Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-08-05 / 175. szám

Kőrösvidék Békéscsaba, 1925 augusztus 5. A pozsonyi kikötő miatt diplomáciai pör keletke­zik a Dunagőzhajózási Társasággal Prága, aug. 4. Az angol Duna­gőzhajózási Társaság nem akarja el­ismerni a kisajátított terület szük­ségességét a köztársaság részért és megkereste az angol kormányt, hogy tegyen ezirányu lepéseket Prágában. Ha ennek a közbelépésnek eredmé­nye volna, akkor az óriási károkat okozna a cseh kereskedelemnek. Az Amerikában ólő ruthó. nek tiltakozása a cseh­szlovák kormány uralma ellen Kassa, aug. 4. Az Amerikában élő ruthének táviratban tittakoznak a csehszlovák kormány uralma ellen, mely a béke szerződés ellenére nem adott autonómiát Ruszinszkónak, nem létesített önkormányzati szerve­ket, továbbá mert a népszámlálás adatait erőszakosan meghamisítja és mert Ruszinszkó jelenlegi hatá­rai nem felelnek meg a nyelvi ha­tároknak. Gvadányi emlékünnep Miskolc, aug. 4. Borsod-Gömör egyesitett vármegyék közönsége aug. 20-án Rudabánya községben nagy­szabású ünnepély keretében ünnepli meg Gvadányi József gróf generális, a „Peleskei nótárius" szerzője szü­letésének 200-ik évfordulóját. Az ünnepély keretében leleplezik Gva­dányi szobrát. Borsod-Gömör és Hont vármegyék törvényhatósági bi­zottsága ugyanezen a napon Ruda­bányán díszközgyűlést tart. A vona­ton érkező vendégek számára Örmös­puszta állomásról Rudabánya vas­érctelepre oda és vissza külön vonat közlekedik. Az ünnepélyen képvisel­teti magát a Lévag József Közmű­velődési egyesület és Miskolc város tanácsa is. A rendezöbizottság kéri azokat, akik az ünnepélyt követő diszebéden résztvenni óhajtanak, hogy szándékukat kellő időben kö­zöljék a rendezőséggel. fel a szerpentin. Már alig vagyunk néhány száz méterre a Gemmi Pass világhírű kilátójától. Lábunkban még ott ég a tegnapi ut fáradalma. Ma is jöttünk már vagy tizennégy kilo­métert s emelkedünk 2400 m ma­gasságig. Tikkadtan, kimerülten dű­lünk neki a sziklának. Mindenki néma. Szinte hallatszik a szivünk gyors dobogása. Egy pillanatra lehunyom a sze­mem. Valami halk, ismerős zene üti meg fülemet. Felriadok. Tán el­aludtam s most álmodok ?... Jobban figyelek. Valóban citera szól. Né­hány lépést előre megyek a hang­forrás felé. — Egy öreg koldus ül ott. Kicsi citerán halkan pengeti: „Stille Nacht, heilige Nacht. . ." Lent nagy mélységben rohan egy glecserpatak. Hatalmas sziklákat görget. Fent a glecserekről le-le sza­kad egy lavina. Mindenütt óriási küzdelme az elemeknek. Rettentő harcokról beszélnek ezek a hatal­mas sziklafalak s az azokon lát­ható gyűrődések is. Küzködnek a feltörekvő turisták is, hogy lássanak egy darab uj szépséget... És itt a küzdelmek nagy színpadán egy öreg koldus halkan pengeti: „Stille Nacht, heilige Nacht"... Meghatottan do­bunk egy-egy pénzdarabot piszkos kalapjába. Nagy áradás a Vág vidékén Pozsony, augusztus 4. A Vágvidék északi részén az áradás katasztrófális. A víztömegek elérték Zsolnát, ahol a víz eláraztotta a katonai lőteret és a vasúti állomást. A vasúti forgalmat beszüntették. Eszt küldöttség Buda­pesten Budapest, aug. 4. Negyven tag­ból álló eszt küldöttség érkezik Bu­dapestre augusztus 6-án este a bécsi hajóval. A vendégeket ünne­pélyesen fogadják. Szállásuk a Fe­renc József tanítók házában lesz. Német vezérkari tiszteli M el Krím seregében? Berlin, augusztus 4. Azokkal a francia jelentésekkel szemben, amelyek azt adják hírül, hogy volt német vezérkari tisztek támogatják Abd el Krimet, illetékes helyen ismetelten megállapítják, hogy nem egyebek üres koholmányoknál. 