Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) november-december • 251-298. szám

1924-11-09 / 257. szám

Békéscsaba, 1924. november 9. Ara 1000 korona. Vasárnap V. évfolyam 257. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. fügfrotlon keresztény politikai napilap. A szerkesztésért felel VIDOVSZKY KALMAN főszerkesztő Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K \69Zl Egy csendes, ősrégi város fekszik a szökcvizü Körös partján. fi novemberi ősz ólomszürke ege ráhajlik az ugarba tört földekre, a sárguló lombok közül néha-néha elővillan a nagytemplom fehér tornya, filázatosan, a nagyvilág zajától távol, magábanézően ül most az egykor sok dicsőséget látott város. Falai között [regenj nagyon régen a Vezérek sarkantyúja pengett. Nehéz, félelmetes kópják erdeje sötétítette el a j napot; sziklakemény magyar ' melleken acél pajzs feszült, vasmarkokban a magyar vitézség véres kardja csillogott . . . Daliás vitézek daliás idői régen elmúlottak már. fiz Idő orsóján lepergett áicsőséget a Mult rejti el feledést szülő titkos méhében, fi hajduivadékok körösparti városa csendcs-szomoruan ül magában, csak a letűnt hirnév visszfénye ragyog sápadtan az ósdi falakon . . . Sokan a csonka Hazában még nem is tudják, hogy az filföld közepén létezik a mult emlékein álmodozó öreg város: Békés. Most azonban régi dicsősége kél. Ma kell, hogy tudomást szerezzen róla, ne csak Békésvármegye, hanem egész Magyarország ! Ma kell, hogy feléje forduljon minden tekintet, tisztelegjen előtte minden magyar s a megtépett magyar szinek lobogót hajtsanak neki! Ma sir ez a város! Fiakat nevelt, erős, acélizmu fiakat — s most azoknak elszórt vérén kesereg . . . Eddig csenben, önvérén táplálta nemzete életét — most kitárja zokogó keblét, erőt vesz rajta a fájdalom s kiket szeretetből áldozatul adott: megsiratja 697 hős fiát. fimikor összedördült az Ég a Földdel s c szent Hazának száz ellene támadt —• amikor ezer éves magyar mártiromságunknak uj keresztutja nyilt, elindította rajta fiait, hogy a vérrel ázott keresztút Kálváriáján közülök 697 megfeszüljön! Most siratja őket . . . Siratja a 697-et, az övéit, fi könnyek, a szeretet forró könnyei hulnak, peregnek, kopognak az elsárgult őszi levelekre, leszivárognak a porladó csontokhoz, körülcsókolgatják a hamut, mely egykor dobogó sziv volt. .. Dr. Balogh Imre ezredorvos, Schiffer főhadnagy, Untervéger tüzérzászlós, Bányai Sándor 4-es zászlós, Püski László 4-es zászlós, Takács István 101 -es hadnagy, Méder Lajos, Őri Ferenc, Biró Kálmán, Böszörményi György, Korcsok Illés, te örökké mosolygós areu Virág kántor és ti százan és százan a szibériai hópuszták alatt, a Doberdó sziklái között nyugvó békési vitézek, a mai napon egy kicsit felmelegszik az a kihűlt, porrá változott szivetek! Gyászolj Békés! Gyászold a te 697 talpig becsületes fiadat. Öltsd magadra a legszebb gyászruhádat! Egyebet nem adhatsz, csak a könnyedet, a fájdalmadat s a kegyeletet! Sajnálod őket ? Siratod őket? Légy büszke rájok ! Naggyá tett téged fiaid szent akaratja, a Hazáért éltet áldozó héroszok! Légy büszke rájok! Lelkesítsd, 1 neveld uj tűzre, uj hevülésre a ! mostaniakat. Övezd fel őket az Isten és Haza iránti lángoló szerelemmel. Plántáld bele a mostani és jövendő nemzedék szivébe is a magyar Sors vértanuságának magvát, hogyha majd kell — támadjon uj 697 — csak a Haza éljen! Ha nem igy nevelnéd a Jövőt — óh, akkor annak a halott 697-nek nem lesz nyugodt pihenése ! Ha a nagytemplom harangja éjfélt konditja, felsir a 697 és megesküszik ellened! Ha zugó vihar tépi az aranysárga kalásztengert s a fergeteg szárnya idegen hangokat j röpit tova az árban — a 697 : felzokogó imáját hallgasd meg! Érted, hozzád imádkozik Békés, te magyar Nagyasszony, hogy fiakat küldj a Vihar ellen, héroszokat, titánokat, régi kardokat forgató uj karokat, hogy a kiömlő mártirvér egyszer már a boldog békesség szivárványát ragyogtassa meg a beborult magyar Egen. Uj, vérrel festett hajnalt hirdet addig a 697! Lehűl ma a lepel a 697-nek kőtestéről. Szemünkbe néz mind a 697. Tekintetükben a kin és fájdalom révedezik . . . Valakit keresnek közöttünk, a szülőt, a hitvest, a gyermeket. .. Halállal dacoló homlokukon glória ragyog ! Mi pedig égig érő fájdalmunkkal és hitünkkol magyar lelkünk legszebb imádságát zokogjuk: fildd meg Isten a magyart! Bartyik Mátyás. Csonka Magyarország — nem ország, Bgész Magyarország — mennyország! A karrier A mozgósításkor vonult be és a katonai pályán nagyon hamar emelkedett, hiszen a nagyváradi hadapródiskolából negyedéves korában — nem sokkal a felavatása elölt — zárták ki és erre a magaviseletével adott nagyon komoly okot. Hamar elérte a zászlósi rangot, amivel azonban igen rövid ideig feszelgett itthon, mert reá kerül a sor és ki kellett mennie a frontra. Derekasan állta a helyét a nehéz kárpáti harcokban, hanem vesztére elkerülte a golyó, a szurony, mert a végzet a fogolyélet, dicstelen szenvedéseit szánta neki. Az első évek anyagi jólétében ugy t, mint egy grand szenyőr. Azért sze ö is gyalulatlan faágyon hált kecskelábú asztalról eveit, de ezen dott kereteken belől nem tagadott g magától semmi kényelmet... Kifogástalan és mindig a szezonnak megfelelő ruháit gondosan kezeltette ; mindig habfehér gallérja és kézelője az otthoni gavallér élet soká visszajáró kísértete volt közöttünk. Mikor még mindenkinek volt egy, 5 két tisztiszolgát tartott, akiknek nindig akadt dolguk körülötte, hiszen vacsora után jöttek az urak, akikkel íajnalig tartott a kártyázás. Teát, távét, hideg falatokat, bort kellett szervirozniok, mert már ugy voltak nevelve ezek a fiuk, hogy a cigarettát is szájba tették egyetlen szemhunyoritására a gazdának, aki bőkezűen fizetett, sokat juttatott, mindent kért, megköszönt, de mélyzengésü bariton hangja, soha el nem mosolyodó nagyon markáns vonásai egyenesen parancsolásra voltak teremtve. Reggelenkint jött a borbélya és simára borotváltatta kissé széles előreálló állát. Ilyenkor önfeledten nézegette magát a tükörben. Csaknem összeérő, sötét szemöldökei, átható tekintete, széphajlásu sasorra, nagyon dus fekete nyírott bajussza és a szája szögleténél elhúzódó két mély barázda a meglett korú, hajthatatlan akaratú, szigorú férfi benyomását tették és szemmel láthatóan imponáltak az alig huszonhárom éves tulajdonosuknak. Ismerősei mind tudták, hogy aranyosrákosi Létay Zoltán csak azért nem cs. és kir. kamarás, mert kiskorú és hogy hazatérve a katonai pályára lép, melyen az adott feltételek mellett mindenki szédületes karriert jósolt neki. Az idő nem állt a foglyok feje fölött és ebből a természet rendje szerint következett, hogy a viszonyok észrevétlenül, de napról-napra romlottak. A kártyapartiknak bealkonyodott, sőt rendre elmúlt az ideje a két, sőt az egy tisztiszolga tartásának is. Letörtek a vivőrök és beletörődtek a szolidan élő, egyszerű halandók sorsába: a közös szolgatartásba és a tisztiétkező végtelen egyszerű és nagyon rossz kosztjába. Léiay is azt csinálta, csak a modorában és a meséiben maradt ur, egyébként csak ugy nélkülözött, mint Kuzma Laci, akit pedig valami kis ruthén falu tanítói székéből sodort közénk a végzete. Most egyéb híján az Isten adta tehetségével tünt ki: tanult. Éveken át szorgalmasan dolgozó bajtársak eredményeit érte utói hónapok alatt. Vas szorgalmat mutatva, éjjel-nappal tanulva, pár hónap alatt törökül és oroszul tanult meg. Naponta 70—80 uj szót emésztett meg, egyszerre két oly különböző nyelven és tudta őket, hogy bámulatba ejtette a törököket és muszkákat, — Csak akarni kell 1 — szokta mondani — és minden megy: legalább nekem. Titokzatos tervekről beszélt nálánál fiatalabbaknak — kiket a külsőségekben is adott fölényével valósággal terrorizált — tatárokról, oroszokról, szökésről, hazatérésről. Már engedélye volt, hogy a városba járjon és amint mondta, ott készítette elő szökésének lehetőségeit. Bevásárlásokra megbízásokat vett fel szívességből, mert mint mondta, azzal is csak a maga útját egyengethette. Hanem egyszer napokig nem jött vissza a táborba. Nagyon sok idegen pénzzel ment el és azért sokakat érdekeit a sorsa. Hirek jöttek felöle, csak az nem igen akadt, aki elhigyje. Mondták, hogy elkártyázta a rábízott pénzeket és elszökött. Hogy beállt a vörös hadseregbe és már nincs is Krasnojarskban. Pár hét alatt elfelejtette mindenki és nem igen beszéltek róla, mint a halott bajtársakról. Aztán akadtak olyanok, akik látták már vörös tiszti uniformisban. És milyen tragikusan fogták fel, hogy mindenkinek az arcáról a hitetlenséget olvasták le, akiknek elmondják a szenzációs hirt. Hát hogyne fájt volna a hitetlenség, mikor igaz hir váltotta ki. A forma, ahogyan megbizonyosodott róla mindenki, döbbenetesen frappáns volt. Szeptember elején, a télrehajló nyár bágyadtan meleg koradélutánján hirtelen kitárult a tábor kapuja és két lovas vágtatott be rajta. Elöl egy nagyon fess orosz uniformisban lévő, délceg alak haladt. Nagyszerű pej