazati joga van, ha saját vagyonának jövedelméből, vagy saját keresetéből tartja el magát és önálló háztartást vezet. Annak a nő nek, aki egyetemet, vagy más főiskolát végzett, választójoga van életkorára való tekintet nélkül. A választójoghoz megkívánt két évi egyhelybenlakás kellékének megfelel az is, aki az utolsó hét évben lakóhelyét csak egy ízben változtatta, ha megelőzőleg hét évig ugyanegy községben lakott. Bármily rövid ideig tartó helybenlakás elegendő a képviselőknél, az állam, község, közüzem, vagy nyilvános (számadásra kötelezett vállalat állandó alkalmazottjánál, lelkészeknél, tanároknál, tanítóknál, az érettségizetteknél vagy egyenlő képzettséggel bíróknál, ha állandó foglalkozásuk van, az Országos Szinészegyesület tagjainál, ny. köz- vagy magántisztviselőnél, katonai havidíjasnál stb. Nincs választójoga annak, aki a fegyveres erőnek, vagy a csendőrségnek tényleges szolgálatban álló tagja, kivéve a szabadságolt viszonyba tartozókat. Úgyszintén a rendőrség, folyamőrség, vámőrség tagjainak sem. A választójogból ki van zárva, aki gondnokság, vagy csőd alatt áll. Az elmebeteg. Aki közjótékonyságból vagy közsegélyböl él. Nem értendő ide az, aki baleseti, rokkantsági pénztárból vagy háborús ok címén kap segélyt. Akinek gyermeke felett gyakorolt atyai hatalmát a hatóság jogerősen megszüntette. Aki részegségért nyilvános botrányokozás miatt 2 éven belül 5 aranykoronát meghaladó összegre Ítéltetett. A bűntett, vagy szándékos vétség miatt hozott ítélet jogerőre emelkedésétől a kiállásáig. A nyereségvágyból elkövetett böntett, vagy vétség miatt kiszabott büntetés kiállása után 5, illetve 10 évig. A törvény részletesen felsorolja még az elitélés miatt történő kizárások eseteit. Megreformálják az ipartestületeket Budapest, augusztus 28. A kereskedelmi miniezterium törvényelőkészítő osztálya most készíti az ipartestületek reformjáról szóló törvényjavaslatot. A törényjavaslat szerint ezentúl általános ipartestület lesz, amalynek legalább 200 tagjának kell lenni. A kontárkérdésben eddig az iparhatóság hozott ítéletet, ezentúl elsőfokon az ipartestület dönt. "lij nyomók á banftdíiámisitás ügyien Budapest, aug. 28. Jelentettük már, hogy az olaszliszkai pénzhamisító Fridlender Sámuel testvérét az Újpesten lakó Fridlender Frigyest a rendőrség vizsgálati fogságba helyezte. A rendőrség megállapította, hogy Fridland;r Frigyes aug. 18—22 között járt utoljára Olasdiszkán testvéreinél, aki akkor adta fel a végzetes milliós bankjeg/ekat a postára. Ezt a látogatást a rendőrségen fontosnak tartják és azt mondják, hogy ebből fog kiindulni a valódi tényállás megállapítása. — Félévenként kelt fizetni a testnevelési dijat. A kultuszminiszter elrendelte, hogy minden középfokú iskolai tanuló az iskolai testnevelési alapnak eddig havonta befizetett 30Ű0 koronát, tekintettel arra, hogy a havonkénli befizetés igen sok nehézséggel jár, ezentúl félévenként fizesse be, mégpedig minden év októb2r és március 1-én. — A békési ref. reálgimnáziumban a javító vizsgálatok folyó hó 31-én reggel 8 órától kezdődőleg tartatnak. A javitóvizsgálatok dija tantárgyanként 34.000 korona. Az 1925—26. iskolai évre a beiratások f évi szeptember 1., 2. és 3. napján d. e. 8 és d. u. 3 órai kezdettel eszközöltetnek. A fizetendő dijak előreláthatólag a következők: beiratási, mely alól mentesség nem nyerhető, 250.000 kor. A tandíj helybeli keresztyén vallású tanulók után évi 500.000 kor. ennek fele a beiratáskor, másik fele 1926 február 15 én fizetendő. — Az évnyitó ünnepély szeptember 4-én délelőtt lesz. — A mesebeli csizmát elkészítették a német csizmadiák. A bajorországi döbelni susztercéh a napokban ünnepelte alapításának 600 éves évfordulóját. A céhtestület ezen alkalomra oly óriási méretű csizmát készített, amilyenről eddig csak a mesékben lehetett hallani. A csizma 6 méter magas. Talpához 2 mázsa talpbőr kellett. Szárához 10 tehén bőre alig volt elég. A kis város suszterei közül naponta fölváltva öten dolgoztak a csizmán és igy két hónapig tartott, mig elkészültek vele. Most az egész vidék lakossága csodájára jár a nagy csizmának és büszkén hirdeti, hogy a döbelni cipészmesterek óriási csizmája olyan alkotás, amelyre büszke lehet egész Németország. jt. ™— Esküvő. Faragó Ede a Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnöke f. hó 29-én d. e. tartja esküvőjét a budapesti