Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám

1925-01-04 / 3. szám

Békéscsaba, 1925 január 4. Ara WOO korona. Vasárnap VI. évfolyam 3. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak Egy hóra 25000 K. ; Negyedévre 75000 K Egyes szám ára 1000 K Terrorizál a vörös elleni Hz ünnepek óta a belpolitikai életnek nem volt semmi jelentékenyebb eseménye azokon a békítő kísérleteken kívül, amelyeket Szcitovszky házelnök kezdeményezett a nemzetgyűlésből távolmaradó baloldali radikális ellenzéknek a tárgyalóterembe való visszavezetése érdekében. Tudjuk, hogy az egész ország elkeseredett felháborodással, ökölbeszorult kézzel és vicsorgó foggal nézte már azt az átkozottul szégyenletes, ocsmány, útszéli hangú tárgyalási módot, amelyet az utóbbi nemzetgyűlési tárgyalásokon a szélsőbal demagógjai rendszeresítettek. Valósággal felujjongott az öröm az egész ország minden jóérzésű polgárának szivében, amikor a Ház elnöke szigorú, de igazságos és ugyancsak alaposan megináokolt intézkedéssel szakította végét a gyalázatos parlamenti piszkolódásnak. ff minősíthetetlen és eléggé el nem Ítélhető viselkedésű szociáldemokrata képviselők szökiégszerü és törvényes módon történt kizárására az ugyancsak vörösérzelmö radikális ellenzék azzal felelt, hogy testületileg távolmaradt a Ház üléseiről. Ezt a passzivitást azóta is változatlanul fenntartották s arra kényszeritették ezzel a kormányzó köröket, hogy alkalmas formában keressék a békités útját. Szcitovszky házelnök, mint pártokon felülálló tényező meg is kezdte a békités előkészületeit és amikor azt hihettük már, hogy a kormánykörök méltányos engedékenysége folytán a megtérő, bűnbánó, megjavult radikálisok ismét bevonulhatnak az ország házába,, ahol a jövőben jobban vigyáznak a szájukra és az országos érdekű tárgyalások békességes, biztos menetének megóvására, — ehelyett a legádázabb gyűlölet és a legátkosabb rosszindulat vöröslő tüzét látjuk odaát fellobbanni, i ff házelnök jóindulatu kezdeményezésére holmi Nagy Vincék azt válaszolják Rothensteinék beásott rohamcsapata mögül, hogy »a passzivitást a végletekig kell folytatni, mert ma már tudjuk, hogy a passzivitás ölő fegyver, sokkal ölőbb fegyver, mint a parlamentben ötórás beszédeket mondani!» íme tehát az októbristák maguk is beismerik, hogy ők nem tárgyalni, nem dolgozni, nem megegyezni, nem alkotni akarnak, hanem csak obstruálni, terrorizálni és ölni! Ok akkor sem választóiknak, a nemzetnek, az országnak, a dolgozó tömegeknek az érdekeit akarták szolgálni, amikor ötórás szónoklatokat tartottak a Ház ülésein, hanem akkor is csak a gyilkos fegyvert keresték, amit most — állításuk szerint — sikerült megtalálniok. €s nem adják ki ezt a gyilkos fegyvert gyakorlott, gonosz kezükből! Nos, kit terhel hát itt a felelősség a mcj sem született kibékülés haláláért? (m. d) Világbékét akarnak a franciák is, az oroszok is? Csicserin francia politikusokkal egyezkedik Paris, január 3. Csicserin orosz külügyi népbiztos a „Petit Párisién" tudósítójának intervjut adott. Az intervju során többek között kijelentette, hogy a szovjetpolitika vezérlő fonala az általános béke fenntartása. Ez az a cél, amely Oroszországban minden munkás és paraszt szivén fekszik. Herriot, De Monsi és más francia politikusok, akikkel Cs cserinnek alkalma volt beszélni, kijelentették, hogy Franciaországban is a legszélesebb néprétegek át vannak hatva a béke őszinte akarásától. Oroszországban ugy hiszik, hogy valamennyi nép békés és gyümölcsöző fejlődése csak akkor történhetik meg, ha bizonyos népeknek más népektől történő kizsákmányolása megszűnik és valamennyi nemzetiség teljes politikai és gazdasági fejlődési szabadsága és függetlensége biztodtva van. Az orosz adósságok kérdésében Csicserin kijelentette, hogy ha Franciaország olyan irányú követeléseket ál it fel, mint amilyeneket a franciaországi járadék