9 magyar korona a legstabilabb pénzek egyike Newyork, augusztus 4. A Sun megállapítja, hogy a magyar termelés a közel jövőben fel fog lendülni. Az újjáépítési munka során Magyarország igen rövid idő alatt csodálatos teljesítményt végzett. Minden idegen segítség nélkül felállította jegybankját és stabilizálta valutáját. A magyar pénz egyike ma Európa legstabilabb pénzeinek és az aranyfedezet meghaladja az 55 százalékot. Mozgalmas lesz a hatvani választás Budaházy Miklós, a fajvédők hatvani jelöltje összegyűjtötte az alá­írásokat és igy a kerületben vasárnap mégis megtartják a vá'asztást, amely előreláthatólag nagyon mozgalmas lesz. Gömbös Gyula ma az igazság­ügyminiszterhez nyilt levelet intézett, amelyben tiltakozik a kerületben elő­fordult erőszakosságok miatt. Briand és Chamberlain találkozása Pdris, aug. 4. Hivatalos jelentés szerint Briand közölte Chamberlain­nel, hogy hajlandó volna holnapután Londonba utazni és vele tanácsko­zást folytatni. A válasz, mely való­színűleg kedvező lesz, már várják Párisban. Az Erzsébetvárosi Kör elleni merénylet a Tábla előtt Budapest, aug. 4. A tábla az Er­zsébetvárosi Kör elleni merénylet ügyének tárgyalását |szeptemberben tartja meg. Unitáriusok ünnepe Kolozsvár aug. 4. Az unitárius egyház és Kolozsvár közönsége va­sárnap augusztus hó 9 én ünnepli Ferenc Józsefnek, az unitáriusok ősz püspökének 90-ik születésnapját. Az ünnepélyes istentiszteleten Józan Miklós budapesti püspöki vikárius üdvözli a püspököt. Békéscsabai' ÜiöÜ" OlBasÉör vasárnapi kirándulása a várakozáson felül kitűnően sikerült. Az elvisel­hetetlen hőség következtében ren­geteg ember ment ki a kellemesle­vegőjü gyulavárosi erdőbe, hogy egész heti munkája után egy kis pihenőt es szórakozást találjon. R kirándulás a legnagyobb rendben folyt le s mindenki kitűnően érezte magát, ami az agilis rendezőbizott­ság érdeme. A páratlan hangulatu kirándulás [résztvevői egy felejthe­tetlen nap szép emlékével tértek haza. A 27 km. kerékpárverseny ered­ménye a következő: 1. Kremzer Jenő 46 p. 2. Nagy Sándor 46 és fél p. 3. Prisztavok György 49 p. A pályafelvigyázói hajtókocsiver­senyben: 1. Schmidt Béla, 2. Vaskó Gyula, 3. Bende József. I A kisajátított magyar földeketcseh telepeseknek adják Pozsony, aug. 4. Tiszasalamon ruszinkói községben 1500 holdnyi nagy birtokot parcelláztak. Ebből 180 igénylő kisgazda kapott összesen 96 hold földet, 10 cseh légionáriusnak adtak 900 holdat, a ^többit pedig maradék birtokként egy ungvári bankigazgató kapta. Persze igy van ez mindenütt, hogy az áldott termé­kenységü magyar földeket, melyeken keserves verejtékkel évszázadokig magyar gazda do'gozott, — cseh telepeseknek adják oda. — Legújabb svájci fényképeink, amelyeket ifj. Gajda Béla „Csaba" cserkész készített a „Körösvidék" számára, megtekinthetők más szen­ziós, legújabb külföldi képeinkkel együtt képkirakatunkban (Szt. István­tér 18. sz.) Senki se mulassza el megnézni a festői szépségű fénykép­felvételeket, amelyek Vidovszky Kál­mán parancsnok csapatának gyö­nyörű táborozási helyeit s a csapa­tot ábrázolják. — Olcsóbb lett a közeli tele­fonbeszélgetés. A kereskedelem­ügyi miniszter augusztus 1-től a belföldi távolsági távbeszélő díjsza­bás első díjivének(0—25 km.) diját 15 ezer, második dijivének (25— 50) diját pedig 22 ezer koronára le­szállította. — Gyorgyevics főispán letil­totta az FTC futballcsapatának szabadkai vendégszereplését. Sza­badkáról jelentik: Az FTC ottani vendégszereglését Gyorgyevics fő­ispán letiltotta mégpedig azért, mert még mindig fennáll annak a veszélye, hogy a mérkőzéssel kapcsolatban olyan események történhetnek, ame­lyek nem kívánatosak. — A tőzsde áldozatai. Buda­pestről jelentik: A tavalyi tőzsde­krach következtében közel 15.000 feljelentést adtak be a bukott tőzs­dések ellen. — Szilvatermelők figyelmébe! A békéscsabai Kisgazdák Szövetke­zete közli a szilvatermelő gazdakö­zönséggel, hogy jó érett pálinkafő­zésre alkalmas szilvát bármilyen mennyiségben átvesz sziktéri (Ka­zinczy ucca) telepén, métermázsán­kint 3 liter kitűnő kisüsti pálinkáért. — Ujkigyósi Levente Sport­egyesület—Békéscsabai KAVE. 4 : 1. Vasárnap a Kave. jó erőkből alló második csapatát látta vendé­gül az ujkigyósi csapat és azon szép játék után fölényes győzelmet aratott. A játék Ferenczy gyenge bí­ráskodása miatt eldurvult és többiz­ben megakadt. — Eszterházy Pál, a „hercegi mészáros". A „Daily Express" egyik legutóbbi számában nagyok érdekes magyar vonatkozású hírre akadtunk. A mindössze pár soros hir cime : Hercegi mészáros — szövege pedig szóról szóra a következő: „Herceg Eszterházi Pál, aki nemrég nusgyá­rat nyitott Londonban és belépett a Butcher Unionba — a mészárosok szakszervezetébe, — az egyik leg­etőkelőbb magyar család sarja. Ősei Attiláig vezetik vissza eredetüket és kevés évvel ezelőtt méq akkora bir­tok urai voltak, mint Írország egész területe. A hercegi mészáros közeli í rokona Eszterházy Miklós hercegnek, | aki évekkel ezelőtt lord Leicester I vendége volt Skóciában és amikor a lord a herceget birkái megtekinté­sére kisérte, akkor Eszterházy Miklós | büszkén mondotta, hogy neki annyi jj pásztora van, hogy a lord minden bir­\ kája mellé pásztort adhat..." I — Magyar iparcikkek Angliá­• ban. Nemrég közöltük a londoni Selfridge áruházak ügyvezető-igazga­j tójának, Archibald Williamsnak nyi­| latkozatát az angol-magyar külkeres­i kedelmi kepcsolatokról es jelentettük, : hogy Anglia legnagyobb áruháza több magyar gyárral áll összekötte­' tésben. Most arról értesülünk, hogy ; a második legnagyobb londoni áru­\ ház, a Harrods, próbaképen ezer pár j cipőt rendelt Budapesten. A londoni piacon a magyar gyártmányú luxus­cipők nagyon versenyképesek, mert Angliában a magas munkabérek folytán 4—5 fontot is elkérnek a jobb cipőkért. — Meglopta barátait. A napok­ban együtt jöttek be Békéscsabára Varga Ferenc sarkadi, Győri Sándor és Tramboczky József vésztői csiz­madiasegédek munkát keresni. — Csomagjaikat, hogy ne kelljen ma­gukkal vinni, egy Kovács nevü hen­tes közös ismerősüknél hagyták. Varga Ferenc és Győri Sándor ha­marosan találtak alkalmazást és visszamentek csomagjaikért Kovács­hoz. Itt meglepődve hallották, hogy mindhármójuk csomagját, Győri Sán­dor munkakönyvét és személyi ok­mányait a korábban visszatérő Tram­boczky magával vitte. Azonnal kere­sésére indultak, de nem tudták meg­találni. Tramboczky személyleirása : 170 cm. magas, hosszú beesett arcú gesztenyebarna hajú, hegyes, hosszú orrú, keskenyajku, borotváltarcu, egyik karján lövéstől eredő sebhely van. A rendőrség a nyomozást meg­indította. — Minden községi, városi, ol­vasókőri és egyesületi könyvtár­ban nélkülözhetetlen Migend De­zső „Magyarok Brazíliában" cimü most megjelent könyve, amely több példány vétele esetén 25 ezer ko­ronás kedvezményes áron rendel­hető meg a »Körösvidék«-tőI (Bé­késcsaba, Szent István tér 18. sz.), mig a készlet tert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom