Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám
1925-05-31 / 122. szám
Békéscsaba, 1925. május 31. Kőrös vidók 3 fejezett értéke április 30-án nagyobb volt, mint a Nemzeti Bank alapítása óta bármikor s a lakossághoz viszonyítva, majdnem 8 dollárt jelent fejenként. Békében, normális időben átlag 50—60 koronát tett fejenként a bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma 1925. április 30-án átlagban fejenkint mintegy 40 aranykoronának felelt meg. Ausztriában a jegyforgalom ugyanezen a napon fejenkint mintegy 55 aranykoronának felelt meg. Megemlékezik a főbiztos a valutaszabályozás kérdéséről is, de egyben kijelenti, hogy ez ügyben nem kiván állástfoglalni, mert az uj pénzegység megválasztása belső ügy. Szanálási reformok A szanálással kapcsolatban a magyar kormány több reformot léptetett életbe. Megszervezték a központi illetményhivatalt, amely a pénzügyminisztérium vezetése alatt a magyar állami igazgatás valamennyi ágazatát terhelő illetmények és nyugellátások megállapítását, utalványozását, számfejtését és kezelését végzi. Ez a reform jelentős munka és személyzetmegtakaritással fog járni. A pénzügyminiszter április 25-én kiadott rendeletével több adót és illetéket csökkentett. Élénkfii a külkereskedelem — Tart az olcsóbbodás Az év első negyedének külkereskedelmi mérieg forgalma a mult évihez visszonyltva jelentősen megnövekedett. A kereskedelmi mérleg paszszivuma majdnem kétszer akkora, mint a mult év első negyedében volt ... A fizetésképtelenségi esetek száma Magyarországon a mult év közepe óta rohamosan emelkedett 1925. áprilisában több csőd és csődönkivüli kényszeregyezség voh, mint az egész 1924 esztendőben. Érdekesnek tartja a főbiztos felemliteni, hogy Budapesten 1911-ben 9,440 mindenféle ágazatbeli kereskedő volt, — 1924 ben ez a szám majdnem megduplázódott és 18.370-re ugrott a kereskedők száma. A textilkereskedők, vas-, optikai- és sebészeti műszerek, háztartási cikkek, bőrkereskedők száma háromszorosa, bútor-, vegyészeti és vegyeskereskedők száma kétszerese a békebelieknek, de emelkedés mutatkozik minden más ágazatnál is. A kisiparosok száma körülbelül 40 százalékkal szaporodott. A gyárak ugyanaz maradt. A kereskedelmi vállalatok szaporodása a pénzromlással állott szoros kapcsolatban. Viszont, a pénz javulásával ezek az uj vállalkozások adják a fizetésképtelenségi esetek legnagyobb részét. A nagykereskedelmi árak terén a jelen évben körülbelül 10 százalék csökkenés mutatkozik. A kiskereskedelmi árak csökkenése kevesebb. A terméskilátások nagyjában kedvezőek. Cseh iskolát állítanak fel Komáromban Komárom, május 30. Komáromban annak ellenére, hogy csak 20—30 csehszlovák tanuló van, ezek számára csehszlovák ellemi és polgári iskolát állítanak fel és falragaszokon hívják fel a lakosságot, hogy gyermekeit ide irassa be. Köztudomásu, hogy a magyar anyanyelvű állami alkalmazottak gyermekeit, akik egy szót sem tudnak csehül, vagy tótul, az állami iskolába kényszeritik, oda csalogatják a munkásság gyermekeit mindenféle ígéretekkel és odaparancsolják be az elhagyott gyermekeket, akik után tartásdíjat fizet az állam, így folyik a csendes elszlávositása a színmagyar Komáromnak, ellenben ahol a magyarság létszáma eléri a 20 százalékot, ott nem kap a magyar \ kisebbség iskolát, sőt még ott i is beszüntelik a magyar iskolákat, ahol a magyarok száma 70—80 százalék. Szóval a