fasori evang. templomban. Az esketési szertartást Vidovszky Kálmán békéscsabai vallástanár, lapunk főszerkesztője végzi. — Pótbeiratás az ág. hitv. ev. el. iskolákba. A békéscsabai ág. hitv. evang. elemi iskolákba szeptember 1, 2, 3, 4 és 5 ik napjain lesznek a pótbeiratások. A tanítás a belterületen szeptember hó 7 én, a tanyai iskolákban szeptember hó 21-én veszi kezdetét. — József főherceg küldöttségeket s egyeseket fogad. Vitéz József királyi herceg tábornagy Ur Őfensége a Békésvármegyei Vitézi Szék lóversenyei és vitézi birtokbahelyezése aklalmából való gyulai tartózkodása alatt f. évi szeptember hó 8 án délelőtt 11 órától a vármegyeházán küldöttségeket, tisztelgőket és esetleges kérelmezőket fogad. Kihallgatást óhajtók ezen szándékukat előjegyzés végett szeptember hó 3-án délelőtt 9—12 óráig a Vármegyei Vitézi Székkapitányságánál, Gyula Szent Józsefucca 1. (Telefon 23.) jelentsék be. — A Békési Önkéntes Tűzoltó Egylet a f. hó 30 án felszerelése és a rokkant tűzoltók segély alapja javára szüreti mulatságot rendez. A szüreti mulatság kiemelkedőbb részei: szabad szüret, rádióhangverseny, gyermek- és bábszínház, szépség-, csónak-, bicikli-, kugli-, szivarés hazugságverseny. A versenyek győzteseit szép tiszteletdíjjal jutalmazzák. Belépődíj felnőtteknek 6000 kor., gyermekeknek 3000 kor. A mulatság rossz idő estén szeptember 6-án fog megtartatni van ma 1925. aug. 29., szombat R. kath.: Ker. Ján. f. Prot.: Ernesztin Napkelte 5 óra 13 perckor, nyugta 18 óra 48 perckor 6 48) Holdkelte: 15 óra 42 perckor d. u. nyugta 24 óra 00 perckor éjjel. Este Va9 órakor mozielőadás az Apolló moziban. — Toborzás. A 10 ik honvédgyalogezred ez évben is önkéntes jelentkezőiből fogja a létszámot kiegészíteni s a közeljövőben meg fognak jelenni a toborzó felhívások. Jelentkezhet minden éptestü és fedhetetlen erkölcsű 18-25 éves nőtlen magyar állampolgár. Bővebb felvilágosítás nyerhető a 10 honvédgyalogezred békéscsabai parancsnokságánál. — Sirius szép őszt és enyhe telet jósol. Vargha László, a Sirius néven közismert óbudai időjós legújabb jóslatában szép őszt és enyhe te et igér. A jóslat szerint az őszi hónapokban szép meleg napokra számithatunk, da jönnek majd olyan napok is, amikor északról erős légáramlat vonul át hazánk felett és igen hűvös, szeles, esős időt hoz, de utána ismét szép és kedvező időjárást várhatunk. Az őszi és téli hónapokban több helyen igen nagy ködök lesznek. A tél gyenge és enyhe lesz és a téli hónapok inkább a tavasznak felelnek meg. Da viszont tavasszal igea nagy havazások ígérkeznek és erős éjjeli fagyok jönnek. — Beiratás az iparostanciskolába. A békéscsabai fiu iparostanonciskolába való beiratkozások szeptember hó 1, 2, 3, 4 és 5-én d. u. 5—7-ig és 6 án vasárnap d. e. 8—12-ig lesznek, az iparostanonciskola tanácstermében. Tanszerdij egész évre 34 ezer korona, a február hó 1-je előtt felszabadu'ó tanulók 17 ezer koronát fizetnek, felszabadu'ásuk idejét azonban szerződésük bemutatásával tartoznak igazolni. R beiratásra kitűzött napokon jelentkező tanulók abbeli kívánságát, hogy mely napokon kívánnak járni, az iskola igazgatósága figyelembe veszi, a határidőn tul jelentkezőkét azonban nem teljesítheti s épen azért kívánatos, hogy szept. 6-ig minden tanuló beiratkozzék s az egy műhelyben levők egyszerre jelentkezzenek. A szept. 6-ika után jelentkező tanulók, mint mulasztók lesznek elbírálva. A tanítás szeptember hó 7-én veszi kezdetét. — Képkiállítás Békésen. Gyöngyössy Lajos békési reálgimnáziumi rajztanár, Benedickty József és Terney Béla a f. hó 30., 31. és szept. 1., 2. és 3. napjain délelőtt és délután a békési gimnáziumban képkiállitást tartanak. Belépődíj 6000 K. — Hármas ikrek. Bőséges istenáldásban volt része Socó Vincéné endrődi fiatalasszonynak, aki első alkalommal mindjárt három leány gyermeknek adott életet. Anya és leányai egészségesek. Ugyanaznap egy másik asszonynak kettős ikrei születtek de 48 óra múlva meghaltak. — Eszterházy Lujza le akarja tölteni büntetését. Nóráról jelentik: Eszterházy Lujza, akit tudvalevően a rend örvénybe ütköző bűncselekményekért egy évi fogházra és húszezer korona pénzbüntetésre ítéltek, azzal a kéréssel fordult a nyitrai törvényszékhez, engedje meg neki, hogy büntetése hátralevő részének kitöltését már a jövő hétfőn megkezdhesse. * FOTÓ-CIKKEK Wenich Lajos drogériában, Békéscsaba.