tulajdonosok legutóbb megszövegeztek, a megállapodás lehetetlenné válik és ez esetben sokkal jobb, ha egyáltalán meg sem kezdik a tárgyalásokat. Nagy lopás a pécsi postán Pécs, jan. 3. A pécsi főpostaépületben nagyszabású lopás történt. Szilveszter napján egy 20 milliós pénzescsomag tünt el rejtélyes módon. A rendőrség megindította a nyomozást. A szerkesztő ur malacai Miként a szives házigazda a jó vendégnek, én is azt mondtam egy szép reggelen két darab hízómnak, .hogy „eleget ettetek ittatok már ..." Ez disznótort jelentett s egyben szomorú árvaságot arra a másik két darab hizóra, amelyiket eladásra szántam kezdettől fogva. Ezeket pedig a következő reggelen a „Sepertem eleget . . kezdetű dal hangjaival ébresztettem. El is indítottam őket és gyöngéd noszogatással eljutottam veiük, a városháza udvaráig ahol nagy tömeg hentes, kupec és gazda szorongott a mázsa körül. Malacvisongástól és borjubőgéstől volt hangos akkoron a városháza tájéka, mint általában hetipiaci napok alkalmával. Mindjárt megérkezésünk pillanatában láttam, hogy nem hiányoztunk mi onnan egyáltalában senkinek. A belső szárazkapu előtt hiba történt. Kocám hátraszegte testvérkéi által még a nyár folyamán leharapott, hiányzó balfülét, lábait megvetette a gyönge sáron és durcás mormogással jelentette ki, hogy ő bizony nem megy át a kapu alatt. Példáját az ártány is követte, aminek egyenes folyományaképen a következő pillanatban hárman négyfelé szaladgáltunk a nagyszámú egybegyűlt közönség gyönyörűségére. Hazajövetelem óta ez üvölt első nyilvános személyes szereplésem a humort kedvelő békéscsabai közönség előtt. Végül is egy jóságos arcú városatya vált ki a kitűnően szórakozó bámulók tömött soraiból. Tekintetéből kiolvastam, hogy meg akarja hálálni nekem azt, hogy olyan sokszor kiszerkesztettem, amikor interpellált a közgyűléseken. Nem is csalatkoztam benne. Közismert ékesszolásával hatott megveszekedett malacaimra s amit én erővel nem tudtam elérni, azt ő ésszel keresztülhajtotta a szárazkapu alatt. Sokáig ácsorogtam ott azután, amig végre megszólított valaki: — Szerkesztő uré az a két malac? — Igen — feleltem felragyogó arccal. — Eladó? — Igen. Tetszik? — Nem, nem, hiszen én is eladni szeretnék. Megint sokáig nem bántott senki. Megszólítok végül is ugy dél felé egy hentest. — Nem méltóztatik disznót parancsolni ? — Talán van szerkesztő urnák eladó? — Igen, — feleltem bátrabban, miközben gyönyörűséggel látom, hogy hízóim elpihentetik hájas, gömbölyű, elfáradt testüket — ott az a kettő. — Szép állatok, de miért nekem kínaija szerkesztő ur, hiszen én nem bérlek vadászterületet. — Hogy tetszik érteni a vadászterületet ? — Hát ugy, hogy az az ártány jókedvibe még a nyulat is megfogná. Nevetve távozott és én boszszankodva fordultam egy kupechez. — Nem tetszik disznót parancsolni ? — Azok a Szerkesztő Ur malacai? — Igen, az a két szép kövér. A koca különösen gyönyörű darab. — Sajnálom, mi csak százötvenkilőn felülit tudunk használni. Még egy utolsó elszánt kísérlet. Egy másik hentest szólítok meg. — Tessék parancsolni. Ott az a két gyönyörűség . . . Csupa háj csupa zsir. — És mit kér értük Szerkesztő Ur? — Csak 22 ezer instállom. — Hogy-hogy? Talán tudnak planétát is húzni ? — Nem 1 Erre tényleg elfelejtettem megtanítani őket I Most már tudom, miért nem néz rájuk a kutya se, Nem tudnak planétát húzni! Ostorom nyelére támaszkodva, kegyetlenül marcangoló önvád közepette, hogy miért is adtam fejem disznóhizlalásra, ott maradtam két deli jószágommal, míg a piacoló közönség mind elszéledt már. Bubánatnak eresztett fejjel hajtottam hazafelé én is a két szürkét. Aznap ebédelni sem tudtam s minthogy azóta egy a „Körösvidék"-ben elhelyezett apróhirdetés utján sikerült napi áron eladni a két kedves jószágot, megállapíthatom, hogy ez a megspórolt ebéd volt az egyetlen basznom az idei hizlaláson. Migend Dezső.