Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-08-07 / 177. szám

Békéscsaba, 1925. augusztus 11. Körösvidék 7 szivárog és gyűlik a viz és a Vaskapu alján előtör a forrás bővizű, kristálytiszta, a legjobb ital a világon ... A forrás vizén megtörik és porlik a napsugár, — mély csend. Megindító, szivbemarkoló, elmúlt századokba visszaringató csend. De éles füttyszó szakítja meg a csendet ... Az élet robog felénk, egy kis vasúti hajtányon, vidáman, ifjú, peregéssel. Ők azok, a csabai fiuk, az Alföld szivének magyar reményei, akik a kis lórén a forráshoz robognak vizért. Arcuk napbarnított, öltönyük kevés — kedvük sok, nagyon sok. Hiszen minden körülöttük olyan rendkívüli: ezek a nagy hegyek és a rohanó hajtány, ezek a barlangos sziklák, ez a sürü erdő málnásaival, gombáival, örök susogásával. Ott áll táboruk a Vaskapun tul a Barátrét egyik lankáján. Mögöttük az erdő, előttük a rét üde zöldje, egy kis patak és az őrtálló hegyek. A tábor előtt a félárbocra eresztett lobogó, Csonkamagyaroszág jelképe már messziről látszik. A zászlónál tisztelegnek diszkürtjellel, ünnepélyes jelentéssel este-reggel a cserkészek. És a félárbocra eresztett lobogó az ő magyar szivük szent temploma. Botos őr járja körül állandóan a tábort. Figyel. Jelenti érkezésünket a parancsnoknak. Csorna parancsnok szives, nuájas székely ember. Ám alig keveredik ki a fiuk közül, ott dirigálja a tábori munkát a cserkészek között. Mert nem is képzelik ám kérem, mennyi a munka délelőttönkint a táborban. A sátrakat alaposan rendbe kell hozni mindennap, a szalmazsákokat kihurcolni, a ponyvát fölvonni, seperni I — Vagy tiz fiu rőzsét hord az erdőből. Mint bronzszínű rabszolgák, mint egy trópusi vidék katonái húzzák maguk után a száraz fákat. Egész erdőt vontatnak föl. .. Ez kell az esti tábortüzhöz ... Hát még a konyhai munka 1 Ott szorgoskodnak a kukták. Uborkát vagdal az egyik, Egészen ugy, mintha ceruzát faragna. A főszakács nyájas képet dérit ránk, ma jó ebéd lesz, tegnap dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő, cserkészkerületi elnök látogatta meg a Petőfiek táborát; nem jött üres kézzel és a mókákért, amikkel a fiuk megnevettették, egri virslivel, kolbásszal fizetett. A jóféle illatot a konyha füstjével együtt felénk sodorja az erdei szellő. Meginterjúvolom a szakácsot. Óh nincs semmi baj, jól megy minden. A fiuk is meg vannak elégedve. Még eddig alig költöttünk pár százezer koronát, pedig gyümölcsöt is veszünk mindennap. Hus nem kell sok, inkább legyen tészta, főzelék elegendő. Az pedig van bőven. A fő az, hogy minél tovább maradhassunk itt. Hat jó itt nálunk fiuk? Ragyognak az arcok ... Mégis mi volt eddig a legkedvesebb? A kirándulások a hegyekbe, a magas Várhegyre, a feketesárszállási nagy barlangba, a zsérci bányához, vagy az Egerben töltött nap? Nem, egyik sem, bár mindezek a dolgok nagyon szépek voltak, hanem a legszebb volt a nagy harcszerű, amelyet a fiuk két csapatra oszolva, furfangos tervek alapján a barátréti cseppköves barlang birtokáért vivtak és amelyről még azon este nóta is született a győztesek ajkán. Igy élnek a csabai fiuk az egri nagy hegyek alján. Élet pezsdül a néma barátok hajdani kolostora romjain, a Segedelem völgyében magát az életre, eljövendő küzdelmekre edzve ifjú vígsággal tölti az időt a nagy alföldi város reménysége. Este szürke ködök szállnak a völgyekbe, elcsendesül a tábor és a nagy tüzet körülvéve vig mókák és dalolás közben várják a fiuk a lefújást. A tüzet Eger felől jövő szellő sodorja napkelet felé. A soktornyú város, amelynek minden köve a mult legnemesebb tradícióiról beszél, áldó simogatását küldi az alföldi fiuknak az esti szellővel . . . Egy haza fiai vagyunk, akár a tengersik róna, akár vérrel áztatott kövek, könnyekktl szentelt hegyormok vesznek bennünket körül. Á Bükk szeret titeket, alföldi fiuk és Dobó lelke a tiétek is nemcsak az egrieké. Vájjon megértik-e az ősi város üzenetét az ifjú, fogékony, most a tábortűznél merengő Petöfi-fiuk? Nem tudom. Mélázó szemükben ott a honvágy a kenyeretadó Csaba felé. Este a tábortűznél, lefekvés előtt — hazagondol mindenik fiu, haza, haza, ahová visszavárja őket sok-sok anyai sziv. Egri remete. Régi történet Irta: HERKE MIHÁLY. Bíboros, piros fény aranyozta be már a látóhatárt, égő, lángszinü felhők feküdtek az ég alján s mögöttük lassan húzódott már lefelé pihenőre — mint elfáradt tikkadt vándor — a nyugodni térő nap. Az árnyék, mint szürke, dagadó folyam ömlött végig a sikon,a rengő aranykalászu rónán, mig összeért a kupai erdőnek a Csolyos érre vetődő árnyékával, ahol elnyelték egymást. Aztán lassan ráborult a földre takarónak az éjszaka, mint valami fényes fejedelmi palást, amire láthatatlan tündérkezek hímeztek, varrtak ékül aranyfonállal, lángsugárral égő, tündöklő csillagszemeket. Kihalt a puszta, csöndes lett az erdő, csak itt-ott süvített el egy-egy préda után szökő éjjeli bagoly, meg egy-egy koncraleső denevér. Csak messziről hallatszott néha lágyan, halkan a nyári nap hevében eltikkadt, de a hüs és kellemes alkonyi levegőben újra felfrissült s megelevenedett harmatos füvön legelésző nyájak csengő kolompja . . . Egyszer Kecskemét felől, az országút fölött porfelhő kerekedett s a lágy esti szél mint könnyű szürke ködöt vitte az erdő felé, ahol megütődvén a fák sürü lombjaiba, elült azoknak harmatos levelére. A porfelhő nyomából nemsokára kocsizörgés zaja hallatszott és lassú ügetéssel egy nehéz négy lovas batár tünt fel a kecskeméti uton a csillagos, holdvilágos éjszakában, lassan kanyarogva, kígyózva felfelé . . . Nem szőtte még akkor pókhálóként keresztül kasul sem a kies, bérces felföldet sem a ringó kalászu, délibábos rónákat a zakatoló, prüszkö ő s az éjeli virágillatos, balzsamos levegőt szénfüstjável megrontó vasparipa kígyózó utja. Akkor még a nagy urak is legtöbbször csak kocsin utaztak; persze módjukból kitelő urikényelemmel felszerelve. Ami alatt értendő a minden jóval megrakott utazóláda, nyakba akasztott s jó érmellékivel megtöltött csikóbőrös kulacs, az iltatos szüzdohánnyal megtömött bőrdohányzacskó, a jó szagú meggyfaszáru öblös tajtékpipa; meg a mind ezeknek nyugodt élvezetéhez legfőképen szükséges segédeszköz: a duplára töltött egy pár kétcsövű ka rabély a kocsiülésben a láb mellett. Hát igy utazott az öreg K. S. gróf is akkor a fiával, a 26 esztendős Sándor gróffal Pestre háztüznézőbe. Lassan beszélgetve, pipafüst mellett haladtaktak előre a Pest felé kanyarodó árnyékos, akácfás országúton, mikor egyszerre csak nagyot horkantott a két első ló s egy pillanatra megállt... De aztán fölütve dus, sörényes fejüket, egyet ugrottak, a másik kettő meg utánuk s gördült ... azaz gördült volna a kocsi, ha a két első kereke meg nem akadt volna az országutat átvágó frissen mélyített árok fenekén, ahova, —, mert valaki valamelyes okból leemelte róla a dobogót — belezökkent tengelyig, hogy a batár feneke a poros országutat érte ... Hát bizony " le kellett szállni a kocsiról, nem azért, mintha az a négy sárkány ki nem tudta volna rántani onnan, ha emberül közéjük csördített volna a kocsis, hanem azért, nehogy megrántás közben istráng szakadjon, meg rud törjön, aztán a kis bajt még nagyobb baj tetézze. Lehányták hát az istrángokat. A kocsis megfogta gyeplőszáron a lovakat; az őreg meg a fiatal gróf pedig kiemelték a kocsi két első kerekét, egyet rántottak rajta, aztán belezökkent a két hátulsó kerék .. . Ezt már azonban nehezebb volt kiemelni. Hiába erőlködött az öreg, meg a fiatal gróf, nem ment a kiemelés sehogy sem. Odacsavarta hát a kocsis a gyeplőszárat egy