Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) november-december • 251-298. szám
1924-11-23 / 269. szám
Békéscsaba, 1924. november93 Ara ÍOOO korona. Vasárnap Szombat V . évfolyam 2 7 4. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. függőt Ion keresxtény politikai napilap. A szerkesztésért felel VIDOVSZKY KÁLMÁN főszerkesztő Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K 3 pénz (vk) Nem mondunk uj igazságot. amikor azt állítjuk, hogy nincs az emberiségnek olyan atka, mint a vagyon, a pénz. Évezredek óta a pénz csinálta a világtörténet legnagyobb tragédiáit. H pénz, amelynek helyes és okos kezelése kultúrát teremt, művészetet, tudományt istápol, a műveltségnek útját egyengeti — ez a pénz bűnös vagy könnyelmű kezekben a legnagyobb szerencsétlenség okozója, a romlás és erkölcsi fertő terjesztője lehet. Vannak korok, amikor a pénz, a vagyon után való vágy beteges epidemiává válik- Ilyenkor tömegesen vesztik el az emberek helyes Ítélőképességüket, hagyják el az erkölcsi alapot s vad, buta rohanással futnak a pénz után, észre sem véve, hogy a megvagyonosodás mindenáron való sóvárgása lesepri őket a becsületnek, a tisztességnek útjáról Ilyen fájdalmasan beteges kor ez, amelyben mi élűnk. Miszen mindig voltak szükségszerüleg penzsóvár emberek, de manapság a polgárság 90 százalékát fogta meg ez a nyavalya. Ma mindenki gazdag és gazdagabb akar lenni. Hz is akinek semmije sincs, de az is aki már könyökig dúskál a „jóban". És e mohóság megfékezésére nincs emberi hatalom fájdalmasan látjuk ezt az igazságot az Esküdt-ügy tárgyalásán. Ott kisül, hogy mindenki gazdagodni akart, fi legkülönbözőbb társadalmi rétegek futkoztak a biztos gazdagodást igérő kiviteli engedélyek után. Hajlandók voltak vesztegetni, panamázni, csak hogy néhány ezer, vagy néhány millió hasznot zsebrevágjanak. Rendkívül súlyos tünet, hogy nemcsak egyesek, hanem szolid izü alapszabállyal rendelkező intézetek is belezuhantak az erkölcstelenség labirinthusába Hzokat is csalogatta a pénz démona, a maga ellenállhatatlan szirénzenéjével. h legfájdalmasabb ebben az egész mocsárvilágban az, hogy épen akkor önt el bennünket a pénzsóvár, erkölcstelen, egyre züllő anyagiság szenyvize, amikor a legragyogóbb tisztaságra, a legegyenesebb qerincckrc, a legtisztább becsületre volna szükség. Mert azt a nagy csapást, csak ihletett, tiszta lélekkel lehet enyhíteni, amely reászakadt e szegény hazára Ilyen erkölcsök mellett, amilyeneket az Esküdt-per mutat fel, csak a bukás, csak a vég felé mehetünk. Hol van már az a magyar apostol, aki ezt meglátja, aki ez ellen az anyagiasság ellen eredményesen fog harcolni ? Mikor jön már el az, aki megérteti az emberekkel, hogy addig frázis a feltámadásról való szavalás, amig a hivatalokban, a magas állásokban, a részvénytársaságoknak, a közösségek és az egyesek éle» tében ott fertőz, ott rombol a ! legszörnyűbb epidémia: a kapzsiság, a pénzért való beteges rajongás. Ez ellen küzdünk egyházak, iskolák, újságok, társadalmi egyesületek, szürke emberek és apostolok. Törjük össze az uj, az örök aranyborjut. Etessük meg annak széttört porát újra az emberekkel, mert különben az aranyborjú leifal mindnyájönkat, felfalja leigázott hazánkat isi Egy francia tábornok autószerencsétlensége Békéscsaba közelében Megsebesült a tábornok Békéscsaba, nov. 22. Szombaton reggel a jelenlegi magyar-román határ elhagyása után Meunier francia tábornok, aki feleségével és segédttsztjével autón Bukarestből Párisba igyekezett az országúton egy kanyarulatnál szerencsétlenség érte, ugy, hogy a tábornok és felesége is kisebb sérüléseket szenvedtek. Nagynehezen elérték Békéscsabát, itt bekötötték a sérüléseket és az autót kijavították majd folytatták tovább utjukat Budapest felé. Alaptalan hlrok a cseh' magyar kereskedelmi tárgyalásokról Budapest, november 23. A csehmagyar kereskede mi tárgyalásokról megjelent hírekkel szemben a budapesti csehszlovák követségtől azt a felvilágosi'ást kaptuk, hogy a tár gyalások időpontja még telje en bizonytalan. Egyetemi tanulók útlevele Budapest, november 23. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége utlevélosztálva a karácsonyi szünidő alkalmával Csehszlovákia, Szerb, Horvát, Szlovén állam és Románia területére utazó egyetemi hallgatók jegykedvezményei ügyében az egyetemi hallgatóság rendelkezésére áll. A rokon Az ágyamon feküdtem és a Sammlung Gáschen egyik füzetéből komoly egyiptológiai tanulmányokat folytattam. Egy elgondolkozásnak szentelt pillanatban, ahol a könyvecskémet magam mellé tettem a takaróra, megütötte a fülemet valami, ami a szomszéd ágyon ülő két pap beszélgetéséből csapódott oda és egyszerremegragadott az érdekességével. Sz. Sándor református pap, fogoly zászlós ágyán ugyanis exotikus ven dég ült 'ez alkalommal. Az öreg burját pap, aki már beszélt volt vele egy párszor, most meglátogatta a kollegáját. Óriási,kivül-belül iramszarvasprém bundáját ledobta az öreg az ágyra és övvel leszorított sárga selyem kaftánjában ült ott, mellén kereszbetett karjait jól a derekához szorította, aztán magaalá húzott rövidszárú csizmába bujtatott lábaival olyan volt a törzse, mint egy igazi Buddhaszobor. Csak a feje nem illett hozzá sehogy. Óriási nagy volt az és lószőrszerü vastag, őszhajszálai boglyas összevisszaságban lepték a tetejét, csak hátul a tarkóján simultak el egy kevéssé, ahol két visszakötött vaskos fonatban egyesültek. Az arca ideálisan csúnya mongol arc volt, melynek széles pofacsontjaitól kezdve gondozatlan szakái volt a disze; arany keretű szemüvegjén keresz ül félelmetesen nagyoknak látszottak ferdemetszésü szemei, az exotikus intelligenciának szokatlan hatású varázsát kölcsönözték neki. A hangja a legdöbbenetesebb ellentétet képviselte az együttesben: olyan volt, mint a 14—15 éves kamaszoké. Behunytam a szememet, nehogy meglássák, hogy rájuk figyelek. (Ez óvatossági intézkedésemet részemről az öreggel szemben, aki nagyon bizalmatlan természetű volt és bizonyára nem beszélt volna tovább, ha észreveszi, hogy más is figyeli.) Arra lettem ugyanis figyelmes, hogy a fogoly zászlós épen kérdezte az öregtől: — Mondja kollegám, hogyan szüntetik meg a burjátoknak hadmentességi jogát? Hogy van az, hogy eddig sohi sem láttam burját katonát, most meg minden második kozák burját ? — A jót nem szüntették meg, mert az úgysem vezetett volna célra — felelte az öreg — hanem megtalálták a módját, hogy mégis katona lett a burját maga jószántából. — Érdekes ?! — Várjon csak. Az érdekes csak most jön. — Keletről is, nyugatról is erősen szorongatták már a fehéreket, kiket nyugaton Kolcsák, keleten meg Szemenow képviselt. El hord.ak már mindenkit katonának, hiszen látta, hogy valóságos gyermekek, meg elesett öregek húzgálták a puskát Akkor összeszedtek minden önállóságra aspiráló nációt: csehet oláhot, lengyelt, olaszt, délszlávot és megcsinálták a légiókat. Ezekben szörnyen csalódlak, mert egy gazszálat sem tettek keresztbe. Csak a maguk jólétét biztosították a kezükbe adott fegyverrel. — Hát észrevették ezt az oroszok is ? — Persze, csakhogy teheletlenek voltak velük szemben. — És aztán ? — Aztán, hogy a mohamedánokban egyaltalán nem bízhattak, azokkal próbáltak szerencsét, akik a legtöbben voltak és legkönnyebben hozzájuk futottak. A burjátokkal? — Igen. A burjátokkal, akiket tönkre tettek egészen. — Erőszakoskodtak velük? — Azt nem lehetett, hiszen az elől felszedték volna a sátorfát és tovább álltak volna, hanem megejtették őket. Soha meg nem bocsátom magamnak, hogy én is segítettem benne. És szánom-bánom bűneimet, melyekre azonban aligha van bocsánat — hacsak a jóhiszeműség mentségemül nem szolgál — hiszen magam látom a legjobban a súlyos következményeit. — Talán másról beszéljünk, látom nagyon gyötrelmes kollegámnak a téma. Bocsásson meg, hogy tapintatlan voltam, de neu gondoltam, nem álmodtam, hogy ez lesz a vége. Ne beszéljünk többé a bajokról. — De igen, elmondok mindent, mert vezekiésnek számítom és érzem a velejáró gyötrődést. Jól esik