kisebbségi iskolák nem a magyar kisebbség iskolái, hanem a cseh kisebbségé, mint például Komáromban és a külföld előtt, mely ezt a praktikát nem érti, ugy állítják be a dolgot, hogy a kisebbségek a szlovák nyelvterületen is jutnak iskolákhoz és gyermekeik magyar oktatásban részesülnek Tanácsülés nyerni, nem szaoad a szivét, csak az eszét belevinni a játékba. Tusi nem sokáig morfondírozhatott, mert mamája már türelmetlenül várta a kijáratnál. Egy jó újsággal akarta kis lányát meglepni. Ugyanis a Várkonyi apa a korzón összetalálkozott legkedvesebb barátjával, a gazdag Gerenday bankárral. A fia is vele volt, ki egyidőben állhatatosan udvarolt Tu-inak, de még a lány is és ö is fiatal lévén, komoly szándékról nevetséges lett volna beszélni. Este a nagy kávéházban találkoztak össze. Tusi nagyon bájos volt csipkeruhájában és kalapjában. Hazafelé menet Dénesi bukkant elébük. Mindjárt észrevette őket és zajns örömmel köszöntötte a hölgyeket. Majd Tusi mellé szegődött s bizalmas hangon beszélgetni kezdett vele, miközben maje keresztüldöfte szúró pillantásaival az ártatlan Gerendayt. Nem értette ezt a pálfordulást. Bizonyára nem jól vagyok öltözködve — gondolta döhösen — hogy ez a lány, ki ugy szeretett engem, most ezt az esetlen fickót tünteti ki mellettem. Szinte komikus lett mérgében, de aztán mégis megnyugodott, hogy talán csak a fiu gazdagsága szédítette el ezt a kis .számító nőt", de majd megmutatja ő, hogy ki lesz itt a győztes. Egyszer csak undorodva felkiáltott. Tusi ijedten nézett oda, hogy mi történt, hát látják, hogy egy béka ugrándozik a lába mellett a tengerpart felé. Tusinak hirtelen eszébe villant valami és egy nagyot kacagott. Majd Dénesinek jól a szemébe nézve, erős nyomatékkal mondta: Ugyan kedves barátom, kár volt ugy felizgatnia magát, csak nem vette ezt a kis békát komolyan? S ezzel kezet nyújtva a hüledező, hebegő Dénesinek, kitörő jókedvvel lépegetett tovább tulboldog udvarlójával, mig a másik bambán bámult a tovatűnő társaság után. Szombaton délelőtt tartotta a városi tanács dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt ülését, rreluen az alábbi ügyek nyertek elintézést. Iperigazolványt kaptak: Horváth F. szobafestő, Makoviczky M. csizmadia, Opauvszky János kisebb kőműves, Fischer Sámuel és Nagy László papirkereskedésre, özv. Fajó Jánosné zöldség gyümólcskereslcereskedésre, és Izsák Ferencné és társai vendéglősiparra. R TolnBi és a Degré-uccai lakosok kérelmét teljesítette a tanács azzal a feltétellel, hogy csak az eddigi hasonló kérelmek figyelembevételével, sorrend szerint lehet végrehajtani a munkálatokat ha elegendő anyag lesz. Schwarcz József, Lipták János, Szokola Pál, Motor gépjavító r.-t., Boskó György, a m. kir. államkincstár postapalota építésre, építési engedélyt nyertek. Bódéfellálitásra Vaszkó Mátyás, és Kadri Ismael helyhatósági engedélyt kapott. Kiállítás a ftözmiiveiÉsházában Nagy ' port vertek fői annak a kiállításnak az előkészületei, amelyet Horn Lajos kirakatrendező hozott össze a pünkösdi cserkésznapok alkalmából. R kiállítás beharangozása több félreértésre adott alkalmat, de a kész gyűjtemény, amely ma és holnap díjtalanul tekinthető meg a közmüvelődésházában, bizonyára egyhangú elismerést vált ki minden oldalon. R kultúrpalota nagytermét szebbnél szebb árucikkek töltik meg a leglziésesebb elrendezésben. Mindjárt a bejáratnát egy mestermivü, művészi háloszobaberendezés állítja meg a belépőt s nem is engedi tovább, amíg fel nem ocsúdik meglepetéséből és elragadtatásából. A hófohér empire stílű háló Debreceny István alkotása. Tiszta kézimunka. Tizenkét darabból áll s mindenik darab ékes faragásai, szine, precíz finom kidolgozása az elefántcsontra emlékeztet. Debreczeny mester, aki egyébbként nyugalmazot MAV tisztviselő, szebben igazán nem mutatkozhatott volna be Békéscsaba közönsége előtt, mint ezzel a művészi, nagyértékü alkotásával, amely bármelyik világvárosi kiállításon is páratlan elismerést szerezne nevének és kiválló tudásának. Vele s újonnan megnyitott műhelyével igazán értékesen gazdagodott Békéscsaba tiszteletreméltó iparostársadalma. R termet a díszítésül használt káprázatosan szép szőnyegek tarkítják, amelyek mind a Békéscsabai Szövőgyár Részvénytársaságot dicsérik. Ugyancsak szép, színekben gazdag egyfelől a „Rokka," másfelől a „Hubertus" kötszövőgyár mintagyfljteménye. A szemetgyönyörködtető tarkaságból a selyem- és gyapjú-kötszövött áruk legkiválóbbjai bontakoznak i s dicsérik a békéscsabai textiliparnak ezt a kiváló reprezen, tánsát. [ A Dobó nővérek kézimunkaszai Iónjának hímzései, arany-, selyem-, • csipke-, tüll-, stb. remekei, Vágó | Ella ; sajátkészítésű, feltünéskeltően szép, elegáns nőikalapjai, Arnót Sándor áruházának elismerten szép, kiváló kész férfi- és fiuruhái, özv. Kalmár Jakabné (Szabó Albert utóda) értékes üveg- és porcellánkészletei, a Hauer bazár gazdag, lebilincselő bazáráru osztálya, amelyben játékok, közszügségleti- és háztartási cikkek óriási tömege sorakozik ízléses elrendezésben s külön nőiharisnya osztálya, amely a divatszinü harisnyák legszebbjeit tartalmazza, mindmind gyönyörűségére szolgálnak a szemlélőnek. A kiállítás világítási berendezéseit a Schlézinger József villanyfelszerelési vállalat szolgáltatta és szerelte. Az egész pompás gyűjtemény kezdeményezője és rendezője Horn Lajos kirakatrendező, aki nagyszerű ízléssel, ügyességgel, figyelmes körültekintéssel hozta össze az értékes anyagot, amelyet pompás rutinnal és csínnal helyezett el.| 9 békési gimnáziumi énekkar sikere Budapesten R békési ref. reálgimnázium ifjuj sági énekkara május 23. és 24 én * résztvett a „Magyar Jövő" által rendezett középiskolai dalosversenyen, melyen a II. dijat, — egy ezüst serleget — nyerte. Különös elismeréssel illették az énekkar karnagyát, Berentés Lajos tanárt, akinek odaadása, lelkes munkája elsősorban járult hozzá a szép sikerhez. A reálgimnázium növendékei Körber Tivadar főigazgató, Berentés Lajos, Tokaji Lajos és Dávid Sándor tanárok vezetésével és felügyelete afatt utaztak Budapestre a dalversenyre s fentlétük alatt megtekintették a királyi palotát, Halászbástyát, ahonnan gyönyörködtek fővárosunk fenséges panorámájában. Résztvettek a Kálvin-téri ref. temp. lomban tartott istentiszteleten. Kiv rándultak Apuinkumhoz, hol Tokaji Lajos tanár szakszerű és szemléltető előadása által izmosodtak tudományukban. Ellátogattak a kerepesi temetőbe, hol történelmi s irodalmi nagyjaink nyugvóhelyeit keresték fel és nem egy kis diák hozott nagyjaink sírjáról egy zöld levelecskét, Váltó és folyószámlái valutákat és devizákat vesz. " Békéscsabai Leszarni- M kölcsönöket Takarékbetétet és folyószám- tol oJ* PTT t°r Tu _ _ .. . „ - "í . . . Békéscsaba, Szent István-tér folyásit betetet előnyosen kamatoztat % g z ftf i