erős, kihajtó faágra s munkához látott ő is. Biz hármójuknak is nehezen ment a munka, de csak ment valahogy. Abban a pillanatban azonban szétnyíltak az erdő bokrai és a sűrűségből négy lobogós ingujju, marcona kinézésű legény lépett ki az útra, egyenesen a lovak mellé ... Egy lekapta a gyeplőszárat az ágról s kezébe vette. A másik három meg — még mielőtt fegyverhez kaphattak volna — a két grófot meg a kocsist kapta közre kezükben tartott, lövésre kész karabélyokkal ... Aztán az egyik közülök, mint egy 35 év körüli acélizmu, szélesmellü, vállas legény odalépett az öreg grófhoz. — Bocsásson meg a gróf ur, hogy megakasztottuk az útját, hogy kellemetlenséget és egy kis bajt okoztunk, de nem rossz szándékkal tettük ; csak azért, hogy egy kis szívességre kérhessük . . . Szegény legények vagyunk. Ma hajnalban mind a négyünk alul kilőtték a lovat a vármegye pandúrjai... Gyalog sike rült a sürü, hajnali ködben elérnünk ezt az erdőt. — Itt bujdosunk, bújunk azóta ... A pandúrok a nyo mainkban vannak. Csak az éjszakát pihenik keresztül ott, abban a nagy szürke, nyárfás tanyában, az ér túlsó partján; aztán újra utánunk vetik magukat, mint az éhes kopók a vad után. S ha hajnalra el nem érjük a ceglédi határt, kezeikbe eshetünk, ebkoloncra. Nem akarunk pedig pandurkézre jutni .. . Még számadásunk van az élettel, meg a mások életével is. Hát kölcsönkérjük egy órára a méltóságos ur négy deresét, hogy időt és egérutat nyerjünk . .. (Folyt, köv) Közgazdaság. Megtévesztő hireh bortermésünkről Legutóbbi időben számos olyan tendenciózus hir látott napvilágot a sajtóban, amelyek szerint az idén rendkívüli nagy bortermés várható. Ezen cikkek célja átlátszó, már az amúgy is alacsony borárak további esésére igyekeznek hatni. Ezen célzatos hírekkel kapcsolatban á Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalosan megállapítja, hogy a legutóbbi időkig tényleg kitűnő bortermésre volt kilátás, azonban egész területéből beérkezett adatok szerint ezen kilátások a fellépett perenoszpóra, különösen fürtperenoszpóra következtében máris igen lényegesen csökkentek, a szüretig pedig még fokozott mértékű hanyatlása várható az eredetileg kedvező kilátásoknak. Épen ezért egyáltalában nem indokolt, sőt a borkereskedelem részéről egyenesen célzatosan terjesztett az a hir, hogy a must árának igen alacsonyan kell kialakulnia :>z óriásnak híresztelt terméseredmény miatt. E híreszteléseket a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara szakosztálya lelkiismeretlen spekulációs manővernek tartja, mert nagy mértékben alkalmas arra, hogy az ugyancsak megromlott terméskilátások valamint az áthárított elviselhetetlenül nagas aranyparitásos boradó melleit súlyos válsággal küzködő magyar bortermelők helyzete még nehezebbé tétessék, hololt máris sokan vannak közülök a teljes pusztulás szélére sodródva. Tőz&do (A MTI bókéaoaabal fiókjának Jalentévo alapján i) Zürichben a magyar koronát 0-0072*45-el Jegyezték Valuták a Napol. A. ft. 345000-347000 Dollár 70460-71390 Fr. fr. 3370 1 Márka 16990 Líra 2583-2609 1 O.S. 9983-10069 Len 364-370 Szokol 2103-2119 Gabona 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidéki 79 kg. tiszavidéki Rozs Tengeri Takarmányárpa Árpa Zab (ó) Znto (uj) Korpa -392500 -395000 -397200 -295000 265000 -270000 -270000 400000 -290000 -202500 Ferencvárosi sertésvásár:felh. 200, marad. —, érk. —, eladva —, Arak : könnyű 17000—20000, nehéz 21000—22000, 1 Sv. fr. 13813-13913 1 Dinár 1254-1276 L. m. — Ezüst K. 6400 Ezüst 2 K. 12800 Ezüst for. 17000 Ezüst 5 K. 33000 Arany 10 K. 145000 Arany 20 K 290000 áfák f 390000392500395000290000262500 260000260000380000 280000200000 A képkiállitása Kultúrpalotában nyitva reggel 9-töl este 7-ig megszakítás nélkül. A képek G havi részletre vásárolhatók !